Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-07-04 / 53. szám
XjXIII. évfolyam 53. szám Szombat. Gyula, 1931« Julius 4 Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Az ország gróf Bethlen István mellett. A nyílt választások eredménye: nagy választási győzelem a kormányt támogató pártok javára. Hiába erőlködik az ellenzék a kormánynak ezt a választási küzdelmét választási atro citásoknak tulajdonítani. Megeshetik elvétve egyik-másik kerületben, hogy az ellenzék választási esélyeit tulszi- goruan alkalmazott intézkedésekkel gyengítették, bár ennek is ellene mond az, hogy ahol a választók többsége az ellenzéki jelölt mellé állott, ott eredményt is értek el és győztesen kerültek ki a küzdelemből. De még ha meg is történhetett esetleg, hogy elvétve nem tudott megnyilatkozni a választók többségének igaz akarata, — amire bizonyíték sehol sem merült fel — még akkor is itt áll az a cáfolhatatlan tény a maga meztelenségében, hogy az ország választóinak százezrei tettek hitvallást a kormány pártja és a kormányt támogató egyéb pártok mellett, számbelileg óriási mértékben túlszárnyalta az ellenzéki pártok szavazóinak számát. Ez közhangulat, Ez közérzés, amelyet semmiféle mesterséges eszközökkel előidézni nem lehetett. Nincs az az erőszak, amely rá tudná venni az ország sokszázezer választóját, hogy akarata, érzése ellenére valamely politikai irány mellé álljon szavazatával. Ha összesítjük az egységespárti jelöltekre esett szavazatokat és ezekhez hozzáadjuk a keresztény gazdasági pártra esett szavazatokat, valamint az egyhangú kormányt támogató pártbeli mandátumokra ugyanilyen arányszám szerint eső szavazatokat, úgy kiderül, hogy a nyílt kerületi választásokban igenis a választók túlnyomó többsége a kormány mellett nyilatkozott meg. Ezzel szemben hasztalan próbálnak akár itthon, — s ami még szomorúbb — a külföldön választási rémhírekkel olyan látszatot kelteni a bukott ellenzéki pártok, mintha a kormány óriási választási győzelmének hatósági terror lett volna a szülőanyja. A nagy számok megdönthetetlen igazsága bizonyítja, hogy Bethlen István mellett nyilatkozott meg óriási fölénnyel a nemzeti közvélemény: Ez a választási eredmény minden belpolitikán és pártirigykedésen túl bizonyítja a külföld előtt, hogy Magyarországon a politikai és társadalmi viszonyok konszolidáltak, hogy itt egy céltudatos, erős kormányzat szilárdan fenn tudja tartani a rendet és jogbiztonságot és hogy semmiféle megrázkódtatástól ebben az országban tartani nem kell. A kormányzat e fontossága és szilárdsága kifelé a vátasztások révén újból dokumentálva van és ez a fődolog. A külföldet nem érdeklik az apró-cseprő választási sérelmek és panaszok, a pártok rekriminációi. A külföldi tőke, amelyre oly nagyon rá vagyunk szorulva, tudomásul veszi a magyarországi politikai viDr. Márky Barna, a vármegye alispánja Búd János kereskedelemügyi minisztert Békéscsabán képviselővé történt megválasztása alkalmából táviratilag üdvözölte. A táviratra a miniszter a kővetkezőket válaszolta : A vasárnapi képviselőválasztás alkalmával több százra megy azoknak a választóknak a száma, kik megjelentek a szavazatszedő küldöttségek elótt, kijelentették, hogy nem akarnak szavazni. Ezek a választók eleget tettek a törvényben előirt kötelességük nek és igy büntetés nem érheti őket. Vannak azonban olyan választók, akik egyáltalában nem jelentkeztek a szavazatszedő küldöttségeknél. Ezeknek most legkésőbb július hó 7-ig, keddig bezárólag be kell jelenteniök távolmaradásuk okát Bé- késvármegye alispánjánál, mint a központi választmány elnökénél. A Mezőmegyer község képviselőtestülete most tartott rendkívüli közgyűlésén dr. Vangyel Endre járási főszolgabírót, a község megalakítása, fejlesztése és felvirágozása érdekében teljesített kiváló munkásságáért egyhangúlag a község díszpolgárává választotta, aki segítségére volt a községnek Doboz, a volt anyaszonyok abszolút megállapodottsá- gát, a konszolidáció teljességét és ehhez szabja Magyarország hitelének standardját. Az általános bizalom és megnyugvás, amelyet a választások eredménye Magyarországgal szemben a külföldön kelteni fog, kedvező légkört teremt a küszöbön álló kölcsön- tárgyalásoknak és a kormánypárti győzelem hamarosan át fog konver- tálódni a külföldről érkező kölcsönajánlatok kedvező feltételeire. A magyar kormány rezsimje parlamentáris utón biztosítva van a következő ciklusra és ez a parlamentáris dokumentálása a rezsim állandóságának megtermi a gyümölcsét a magyar közhitei és a gazdasági élet javára. »Megválasztásom alkalmából kifejezett szerencsekivánatokat köszönöm. Az a bizalom, amely Békésmegye részéről irányomban megnyilvánult, még szorosabbá fűzi a Békésvármegye és köztem levő kapcsolatokat. levélre kell ráragasztani a megfelelő posta- bélyeget. Aki valamilyen írással tudja igazolni, hogy miért nem jelent meg a szavazatszedő küldöttség előtt, az ezt az igazoló írást is csatolja a levélhez. Az igazolásokat a központi választmány bírálja el s akinek az igazolását elfogadja, az a választó mentesülni fog a büntetés alól. Aki az igazolást elmulasztja, vagy akinek az igazolását a központi választmány nem fogadja el, a törvény szerint 1-től 10 aranykoronáig terjedő pénzbüntetéssel sújtható. Az igazolási bejelentést tartalmazó levelet igy kell címezni: Nagyságos Alispán urnák, Gyula. község vagyonjogi ügyeinek békés elintézésénél, a község részére 80 hold föld megszerzésénél, a kövesut megépítésénél és a villanyvilágítás létesítésénél stb. A díszpolgári oklevelet legközelebb Balogh Zoltán községi főjegyző vezetésével küldöttség adja át a főszolgabírónak. Dr. Búd János válasza az alispán üdvözlésére. Keddig kell igazolni a szavazástól való elmaradást. Az igazoló bejelentést az alispánhoz kell küldeni. A bejelentés bélyegmentes, csupán a Vangyel Endre dr. főszolgabíró Nlezőmegyer község első díszpolgára