Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-01-20 / 5. szám
2 Békfii 1931. január 20. Dr. Finn főorvos előadása Afrikáról. Nagy és előkelő közönség jelent meg dr. Finn johannesburgi (Afrika) főorvos vasárnap délutáni előadásán az Ipartestületben. A főorvos, aki gyermekkorát Magyarországon töltötte, Afrikáról — különösképpen Dél- Afrikáról beszólt szinesen és érdekesen. A magyar nyelvet még most is jól beszélő előadó személyének is szólt az illusztris hallgatóság megjelenése, hiszen örömmel hallottuk az előadónak a magyar propaganda ügyében kifejtett fáradozásait és hisszük, hogy ez a jövőben is igy lesz. Közvetlen hangon, társalgási tónusban vezette be előadását dr. Finn. Nem volt abban semmi nagyképűség, hangsúlyozott ta* nitaniakarás. Beszélgetett kellemesen. Ismertette Délafrika földjét, érdekes és sokféle népét, annak forgalmát és kereskedését, valamint állatvilágát. Afrika történetéből megtudtuk, hogy a középkorban ezt a földrészt nagyobbára siva tagnak tekintették. Az igazi fölfedezők a portugálok, hollandok, az angol hittéritők voltak, akik az 1400 as években életveszedelmes utakat tettek meg, le egészen a Szuezi szorosig. 1788-ban angol társaság veszi kezébe az ügyet s Dól-Afrika nagyrészét hajtja az angol hegemónia alá. Az ebből folyó küzdelmeket, a búr szabadságharcot, Botha tábornok vezetőszerepét érdekesen tárta hallgatósága elé — az 1902 ben megtörtént békekötésig. Természetesen még az a másfél óra is, amit az előadó tárgyának szentelt, kevés volt arra, hogy egészen kimentse azt. De amit mondott, érdekes, tanulságos volt s ahogyan elmondta, mindenkit megragadott az előadás választókosságával és közvetlenségével. Előadását végig a legnagyobb figyelemmel hallgatta a nagyközönség s előadása végén lelkes tapsok köszöntötték a kitűnő előadót, a magyarság lelkes barátját, aki messze világrészben is szeretettel gondol erre a tragikus sorsú nemzetre. Köszönjük ezt a pompás előadást úgy neki, mint a Szociális Misszió Társulat vezetőségének, a tanulságos délután kitűnő meg- rendezőjének. Az előadáson a megnyitót Varga Gyula dr. polgármester mondta. Szép szavakban mondott köszönetét dr. Finn főorvosnak a magyar ügy felkarolásáért. Hogy milyen nagy súlya van a a propagandának éppen egy kis nemzet szempontjából, — erre igen érdekes adatokat hozott fel a világháború idejéből — saját tapasztalatai alapján. A rendkivül meleghangú megnyitót lelkes tapsok köszönték meg. * Az előadáson felülfizettek: Br. Apor Vilmos dr., dr. Tauffer Emil 1.50—1.50, Reizner Emánuel, Tóth Albert 1—1 P, Erős Pálné 70 fillér, özv. Tóth Imróné, Eeizner István, dr. Riszlaviczy Zoltán, Dr. Páll Gábor 50—50 fillér N. N. 10 fillér. A nagylelkű adományokért köszönetét mond az insógakció vezetősége. Háromszobás utcai lakás, üvege zett verandával, mellékhelyiségekkel május 1-re kiadói Damjanieh-u. 20. 