Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-10-18 / 84. szám
2 Békés 1980. október 18 a 6 százalékos pótadó emelésből 8 százalék azért állott elő, mert a ház- és a földadó időközben a törvényhozás által leszállittatott, egy egész és háromtized százalékos pótadó Békésvármegye törvényhatósága területén az együttesen kezelt közadók összege volt: a múlt évi hátrálék 2.006.000 pengő, a folyó évi kivetés 5247000 pengő. Ezekre befizettetett szeptember végéig 3268000 pengő. A tényleg már esedékessé vált hátrálék összege 2628000, vagyis 50.09 százalék. A múlt év ugyanezen időszakában befizetés 248000 pengővel volt kedvezőbb, mint a folyó évben. A hátrálék százaléka tavaly is ugyanennyi volt, csakhogy az elmúlt évben ezt az eredményt az adózók fizetési készsége eredmé nyezte, mig a folyó évi eredmény, nagyrész- ben a gabonajegy (boletta) rendszernek köEgyházzenei szempontból számottevő eseménye lesz az októberi ünnepségeknek az a bárom orgonahangverseny, amelyet Európa legnagyobb orgonáján és országos nevű mű vészek közreműködésével október 24., 25. és 26-án tartanak meg Az első hangverseny október 24-én este fél 8 órakor lesz és ezen Dohnányi Ernő dr, vezényletével a Palesztrina Kórus fog énekelni. Antos Kálmán zenemű vész karnagy orgonaszámokat ad elő A következő nap, október 25-én este 6 órakor Schmidthauer Lajos, az európai hirü orgonamüvész fogja eljátszani Bossi orgona hangversenyét a szegedi Filharmonikus zenekar kísérete mellett A Filharmonikus zenekart ebből az alkalomból Fichtner Sándor vezényli. Huszonhatodikán este 7 órakor lesz a következő hangverseny, amelyen Wehner Géza, a kiváló orgonamüvész játszik. A műsor keretében Felvinczi Takács Alice hegedű és Szent-Tamási Alma énekszámokat adnak elő Tekintettel a három nap nagy idegen - forgalmára, célszerű, ha ki-ki a pompás müCsütörtökön délután tartotta a Szociális Misszió október havi gyűlését Özv. gróf Wora- csicsky Jánosné elnök betegsége miatt Kaufmann Ödönné alelnek vezette a gyűlést. Legérdekesebb tárgya volt az értekezletnek a november 20., 21. és 22. napjain délután 5 órától 7 óráig rendezendő Szociális Kurzus. A társadalmi és szociális ólet legfontosabb kérdéseit tárgyalják ezen a három délutánon az előadók, akik közül két előadó a fővárosból jön le, a többiek pedig a helyi előkelőségek sorából kérettek fel. Nemcsak tanulságosak és érdekfeszitők lesznek a Szociális Kurzus délutánjai, hanem szórakoztatók is, mert művészi számok keretében mennek végbe. Ezekre az előadásokra most már hangemelkedése pedig azért következett be, mert 56000 pengő inségmunkára van beállítva a költségvetésbe. szönhető. A közigazgatási bizottság ezért azon községekben, ahol az esedékes hátrálék az egész évi előírás 75 százalékát túlhaladja, a felelőssaget kimondotta. — Ezen községek száma 12, köztük van Békéscsaba és Gyula városa is. Békéscsabán a hátralék a folyó évi előírásnak 94 százaléka, Gyulán pedig 79 százaléka. Az illetékekben teljesített befizetés a folyó évi szeptember haváig 59000 pengővel kedvezőtlenebb, mint a tavalyi eredmény, forgalmi adóban pedig a folyó évi befizetés 227000 pengővel kedvezőtlenebb, mint tavaly ilyenkor. | vészi élvezetet nyújtó orgonahangversenyekre már kellő időben biztosítja a jegyét, amelyek Szegeden a Kordában, a Szent István Társulat könyvkereskedésében, a Harmóniában és a belvárosi plébánián kaphatók. Ezeket a nagy színvonalú hangversenyeket egyébként a rádió is minden részletében közvetíteni fogja, mert nemcsak az országban, de külföldön is a lehető legnagyobb érdeklő dós nyilvánul meg irántuk A