Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-10-25 / 86. szám
4 Békés 1930. október 25. Akiknek a szívműködése rendetlen, erőlködés nélkül úgy érhetnek el könnyű székelést, ha naponta reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizet. Szivszakorvosok megállapították, hogy csak a „Ferenc József“ VÍZ szivelzsirosodásnál és billen- tyühibáknál is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. a „Ferenc József“ keserüviz gyógy szertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. A Gyulai Önkéntes Tűzoltó Egylet folyó hó 26-án, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja záró gyakorlatát az egyesületi székház udvarán, amelyen pártoló tagjait és az érdeklődőket szívesen látja az elnökség. Belépődíj nincs Közigazgatási biróság elvi döntése, autóadó Ügyében. A közigazgatási biróság, egy konkrét eset kapcsán kimondotta, hogy ha valaki az autó forgalmiadó engedélyét nem szolgáltatja be, adó mentességre még akkor sem tarthat igényt, ha az autó időközben üzemen kívül lett helyezve Mi a magyar áru? Kétségtelen megállapítás ma mar, nogy magyar áru az is, amelynek üzleti titkot képező és belföldön amúgy sem előállítható hatóanyaga külföldről származik ugyan, de Magyarországon készítik készáruvá. Mennyivel inkább magyar áru az, amelyet egy világ szerte elismert és elterjedt kitűnő recept alapján, de itt Budapesten egyébként magyar anyagokból, magyar gyárban, magyar szakértők vezetésével kizárólag magyar munkások készítenek! Ilyen kifogástalan magyar áru az „ODOL“, melynek kiválóságát nemcsak mi dicsérjük, hanem az egész világ elismeri. GFB selyemharisnyák olcsó árakon a Goldberger divat- áruházban. 571 2 Ingyen könyvtár. A tél közeledésével felhívjuk az olvasó közönség figyelmét a kultuszminisztérium által adományozott népkönyvtárra, amely az áll. fiúiskola épületében kapott elhelyezést. A közel 300 kötetből álló könyvtárban mindenki találhat magának való könyvet, A szü lök, földművelők, gazdák, kertészkedők szakkönyveket. A szórakozni vágyók elbeszéléseket, meséket, regényeket, verseket, színdarabokat a leghíresebb magyar és külföldi Íróktól. A könyvtárt minden gyulai lakos ingyen olvashatja, c^ak biz- tositékképen kell 2 pengőt befizetni, amit visszakap akkor, amikor a könyvtárt igénybe venni tovább nem akarja. A kiosztási idő minden va sárnap délelőtt 9—10 óráig van a Károlyi Sándor utcai áll fiuskola tanítói szobájáben, Könyvtár- kezelő Marosi Illés áll. tanító Amikor az ország ezt az álodzatot is meghozta a polgárokért, ne ne mulassza el senki, hogy önképzését és művelődését az ingyen Népkönyvtár utján gyarapítsa. Ezzel is közelebb jutunk a szebb jövő felé. Népmozgalom Magyarországon. A folyó év augusztus hóban az országban 4742 házasságot kötöttek, ezer lélekre 6 4 az arány. Az élve születések száma a folyó év augusztus hóban 18946 volt, tehát 936-al kevesebb mint tavaly augusz tus hóban, ezer lélekre 25 7 a folyó évi arányszám. Az elhaltak száma 11213, 940-el kevesebb mint tavaly augusztusban. A szaporodási ezrelék a múlt év augusztus hóban 10’6%-ról a folyó évben 10 5 re esett le. 100 élveszületettre 17.4% csecsemő halálozás esik. Gümőkórban elhalt a folyó év augusztus hóban 1151 lélek, 131 el kevesebb mint tavaly augusztus hóban. Fedák Sári szenzációs nyilatkozata a han gosfilmről és a színház jövőjéről a Délibáb ké pes színházi hetilap legújabb számában jelenik meg. Rendkívül érdekes cikkben nyilatkoznak Titkos Ilona, Csortos Gyula, Gaál Gyula és Mól nár Aranka arról a kérdésről, hogy ott tudnák e hagyni a színpadot s ha igen, mi volna ez az ok? Képes beszámoló az „Őnagysága egy napja“ és a „Három muskétás“ premierjeiről. Ezeken kívül a „Skót“ rovatban a színházi intimitásokat találja meg az olvasó, egy más;k cikk Podrecca mester bábszínházáról ir érdekes intimitásokat Érdekes látogatás Szenes Béla árváinál. A két gyerek meghatóan mondja el jövő terveit A felsorolt cikkeken kívül, számos riport, kép és tréfa tarkítja a 84 oldalas Délibáb legújabb számát amelynek filmrovata a legújabb hollywoodi újdonságokról számol be. Ki kell még emelnünk az »Árnyak háza“ cimü érdekfeszitő folytatásos regényt és Vitéz Miklós egyfelvonásosát. Megjele nik szombaton Ára 30 fillér. Szegény az ország, de ha sok a takarékos ember, még gazdag is lehet. Gazdasági szakoktatás. A békéscsabai m. kir. mezőgazdasági