Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-12-31 / 103. szám
2 B é k ű a 1931. december 31. it IR£ K. Előfizetési felhívás. 1932 január elsejével 64-ik érfolyamát kezdi meg a Békés. Amikor végigtekintünk a 64 év bekötött példányain, jóleső érzés tölt el bennünket. A közért, drága magyar hazánkért végzett munkásság tiszta öntudata száll e sok kötetből felénk s egyben meg jelöli a jövő útját, amely nem lehet más, mint folytatása az eddiginek. Tudatos elkerülése minden szélsőségi irányzatnak, nagyképü demagógiának, viszont férfias sikraszállás minden szent, nemes ügyért, hazánk sorsának jobbrafordulásáért, ősi vármegyénk tisztes tradícióiért és a határszélre vetett városunk fejlődéséért. Előfizetőink, olvasóink tábora igazolja, hogy helyes utón jártunk eddig. ígérjük, hogy a jövő útja — bármily sziklás és tövises lesz is, — egyenes irányban vezet. Amikor élénkséget, jólértesültséget, változatosságot, az igazsághoz való ragaszkodást Írjuk ezentúl is zászlónkra, a jövőben is száműzzük e lap hasábjairól az utszéli, a kiáltó szenzációhajhászást s igyekezünk megóvni azt a lapstilust, amely kötelez minden újságot. Kérjük igen tisztelt olvasóinkat mindnyájunk igaz ügye és jól felfogott érdekében, álljanak mellénk ezután is. Ígérjük, hogy pértfogó szeretetükre nem leszünk érdemtelenek. Hazafias tisztelettel: a „BÉKÉS ‘ kiadóhivatala. Lapunk minden olvasójának és barát jának boldog újévet kíván a BÉKÉS szerkesztősége és kiadóhivatala. Szilveszteri istentisztelet ma, csütörtökön délután 5 órakor lesz az anyatemplomban szent- beszéddel. Újév napján a szokásos miserend. Ó- és Újévi istentiszteletek a református templomban. Debember 31-én délután egynegyed 3 órakor és este 6 órakor könyörgéssel tartatnak az istentiszteletek a templomban. Mindkét alkalom - mai Harsányi Pál esperes fog szolgálni, Uj év reggelén 9 órakor prédikál Harsányi Pál esperes, délután 3 órakor és este 6 órakor prédikál Nagy Lajos lelkész. A gyulai ref. egyház főgondnokává óriási többséggel dr. Tomapa Gyula kir. ügyészségi elnököt választották meg. A helybeli ref. egyház b3n vasárnap folyt le, a főgondnok, gondnok és a kisorsolás folytán megüresedet presbiteri tisztségek betöltése. A választás a vasárnapi isteni tisztelet után történt meg a Balog féle isko'ában. Nagy örömet és megnyugvást keltett nemcsak a ref. hivek között de az egész városban, hogy a hívek szeretete és bizalma dr. Tompa Gyula kir. ügyészségi elnököt választotta meg főgond noknak, akinek megválasztása egyben a szeretetnek és békességnek is biztos szimbóluma, A gondnok szintén nagy szótöbbséggel az edd'gi gondnok : Karasznai Jstván lett. Presbiterek let tek: Furka György, Puskás András. Takács Ferenc, Nagy Ferenc, Tar János Takács István, Kertész Ferenc, Ravai István, Fábián János, dr. Pánczél József. Kinevezés. A m, kir vallás és közoktatás ügyi miniszter: Foris Rozinát, a nagymagyar városi róm. kath elemi iskola tanítónőjét Duna- pentelére áll. tanítónőnek nevezte ki. Foris Rozina éveken át a legnagyobb elismerés mellett működött Gyulán s a Szoc. Misszió nagyma gyárvárosi szervezeténél, mint titkár, nagy tévé- kenységet fejtett ki Gyuláról való távozása széles körben vált ki őszinte sajnálkozást Halátozás. Untervéger Péter, megyeszerte ösmert békési uradalmi orvos 81 éves korában rövid betegség után meghalt. A jókedvű, derűs humoru aggastyán halála széles körben keltett részvétet, mely impozánsan megnyilvánult a folyó hó 22 én végbement temetésen. Kinevezés, áthelyezés. iMathis Kálmán katy- mári róm kath. segédlelkészt Z chy Gyula gróf kalocsai érsek plébánosnak nevezte ki Borotára. A rendkívül rokonszenves, Gyulán is szeretettel övezett fiatal pap kinevezése széles körben kel tett őszinte örömet. A