Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-11-04 / 88. szám

1931. november 4. Békés 3 Gyomor- és bélzavaroknál, étvágytalanság­nál, szorulásnál, fölfuvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hány- ingernél 1—2 pohár természetes „Ferenc József, keserüviz alaposan kitisztítja az emésztőutakat Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc lózsef Vizet még a fekvő betegek is na­gyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, dro­gériákban és füszerüzletekben kapható. A Komló büfféje. Szombaton este a Kis- komló melletti helyiségben nyitotta meg Lebovits Ernő nagyvárosi nivón álló büfféjét, amelyben nagyszerű, friss hideg éielek kaphatók igazán olcsó áron. A falatozónak már az első napokban szép közönsége akadt, Iskolánkivtóii népművelési előadás. Folyó hó 5 én, csütörtökön délután 6 órakor tartja meg első előadását Csete József ref. tanító, a szent- pálfalvai ref. iskolában. Az előadás iránt érdek lődőket tisztelettel meghívja a rendezőség. Ügyvédi hir. Dt\ Sebestémj Péter ügyvédi irodáját Árpád-utca 22. szám alatt meg nyitotta. 588 3—3 Engel Iván hangversenye Békéscsabán. Engel Iván a kiváló zongoraművész, Békésvármegye szülötte, aki hosszú ideig a kairói zeneakadémia tanára volt, folyó hó 7 én (szombaton) este fél 9 órakor Békéscsabán a Kulturházban zongora­hangversenyt rendez. A műsoron kizárólag Beet hoven szonáták lesznek. Vendéglő megnyitás. Szombaton este nyi­totta meg az Oszuszky-féle vendéglőt Kosa Gábor, az uj vendéglős. Disznótoros és halvacsora kere­tében történt az ünnepélyes megnyitás, amelyen szép közönség jelent meg. A vendégek a legna­gyobb megelégedéssel nyilatkoztak az uj vendég­lős szakavatott, szimpatikus személyéről, valamint a kitűnő konyháról és pompás borokról, a minta­szerű kiszolgálásról és szenzációs árakról. A jól sikerült megnyitáson kitűnő zenekar szóra­koztatta a megjelenteket Hisszük, hogy a szép múltú vasúti vendéglőt a nagyközönség pártolni fogja, amit az minden tekintetben meg is érdemel A gyulai Bőripari Szakosztály tánc­estélye november 8-án, vasárnap az Ipar- testület összes helyiségeiben. Székelyek! Kik előfizetőknek jelentkeztek a nSsékelységu c. havonként megjelenő folyóiratra, ezúton is kéretnek, hogy e csonka évre járó 1 pengő 50 fillért ne késsenek postára adni, az alábbi módon és cimre: 4041 számmal ellátott bianco csekk, Studium könyvkereskedés Buda­pest, Muzeum-körut 21. sz. A „Vezúv“ újra működik S a legprecízebben végzi a sár- és hócipő javításokat Novák-utca 7. szám alatt Szilvásynál. 545 2-10 Ellesett párbeszédek. Ezzel a cimmel ra­gyogó szellemességü rovatot találunk az Uj Idők e heti számában is: frappáns megvilágí­tásban tárulnak elénk a hét aktualitásának leg­érdekesebb kérdései. A magyar irodalom legfé­nyesebb tollából folynak a cikkek. Az Uj Idők­nek ebben a számában két kitűnő regény folyik. Az egyiket Osathó Kálmán irta- a másikat Stree­ter Aldrich, mind a kettő érdekességével és finom­ságával máris kedvencévé vált a magyar olvasó, közönségnek. Nagyon szép elbeszélést irt ebbe a számba Surányi Miklós és Terescsényi György, verset Farkas Imre, mindenkit érdeklő c'kket Gábor Dénes dr. a sugarakról, amelyek legyőzik a halált, finom tollú ismertetést találunk ebben a számban is a hét színházi eseményeiről, az idei őszi divatról, a cikkeket választékos és ér­dekes képek kisérik. E sok olvasnivalóhoz csat lakoznak az Uj Idők régtől népszerű és szíve­sen olvasott rovatai: Szépségápolás, Gasztronó­mia, Kertészet. A szerkesztő üzenetei, Kézimunkai Divat, regény stb. Mutatványszámot bárkinek díjtalanul küld a kiadóhivatal, Budapest, VI kér. Andrássy-ut 16. Előfizetési dij negyedévre 6 P 40 fillér. Suhanc erkölcsök Irta: Dr. PALASOVSZKY BÉLA. Alig pár hete két