18 v5—2 A Poliri Kör lesül Iára, amely tudvalevőleg több, mint 5000 kötetből áll, s igy ezidőszeriut a környék egyik legnagyobb kölcsönkönyvtára, még mindig nem vétetik igénybe olyan mértékben, amint azt e város kulturnivója megkövetelné. Ennek oka nemcsak a mai nehéz helyzetben keresendő, hanem abban is, hogy a polgárság nincs tájékozva a kölcsönkönyvtár igénybe- vehétósónek módozatát illetőleg. Igaz, hogy az alapfeltétel az, hogy csak körtag veheti igénybe a könyvtárt, azonban az alapszabályok értelmében kétféle körtag van: rendes és pártoló. Rendes tag, aki jelenleg évi 16 pengőt fizet s akinek ezen összegért igénye van a kör által nyújtható minden ellenszolgáltatásra ; és pártoló tagok, — általában a nők és egyetemi hallgatók, (diákok) — akik évi 6 pengő tagsági dijat fizetnek s ezen összegért csak a kör könyvtárát vehetik igénybe. Az alapszabályok ezen rendelkezése tehát lehetővé teszi mindenkinek a kölcsönkönyvtár igénybevételét. A Kör vasárnapi tisztujitó közgyűlése el is rendelte ilyen értelmű határozatának közhirrétótelót. Egyébként a tisztujitó közgyűlés, amely a tagok igen szép számú érdeklődése mellett tartatott meg, vita nélkül elfogadta Antalóczy Nándornak, a kör nagy tevékenységű, agilis igazgatójának gondosan megszerkesztett évi jelentését, majd egyhangúlag a vezetőséget választotta meg, kivéve az aligazgatót, mert a volt aligazgató a kör tagjai sorából kilépett s helyébe nagy lelkesedéssel dr. Zimmer Frigyes gimn. tanárt választották meg. II I M fi K. Körirat a vármegyéhez. Győr sz. kir. város törvényhatósága feliratot intézett a m. kir. kor mányhoz és az országgyűlés mindkét házához, melyben az állam és önkormányzatok személyi kiadásainak csökkentése tárgyában kibocsátott kormányrendeletnek módosítását kérte. £z a fel irat hasonszellemben való támogatás céljából Békésvármegye törvényhatósági bizottságának is megküldetett. Gabona és liszt fuvardija. a m. kir. keresk. miniszter értesítette a vármegye a'ispánját, hogy a vidéki malom állomásokról a fővárosba szállítandó kocsi-rakományu lisztküldeményekre a II osztály díjtételeit engedé'yezte A dj mérséklés rovatolás utján igénybevehető díjkedvezmény alakjában visszavonásig, de legkésőbb a folyó év végéig terjedő időtartamra érvényesítendő. A hazai önálló igazgatású főbb közforgalmú vasutak igazgatóságait pedig egyidejűleg felhívta a keresk. miniszter, hogy vonalaikat illetőleg hasonló kedvezmény engedélyezését tegyék jóindulatú megfontolás tárgyává. A Békésmegyei Közlöny napilap. Vasárnap ismét mint napilap jelent meg a Békésmegyei Közlöny Békéscsabán Oroszlány Gábor felelős szerkesztésében. Az élénken szerkesztett napilapba cikkeket Írtak : dr. Reisz József főszerkesztő, Urmánczy Nándor, Adorján László, dr. Gáli Géza. Apacs-bál. A Gyulai Gépkocsivezetők Ön képzőkóre f. hó 24-én este 9 órai kezdettel zártkörű álarcos apacs-bált rendez. A legolcsóbb és legötletesebb jelmezek jutalomban részesülnek. Beléptidij : személyjegy 1,20 ’családjegy 3 p. A bálon Rácz Karcsi muzsikál. A jelmezes felvonulás pont fél 10-kor kezdődik a Komlóban. A Gyac álarcos jelmezes báljának rendezősége a legkörültekintőbb gondossággal készül a február 1 én tartandó táncmulatságának megrendezésére. A meghívókat már e héten szétküldik. Mindazok, akik meghívóra reflektálnak, vagy tévedésből e hét végéig meghívót nem kaptak, szíveskedjenek ebbeli igényüket dr. Jockel Józsefnél bejelenteni. Páholyokra az előjegyzéseket Pleyer Ernő fogad el. Békésvármegye tűzkár adatai, a belügyminiszter a vármegye alispánjához rendeletet intézett, amelyben