háború alatt hosszú ideig a fronton teljesített szolgálatot, amelyért sok ki tüntetést kapott. Hábotu után a megszállott Bácskában lelkipásztorkodott, ahonnan a szerb önkény szívtelenül és igazságtalanul kiüldözte. Tudása, kiváló papi lelkülete, apostoli munkássága és meleg emberszeretete bizonyára megtalálja az utat hívei leikéhez Hisszük, hogy Mathis Kálmán Krisztus tetszése szerint való olyan lelkipásztor lesz uj állomáshelyén, aki mindenkinek mindene. Az uj plébános különben fia Mathis Kálmán ny. pénzügyi tanácsosnak, a József-szanatórium gondnokának — Welebil Walter gyulai segédlelkészt, aki rövid idő óta a józsefvárosi hivek lelki gondozását látta el, Lindenberger János dr. apostoli kormányzó Derecskére helyezte át E'távozását őszinte fájda lommal veszi tudomásul a gyulai katholikus társadalom meiy Welebil Walterben a kiválóan képzett, értékes lelkiatyát becsülte, szerette s a kinek fáradhatatlan papi munkásságára, szimpatikus egyéniségére mindenkor szeretettel emlékezik. Ez a megbecsülés és szeretet kiséri Welebil Waltert uj állomáshelyére, Derecskére. Doktorráavatás. 4 budapesti Pázmány Péter tudomány egyetemen doktorrá avatták Szathmáry Lászlót, Szathmáry Elek gazdasági tanácsos, uradalmi jószágkormányzó fiát Dr. Páll Gábor nőgyógyász főorvos 2 hétre Berlinbe utazott. 663 1—8 A Katholikus Kör teaestje. A szombaton rendezendő táncos teaest iránt széleskörű ér deklódés nyilvánul meg. A Katholikus Kör családias, bensőséges hangulatú mulatságait minden esztendőben kiváló siker koronázta. Az idei mulatság szombaton este 8 órakor veszi kezdetét az Ipartestületben. Nem bál lesz az idén, hanem a mai nehéz időkhöz jobban illő tánccal egybekötött teaest. Ami elmarad külső ségben, csillogásban, azt hatványozottan pótolja az együttérzés, a testvéri szeretet, amely meleggé és barátságossá varázsolja ezt a nemes célú mulatságot. Hatalmas és agilis rendezői gárda szorgoskodik a sikerért, ami bizonyéra nem is marad el. Külön meghívókat az estre nem bocsátanak ki. Beléptidíj 80 fillér, teajegy 50 fillér. Ennek megváltás» azonban nem kötelező A táncos teán Bakró Jóska és zenekara muzsikál. A Kath. Kör szombati estje iránt vá rosszerte kivételes érdeklődés nyilvánul meg A rendezőség kéri azokat, akik az est büfféjére adakozni szándékoznak, szíveskedjenek adományaikat szombat délután 6 óráig az Ipartestületbe küldeni. Meghívó A gyulai Első Magyar Földész- társulat 1932, év január hó 3-án a Göndöcs népkerti paéilon összes termeiben pénztára javára bált rendez, melyre a mulatni vágyó közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség Belépődíj személyenként 1 pengő. Kezdete este 7 órakor, vége reggel 4 órakor. A Gyulai Nőegylet boldog újévet kíván tagjainak s mindazoknak, kik pénz, élelmiszerek ebédek s egyéb adományokkal a Krisztina Ott hon öreg lakóit segítették ez év folyamán. Karácsonyra kapott alábbi ajándékokat hálásan kö szőni : gróf Wenckheim Dénesné elnöknő 6 q. fát küldött, továbbá melegruhákra való kelmét s nagyobb mennyiségű élelmiszereket. A gyulai Columbia gyár 12 pár meleg harisnyát küldött Megjelentek Papp lenő Bádiókrónikái, min den könyvkereskedesben kapható, de az ár (P 4 80) beküldése mellett Budapesten is megrendelhető (Szentkirályi-u, 10. I. 7. Gyac. Szilveszter-est. Mint múlt számunkban mar jeleztük, az őszi szezon páratlan sikere után Szilveszter este tartja a Gyac. szezonzáró vacsoráját, melyen hivatalosan is elbúcsúzik futballcsapatának egyik volt legértékesebb tagjától, Schmidt Bélától, ki 7 éven keresztül viselte a kék fehér színeket s példátlan lelkesedésével vitte azokat számos diadalra. A vacsorát tánc követi s az egyes szünetek közben pompás szá mokkái mutatkozik be a Gyac műkedvelő gárdája. A rendezőség szétküldte a meghívókat. A családias, meghitt hangulat emeléséhez Komját- szeghi kitűnő konyhája és borai is bizonyára hozzá fognak járulni. Nehéz székrekedésben szenvedők, akiknek az agyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a végbélbajok teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este egynegyed pohár természetes „Feren József“ keserüvizet. Klinikai vezető orvosok igazolják, hogy a Feren József VÍZ műtétek előtti és utáni időszakokban is*_nagyér!