vidékről érkezőket az ünnepségeket rendező bizottság ezúton is figyelmezteti, hogy amennyiben processziók keretében, zászlókkal vagy keresztekkel érkeznének Szegedre, kellő időben jelentsék ezt be a Széchenyi tér 3 szám alatti irodában, hogy megfelelő fogadtatásukról gondoskodni lehessen. Ez az elszállásolás miatt is feltétlenül szükséges, főleg pedig a könnyebb irányítás és kezelhetőség szempontjából. Akik több napig szándékoznak Szegeden tartózkodni, azok, amennyiben elszállásolást is kívánnak, eme szándékukat jelentsék be lehetőleg október 19-ig a fentebb említett irodában Telefon 4—41. súlyozottan felhívjuk a figyelmet azzal, hogy a műsort legközelebb hozzuk. A csütörtöki missziós gyűlés titkári je lentéséből kiemeljük az orgonahangverseny sikerét előmozdító missziós tevékenységet s azt a megható gesztust, amellyel emlékezetessé tették boldogult Prohászka püspök születésnapját a szegények számára, akik közül ötvenen kaptak e napon kalácsot. Miután a misszió pénztára jelenleg olyan, mint a szegény ember nadrágja: több benne a mínusz, mint a plusz, ezért Mindenszentek napján a templomok előtt és a temetőkben perselygyüjtóst óhajt rendezni. Egyik jelentős ok erre az, hogy a szegény gyermekek cipőakciójára előirányzott összeg kevésnek bizonyult, mert ez idén jóval több cipőreszoruló gyermeket jelentettek be az iskolák, mint tavaly. A fogházmisszió e hónapban is sok esetben állott a letartóztatottak és családtagjaik segítségére s pár hét múlva megkezdi a vasárnap délutáni előadásokat a fogházban A szegényügyi szakosztály 61 esetben végzett környezettanulmányt s 10 esetben adott élelmiszert, kivételes esetben pénzsegélyt (Érdekes adat: ez évben több mint 10 mázsa kenyeret kaptak az arra reászorulók ) A misszió szegónyügyének munkáját e hónapban is megkönnyebbitette az áldottlelkü Nagyasszony, gróf Almásy Dánesné Őkegyelmessége, ki bárom családot látott el élelemmel és pénzsegéllyel. (Ezek a nagynehezen vagy véletlenül megtudott esetek. A megszámlálhatatlan többit a jó Isten tartja számon és a szemérmes, hálás szegények.) Mint szép példát említjük fel gróf Almásy Alajosnak, az ifjúság melegszívű barátjának és pártfogójának nemes tettét, mellyel egy szegény tanulót bőségesen ellátott ruhaneművel, cipővel íme : a magyar főur aki átórzi a mostani magyar diák sorsát! A pénztári és az egyes szervezetek jelentése után megbeszélések folytak a téli programról. Nehány — ha szabad ezt az elkoptatott szót használni — szenzációs terve van a misszió vezetőségének télire- Különben ezek már nem is tervek, hanem kész és ragyogó nak ígérkező, a téli szórakozásokat messze felülmúló események, amelyeknek fénye, melegsége bevilágít sok szegényes és könnyes kunyhóba és felgyújtja mécsesét a reménye- vesztett, koldus sziveknek. Béreljen Telefon 82. Telefon 82. „KIRÁLY“ Filmszínház Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1930. évi október 18-án és 19-én Szombaton Vasárnap délután llü és este 1 a9 délután 3 44, 'pT és este érakor 1.9 órakor Magyar Híradó 340. sz. Bemutatja a budapesti Szent Imre és Szent István ünnepségeket. Eredeti felvételei. CSILLAGOS LOBOGÓ kalandok a vadnyugati őserdőkben 8 felv. Főszereplő : Monte Blue. A TITKOS FAVORIT egy angol főur csodálatos története 8 felv. Főszereplők: Dorothy Mackail, Anna Nilson, Ralf Forbes és Lovell Schermann. Békésvármegyében 2628000 pengő az adóhátralék A szegedi fogadalmi templomban tartandó összes hangversenyeket közvetíti a rádió. A Szociális Misszió Társulat gyűlése. Október 19-én az Ipartestttletben tánccal ttiltkölill «»sots cserlészest