Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-10-03 / 79. szám

4 Békés 1931. október 3. SPORT. Több ízben kaptunk olvasóinktól felszó­lalást sportrovatunk beszüntetéséért, az utóbbi időben pedig fokozott mértékben. Ép azért el­határoztuk olvasóink ismételt kérésére, hogy terjedelmünkhöz képest több évi nívós sport­rovatunkat ismét megindítjuk. Kérjük olvasó közönségünket, fogadják azt a régi szeretettel. Gyac—Mte. Itthon a bajnokság 1. helyezettjének az MTE. a vendége, mely újonc I. o csapat létére tavaly ősszel legyőzte a Gyacot. Most 4' pontjával a 8. helyen van s az idén is ért el már mcglepetószzerü eredményeket. Á Gyac. előkelő 1. helye szép játékra kötelez s ezt a múlt vasárnapi gyengébb forma után el is várja a közönség. Nem először figyelmeztetjük az atléták csapatát, hogy ellenfelek feljavulá­sával a biztoz 2 pont megszerzése már elmúlt s ha ezt szem előtt tartják és az utolsó pilla­natig teljes erőből küzdenek, úgy meg kell tartaniok első helyüket. Ttc.-Gyte. A Gyte-nck sem lesz könnyű dolga, ami­kor hosszú utazás után a kisméretű tótkom- lósi pályán a fanatikus helyi közönség előtt kell kiállania. Ttc. a Csak. feletti 5 :2 győze­lemmel aratott hatalmas meglepetést s amel lett már Csabán két Ízben beigazolta, hogy egykönnyen nem adja meg magát s ellene teljes erőből kell küzdeni. Erre a figyelmez tetősre a Gyte nincs is rászorulva. Csapata jó formában van, minden csapatrészóben jobb s igy ha küzdelem után is, de hazahozza a két pontot. Kiadó lakóisok. Egy különbejáratu bútorozott szoba és egy udvari szoba-konyha dr. Karácsonyi János-utca 20 szám alatt azonnal kiadó. 453 1—1 APRÍTOTT tűzifát a város bármely pontjára már 100 kgr rendelésnél is legolcsóbb napi áron haza szállítok, — Elismert pontos mérlegeié semről kérem utánméréssel meggyőződni ! (tonda Dezső utőda «OLDSTEIllí BELLA Jókai Mór-utca 26 457 1—*v GRAND HOTEL jpir fliiziÉ Budapest, VII. Rákdezi-ut 90. 1 perc a Keleti pályaudvari Legmodernebb berende­zésit elsőrangú családi szálloda 152 szoba hideg- meleg folyóvízzel, köz­ponti fűtéssel, telefonnal, elsőrendű olcsó étte­remmel. A lap igazolt előfizetői 20% kedvez­ményben részesülnek. 450 3—* Telefon 82. Telefon 82. „KIRÁLY“ Filmszínház Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1931. évi október 3-án és 4-én Szombaton Vasárnap Szenzációs előadások! Óriási áldozatokkal sikerült a Rádió országoshirü és példátlanul népszerű I kedvencét WEIGÁND TIBOR-t 2 napi személyes fellépésre megnyerni. Minden előadáson fellép! Autogrammgyüjtők kéretnek előadások közben a Márkus Mozicukrászdában gyülekezni. Ezenkívül: AN1MY ONDRA legbrilliánsabb darabja Az első csók szenzációs vígjáték 9 felvonásban RICHARD TALMADGE a „gummi ember“ legizgalmasabb filmje 99 az álarcos lovas soha nemlátott bravúrokkal 10 felv. Megelőzőleg: MAGYAR HÍRADÓ Lovas leventék játéka. — Brünning és Curtius látogatása Rómában. — Az olasz válogatottak a Hősök Emlékénél. — A ma­gyar-olasz válogatott atlétikai viadal. Mérsékelten felemelt helyárak! Előadások: Szombaton 3 előadás : I-ső előadás pont 3/44 órakor (íélhelyárakkal), Il-ik előadás V4 7 és III-ik előadás órakor. Vasárnap 4 előadás: I-ső előadás 3 órakor (félhelyárakkal), Il-ik előadás 5, III-ik 7 és IV-ik 9-kor. Diák-, katona- és leventejegyek csak az I-ső elő­adásokon érvényesek. Torlódás elkerülése végett ajánlatos a jegyeket előre megváltani és félre téte­tett jegyeket már napközben elvinni. Üzlet megnyitás! Tisztelettel értesítem az igen tisztelt fo­gyasztó közönséget, hogy italmérésemet Gyulán, a Hagyma-tér 9. szám alól a Bony­hádi ut 11. szám alá a Gácsi-féle helyiségbe tettem át. Szives támogatást kér tisztelettel Özv. Mór on áii Györgyné italmérő. 