Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-09-10 / 73. szám
1980. szeptember 10. :Békés 3 Népünnepély. A Nagymagyarvárosi Szociális Misszió szeptember 21 -én, vasárnap délután t órai kezdettel jótékonycélu népünnepélyt és este 8 órától hajnali 4 óráig szüreti bált rendez a népkertben. A rendkívül érdekes és rengeteg látnivalóban bővelkedő népünnepélyre 20 fillér lesz a beléptidija felnőtteknek, 10 fillér gyermekeknek. A bálra 1 pengő a beléptidij. Elveszett tárgy. Vasárnap délután a Rázel- utcától a Novák , Szarka és Sarkadi utón át a Fehér Körös hidjáig vezető kocsi utón elveszett egy fekete női ridikül, melyben két vasúti arcképes igazolvány is volt. A becsületes megtaláló szíveskedjék átadni a Rázel utca 4. számú házban A ridikülben levő pénz a megtaláló jutalmául szolgál. Taaitóállások szervezése, a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter az ujkigyósi róm. kath. iskolánál hozzájárult a 11 ik tanítói állás szerve zéséhez, a dobozi ref. iskolánál pedig engedélyt adott az 5-ik és 6 ik tanítói állás szervezésére. Mindkét helyen szeptember 1 tői kezdődik a rendeletnek a hatálya. Orgonahangverseny folyó hó 28-án a belvárosi anyatemplomban. Magyar Baromfi Újság címen jelenik meg Mohácson, Keinráth Zsigmond lapszerkesztő, a hírlapíró gárda régi munkásának szerkesztésében egy értékes baromfi szaklap, mely felöleli a baromfi, nyúl és galambtenyésztés minden ágát. Felhívjuk olvasóink figyelmét erre a vidéki értékes munkára, melynek munkatársai között az ország legkiválóbb szakértői és szakírói vannak, így dr. Kukuljevits és Windisch Richárd gazd. akad. tanárok, lovag Holczinger József (Ócsa), dr. Csapó László várm. tanácsnok (Debrecen), Szécsényi István postafőnök, Predmerszky Dezső szerkesztő és Gergely Béla. A lap előfizetési ára évi 6 pengő, megjelenik havonta egyszer. Kiadó- hivatal Mohács, Kossuth Lajos u. 1. Nőipariskola Szegeden. Teljesült Szeged régi vágya. Megnyílt a nőipariskola a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek zárdájában (Szentháromság-u 64). Az iskola célja elsősorban az, hogy a IV. polgári oszt végzett leányifjuság- nak lehetővé tegye a családanyai hivatás körében előforduló szabás-varrás munkáknak elsajátítását. Számol természetesen az iskola azzal a körülménnyel is, hogy sok nő ma külső munkával kénytelen megkeresni kenyerét. Az iskola végbizonyítványa a füzőkészitő s fehérnemütisz • titó, illetőleg a női szabó és leányruhakészitő iparban, továbbá a mü- és aranyhimző, valamint az azsurozó iparban munkakönyv váltására jogosít ; egy évi szakbavágó gyakorlat után iparigazolvány (illetőleg a fehérnemütisztitó iparban iparengedély) váltására jogosít. A kereskedelem ügyi miniszter az iskola megnyitását az 134324- XVIII—1930. számú rendeletével jóváhagyólag tudomásul vette. Szinielőadás. A Gyulai Épitőmunkások műkedvelő társasága folyó hó 14-én este egy gyönyörű magyar dalosjátékot mutat be a színkör ben. Cime : Juhász legény, szegény juhászlegény. A darab Budapesten óriási sikerrel ment s ál- lanó kasszadarabja a vidéki színtársulatoknak. Az előadásban a józsefvárosi műkedvelők legjobb erő vesznek részt. „Bndapester Festspiele“ Az idei Szent Ist- ván-hót, a katolikus szellem kiváltságos atmosz- iérájában némi Ízelítőt adott abból, hogy mit kel lene és mit lehetne csinálni, hogy Budapest ideden forgalma fellendüljön és állandósuljon. Centenárium nem lehet minden esztendőben, de nyári ünnepi játékokkal ide lehetne csalogatni az idegent, a festői fekvésű, szabadtéri játékokra alkalmas szinterü fővárosba. Liszt Ferenc, Madách Imre, Petőfi Sándor neveit veti fel Lányi Viktor mint olyan magyar lángelmék nevét, akik világ- viszonylatba is szellemi mágnesek és akiknek a müvei, ünnepi előadásban, feltétlenül felkeltenék a külföld érdeklődését. A „Budapester Festspiele“ — Lányi Viktor cikke — az Uj Idők szeptember hetediki számában jelent meg. Csathó Kálmán elmés elbeszélése sokakat fog megkacagtatni. De mosolyt csalnak az ajkakra Siegesku Miklósnak ugyanebben a számban közölt, mulatságos liégei emlékei is. A fiatal elbeszélő gárda egyik értékes ígéretének Oszlay Veronának finom elbeszélését találja az olvasó az Uj Idők e heti számában és Bónyi Adorján és Ludwig Wolf regényeinek folytatásait Ranschburg Viktor-ról a kiváló kiadóról és Mikes Lajosról az értékes szerkesztőről tartalmas nekrológ emlékszik meg. Ho - rátius, Boross Sándor, Forbáth Sándor szárnyaló, meleg versei teszik színesebbé a szövegrészt, amelyet időszerű és művészi képek egész sora diszit. Az Uj Idők olvasóinak legkedveltebb rovata : A szerkesztői üzenetek, nagy és érdekes tartalommal jelent meg és csatlakoznak hozzá a szintén népszerű közlemények: Receptpályázat, Mi legyen helőlünk, Keresztrejtvény, Gasztronómia, Kertészet, Szépségápolás, Üzenet sorsjegyekről. Herceg Ferenc szépirodalmi hetilapjának az Uj Időknek kiadóhivatala, Budapest, VI , And rássy-ut 16. bárkinek küld díjtalan mutatvány számos. Előfizetési dij negyedévre 6 pengő 40 fillér. A szeghalmi kórházat még most sem lehet átadni rendeltetésének. A szeghalmi kórház számadása ügyében, a népjóléti miniszter, a kórházépitke- zésre kiutalt 80.000 P államsegélynek, valamint a 40.000 P-ős állami kölcsönnek fel- használásáról közzétett elszámolást megvizsgálta és a 80.000 P államsegélyt véglegesen elszámoltnak jelentette ki. Mivel pedig a fentebb említett államsegély és kölcsön nem volt elegendő a még hiányzó építkezésekre, ennélfogva pótmunkálatok váltak szükségessé és pedig hullakamara, boncoló és ravatalozóra 9.000 P, fertőző pavillonra 16.000 P, altisztilakra 5.000 P, ártézikut fúrásra 15.000 P. Ezek szerint a pótmunkálatokra 45.000 P-re volna szükség, hogy azok elvégzése után, a kórház rendeltetésének átadható legyen. A miniszter azonban leiratának végpontjában, tudomására hozza a vármegyének, hogy mivel beruházási hitel ezidőszerint nein áll rendelkezésére, a szóban levő összeget államsegélyként nem engedélyezheti és kijelenti, hogy ezen összeg fedezetéről a kórház fenntartónak kell gondoskodni. Ha a miniszter ezen az álláspontján nem változtat, akkor ez azt jelenti, hogy a kérdéses kórház rendeltetésének soha átadatni nem fog, mert sem a vármegyének, sem a négy községnek, ezen tekintélyes összegre egy fillér fedezete sincs, sőt a vállalkozó keresetének egy tekintélyes részével a községek még szintén hátralékban vannak. Ezek szerint a nagy költséggel megépített kórház üresen fog maradni, vagy legfeljebb olyan célokra fog felhasználtatni, amelyek egy kórház céljait a legtávolabbról sem szolgálják. Az Urleányok Kongregációjának szinielőadása a Színkörben. Gsiky Gergely: A nagymama című vigtátéka zsnfoli nézőtér előtt. Gyönyörű előadás, rengeteg taps. Vasárnap este nyolc órakor megszólalt a színkör villamos esengője s hangja végig- csilingelt a népkert sárguló fái közt. A nézőtér minden zugából emberfejek tekintettek a színpadra, melynek deszkáin a gyulai Urleá- nyok Mária Kongregációjának műkedvelői kezdték meg Csiky Gergely nagyszerű víg- játékának : A nagymamának előadását. Már az első jeleneteknél megragadta a nézőt a szereplők műkedvelői nívót messze túlszárnyaló színpadi készsége, bámulatos alakító tehetsége s pompásan jellemző beszéde mellett a kifogástalan szereptudás. Ez a hatás felvonásról-felvonásra fokozódott. Nyiltszini tapsok zúgtak egymás után s a felvonások végén tomboló tetszés szólította a rivalda elé a szereplőket. P0KZ0L páeolás^ nlán erőteljes, egyenletes kelős — jó átteielés — többtcrwés! f¥em minden porpác — PORZOL! ESSS" ®i»n«'T.e i „CHIX0IS“ plombával lezárt dobozt fogadjon el! ■gyertfll a P O K % 0 l-t alkalmazták Magyarországon több 100.000 holdon 1 A POSZOL szine vörös, [hatása biztos. — Eredeti gyári áron beszerezhető : 469 4-» BARNA termenykereskedőnél, Kossutb-tér 5.