Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-11-01 / 88. szám
LXII. évfolyam 88. szám Szombat Gyula, 1930. november 1 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Tanyák helyett községeket Irta: DR. KRÜGER ALADÁR országgyűlési képviselő. A tanyáknak, a tanyákon lakó másfélmillió magyarnak elhagyatott- ságán segítenünk kell. Elsősorban a jó utakat sürgetik. Helyes, de legyünk azzal tisztában, hogy pusztán utakkal nem fogjuk megoldani a tanyakérdést soha. A közigazgatást kell oda kivinni, a mint a kezdeményező lépést ezen a téren már megtette Szeged, amikor a tanyai kerületi kapitányságokat felállította. De tovább kell mennünk, a tanyákat önálló községekké kell fejlesztenünk. A kezdeményezés már erre is megvan : a tanyai templomokban, lelkészségekben, különösen pedig a tanyai iskolákban. Ott van a kijegecedési pont. A nép józan érzéke is rámutat arra, hogy ez lehetséges. Békésvármegyében minden külön körvényhozási és egyéb támogatás nélkül, a közelebbi időkben három önálló, uj község létesült a tanyákból és pedig Gerendás, Doboz- megyer, Csabacsüd. Békésmegyében 1500 lelken felüli tanyatelep van még négy, 1000 és 1500 közti lélekszámú Az a bor. Irta: Mátrai Ferenc. Más időket éltek, más pennával Írtak, mikor még Piri ben Abdallah, a jászberényi palánkban lakó jeles török tiszt volt a hübérura nemcsak Jászapáti nemes városának, hanem a vele szom szédos Iványi községnek is. Minthogy Apátiban a török ur nem talált kedvére való helyet kastélya számára, meg aztán a halászatnak is igen nagy kedvelője volt, Iványi- ban ütötte fel sátorát. Jórészt vízállás volt akkor még a mai Hevesirány s a török tiszt kedvét tölthette a szép fehérhusu halak fogmosásában, amelyekre jól csúszott a bor, a sátán itala, me lyet a török hit oly igen tilalmazott. Azon a kis dombon, amely Iványi közepe táján emelkedett, volt a szép úri kastély, amelyet valamikor a Palóczy grófok építettek Formás, jól megépített kastély volt, megerősítve a kor szokása szerint minden módon, hogy a sok országjáró szikrázó szemmel hőköljön vissza, ha épen kedve kerekedett egy kis olcsó pecsenyére. Ott is őrködtek a kapuörök naphosszat a la- torkerités mellett, a szakállszáraztón lopva az Isten drága napját s hosszuszáru pipákból szívták az akkor még nagy újdonságot: a dohányt. Nagy tanyatelep van még öt 800—1000 lélekkel további 12, úgy, hogy ebben a megyében 21 uj község létfeltétele a kellő számú lakossággal adva van, csak hozzá kell nyúlni. Meg vannak a központjai s megvan mindegyiknek a lehetősége arra, hogy kifejlődjék. Itt azonban két nehézséggel kell megküzdeni. Az egyik az anyaközségek, illetve törvényhatósági városok érthető érzékenysége és ellenállása, mert hiszen az anyaközségeknek, a törvényhatósági városoknak vagyona jelentékeny részben ezeken a tanyaterületeken van. Hiába hozzuk fel azt, hogy ezek valamikor önálló községek voltak. Debrecen határában is húsz vagy harminc ilyen önálló község volt valamikor, a török pusztítás alatt ezek elpusztultak, azután a város ezeket a területeket felszívta, lett belőlük legelő, a legelőből a tanyatelepülés. A kérdés magánjogi része azonban ideiglenesen elválasztható a közjogi kérdéstől. A város vagy község a saját tulajdonában levő földeket egyelőre továbbra is megtarthatja. Nem félnénk még attól sem, hogy ezeket megváltsuk, mert abban az érték volt az akkoriban s aki hozzájutott, inkább tűzet csiholt neki tízszer is s megkeverte falevéllel, csakhogy soká tartson. Az őrök csak „hideggel háló szent Pál“ napjától kaptak vártafát, igy hát még melegítőnek is kasználták a hűvös éjsza kákon. Pedig ébernek kellett ám lenni, mert a sok szegénylegény, csavargó