Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-05-09 / 37. szám
4 Békés 1931. május 9. Diákmajális. A reálgimnázium ifjúsága ez évi majálisát május hó 16-án, szombaton tartja a remetei csárdánál. A jelek arra mutatnak, hogy a szinte tradicionálissá vált siker ez idén sem fog elmaradni. A siker érdekében a rendező VII. osztály fáradhatatlanul buzgolkodik A diákok számos kedves meglepetésről gondoskodtak. Lesz világposta, szerpentin- és konfetticsata és a remetei csárda tavaszi zöldben pompázó fái alatt késő estig fog szólni az elsőrendű tánczene. A közönséget a vasút és a Mavart szállítja ki A vonat délután 1 58 és 3 43 kor indul. Este 8'20 illetve 9*20-kor indul a Városerdőtől. A Mavart délután indul a Megyeházától. Egy ut személyen- kint 50 fillér. A hadikölcsöakárosultak Igyelmébe! Az Országos Hadikölcsön Párt Elnöki Tanácsa a na pókban ülést tartott, amelynek legfontosabb tárgya a parlament előtt fekvő 1931—32. évi állami költségvetésnek a hadikölcsönkárosultakat érintő része volt Az egybegyűltek nagy elégedetlenséggel állapították meg, hogy dacára a sok kül döttségjárásnak, kapott ígéreteknek és a hadi kölcsönkárosultak nagy nyomorára, valamint a segélyezettek számának állandó emelkedésére, a kormány a hadikölcsönsegélyezés összegét nem emelte fel. Hosszú vita után Hüiyü Ferenc or szágos ügyvezető igazgató előterjesztése alapján határozatul mondották ki, hogy a párt felterjesztést intéz a Magyar Országgyűlés minden tagjá hoz, amelyben az összes sérelmeket felsorolja és pártkülönbség nélkül felkéri az országgyűlés tagjait, hogy a költségvetés tárgyalásánál a segélyezésre előirányzott összeget a párt által többször kért és legalább a teljesen tönkrementek és a bOOO koronán aluli ősjegyzőknek is juttatandó 3 százalékos kamatnak megfelelő segélyösszegre emeljék fel, tiltakoznak az ellen, hogy az amúgy is kis segélyek összegét leszállítva utalják ki, azon károsultak által beküldött panaszokat, akik a segélyüket még nem kapták meg, vagy a megállapítottnál kevesebbet kaptak és akiknek segélykérelmüket sérelmesen elutasították, felter jeszti a népjóléti miniszterhez. A közelgő választásokon a párt teljes erővel részt fog venni és ebből a célból már a közeljövőben országos hadi- kölcsönkárosult kongresszust hiv egybe Budapestre. Felhívja ismételten az ország hadikölcsön- károsultjait a pártba való tömörülésre és hogy a helyi pártszervezeteinek felállítása céljából a vi déki károsultak a párt központjával haladékta lanul lépjenek érintkezésbe. A párt hivatalos közlönyében „Panaszos láda“ rovatot ir.dit, amelyben a károsultak sérelmét és panaszát le- közli és azokat a kormány, a magyar ország gyűlés tagjainak ingyen megküldi, hogy ezen sérolmek közvetlenül juthassanak tudomásukra. Elhatározta a pártvezetőség, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásár tartama alatt a Budapestre jövő károsultakra való tekintettel minden nap reggel 9 órától este 6 óráig a párt központja, Budapest, VIII., Szentkirályi u. 32 b. I. em. ál landó irodai órákat tart, amikor is minden károsultnak, akár tagja a pártnak akár nem, teljesen ingyen nyújt felvilágosítást, illetve tanácsot Május 17-én, vasárnap délután a Rém. Kath. Reálgimnázium és a Községi Polgári Fiúiskola atlétikai versenye a sporttéren. AZ ARCBŐRT ÜDÍTI ÉS FIATALÍTJA Nyári tánctanfolyam ! Gyula város tánckedvelö közönsége bizonyára örömmel fogadja a szokásos nyári tánctanfolyam hirét. A babák és diákok részére tartandó különleges tánc- tanfolyam, mely junius 22-én kezdődik a gyulai Általános Ipartestület diaztermében, az előző évekhez képest nagy haladást jelent. A kor igényeinek megfelelöleg úgy a tananyag, mint az oktatás módja lényeges újításokat fog hozni. A csoportos oktatás lehetővé teszi az egyes baba és diák tánc- és mozgásmüvészeti igényeknek a legmesszebbmenő módon való megvalósítását. A diák- és babakurzus különleges anyagának tanítására sikerült Fried Margit oki. tánctanitónöt mint munkatársat megnyerni, kinek ezen a téren máris számottevő sikerei vannak. Remélhető, hogy a modern táncoktatás hivei meg fogják ragadni ezen kiváló alkalmat, ritka és kivételes tánctanfolyamon áldozzanak e szép kultusznak. 