Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-04-09 / 27. szám
LXIV. évfolyam 37. ssám Szombat %nla, 1933, április 9 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKA!, TÁRSADALMI £8 KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sí. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Nyomdász-sztrájk Budapesten. Népszavát. — Megszűnt a Eapszedök sztrájkja. Betiltották a A parlament ülésszakának megnyitása óta a szociáldemokraták hivatalos napilapja: a Népszava, sorozatos, rendkívül erős hangú támadást indított a kormány ellen. A belügyminiszter ezekre a támadásokra azzal felelt, hogy az említett lap megjelenését és terjesztését betiltotta. Erre kitört a lapszedők sztrájkja a napilapoknál. Mintegy 600 lapszedő szüntette be a munkát. Hivatalosan a nyomdász sztrájk kitöréséhez a következőket jelentik : „A in. kir. belügyminiszter a Budapesten Weltner Jakab hiadásában és felelős szerkesztésében megjelenő Népszava cimü politikai napilap további megjelenését és terjesztését az 5484/1914. M. E. számú rendelet és az 1922. évi XVIII. t. c. 6. § nak ötödik bekezdése alapján az ország belső rendjét és közbiztonságát veszélyeztető közleményei miatt megtiltotta. A szóbanforgó lapban sorozatosan jelentek meg az állami rend ellen izgató tartalmú közlemények, amelyek leplezetlen célja leginkább a mai gazdasági válság által amúgy is érzékenyen sújtott földmunkásság, illetve falusi lakosság elkeseredését fokozni és lelkében szélsőséges szenvedélyeket kelteni. A lap ily irányú közleményei úgy az állami rendet, mint a társadalom békéjét súlyos mértékben veszélyeztetik. A lap 1932. évi április 1-i kelettel kiadott 74. számában »Megbotozott parasztok a parlamentben«, valamint »Ha a brutalitásokat folytatják, kiadjuk a jelszót: Védekezzetek a bestiák ellen 1« cimü közleményei egyrészt azt állítják, hogy a magyar falvak lakosságának az a része, amely magát szociáldemokratának nevezi, vértlázifó üldözésnek van kitéve és ezzel az állítólagos üldözéssel szemben arra biztatja olvasótáborát, hogy annak minden eszközzel és miúdeu erővel ellent kell állni, az. utóbbi közlemény pedig, amely a rend fenntartására hivatott csendőrség tagjait bestiáknak bélyegzi meg, nyiltan a csendőrség demoral zálását célozza. Ugyancsak a legszenvedélyesebb hangon igyekszik gyűlöletet szítani a csendőrség ellen a lap 1932. évi április 2 i számában »A tettlegesig határán« cimü köz lemónye. Az 1932. évi április 3 i 76. számában »A nyugtalan lelkiismeret tombolni kezd . . .«, valamint ugyanezen szám 6. oldalán »Tíz éve . . .« felirat alatti köziemé nyék miatt a lap bírói lefoglalása is elrendeltetett, mert az ezekben a közleményekben foglalt kitételek már a büntetőtörvényben meghatározott bűncselekmények alkat- elemeit tüntetik fel. Emellett az utóbbi közlemény a közönségnek a magyar rendőrhatóságok, sőt bíróságok pártatlanságába vetett bizalmát igyekszik csökkenteni, ami úgy e hatóságok tekintélyének lejáratására, mint a köznyugalom veszélyeztetésére is egyaránt nagy mértékben alkalmas. Minthogy ilyen körülmények között a szóbanforgó lap közleményei aa országnak az 1922: XVII. t.-c. 6. § val védolt belső rendjét és biztonságát veszélyeztetik, a lap további megjelenését és terjesztését meg kellett tiltani.“ A budapesti szakszervezet arra a kérdésünkre, hogy mennyi ideig tart a sztrájk, a következő választ adta: — „A kormány a Népszavát bizonytalan időre tiltotta be. Erre mi csak azzal válaszolunk, hogy a lapszedők is bizonytalan ideig fognak sztrájkolni. Mi elkészültünk egy hosszabb sztrájkra is.