végbeli katona mindig lesvetésen törte a fejét A törökök nagy császárja tizenöt levágott fejre vagy nyelvre adta a birtokot, de bizony a magyar katona is csak akkor ment vitézszámba, ha néhány hosszú szakállu török fővel kocogott vissza a végvárba. Ezer hamisságot eszeltek ki mindkét félen a vitézi renden lévő emberek s hogy mire fordult a sora hét magyar szabad katonának, akik akkoriban kimentek lesre, elmondom nektek, testvérek, hallgassátok. Nem hiába mondja a nóta, hogy „ juhásznak jól megy dolga“, biz annak háromszáz évvel ezelőtt sem volt oka panaszra- Szép nád- vagy szaimaházakban éltek, melyeket ök kutyácskának neveztek, mig a jött-ment oláh meg a rác csak földalatti vermekben, odúkban laktak. Egy esztendőre 15 forint volt a juhász fizetése, a borjupász- tor meg 6 forint 65 krajcárt kapott, ügy látszik nekünk, hogy ilyen kevés fizétésböl nehezen zsírozta meg a pásztorember kenyerét, pedig tudjuk, esetben, ha pézügyi művelettel nyúlunk ezekhez, a városok megkapják földjeikért az ellenértéket s ezt sokkal hasznosabb befektetésben tudják majd felhasználni, azonfelül megszabadulnak egy óriási közigazgatási tehertől, amely a városra hárul. Végül még egy szempontra hivom fel ezeknek az anyaközségeknek és városoknak a figyelmét. Ha körülöttünk tanyák helyett 20—30 egészséges uj község alakul, ezek a községek a maguk egész kulturális igényével az anyaközség, a törvényhatósági város felé törekszenek! Mit jelentene például Debrecennek vagy Szegednek kulturális nivója szempontjából, ha ahelyett, hogy ez az óriási határ falusi nívóra sülyeszti a város egy részét, ott virágzó községek fejlődnek, amelyek forgalmukkal és minden egyéb igényükkel a város felé törekszenek, ott piacot találnak, amiből a városnak sokkal nagyobb jövedelme lenne. Az az iparfejlesztés pedig ne a gyárakra szorítkozzék, ne a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak adjanak megint államsegély formájában alkalmat arra, hogy titkos tartalékaikat növeljék, hanem az uj hogy idővel a jóravaló pásztoremberekből mind gazdák lettek. De akit a vére nem hagyott nyugodni, megmaradt szabadembernek, akinek ott volt az otthona, ahol jó pecsenyét, bort, meg szép menyecskét talált. Ezek kis bandákba verődtek s kószáltak szerteszét az országban. Ha nem akadt ellenség, hát egymásba akaszkodtak s azután, hogyha amúgy istenigazában elagyabugyálták egymást, szépen bekötötték a fejüket boros kenyérrel s szent volt a békesség. ügy esett, hogy hét derék juhászlegény, akiknek becsületes nevük: Pincékentekergö Istók, Nagyorru Matyi, Pörkölt Horváth Ferenc, Körül- hájas Márton, Jobbsincs István, Dalos Miska meg Apró Jancsi volt, szemet vetettek az iványi török uraság kastélyára. Tudták, hogy a török rabokat jó pénzen váltják meg, eltökélték tehát, hogy szereznek belőlük egynéhányat s elviszik őket az egri vitéz magyar kapitánynak. A dolog nem is volt előttük olyan ördögi praktika, mert a török katonák, akik hosszabb időt töltöttek nálunk, ugyanolyan ruhában jártak, mint a magyarok és csak süveget kellett cserélni s mindjárt jó mód volt a cselekvésre. Az iványi latorkérités, mint a többi is, sűrűn egymásmellé vert hegyes karókból állott s azon belül őrködtek a virrasztók. Ahogy beállt az éj sötétje, hallani * felmondás nélkül leg- T7"A' 7/^a crí 77 A' Zrp föl<1b irt okra és házra méltá^ -i—5 vz OC7 6t/ÜC/ L jobban gyümölcsöztet. C/xGöC/iiL/ií.t' L nyos kamatozással folyósít. § Minden banküzlettel, biztosítással és menetjegy-árusítással foglalkozik a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület. Alapítási év: 1863. Érdekközösségben a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülettel. Telefon: 7.
