Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-01-08 / 3. szám
1930. január 8. Békés 3 HÍREK. Előléptetés. A m. kir. honvédelmi mintszter ■Csnss Károly honvéd főhadnagyot, a 10/III. zászlóalj egyik szimpatikus tisztjét, századossá léptette elő. Gratulálunk. Halálosás. Gyula város orsz. képviselője: Lukács György nejét Perényi Madoly bárónőt fájdalmas csapás sújtotta. Szeretett édes anyja, báró Perényi Péterné, Újhelyi Ilona 80 éves korában folyó hó 5-én Budapesten meghalt. A boldogult matróna halála nagy kiterjedésű, tekintélyes családot borit mély gyászba. Temetése folyó hó 8-án. ma délután 2 órakor lesz Nagydoboson, a családi sírboltban. Áldás és béke hamvaira. A vármegye kisgyiilése e hó 7 én tartotta ülését a vármegyeháza kistermében. A kisgyülés tagjai csaknem teljes számban jelen voltak. A gyűlésen a vármegye alispánja elnökölt, amelyen csupán helyi érdekeket érintő ügyeket tárgyaltak. Közérdekű felszólalások nem történtek Domanek Pál dr. Gyulán. Nagy örömmel közöljük, hogy a gyulai Urleányok Kongregációjának Boldog Margit tiszteletére folyó hó 19-én, délután 5 órakor a reálgimnáziumban rendezendő emlékünnepély szónokául a vezetőség Domanek Pál dr. szentszéki bírót, békésszentandrási plébánost megnyerte. Előadását széleskörű érdeklődés előzi meg. Elmaradt a Katolikus Kör közgyűlése, a Vizkereszt délutánjára hirdetett Kath. Kör közgyűlése, miután a tagok kevés számban jelentek még, elmaradt. A közgyűlést újabban folyó hó 12-én, vasárnap délután 5 órára hivják össze a Kath. Kör nagytermében, amikor azt tekintet nélkül a megjelentek számára, okvetlen meg fogják tartani. Az Urleányok Kongregációjának ünnepélye. A gyulai Urleányok Kongregációja, pártfogója Árpádházi Boldog Margit tiszteletére emlékünnepélyt rendez folyó hó 19-én délután 5 órai kezdettel a reálgimnáziámban. A gyulai társadalom amely eddig több Ízben a legnagyobb elismeréssel adózott az Urleányok Kongregációja magas nívójú nyilvános szereplésének, ez úttal is szeretetteljes érdeklődéssel tekint az érdekes és nagy gonddal előkészített ünnepély iránt. A szép est értékes programmjából kiemeljük Domanek Pál dr. szentszéki bírónak, a nagynevű egyházi szónoknak beszédét, akinek gyulai szereplése mindenkor a legmelegebb érdeklődés homlokterében áll. A részletes programmot legközelebb ismertetjük. íótékonycélu családias táncestély, a gyulai protestáns nőegyletek a Lórántffy Zsuzsán na Egyesület és az Evangélikus Nőegylet folyó hó 11-én, szombaton délután 5 órai kezdettel jóté konycélu családias táncestélyt rendeznek. Belépődíj 1 pengő. A buffetben olcsó és jó tea, hideg- húsok, szendvitsek,' sütemények és forró virsli. Cigányzene. Jegyek a ref. és evang. lelkészi hivatalokban kaphatók. 1—2 Kitünően sikerült a Katholikus Kör teaestje. Kedves és kellemes szórakozást nyújtott a Kain. Olvasókör vasárnap este tartott teaestélye s a nagy számmal megjelent közönség a hajnali órákig maradt együtt a legjobb hangulatban. Az est műsorát a Kath. Ifj. Önképzőkör nyújtotta a tőle megszokott precizitással. Halász Lajos és Konkoly Károly szavalatai, a Cecilia énekkar férfi kvártettje, (Huszár, Endrész, Bakó és Halász) Kukla Ferenc énekszólója mind mind hálás tap sot aratott. Külön kell megemlékeznünk Bakó Józsefről, az Önképző Kör tevékeny ügyvezető igazdatójáról, aki