Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-04-11 / 29. szám
2 Bökés 1931. április 11. dolog, nem gyulai érdek egy olyan nagy vállalatot, mint a Hitelbank és egy nagy vállalat jóindulatú vezérigazgatóját minden alapos ok nélkül támadni. Örülni kell, hogy 200 gyulai embernek kenyeret adnak s megadják a lehetőséget a gyár további fejlődésére. Megadják a lehetőséget arra is, hogy a helyzet kényszerűsége folytán törvényszerű illetményeikkel elbocsátott főtisztviselők a Hitelbank más vállalatánál megfelelő módon elhelyezkedjenek. Másutt mindenütt sokkal nagyobb pusztítást végzett a gazdasági krízis, mint a gyulai kötőgyárban. Ma valakinek érdeme, hogy 200 embernek kenyere maradt, úgy az Lukács Györgyé. Amikor e sorokat írjuk, képviselőnk hivatalos kiküldetésben útban van Genf felé, az interparlamentáris konferencia tanácsülésére. Nagy nyelvtudásával, műveltségével és ellenfeleinknek is imponáló, senkit meg nem sértő, magyar úri modorával épp úgy hasznára lesz ott országos érdekeknek, m nt ahogy egész életében csak használt Gyula város érdekeinek. Lukacs György Genfben. Városunk országgyűlési képviselője tegnap, 10-én Genfbe utazott az interparlamentáris konferencia tanácsülésére. E konferencia azért nagy jelentőségű, mert előkészíti a nyári bukaresti nagy interparlamentáris konferenciát és ha már maga a hely Buka: rest, nem szolgálja majd a magyar érdeket, a magyar kiküldötteknek kétszeresen vigyáznak kell a mi szempontjainkra. Lukács György e fontos kiküldetésből 16-án érkezik vissza Budapestre. Háziasszonyok J ! A magyar szájíznek megfelelő uj receptkönyv megjelent! Ingyen küldi; 182 l—áv I>r. OETKER gyártelepe Budapest, VIti., Conti utca 25. szám. A m. kir. népjóléti miniszter a vármegye szegénybeteg gyógyszerköltség ellátmányait lecsökkentette. A szegónyjogon rendelt gyógyszerek költségeit az újabb törvények és törvényes rendeletek szerint a törvényhatóságok fizetik a népjóléti miniszteri tárca által rendelkezésre bocsájtott ellátmány keretein belül. Az uj rendelet a múlt évben állott szemben először a való élet nehézségeivel és épen azért a törvényhatóság megindokolt óvatosságot tanúsított anHak végrehajtása körül. Innen van az, hogy óv végén bizonyos összegű megtakarítás éretett el. A népjóléti kormány azonban a törvényhatóságnak ezen óvatosságát egyáltalán nem honorálta, sőt az indokul szolgált a már megállapított ellátmány meglehetősen tetemes leszállítására. A népjóléti miniszternek ez az elhatározása nyilván félreértésen alapul s végérvényesen alig tartható fenn épen a szegény betegek ellátásához fűződő nagy nemzeti érdekekre való tekintettel. Hiszen a rendelkezésre bocsájtott és havi 5000 pengőben meglehetősen szűkre szabott ellátmánynak a törvényhatóság részéről történt óvatos kezelése is épen azt a célt szolgálta, hogy az esetleg elérhető megtakarítás a jövőben adandó havi 5000 pengős ellátmánnyal együtt a szegény betegek nagyobb számát részesíthesse az országos betegápolási alap rendeltetésszerű áldásaiban. A népjóléti miniszter a törvényhatóságnak ezen óvatos eljárását figyelmen kívül hagyva s a takarékosságot a kevesebb szükségletre magyarázva a vármegye havi ellátmányát 5000 pengőről 3100 pengőre csökkentette le, sőt a vármegye alispánját igen nagy gondok elé állítja azzal, hogy mintán a vármegye által kimu tatott megtakarítás a miniszter rendelete szerint az erre az évre engedélyezett havi 3100 pengős szükséglet számításba vételével hozzávetőleg 6 hónapig elegendő kell, hogy legyen, ennélfogva 6 hónapig a népjóléti miniszter fenti célra egy fillért sem ad. Ez a megszo ritás azt eredményezi, hogy a szegény betegek gyógyszerellátása a múlt évi szűk kereteken is alul fog maradni, ha a miniszter rendeletét meg nem változtatja. Épen ezért a vármegye alispánja a rendelet megváltoztatása érdekében feliratot intézett a népjóléti miniszterhez, kimutatva azt, hogy az elért megtakaritást tulajdonképen már a decemberi, januári és februári szükséglet teljesen kimerítette, mert az 1930. decemberben ki lett fiizetve 4869 78 P 1931. januárban ki lett fizetve 3339-29 » 1931. februárban ki lett fizetve 9374 58 » vagyis három hónap alatt összesen 17583 65 P A kimutatott múlt évi megtakarítás pedig 17454 P 33 fillért tett ki. Eltekintve azonban a kellőleg megindokolt felterjesztéstől, a vármegye alispánji, figyelemmel a rendelkezésre bocsájtott csekély ellátmányra, minden illetékes tényezőt legnagyobb körültekintésre és óvatosságra int, mert az újonnan megállapított havi el látmány túllépését nem lesz módjábau kiegyenlíteni. LEGTÖKÉLETESEBB mélynyomásu képes rádió újság AZ„ ÚJSÁG“ RÁDIÓJA Minden szombaton ingyen mellékelve az Újság példányaihoz Minden rádiós fizessen elő az „Ujság“-ra I Késett lovag a bástyán : Mint. elefántcsont legyező, Olyan lehet a teste, Mikor ruháját veti ö Ssemérmesszépen este. Zsalugáter az ablakán, Nem tehet oda látni, — Késett lovag, kóbor lovag ! Kár néked itt ma várni. Mint festő bimbó tárja szét A kelyhét éji álmán, Úgy veszi mély lélekzetét Ajkán a szép királylány. Titkos vágyakat topva száll A szontju ajakára, — Talányos, bus magányosan Száll árva éjszakája. Mint hajnal álmán szunnyadó. Azúrkék égi rétek, Mint égnek tükre : tiszta tó, A színe kék szemének, Amelyhez vágyam inni jár, Vak szomjától űzetve, — Mélyén titkok sirágya vár, Zajló örvénybe vetve. Mint gazdag arany osztagok, Mint duspompáju kéve, Mi bő kalászból fonva áll A nyári nap hevébe’ Úgy omlik fehér ágyán el Fejének koronája . .. Késett lovag ! Sorsod nem ad Tenéked abból, árva ! A hangja távoli dalok Sejtelmes muzsikája, Benne éjek és hajnalok Álmán ismer magára . . . Jaj, mindhiába vársz te itt, E mély, talányos éjben . . . Késett lovag ! Oldd el lovad S amerre hajt a gondolat, Ügess el csendben, szépen ! 1PA.LA.SOVSZKY BÉLA Folyó hó 12-én, vasárnap este az Ipartestületben