241 4 * Tanórák babáknak délután 4—6-ig. diákoknak 6—8-ig Külön órák az összes modern táncokból már a mai naptól kezdve vehetők. Beiratkozni és érdeklődni szintén a mai naptól kezdve lehet a lakásomon, Patócsi-utca 4. (Németváros). Mérsékelt tandij. — Az oktatáshoz való zenekiséret zongora, —■ Becses pártfogást kér mély tisztelettel Stern Jenöné oki. tánctanitónő. Aranyérnél és az evvel járó béblugulás, repedés, kelés, gyakori vizelési inger, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülési rohamoknál a természetes „Ferenc JóZSflf“ keserüviz használata kellemes megkönnyebbülést eredményez A belső bajok orvosai az igen enyhe hatású Ferenc lézsef vizet sokszer mindennapi használatra reggel és este egy egy félpohárnyi mennyi ségben rendelik. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható 5 A siker titka. A legutóbbi margitszigeti tenniszversenyen egy ismert arisztokrata hölgy nagy feltűnést keltett csodálatos toalettjével A divathölgyek kérdésekkel valósággal megostromolták a pompás toalett tulajdonosát, aki végül elárulta, hogy ruháját otthon varratta, még pedig a Párisi Divat szabásmintája után. A Párisi Divat a legszebb magyar divatlap még a leg nagyobb külföldi divatlapokkal is felveheti a versenyt, mert a rajzokat a leghíresebb modellraj- zolók tervezik. Egy szám ára 1 pendő 20 fillér A splai ParttM díjszabása Gyula megyei város képviselőtestületé nek 1930. évi juuius 21-én tartott rendkívüli közgyűlés határozata alapján a gyulai Partfürdő díjszabását a folyó évi fürdési idény tartamára az alábbiakban állapítom meg : Fürdés díjszabása: 1. Felnőtteknek egyszeri fürdés — ’60 P 2. 16 éven aluliaknak .... —’40 » 3. Gyermekeknek ..............................—'30 » Bé rletek s a) Havi bérleti 1. Felnőtteknek..............................IT—P 2. 1 6 éven aluliaknak .... 8— * 3. Gyermekeknek......................................5-— » b) Idénybérleti 1. Felnőtteknek..............................36 — P 2. 16 éven aluliaknak .... 24'— » 3. Gyermekeknek..............................15’— » Ezen d ijak ellenében a fürdőző közös öltözőt és egy szekrénykét használhat. Családi havi fürdőbérlet 4 személyig . . 36 — P idény főrdőbérlet 4 személyig . 108- - » Családi fürdőbérletek csakis a kabin- bérlettel kapcsolatosan adatnak ki. Kabin használati díjszabás: 1. Kiskabin 1—4 személy részére- •40 P 2. Családi kabin 6 » » —•60 » 3. Családi kabin 8 » > — •80 * A fenti dijak egyszeri fürdésre szólnak. Bérlatek : a) Havi bérlet; 1. Kiskabin 1 — 4 személy részére 10 — P 2. Családi kabin 6 > » 14 — » 3. Családi kabin 8 » » 18-— » ta) Idénybérleti 1. Kiskabin 1—4 személy részére 30 - P 2, Családi kabin 6 » » 42 — > 3. Családi kabin 8 » » 50-— » Látogatójegy egyszeri belépésre fürdőhasználat nélkül ........................ —. 20 » A bérelt kabinokat csak a bérlők hasz nálhatják, azok másnak át nem engedhetők. Délelőtt 7—9-ig csak férfiak fürödhetnek. Gyula, 1931. évi május hó 7 én. Dr. Varga Gyula sk., ;72 2—' polgármester. Kékkő és raffia a legolcsóbban beszerezhető Használ. Május 3-án reggel 8 órakor nyilt meg a Zeileis rendszerű orvosi rendelő Békéscsabán II., Ferenc József-tér 22. sz. alatt. 255 2-2