fáradhatatlan buzgalommal töltötte be szerepét a műsor összeállításában s emellett ő maga is ott szerepelt a pódiumon s énekszámai felejthetetlen perceket szereztek a viharosan tapsoló hallgatóságnak. — A Kath. Ifj. Önképzőkör szokott szerda esti összejövetelét 8-án ismét megtartja, melynek műsora keretében Dr. Szentkereszthy László, az egyesület agilis elnöke tart előadást. Az 0. B. T, E. folyó havi 4-ik hangversenyén felülfizettek : Dr. Túri Ferenc, báró Apor Vilmos dr., Spóner Károly, Sál József, Tátrai Károly, Sz. V. 3—3 pengő. Bogár Márton, Végh Gábor, Szilvási József, Schön Vilmos 2—2 pengő. Kabay József, özv. Karácsonyi Istvánné, Beregszászi Sándor, Tóth József, Tóth János, Kovács Sándor, Konkoly Károly, idős Makray Sándor és Schwarcz Z dgmond 1—1 pengőt. N. N. 50 fillért. A felülfizetőknek ez utón is hálás köszönetét fejezi ki a tantestület Horthy ffliklós-emlékbélyeg. A posta Magyarország kormányzójának tizéves kormányzói jubileuma alkalmából Horthy Miklós-emlékbélyeg sorozatot ad ki és ezek az emlékbélyegek március elsejétől jelennek meg, mégpedig a tervezet szerint a mostani rendes bélyegsorozat minden értékében. Lehetséges mégis, hogy e tekintetben az eredeti tervtől eltérően változás lesz és csakis a filléres értékek készülnek az emlékkiadásban. A posta nem engedi, hogy a Horthy emlékbélyegekhez a spskulációnak még az árnyéka is hozzáférkőzzék, ezért a bélyegeket az ország összes postahivatalaiban minden felár nélkül elhelyezi és márciustól az esztendő végéig forgalomban tartja. lanuárban mondható fel a kereseti adó. a vonatkozó pénzügyminiszteri rendelet módot ad mindazoknak, akiknek kereseti viszonyaiban esetleg változások álianak elő, hogy kereseti adójú kát felmondják Vonatkozik ez elsősorban mindazokra a bérlőkre, akik kisebb területet vettek haszonbérbe, vagy pedig bérletük megszűnt, továbbá azokra az iparosokra és kereskedőkre, akiknek kereseti lehetőségük a legutóbb történt adókirovás óta csökkent. A rendelet értelmében az érdekeltek a felmondást január havában nyújthatják be az adóhivataloknál, kereseti adójuknak változott viszonyaikhoz való helyesbítését kérve A felmondás benyújtása azért fontos, mert ennek hiányában az adóhivatal az érdekel tekre jelenleg kivetett kereseti adót a jövő évre vonatkozóan rögzíteni fogja. Egyébként még csak azt jegyezzük meg, hogy viszont olyan esetben, mikor az adózók kereseti viszonyainak javulása állapítható meg, az adóhivatalnak áll jogában a kereseti adót felmondani De hol talál most olyan adóalanyt ? A hazai sajtipar óriási fejlődéséről tett tanúságot a legutóbbi tejtermékbirálati verseny eredménye Örömmel állapítjuk meg, hogy az összes külföldi sajtok behozatala feleslegessé vált, mert különösen a Derby Sajt és Vajtermelő Részvény- társaságnak sikerült hosszú kísérletezések után legtöbb külföldi sajtféleséget tökéletesen előállítani. így a Casino, Derby és Heller Imperial crémsajtok, valamint a Heller doboz-ementhali, Chester, Eidammi, Szalámi, Parlamunt és Bar sajtok nyerték el a szakértő bizottság osztatlan tetszésével a kitűzött dijak és oklevelek túlnyomó részét. Sok száz köhögő emberrel találkozik naponta. Ne várjon addig, mig ezek Önt is megfertőzik. Szopogassa idejében a bevált Pauflavin pasztillákat és légzőszervei épségben maradnak. A békéscsaba—gyulai ut és Széchenyi-iiget melletti újjáépítendő hidakra vonatkozó vasbeton felszerkezeti részletterveket, amelyeket a város terjesztett fel hozzá, a kereskedelemügyi miniszter átvizsgálván, annak eredményét részletes leiratban közölte Békéscsaba városával és az alispánnal és elrendelte, hogy a terveket az általa közölt módosítások figyelembevételével dolgoztassa át a város és újból terjesztesse fel hozzá. A miniszteri leiratban felveti a miniszter azt az eszmét, hogy a gyulai úti boltozott hid kiszélesítését a tervbe vett újjáépítésnél nem-e volna célszerűbb a régi boltozat megtartásával végrehajtani. Ha a város mégis az uj hid építése mellett határozná, úgy a hid lebontása előtt a Műemlékek Országos Bizottsága értesítendő, hogy a lebontandó műtárgyat fényképen, vagy műszaki felvételekben megörökíthesse. 1930. a kalendáriumban. Az 1930 ik év is olyan, mint a többi előttevaló : sok remény beteljesülését várjuk tőle. A naptárszerüségét tekintve merőben közönséges év : 365 napból áll. A farsangja mindenesetre hosszabb lesz, mint a tavalyié volt 1929 ben a farsang ötven napig tartott, az idén hamvazószerda március 5 éré esik, úgy, hogy teljes hetven napig, vagyis 10 hétig farsangolhat az, akinek kedve és módja van reá, Husvét kettős ünnepe április 20-ára és 21 éré, pünkösd jó későre : junius 8 ára és 9-ére esik. Kettőssé alakul az ünnep még Vizkereszt napján, mely hétfőn lesz; ellenben Péter és Pál napja (junius 29-ike) vasárnappal esik egybe. Kettős -ünnep lesz a reá következő vasárnappal Mindszent napja s két kettős ünnepet hoz a december ; az egyik a szeplőtelen fogantatás december 8 iki ünnepe, mely hétfőre, a másik Karácsony és István vértanú napja, mely csütörtökre és péntekre esik. A nemzeti ünnepek közül március 15-ike szombatra, tehát az ünnep kettős lesz. Szent István napja pedig szerdára. A fagyos szentek három májusi napja közül a második, Szervác 13-án, szerdán virrad ránk. A százéves jövendőmondó szerint az időjárás tavaszkor száraz és hideg lesz, az ősz barátságtalan és télies ; a telet a jóslás az elején nyirkosnak, aztuán nagyon hidegnek és hosszantartónak jövendöli, a nyár hideg lesz és ritkán múlik el napja eső nélkül. No, de ne essünk kétségbe : régi tapasztalás tanitja, hogy a százéves jövendőmondó szava éppen nem szentirás. A Bethlen Gábor Szövetség gyulai fiókjának 5-én délután 4 órakor tartott ismeretterjesztő előadásán táblás ház hallgatta végig a gyönyörű műsort. Ssáss Domokos postafőnök szabadelőadása a mai gazdasági élet sok h’bájára mutatott rá találóan. Büki László szavalata, Bissák Ilona urleány éneke igazi művészi tehetségre vall. A szinészgárda előadása, kiknek neveit még nem szabad nyilvánosságra hozni, összjátékával és a helyzetkomikumok jó visszaadásával a közönség legnagyobb elismerését váltotta ki. A ref. férfikar, mint mindig, úgy most is tudása javát adta. Következő előadás 12-én ; műsorát lapunk pénteki száma hozza. Continental Szálloda Budapesten VII.. Dohány-utca, 42-44 Táviratok: Continentalotel. A VIDÉKI ÚRI KÖZÖNSÉG IGAZI OTTHONA. Tisztaság*. — Kényelem- — Előzékeny ség*. Minden szobában hideg-melegf folyóvíz, központi fűtés. Egyágyas szobák árai: 5, 6, 7, 8, 9, 10 pengő. Kétágyas szobák árai: 8, 9, 10, 12, 14, 15, 16 pengő. Szobák telefonnal. Szobák fürdőszobával.