erkölcsileg elvetemedett suhanc, akik alig töltötték be a büntetőjogi érte lemben vett nagykorúságot, egészen az angol detek- tivregények példáihoz illő körmönfont támadást intéztek az egyik szabadságtéri bankfiók ellen, egy korábbi betörésből szerzett fegyverekkel dúsan felszerelve és menekülésük közben élénk golyó­záport zúdítva üldözőkre. Ez az elvetemült két pékinas közül az egyiksem sejtette, hogy hétfőn délután már a bitófán fog lógni s bizonyára a másik sem gendolta volna, hogy a bitófától csak az mentette meg, hogy uem töltötte be még azt a kort, amelyet a büntetőjogi beszámitható- ság szempontjából súlyosabban mérlegel a biróság de igy is tizenöt esztendeig él majd rabkenyéren s meglett ember lesz, mire ismét napvilágra kerül, Az ember azt hitte volna, hogy a statáriális biróság gyors Ítélkezése és annak végrehajtása elrettentő például fog szolgálni a társadalom bű­nözőinek. És mi történt ? Másnap ugyankcsak há­rom péksegéd egy védtelen trafiktulajdonosnőt akart pár pengőért leütni, harmadnap pedig egy bűnszövetkezetről rántotta le a leplet a rendőrség, mely a zálogházat akarta kifosztani. Csupa éretlen suhanc, dologfcalan utcavirág, akik a rendőrségi bünkrónika lapjain szerepelnek. Csupa fiatalkorú, akiknek most kellene az életbe elindulni s máris az erkölcsi elfajzottságnak oly hihetetlen mély fokán állnak, hogy az ember el­retten e züllöttség láttán. Önkéntelenül is azokat az okokat keresi az ember, amelyek a múltakhoz arányított statisztika szerint megfejthetnék azt a döbbenetes talányt, hogy amig a háboruelötti esz tendökben a bűnözők hetven százaléka a 28 és 35 év közt álló egyének sorából került ki, miért van az; hogy ma hetven százalékban a bűnözök húsz éven aluliak ? Ennek a jelenségnek valami mé­lyebben rejlő oka van a mozifilmek hatásánál és a detektivregenyek rosszpéldaadásánál, itt valami egészen mély betegség miazmái fertőznek legalul, a legkönnyebben elérhető társadalmi rétegekben, ahol a nyomor és a munkátlan élet szinte napról napra tömegestül szedi a bűn számára áldozatait. Igen, ezeknek a jelenségeknek mélyebben rejlő okai vannak. Oka elsősorban a családi élet zilált állapota, a szeretetlen és könnyelmű élet, de oka másfelől a forradalmak utáni nyomorúság, mely egyre mélyedö pontján egyre mélyebb sülyedését mutatja a társadalmi erkölcsöknek is. A társadalom nem állhat ölhetett kézzel e jelenségek előtt. A társadalomnak \segítenie kell ezen az állapoton, segítenie pedig a megelőzéssel, a bűnre hajlamos fiatalság javításával. Igaz, hogy háború volt, igaz, hogy forradalmak voltak s hogy ezeknek az el­vetemült fickóknak is a forradalom melegágyán ringott a bölcsőjük, de épp elég ideje volt a ma­gyar társadalomnak kiszabadítania magát az er­kölcs fertőzések posványából, hogy könnyelműen ne véggé ezt e rendkívül súlyos kérdést, mely fokozatain lassankiut a társadalom önvédelmi har­cává fog válni a suhanc-banditákkal szemben. Láthattuk, hiszen elég sok szép példát lát­hatunk e téren, hogy a valláserkölcsi alapokon álló intézmények hány elhagyatott gyermeket ad­tak vissza a társadalomnak becsületes, munkás és józan életre s nagy hiba volna, ha az állam a takarékosság szempontjai miatt elvonná a támo­gatását ezektől az intézményektől, amelyeket tá­mogatni soha időszerűbb feladatot nem jelentett, mint épen ma, amikor Ondi Sándorok és hasonló vágású ifjú banditák példái állnak szemeink előtt. Meg kell szabadítani a társadalmat ezektől az ifjú gyilkosoktól, de elsősorban is a fertőből kell őket kiszabadítani, máskülönben az az Ítélet, amit egy- egy ilyen bűnözőre a biróság olvas, nagyrészében a társadalom Ítélete is lesz, azé a társadalomé, mely nem tette meg a maga kötelességét erkölcsi védelmére. Nem lehet ölhetett kézzel nézni