Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)

1932-06-04 / 43. szám

1982. junius 4. Békés 3 Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kel­lemetlen szájíz, homlokfájás, láz, székszorulás, hányás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz gyorsan, biztosan és kellemesen hat. A gyakorlati orvos tudomány igazolja, hogy a Ferenc lÓZSef viz használata a sok evés és ivás káros követ­kezményeinél igazi jótéteménynek bizonyul A Ferenc lózseí keserüviz gyógyszertárakban, dro gériákban és füszerüzletekben kapható. A gyulai áll. polg. leányiskola évzáró tor naünnepelyét f. hó 5-en, vasárnap tartja, d. u. 5 óra' kezdettel. A szülőket és érdeklődőket szívesen látja az Igazgatóság. ÉDES GYEFIEEEE l ! Somogyi néni örömmel köszönti kedves mind nyájukat és jelzi, hogy nemsokára meg­kezdjük a szokásos nyári láncórákat, melyek nqg a kedves szülőknek, mint a gyerekeknek felejthetetlenül kedvesek. Azt üzeni Somogyi néni\ hogy most csak tanuljanak szorgalmasan ; nehogy az esetle­ges értesítő bajok miatt lemaradjanak az Ő kenves növendékei a rumba versenyről. Érdeklődni és elő jegyeztetni a Dobay-cég nél már lehet. 2()4 vl 1 t a n tr g y. á gyulai róm. katb. elemi iskolák évzáró vizsgáinak sorrendje az 1931-32 iskolai évben. 1932 évi junius hó 11 én délelőtt belvárosi ftu, leány IV. józsefvárosi fiú, leány VI, nagyma- gyarvárosi I—II. osztályok, délután belvárosi fiú, leány II, józsefvárosi hu, leány I—II. osztályok, 13 án délelőtt belvárosi fiú, leány III, józsefvá rosi fiú, leány V., nagymagyarvárosi III—IV osztályok, délután belvárosi fiú, leány I, józsef­városi fiú, leány Ifi—IV. osztályok. Msgánvizsga 1932. junius 14-én délután 3 órakor a vizsgák kezdete naponként dél-lőtt 9, délután 3 óra 1932 junius 14 én reggel 8 órakor Te Deum. Bsirás junius 14 és 15 én délelőtt 9 — 12 óráig Pótbairás szeptember 6 és 7-én délelőtt 8 — 12 óráig. Veni Sande 8-án reggel 8 órakor. 30 fillérért színházba mehet 50 fillérért páholyban nézheti végig j ii n i n s l-en este 8 órakor a Lorántffy Leányegylet nagy e Kiadását. Kitűnő műsor! Gondoskodjon jegyről előre a tagoknál! mi Horn kell hálészoba I Mert a EMUI—WBBBB5M 2 ágy -j- I szekrény = I sezlón. Szekrény, fejpárna, lábtáma- p szók és kárpitozás nélkül Szekrényt, fejpárnát, lábtámaszokat és a kárpitozást nagyon olcsó árban szállítjuk, CHS EL' DE BUDAPEST, VI., Vilmos (félemelet.) császár-ut 15 d, 222 v2—2 izimiAZ. A budapesti Terézköruti Színpad kiváló együttesé­nek 1 napos vendégjátéka az Erkel Ferenc Szín­körben Salamon Béla vezetésével csütörtökön, »§§§§, junius hó 16-án este 8 órai kezdettel. Már szinte elképzelhetetlen vidéken a nyár a budapesti Terézköruti Színpad, illetve Salamon Béla vendégjátéka nélkül A mai nehéz gazdasági viszonyok között igazán jótó kony mnnkát végez a remek együttes, meíy pár órára elfelejtetni képes a napi gondokat és kacagás és jökedváradattal öntözi a már elcsüggedő kedélyeket Ha szabad ezt a kitejezést használni „háromórás kacagó-orkán“, úgy ehez kizáró lag csak Salamon Bélának van joga, aki évről évre korrektül váltja be ígéretét; azt adja, amit hirdet, mindenkor a sajtó és a nagyközönség legteljesebb megelégedésére. A végig szellemes és mulatságos műsor természetesen az idén is százszázalékos fehér családi műsor, úgy hogy garancia mellett min­den fiatal leány megnézheti Műsorát és társulatát Salamon Béla úgy állította össze, hogy a mindig szenzációs si­kerű vidéki turné az időn még tökéletesebb és gazdagabb legyen, mint eddig Vult. Salamon Béla 5 legkitűnőbb szerepét játsza el Vadnay László (A zseniális trükk), Lórincz Miklós (Nem tudok hazudni), Vaszary János (Csak merni keli), László Miklós (Üj üzletág) (Tubi . . . tubi .. .) cimü bohózatok ban. Temérdek tréfa, blüett, humoros jelenet szerepei még a háromórás műsoron, amelyek ben Ditróy Ica, Götz Erzsi, Sass Oily, Kom lós Vilmos, László Miklós, Mészöly Tibor, Rónay Géza, Havass Sándor a Terézköruti Színpad művészei szerepelnek. Jegyek elővételben kaphatók a Dobány- nagytőzsdéban 50 fillértől 2 50-ig. SZÜNIDEI TANFOLYAM A PUTNOKI M. KIR. GAZ­DASÁGI FELSŐ LEÁNYNEVELŐ INTÉZETBEN. I I A putnoki ni. kir. Gazdasági Fellő Leánynevelő n b Intézet julius 2 31-ig középiskolát végzett leányok I és főiskolai hallgatónők részére SZÜNIDEI TAN- I FOLYAMOT rendez. A tanfolyam tárgyai: háztartás, I modern befőzés és egészségápolás. A tanfolyam dija I teljes ellátással 90 P. Naponta sport, hetenként 1 többször kirándulás. Festői vidék, egészséges levegő. ® ■ Jelentkezéseket junius 25-ig fogad el az Igazgatóság. FORRADALOM Az ASSZONYOK KÖZÖTT. Ax asszonyok tanácsa ki­mondotta, hogy juntas 5-én nem főz, mert a népünnepélyen hallatlanul olcsón lehet étkezni. Jegyeztesse elő magát vacsorára. NE KÜLDJÜK GYERMEKEINKET KÜLFÖLDRE, mert pótolja KiSSVÁtt- HEGYI ISKOLA Egyesület (Budap est, I., Kissvábhegyi-ut 31) nyilvánosjogu elemi és középfokú, német—an­gol Iskola fiuk és leányok ré­szere. n luternátus ■ Félinternátns ■ Bfjsrók I Nyaralás juntas 15-től augusztus 31-ig. Gyönyörű 4 holdas park, ózondns levegő, szabad uszoda. Prospekt us. 234 1 —1

Next

/
Oldalképek
Tartalom