felhívja, hogy a törvényhatóság területén az 1931. évben előfordult tüzesetekre vonatkozó adatokat jelentse be. E rendelet alapján a vármegyei tüzrendeszeti felügyelő már beterjesztette a tűzkár-statisztikai adatokat, melyek szerint a vármegye területén az 1931. évben összesen 226 tüzezet fordult elő. A károsultak száma 330 A tűzkár épületekben 78 771 P. Egyébb megsemmisült ingóságokban és értékekben 155,268.80 P. Összesen 234 039 P 80 fill., melyből biztosítva volt 202.428 P 10 f. Nem volt biztosítva 31611 P 70 f értékben megsemmisült épület, illetve egyéb elégett tárgy. A tüzesetek száma julius hónapban volt a legnagyobb, amikor is 47 alkalommal volt tűz, a károsultak száma e hónapban 101 egyén volt. Keletkezési okokként a tüzesetek a következő- kép oszlanak meg: gondatlanság felnőttek és gyermekek által 71 esetben, építkezési szabálytalanság 21, öngyülás 9, robbanás 3, gyújtogatás vagy anna gyanúja 13, szabálytalan tüzelés 6, rövidzáródás 6, gyermekek játéka gyufával 13, villámcsapás 11, tűzhelyekről kipattant szikra 17, eldobott gyuja vagy c.igtrettavég 11, mozdonycséplőből kipattant szikra 9, vigyázatlanság 6, véletlen 13, nem volt megállapítható 14 s egyéb ok 3 éset, Feltűnő nagy százalékban szerepel a gondatlanságból származó tüzeset. A tűzkár összege az 1930. évi összeggel szemben 92.460 P 40 f (28 6 százalékos) javulást mutat Itt említjük meg hogy vármegyénk alispánjának a mezőgazdasági terményeknek tűzvésztől való hat- ványozottabb megvédése érdekében kiadott rendeletének végrehajtásával a tűzkár a múlt évben az előző évihez viszonyítva közel 100 000 pengővel kevesebB volt. Ez a körülmény arra enged következtetni, hogy a megelőző tűzrendészet! intézkedések szigorú betartásával jelentékeny mérvben lehet a tűzkár összegét csöken- teni, illetve a tűz keletkezését megakadályozni. Tea est. A Szoc Misszió tánccal egybekötött teaestje február hó 3 án lesz. Férfi- és női szabó sakosztaly jelmezes estélye. Az Ipartestület kebelében működő férfi és női szabó szakosztály f, hó 30-án az Ipartestületben zártkörű jelmezes estélyt rendez. Beléptidij 1 pengő, jelmezeseknek 50 fillér. A három legötletesebb jelmezes értékes jutalmat kap. Az est tiszta jövedelmét az ipartestületi ebédeltetést akció javára fordítják, miért is felülfizetéseket köszönettel fogadnak A jelmezes felvonulás pont 9 órakor kezdődik. Az estélyen Bakró Jóska elsőrendű zenekara játszik reggel 5 óráig. A meghívók szétküldése folyamatban van. Az estély iránt máris hatalmas érdeklődés nyilvánul meg Színház Békéscsabán. Gulyás Menyhért szinigazgató teljesen felújított társulatával f. hó 26-án kezdi meg előadásait Békéscsabán a Városi színházban. Az idén a súlyos gazdasági viszonyok ellenére — az előjelekből Ítélve — több lesz a bérlő, mint a tavalyi gyönge szezonban. A társulat két hónapig játszik Csabán. Értesítés. A Gyulai Szociális Misszió Társulat f. hó 21-én “délután 5 órakor tartja havi gyűlését a kath. körben. A gyűlésen megjelenik Érti Christa S. M. központi kiküldött is, aki beszédet mond. A vezetőség azért is kéri a tagok minél nagyobb számban való megjelenését, mert e gyűlés egyik tárgya lesz a február hó 3 án rendezendő missziós teaest megbeszélése.