465 1— 1 Tisztelettel értesítem a vásárló kö­zönséget, hogy Gyulán, lfárosház- utca 21. szám alatt mészáros- és hentesüzletet nyitottam, hol naponta friss vágású marha , borjú- és sertéshúsok állandóan kaphatók. — A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, maradtam teljes tisztelettel 459 i-2v Farka István. Üzlethelyiség — lakásnak is alkalmas — mellékhelyi­séggel együtt kiadó Városház utca 23. szám alatt. 466 1-1 iíinrin 3 egymásba nyíló szép niraHU tágas, egészséges utcai teljesen különálló lakás, esetleg csinosan bu torozva is. Végh Gábor vaskereskedő házá­ban, Kossuth-tór 25. szám. 460 1—1 1931 —1472. vght. szám. Árverési hirdetményi Dr Vajda Béla ügyvéd által képviselt Bálint Gyula javára — gyulai lakos ellen 243 P tőke és több követelés járulékai erejéig a gyulai kir. járásbíróság 1931 évi 2500. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi augusztus hó 3-án lefoglalt 45C0 P-re becsült ingóságokra a gyulai kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alap­ján a következő megnevezett, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtar­tását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamat­ban nincs, végrehajtást szenvedő .lakásán Gyulán leendő megtartására batáridőül 1931. évi október hó 21. napjának délutáni 5 órája lüzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, pianinó s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ba a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánsá­got Írásban nem nyilvánít. Gyula, 1931. évi szeptember hó 10-ón, Becsy Sándor, 464 1 — 1 kir. bir. végrehajtó. 1931—1463. vght. szám. ÁrYerési hirdetmény. Dr. Leopold Elemér ügyvéd által képvi­selt Shell Kőolaj Rt. javára — méhkeréki la­kosok ellen 524 P 46 fill, tőke és több követelés járulékai erejéig a budapesti központi kir. já­rásbíróság 1930. évi 348335. sz. végzésével el­rendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehaj­tást szenvedőtől 1931. évi február hó 3 án le­foglalt 2120 P-re becsült ingóságokra a gyulai kir. járásbíróság Pk. 9740—931. számú végzé­sével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c 20. § a alapján a következő meg­nevezett, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igónykereset folyamat­ban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, Méhkeréken leendő megtartására határidőül 1931. évi október hó 7. napjának délutáni 3 Órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt cséplőgép, traktor, olajpogácsa s egyéb in­góságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellen­kező kívánságot írásban nem nyilvánít. Gyula, 1931. évi augusztus hó 26-án. Becsy Sándor, 463 1—1 kir. bírósági végrehajtó, "a világ urai! az ÚJSÁG uj mólynyomásu ingyenes melléklete a vasárnapi számban. A mellékletek összegyűjtve, díszes al búmba kötve minden könyvtár díszéül | szolgálnak. Előfizetők bekötési táblát a kiadóhivatalban rendelhetnek. 8ya!áia, 1831. a ki&dötuSaiäonos Ueir; Jéna* Mvsnidája,

Next

/
Oldalképek
Tartalom