ékü hashajtónak bizonyul. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban drogériákban és füszerüzletekben kapható. Meghívó. A gyulai önkéntes tűzoltó testület 1932. évi január hó 6-án délelőtt 11 órakor a városháza közgyűlési termében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgy: Alapszabálymódositás és esetleges indítványok. A rendkívüli közgyü'ésre az alapitó, pártoló és működő tagokat tisztelettel meghívja az Elnökség. Értesítés. Lampel Dezső gőzfürdős tisztelettel értesíti Gyula város közönségét, hogy a héten a közbe eső újév miatt csak szombaton egész nap és vasárnap délig tart üzemet. 667 1-1 Békésen az uj elöljáróság választása Mól- doványi János főszolgabíró elnöklete alatt Karácsony hetében a szokottnál nagyobb érdeklődés mellett ejtetett meg. Miután a volt biró, Durkó Sámuel magas korára való tekintettel nem jelöltette magát, a választás nagy többsége B Szabó István fiatal földmivest választotta meg. Törvény- biró Fesető János, gazda P. Varga János, köz- gyám Nagy Mihály, ügyész dr. Varga István lett. A régi esküdtek nagyobb része megmaradt tisztében, Karácsonyra meglágyult az idő; a korábban esett kis mennyiségű hó teljesen elolvadt» úgy hogy az idén fekete karácsonyunk volt- Azóta ami kevés csapadék van, eső alakjában nyilvánul meg, a hőmérő pedig az éjjeli órákban is állandóan null fokon felül áll. A december közepi száraz fagyok hatás i alatt a föld kiszáradt és téli nedvességre volna utalva, még pedig nem is eső, hanem hó alakjában, amely utóbbi a nedvességen kívül tu Jvalevőleg féitrágya kedvezménnyel is jár. Szilveszter-est. a Békésmegyei Kaszinó december hó 31-én este 9 órai kezdettel Szilveszter estélyt rendez. A békési ref. lelkészválasztás. Dr. Márk Ferenc elhalálozásával megüresedett ref. lelkész! állásra Balogh Mátyás anti lelkészt választották 117 abszolút többéggel, A választást Harsányi Pál ref. esperes vezette. A „Vezúv“ gumijavitó a legprecízebben végzi a sár- és hócipő javításokat Novák utca 7. szám alatt Szilvásynál. 615 2-10 A Gyulai Gyógypedagógiai Intézet növendékei folyó hó 24-én délután tertották meg a karácsonyi ünnepélyüket, melyen a növendékek ének és szavalatkkal szerepeltek, a nap jelentőségét pedig Pánczél Imre igazgató méltatta. A karácsonyfára adakoztak Kiss István, Leopold Béla 10—10 P, Dermencsin János 3 P, Dobay János mesekönyveket, színes krétákat, Braun és Czin- czár cég 4 kg, Vlagyovits József 2 kg szaloncukrot, Leopld Sándor 200 drb. látképeslapot. A jósz vü adományokat ezúton is hálásan köszöni az intézet igazgatósága. Felhívás. Gyula város ínségben szenvedő önálló iparosságához. Minthogy mind gyakrabban fordulnak ínségben szenvedő önálló iparosok az iparrestületi elnökséghez segélyért, az elnökség elhatörozta, miszerint megkísérli a a reászoruló iparosságnak az ipartestület székházában felállítandó élelmezési akció utján meleg élelemmel való segélyezését- Miután végleges határozás csak akkor történhetik, ha ismeretessé válik az iséget szenvedő önálló iparosok és családtagjaik száma- Felkérjük azokat az ipaöosokat, kik ezen tervbevett élelmezési ellátást igónybevenni óhajtják, szíveskedjenek az ipartestületi jegyzőnél azonnal jelentkezni és a szükséges adatokat ott bejelenteni. Elnökség.