“ A miniszterelnökségen a következő felvilágosítást kaptuk: — „Ebben a pillanatban egyik fél részéről sem történt lépés a közeledéshez, a dolog sokkal komolyabb, mint ahogy első percben láttuk. A Népszava betiltásának felfüggesztéséről semmiféle tanácskozás nem folyik és egyelőre szó sincs erről.“ Károlyi Gyula miniszterelnök is nyilatkozott a parlament folyosóján a lapbetiltás ügyében. „Be kell látnia mindenkinek — mondta a miniszterelnök, — hogy a kormánynak a polgárság nyugalma, a rend és béke érdekében . kellett a rendelkezésre álló tiltó intézkedéssel élni. Ha kifogást lehetne tenni a kormány intézkedésével szemben, akkor azt lehet hibáztatni, hogy már eddig olyan türelemmel várt és nőm tette meg az intéz kedéseket már az első esetben.“ A lapbetiltás után a budapesti rendőrség minden intézkedést megtett, hogy a rendzavarásokat megakadályozza. A kormány Reggeli Hírek címen 6 filléres lapot indított, melyet a Nemzeti Munkavédelmi Csoport emberei szednek. Természetesen, csak a napilapok nem jelennek meg Budapesten, a többi újság zavartalanul dolgozik tovább. A közvetítő tárgyalások a miniszter- elnökség és a szakszervezetek közt megindultak. Szocialista küldöttségek. Csütörtökön délelőtt Budapesten a szociáldemokrata képviselők egy része, valamint két párttitkár megjelentek a miniszterelnöknél. Mielőtt azonban vezetőjük belekezdett volna beszédébe, a miniszterelnök kijelentette, hogy addig, amig a sztrájk tait, küldöttséggel nem tárgyal. Ugyancsak tegnap délelőtt küldöttség járt Gyulán is a szociáldemokraták részéről a főispánnál és alispánnál, hogy memorandumot adjon át. Miután azonban a küldöttséget egyik helyen sem fogadták, a memorandumot az alispáni hivatal iktatójában beadták. Gyulán teljesen nyugodtan telt el a nap, rendzavarás nem történt. A Bonyhádiét útépítési munkálatainál dolgozó munkások délelőtt 11 tői fél 12 ig abbahagyták a munkát. A rádió jelentése szerint csütörtökön délután a lapszedők sztrájkja megszűnt s a napilapok ma már rendesen megjelennek. A Körül lassan üüié. A Tőz vizével még tart a küzdelem. Hivatalos helyről nyert értesítés szerint Békésnél 22 cm., Gyulánál 15 cm. és Remeténél 32 cm. volt az apadás 24 óra alatt. Az Armentesitő Társulat állandóan perma- nenciában van s a veszélyeztetett helyeken védi a töltéseket. A szivattyúk üzemben vannak, a zsilipeket -- ahol szükség mutatkozott — elzárták. A Tőz vizénél, bár az áradás csökkenő tendenciát mutat ma, az Arvizmentesitő Társulat a töltést magasítja. A gyulavári uradalomnál a nyulgát alacsony s a viz a töltést megcsúsztatta. A nyulgát erősítésén állandóan 100—hómunkás dolgozik. Az erősítési munkálatok ellenőrzésére Halácsy Jenő földmivelésügyi miniszteri tanácsos, az árvizmentesitési ügyek referense ment ki dr. Vangyel Endre főszolgabíró és Kienitz Vilmos h. igazgató főmérnök társaságában, Ma már rendesen közlekednek a vonatok. A Körös áradása miatt tegnapelőtt a Budapest felől érkező vonatok csak Gyomáig közlekedtek és a forgalmat itt átszállással bonyolították le. A déli személyvonat, mely nek 12 órakor kellett volna Békéscsabára ér keznie, délután 4-kor futott be. Az utasokat egy motorvonat hozta be Gyomáról Csabára. Ugyanígy történt a személyszállítás a gyorsvonat utasaival is Az államvasut nagyszámú munkaerővel látott hozzá tegnap az akadályok elhárításához. Egész nap és éjjel megszakítás nélkül dolgoztak a gyomai hídnál A mai naptól már rendszeresen közlekednek a vonatok. A gyomai hídnál csak az a kivételes intézkedés. történt, hogy a személy és teherkocsikat egy kisebb gép viszi át a hídon. Értesülésünk szerint a normális forgalom felvételének már nincs semmi akadálya.