Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-11-01 / 88. szám
19B0. november 1. Békés 3 Hősök emléke a temetőkben. Gyula város közönsége ez idén is kegye- letes ünnep keretében hódol a temetőkben a hősök emlékének. Ünnepély kozdete a Szentháromság temetőben november 2-án (vasárnap) 16 órakor. Műsor: Himnusz, énekli az Erkel Dalárda Egyházi szertartás. Erkel Dalárda énekszáma. Magyar hiszekegy, éneklik az Erkel Dalárda. A Józsefvárosi temetőben ünnepély kezdete nov. 2-án (vasárnap) 15 óra 80 perckor. Műsor: Hiszekegy, éneklik az épitőmunkások dalárdája. Halottak napján szavalja Lindeisz Erzsó bet VI. oszt tanuló Zokogva sir Magyarország, énekli a józsefvárosi iskolások énekkar. Ünnepi beszédet mond Valcsák Ágoston lelkész. Hősvértől piroslanak, énekli a józsefvárosi iskolások énekkara. Hősök emléke, szavalja Cselovszky Károly VI. oszt tanuló. Bus magyarok, énekli az épitőmunkások énekkara. A gyulai müvésztelep képkiálliíása. Ünnepélyes megnyitása november 2-án. Gyula város vezetőségének eszméje volt 1927-ben egy városi müvósztelep alkotása, mely azóta gyönyörű tetté vált. A gyulai mü- vósztelepen 1928 óta minden nyáron nehány nagyrahivatott festőművész dolgozott egy egy kiváló mester vezetése alatt Ecsetjük nyomán gyönyörű képek születtek e város és környékének speciális szépségéről, festőknek felmérhetetlen színéről, változatos gazdagságáról. Az eddigi két kiállítás a sajtó és a nagy közönség meleg és szeretettel teljes érdeklődése mellett záródott s hisszük, hogy a mostani harmadik kiállítás is meg fogja nyerni városunk folyton növekvő müpártolóinak tetszését Ez idén Kézdy Kovács László mester vezette a müvésztelepet, melynek tagjai a nagymértékeit, vasszorgalmu és tehetségű Szabó Csapó Márton, a határtalanul lelkes, kiforrott tehetségű Kiss Farkas Imre és a fiatal gene ráció egyik nagyrahivatott művésze Horváth Béla voltak. Talán nem is kell bővebben ir nunk a müvósztelep ragyogó tehetségű és nagynevű művészéről, az első vonalban álló Turmayer Sándorról, akit a művészvilág legelső alkotói közé számit a közélet. Remek, hatalmas csokrot kötött ez a művészgárda Gyula és vidéke szépségéből. Hisszük, hogy kiállításukat, melyet a városháza nagytermében november 2-án délelőtt 11 órakor nyit meg ünnepélyesen ár. Varga Gyula polgármester, ez idén még nagyobb érdeklődés kiséri, mint eddig. A kiállítás november 2 tői 9 ig marad nyitva. Megtekinthető minden nap délelőtt 10 órától délután 7 óráig. 30-40 kiN»** csomagba kötegelt gyújtó papír kapható 3_* BOKÁIT JÁNOS könyvnyomdájában. 1 csomag ára 1 pengő. HIKE K. Halottak: estéjén ,. . A sirok sötét hantjait fehér virághóval hintette be a szeretet s közöttük halkan beszélgetve, imádkozva hullámzik a sok-sok lehajtott fejű ember . . . A levegőt valami furcsa illat tölti be. Valami szomorú és mégis jóleső, ismerős illat . . . Talán a krizántemoké . . . Olyan szép hivatást adott a természet ezeknek a virágoknak ! Más virág ilyenkor sárgult levelekkel elhullatta szirmait, ők dideregve, fázva is éleletet, meleget akarnak árasztani, mintha nekik kötelességük volna kitartani Halottak napjáig . . . Vannak, akik szeretnek ide jönni, hallgatni a néma sirok beszédét . . . lelkűkkel hallani a hangtalan beszédet. Igen, aki sokat jár ide, megtanulja a néma hantok beszédét, megszereti a halottak sorsát, a pihenést s leikébe fogadja a békesség gondolatát . . . Vannak, akik sohasem jönnek ide, mert félnek azt a hajlékot látni, ahol egyedül lezárva kel! pihenni csendesen . . . S talán ezeknek is igazuk van, mert lelkűk szavát követik . . . Csak annak nincs igaza, aki eljön ide, mert illik, mert elhozza a kíváncsiság. Látni jön s nem érezni! Akit nem rendit meg az elmúlás hatalma s nem indit meg a sirok csendes némasága, mert nem tudja, mi a halál . . . Hogy is tudná ! Hiszen azt sem tudja, mi az élet ? Mi szép abban ? Mi a célja . . ? Pedig itt meg lehet tanulni azt is . . . Az élet harc ! Ha elfáradtál a harcban, jöjj néhány percre ide, itt a békesség lakik: . . . Nézd, a sirok közt imádkoznak az élők : a halál megbékül az élettel, egymáshoz simul s belőlük kisarjad, kivirágzik valami hatalmas erő, ami megvigasztal és megrendít: az örökkévalóság .. . A sírokban pihenő múltra ráborul a jelen, az élet . . . s imádkozó gyermekajakról reményt, hitet, erőt igér a jövő . . . Itt nincs harc, csak békesség ! Az élet és halál küzdelme a megbocsátás szelídségén át belehalkul az örökkévalóságba . . . Ezt hozza a szél feléd a temető szomorú illatában, ami az életet hirdető gyertyalángok s hervadó virágok illatából született . . A hősök sírjain gyertyákat gyújtanak, meg sem nézik a sírkőbe vésett nevet. — Minek az ? . .. — Valahol messze, olasz vagy francia földön talán igy gyújtogat egy másik fehérhaju, öreg asszony parányi lángot egy ismeretlen, magyar katona sírján . . . Talán annak, akinek édesanyja reszkető kézzel hint most virágot a sötét hantokra, Talán együtt száll Istenhez a két imádság . . . Talán a két halott ellenség lenéz a két sírra, megölelik egymást s gondolatban simogatják egymás édesanyját .. . Lassan a múltba száll a nagy vihar emléke s a harcmezők felett egymást keresi két ráncos, öreg kéz . . két megsebzett, anyai szív : a fegyver, a harc elnémult . , . a szeretet örök . . . Kasó Károly, Körménél a Szentháromság temetőben no vember hó 2-án, a fél 3 órakor tartandó ve- csernye után lesz. Szentségimádás. Ma, szombaton szentség- imádás lesz az anyatemplomban. Iskolabezárások. A gyulai róm. kath. elemi iskola első és második osztályát, továbbá a békéscsabai Merek-kigyósi ág hitv. ev. elemi iskolát a vármegye alispánja kanyaró betegség miatt bezáratta. Dr. MAKIK DÉNES ügyvéd irodáját Árpád-atea 11. szám alatt megnyitotta. 525 10~ 0 Mindenki az ön fogaira néz, Csakis ápolt fogak teszik teljessé az ön külsejét. Tehát az Odol kozmetikum. Ha állandóanhasználjuk, széppé és egészségessé tesz! a fogakat De még rnás hatása is van. Antiszeptíkusan hat! Az Odol nemcsak ápolja, hanem vád! Is a fogakat. S az Odol még nagyon gazdaságos is a használatban. Szociális kurzus. Mint már megírtuk, november hó 20, 21. és 22-ik napjain szociális kurzus lesz a gyulai Szociális Misszió rendezésében az Ipartestületben. A szociológiái, közegészségügyi és erkölcsi kérdéseket tárgyaló tanfolyam előadói közt szerepelnek dr. Lindenberger János apostoli kormányzó, dr. báró Apor Vilmos apát-plébános, Páncél Imre gyógypedagógiai igazgató és a missziós központ két kiküldöttje. A kurzus na ponta délután 5 órától 7-ig tart. Népművelési előadás. Az állami elemi iskola tantestülete november hó 3 án, hétfőn este 6 órakor a Károlyi Sándor utcai fiúiskola földszinti termében első népművelési előadását tartja. Előadók: Schád János „Az ember lelki világáról“ és Mazurek Ferenc „Oroszok a Kárpátokban“ cimü vetítést Szavalnak Barna Rózsika és Gácsi András V. oszt. tanulók. Az érdeklődőket tisztelettel meghívja a tantestület Belépődíj nincs. Megalakították a mezőberényi kaszinót, a mezőberényi Kaszinó megalakult. A Kaszinó elnökévé Gáspár István esperes plébánost választották meg. A Kaszinó alapszabályait jóváhagyás céljából a vármegyéhez küldték el. Dohánybeváltás. Az 1930. évben az egyed- áruság részére engedély mellett termelt dohánybeváltása Békéscsabán a jövő évi január 2-tól február hó 4 ig fog tartani A Tomory árvák könyvet adnak ki. Még élénk emlékezetében van a magyar társadalomnak az a sajnálatos és tragikus halál, amely alig egy éve Tomory Jenő iró, volt képviselőt érte. Két árvája maradt, kik szülők nélkül maradtak itt az élet jelenlegi rettenetes gondjaiban. Atyjuktól örökölt irói készségük tollat ragadott és „Anyasziv“ címen egy gyönyörű képekkel díszített mesés könyvet adnak ki, melynek ára 3 pengő, Nem alamizsnát kérnek, hanem a közeledő karácsony ajándékszükségletének legszebb darabját óhajtják a megértő nemesszivü emberek kezébe juttatni, midőn levelükben könyvük megrendelését kérik. A magunk részéről is felhívjuk olvasóink szives figyelmét e két árva fiú kérő soraira, mert a könyv megrendelésével egy gyönyörű kiállítású mü birtokába jutnak és két szerencsétlen árvának biztosítják a mindennapi kenyerét és lehetővé teszik tanulmányaik folytatását, Az árvák cime különben: Tomory Jenő, Budapest Bertalan u, 22. II emelet 3 Biztosra vesszük, hogy az idei karácsonyi könyvpiac legkelendőbb meséskönyve az árvák által kiadott „Anyasziv“ lesz.