szakiskola igazgatósági értesíti a vármegyét, hogy a földmivelésügyi miniszter rendelete folytán, a tél folyamán é9 a tavasszal, a földhöz jutottak és a kisgazdák részére Kö röstarcsa, Kótegyháza, D#boz, Gyulavári, Békés, Endréd, Gyoma és Mezőberény községekben fognak az iskola tanári kara által előadások tartatni. A m. kir. Tessedik Sámuel középfokú gazdasági tanintézet igazgatója közli, a tanintézet tanári testületé által, az 1930—31. évi gazdasági ismeretterjesztő előadások kimutatását. A kimutatás szerint a tanintézet 7 tanára fog előadást tartani és pedig Orosházán november, december és február hónapban 6 előadást, Bókésszentandráson október és december hónapban 6 előadást, Öcsödön november és december hónapban 5 előadást. Kondoroson október, november és január hónapban 6 előadást, Nagyszénáson november és janur hónapban 8 előadást, ezenfelül a szarvasi Siratóban és az Ószöllőben október, november hónapban 8 előadást, végül Káka paszta részen október, november és január hónapban 5 előadást. Ezek szerint az összes ismeretterjesztő előadások száma 50-ben van megállapítva. Ü» O * I. Szombaton és vasárnap a hazai aktualitásokat hozó Magyar híradón kívül két amerikai film a száguldó halál és a nyugati polcol kerülnek a Király filmszínház műsorára. Előbbiben Monte Blue alakítja a főszereplőt, egy vasutast, ki csak nagy küzdelmek és megpróbáltatások után nyeri el szerelmesét Természetes, hogy közben bepillantást nyerünk az amerikai vasutak nagyszerű szervezetébe. A nagy film a nyugati pokol a Somme menti véres harcokat eleveníti meg 10 felvonásban Ágyudörgés földszakadás, égzengés közt támolyog az ember parány, keresi és végül is megtalálja az élethez, sőt a boldogsághoz vezeti utat. Főszereplők a népszerű Richard Barthelmess és bájos Marion Nixon Mmdon veszedelmeken diadalmaskodó szerelmük kiengesztel a nyomorúságos emberi sorssal, — A műsort 16 éven aluliak is látogathatják. Rendes helyárak, kedvezmények érvényben. Hétfőn nincs előadás. Az elemi iskolák fejlesztéséről az 1925/30. évekről szerkesztett tájékoztatót a Y. K. M. megküldötte a vármegyének is. A tájékoztatóból kitűnik, hogy az említett idő alatt 3475 tanterem és 1525 tanítói lakás, összesen tehát 5000 objektum lett a csonka országban építve. Ezen építkezésekre kereken 51 millió pengő lett fordítva, amelynek 80 százaléka építési segély, 20 százaléka pedig 6 százalékos kamat mellett 10 évi törlesztésre adott kölcsön. Ezen kölcsönökből időközben befolyt törlesztési részletek a kamatokkal együtt újabb építkezésekre lettek fordítva s a még kintlevő kölcsönösszeg befizetés után szintén építkezési célokra fog fel felhasználtatni. Ezen eredményből megállapítható, hogy az utolsó 5 év alatt Csonkama- gyarországon több iskola létesült, mint az előbbi 58 év alatt. Ami Békésvármegyét illeti, ebből az 5000 iskola objektumból 136 tanterem és 53 tanitói lakás épült. Es pedig Békésen 6 tanterem és 6 tanitói lakás, Békéscsabán 6 tanterem, Bókóssámsouban 4 tanterem, Bókésszentandráson 1 tanterem, 1 tanítói lakás, Dobozon 4 tanterem, 1 tanitói lakás, Endrődön 11 tanterem, 5 tanitói lakás, Fúzesgyarmaton 16 tanterem, 2 tanitói lakás, Gádoroson 4 tanterem, 1 tanitói lakás, Gyo- máa 4 tanterem, 2 tanitói lakás, Gyulán 6 tanterem, 1 tanitói lakás, Gyulaváriban 2 tanterem, 2 tanitói lakás, Kótegyházán 3 tanterem, 1 tanitói lakás, Kondoroson 3 tanterem, 1 tanitói lakás, Körösladányban 5 tanterem, 1 tanitói lakás, Köröstarcsán 8 tanterem, 4 tanitói lakás, Mezőberónyben 9 tanterem, 3 tanitói lakás, Nagyszénáson 7 tanterem, 1 tanitói lakás, Orosházán 3 tanterem, 1 tanitói lakás, Pusztaföldváron 2 tanterem, 1 tanitói lakás, Gerendáson 2 tanterem, 1 tanitói lakás, Szarvason 13 tanterem, 3 tanitói lakás, Szeghalmon 4 tanterem, 3 tanitói lakás, Szentetornyán 1 tanterem, 1 tanitói lakás, Újkígyóson 3 tanterem, 2 tanitói lakás és végül Vésztőn 9 tanterem, 6 tanitói lakás. A felépült iskolák között vannak államiak, községiek, katolikus, református, evangélikus jellegűek és 3 izraelita iskola. Rendkívül olcsó árakon vásárolhat a 70 % * Magyar Héten Gr OLD BE Ft GÉB di vatáruházában. Hugo Viktor: A nyomorultak 1862. évi kiadását fűzve, vagy kötve A Békésvármegyei Régészeti és művelődéstörténet mi Társulat Évkönyve 3., 12., 17. köteteit kötve, vagy tűzve. A legmagasabb árat fizetek. 4 § Cim a kiadóhivatalban.