ezeket az el­vetemült fickóknak a garázdálkodását és a foko­zottabb rendőri ellenőrzésen kívül alkalmat kell adni nekik, hogy dolgozzanak, nehogy a munkát­lan élet megszokása és a könnyű pénzszerzés csábja legyen keritöjük a bűnre és elvesztőjük a bűnben. Igyekezzen a társadalom minden utat meg­találni, hogy ezt n nagy önvédelmi feladatát tel­jesítse. Legyen ez a feladat épp olyan nemzeti cél, mint minden más jószándék, mely talpraállá- sunk gondolatát támogatja. Mert egy akasztófa virágoktól hemzsegő társadalom még akkor se fog boldogulni és akkor se fog jövendőt vívni magá­nak, ha mind a hatvanhárom vármegye együtt jelenti Magyarországot s ha minden életlehetőség meg lesz ahhoz, hogy régi életünket a régi kere tek közt folytathassuk. ANYAKÖNYVI HÍREK. Október 23-tól 30 ig. Születtek: Kaisch Ferenc János, atyja János anyja Miiek Erzsébet Palló u. 6. Ko­vács András, atyja András anyja Veres Ju­liánná Aranyág 39. Szarka István, anyja Erzsébet Körösladány. Hack Gizella Mária Ecsedi-u. 3. Varga Lajos, atyja Lajos anyja Takács Zmzsánna Doboz. Fazekas Imre, atyja Gábor anyja Oláh Erzsébet Aranyág 14-b. Juhász András, atyja András anyja Dézsi Rozália Domby Lajos-u. 6. Hanusz Ilona Mária, anyja Ilona Honvéd-u. 4. Agged György, atyja György anyja Heim Borbála Dob u. 10. Hornyák Ilona, anyja Mária Vésztő. Házasságot kötöttek : Hoffmann Mihály Thesarovits-u. 8.—Pavelka Mária Szentbsne- dek 59. Igrecz Mihály Aranyágdülő 5.—Bu- dás Margit Fürj u. 3. Eridrich József Gön- döcs-u. 15.—E. Nagy Mária AjtÓ3-u 34. Szabó Ferenc Síndorhegy 48.—Göröngyi Er­zsébet Póstelek. Elhaltak: Oláh Ilona 9 napos, atyja János anyja Dobra Rozália Dobó u. 2. Nagy Gáspár András 72 éves Békés. Cselovszki Mária 40 éves Szabadkai-ut 16. Mándoki Mihály 9 hónapos, anyja Rebeka Domény-u. 5. Tövisháti György 53 éves Gyula 11. sz. gátőrház. Özv. Merza Józsefné Beleznai Er­zsébet 72 éves Sándorhegy 13. Rück József 31 éves Okány. Nagy Károly 4 hónapos, atyja Ferenc anyja Lázár Eszter Dömény u. 5. Kidon György 63 éves Román-u. 1. Lud­vig Mihályné Kern Terézia 56 éves K. Schriffert József-u. 7. Özv. Gombkötő And­rásáé Kiss Juliánná 79 éves Dobozi-ut 5. Csája Ferenc 10 éves, atyja Ferenc anyja Faragó Mária gróf Almásy Kálmán-tér 5. Krizbai Istvánná P. Nagy Mária 22 éves Domby Lijos u. 18. Magyar János 5 éves, atyja Viktor anyja Kovács Mária Sántos. SPORT. Otk-Gyac 2:1 (1:1). Bajnoki. Biró : Boross. A Mafc mérkőzés fáradalmait ki sem pihent, sérülésektől súlyosbított és tetejébe elbizakodott Gyac megérdemelt vereséget szenvedett lelkes ellenfelétől. Pedig a mér­kőzés nem úgy indult. Szép akciókkal kez­dett a Gyac, aminek láttán a rögtön a Mafc elleni játékra gondolt a közönség. De nem sokáig tartott, mert Szabó ragyogó 40 m-es kapufája utáu kezdett kényelmeskedni a Gyac s a 15. percben Schmidt sérülése után kezd az Otk felnyomului s a 25. percben Lehotzky sérülése után teljesen visszaesik. Gól mégis csak a 37. percben esik, amikor Veres lefut, beadását Fodor emeli kapura 8 Gráczol lábá­ról öngól lesz. Szünet utáu óriási iramba kezd a Gyac, leszorítja az Otk t, de a lehe­tetlen rosszul játszó csatársornak semmi sem sikerül. Végre a 23. percben a csatársorba előre húzódó Szabót felvágják, a 11-est Frőh- ner berúgja. Egy percig örülhet csak a kö­zönség, amikor Otk lefutásból Szilva II. megszerzi a győztes gólt. Még egyszer lenne alkalma a minden eszközzel időt huzó Otk ellen egyenlíteni a Gyac nak a 43. percben, amikor Frőhnert még jobban felvágják, mint előbb Szabót, de most elmarad a ll-es. Csak Gyte 3:0 (1:0). Bajnoki. Biró: Wertbeim. A Gyte teljesen letört formában meg­érdemelt vereséget szenvedett a javuló éa magát összeszedő Csak csapatától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom