Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-08-01 / 61. szám

4 Békés 1931. augusztus 1. Nehéz szédülésben szenvedők, akiknek az agyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a vógbélbajok teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este egynegyed pohár természetes „Ferenc József ‘ keserüvizet Klinikai vezető orvosok igazolják, hogy a Ferenc József VÍZ műtétek előtti és utáni időszakokban is nagyértékü hashajtónak bizo nyúl A Ferenc József keserüviz gyógyszertárak­ban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Elkapta a gépszij a kezét. Vasas György tiz éves békéscsabai iskolásfiu testvérével az egyik békéscsabai malomba daráltatni ment. Amig testvére a daráltatásnál volt elfoglalva, ad­dig Vasas György a gépek mellé állt és néze­gette azokat. Annyira közel ment, hogy az egyik gép szíja elkapta jobb kezét és mire kiszabadí­tották kellemetlen helyzetéből, már eltört alkarja- Az előhívott orvos részesítette első segélyben, majd a mentők közkórházba szállították, ahol ápolás alá vették. LAMPEL GŐZFÜRDŐS értesíti a nagy­érdemű közönséget, hogy a mai napon, szombaton ismét üzembe helyezi gőzfür­dőjét- Ezután minden héten csütörtök reg­geltől vasárnap délig folytatólagosan lehet fürdeni. 425 1—1 Szent István ünnepségek Budapesten. Az idei Szent István-hét is a szokásos fénnyel fog lefolyni a fővárosban. Úgy mint eddig, az Állam vasutak és a dunai hajóstársaságok féláru jegy­kedvezést nyújtanak a Budapestre utazó közön­ségnek, a vizűm pedig ingyenes lesz a külföl­diek számára. Magának a Szent István ün­nepnek lekiemelkedőbb eseménye az augusztus 20-iki körmenet és az aznap este rendezendő nagyszabású gellérthegyi tűzijáték lesz. Azonkí­vül — a többi napokra elosztva — népies szín­házi előadások, zene- és táncszámok, sportese­mények fogják az idei Szent István ünnepeket is látványossá és emlékezetessé tenni. Az ünnep ség rendező bizottsága olyan színházi eseménye­ket készít elő, amelyeknek érdekességet kölcsö­nöz, hogy nem hivatásos színészek, hanem falusi műkedvelők fognak bennük szerepelni. Az egyik ilyen népies színházi előadás a nagysikerű Háry János dalművet viszi színre, a másik a Magyar Szivárvány címmel a magyar nemzet feltámadá­sát szimbolizálja mese keretében. Érdekelni fogja a vidéki gazdaközönséget, hogy a Szent István ünnep alkalmából több mezőgazdasági esemény és látnivaló lesz Budapesten Ugyancsak a Szent István hét keretében zajlik le a kisiparosok idei országos dalosünnepe is. Végül nagyszabású sportesemények színhelye lesz a Szent István ünnepségek alkalmából Budapest. Az ünnep rendező nagybizottság mint a múltban, az idén is rendkívül olcsó elszállásolásról gondoskodni fog. Akasztott ember hullája. Szerdán este Gyula- Szabadhán a 93. és 94 számú tanyák közt egy akasztott ember hulláját találták. A kigyósi csendőrörs jelentésére rendőri bizottság szállott ki Gyuláról. A hulla 25—30 év körüli munkás­emberé, A hullát a köztemető hullaházába szállí­tották. Személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. FOGORVOSI RENDELÉS. Dr. Wertheim Iván szabadságidejéről visszaérkezvén, Erdélyi Sándor-ut 14. sz. házban fogorvosi rendelését újból megkezdette. 4 8 2 2 A vármegyei tűzoltó szövetség közgyűlése és a megyei tüzoltóverseny Gyuián szeptember 6-án lesz megtartva. Elfogott kommunista agitátorok. Jakus Jenő kiskundorozsmai lakos, aki 12 évvel ezelőtt a Csillagbörtönből szökött meg, majd beállott az idegen légióba, a múlt hónapban visszajött és a szegedkörnyéki tanyákon kommunista szervez­kedést indított meg. Izgalmas hajsza után Sán- dorfalván fogták el a csendőrök. Lakásán renge­teg lázitó röpiratot találtak. Mezőkövesden elfog­ták. Braun Julianna, másnéven Lukács Juli­anna kommunista nőt, ki társnőjével, Tóth Etel 19 éves leánnyal együtt kommunista szervez­kedésre felhivó plakátokat ragasztott ki Mező kövesd utcáin, Mindkettőt elfogták. Pályázat ipari munkás kitüntetésre, a keres­kedelemügyi miniszter pályázatot hirdet a szegedi kereskedelmi és iparkamara területén lévé min­den tekintetben érdemes idősebb ipari munkások kitüntetésére. A kamarai kerületben ebben az év­ben is öten nyerhetik el a miniszteri kitüntető oklevelet és az egyenként 100 pengő jutalmat. A pályázaton csakis olyan ipari munkások vehetnek részt, akik 50 ik életévüket betöltötték és ugyan azon munkaadójuknál megszakítás nélkül leg­alább 25 év óta vannak alkalmazásban, de ez- ideig a minisztériumtól még semmiféle kitüntetés ben nem részesültek. A pályázathoz csatolni kell a munkakönyvét annak igazolására, hogy meny­nyi idő óta van a pályázó megszakítás nélkül jelenlegi munkaadójánál, mellékelni kell a ható­sági erkölcsi bizonyítványt és a munkaadó nyilat­kozatát, amely a kifogástalan és nemzethü ma­gatartást is tanúsítja. A pályázatokat legkésőbb szeptember hó l ig kell a szegedi kereskedelmi és iparkamatánál az okmányokkal felszerelve be­nyújtani. Meghalt tetánuszmérgezesben. Szilágyi Sán­dor 50 éves geszti földmivest vasárnap tetánusz- mérgezéssel szállították be a közkórházba. A szerencsétlen ember a kórházban meghalt. Vegye meg a vasárnapi misefüzetet az anya­templom előtt. Méhszek és gyümölcsfatermelők figyelmébe. A Gyülán székelő Békésmegye és Környéke Méhtenyésztők Egyesülete a szokásos havi meg­beszélését augusztus hó 2 án, vasárnap délután délután 3 órakor tartja a Göndöcs népketi pavil­ion kistermében a méhész asztalnál. Megbeszélés tárgya : A méhlegelő feljavítása az elhanyagolt gyümölcsösök jobbkarba hozása és uj gyümöl­csösök telepítése által. Okszerű gyümölcsfa vé delem a méhészeti szempontok figyelembe véte lével. A szalmakaptárprés bemutatásának meg­beszélése, amely bemutatás utóbb az ajtóstalvai államiskolában lesz megtartva. Esetleg uj tagok felvétele. Leendő anyáknak kellő figyelmet kell fordi- taniok arra, hogy bélmüködésük rendben legyen, ez pedig a természetes „Ferenc József“ keserü­viz használata által érhető el. Ha Budapestre utazik, első útja legyen a fényesen átalakitott és kibővített Hungária Für­dőbe (Budapest, VII. Dohány utca 44.) menni. Ott már reggel 5 órakor nyitnak és 1‘40 pengőért nemcsak megfürödhet, hanem jól meg is reg­gelizhet. Franciaországban nem engedik meg a vörös napot. A francia kormány szigorú intézkedése­ket tett, hogy elejét vegye augusztus 1 én a kommunisták tervbevett tüntetésének. Nem tűrnek meg semmiféle felvonulást vagy gyü- lésezést az utcáu és nem tűrik el azt sem, hogy a dolgozó munkások szabadságát hábo­rítsák. Azokat a külföldieket, akik esetleg a tüntetésekben rósztvesznek, haladéktalanul kiutasítják. A rendőrséget csendőrsóggei és katonasággal erősitik meg. Az AdüoI Bánit hiÉHése. A Bank of England csütörtöki ülésén a hivatalos bankkamatlábat az eddigi 3 és fél százalékról 4 és fél százalékra emelte fel. A nemzetközi pénzpiacokat nem érte megle- petésszerüleg az angol bankkamatlábnak ez az egyszázalékos megdrágítása. Már a leg­utóbbi napok közlései után kétségtelennek látszott, hugy a Brak of England ezt az újabb rátaemelést a francia aranylevonások miatt keresztül fogja vinni. A francia—angol kölcsöntárgyalások meddősége szintén siet­tette az angol bankkamatláb felemelését. — Tegnap a nemzetközi pénzpiacokon közel két­százalékos angol bankkamatlábemoléssel szá­moltak, most tehát, hogy a várt kétszázalé­kos kamatlábemelés helyett csak egy száza­lékkal drágult meg a hivatalos angol bank­kamatláb, kedvező jelnek tekintik az angol pénzpiac további alakulása szempontjából. A középeurópai piacokon most nagy érdeklődés­sel várják, hogy az európai jegybankok mi- képen fognak reagálni erre az újabb bank- kamatlábomelésre és vájjon nem fogja-a kö­vetni — mint mindig az utóbbi időben — az európai sorozatos bankkamatlábemelós. Romániában összefogdossák a kommunistákat. A román rendőrség . nagy eréllyel foly­tatja a kommunisták összefogdosását. Minden nagyobb városban már több mint egy hete fogvatartják a kommunista vezéreket. Magasfeszültségű besugárzás Dr. Bene Lajos Károly orvosi rendelőjében Békéscsabán, Ferencz József-tér i2. szánt alatt. ' IC 05 (Ti . —tmniii in ii ii—Hmm—rn

Next

/
Oldalképek
Tartalom