Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-08-16 / 66. szám
1930. augusztus 16. B éfk é s 3 Nagyváradon megvizsgálták a házak pincéit, hogy gáztámadás esetén alkalmasak-e az elrejtőzésre. Feltűnést keltő preventív intézkedések JFtoinániában esetleges gáztámadások ellen. Nagy feltűnést keltett Nagyváradon, hogy a napokban egy bizottság járta végig a há zakat és minden magyarázat nélkül tüzetes vizsgálat alá vették a lakások pincéit. Amint utóbb kiderült, ezek a pincelátogatások hivatalos siatisztikai adatok összeírása céljából történtek és nem egyébb, mint preventív intézkedés egy jövendő háborúban elkövetkező gáztámaáás ellen. Hivatalos helyen kijelentették, hogy felsőbb rendeletre eszközük a pincék látogatását, de ez a rendelet az összes erdélyi városokra is vonatkozik, ahol hetek óta folynak a rendszeres vizsgálatok. A bizottság tagjai elsősorban a pincék ablakait vizsgálják meg tüzetesen és, amint kijelentették, ez az ellenállás szempontjából történik, mert a zárt ablakok esetleg védelmet nyújthatnak a pincék menekültjeinek. Vannak azonban gázok, amelyek ellen az ablakok sem jelentenek védelmet. A védekezés, illetőleg a szakvélemény igen pesszimista és légi gáztámadás esetén, biztosra veszik, hogy Nagyváradon, de még másutt is, fél óra alatt az összes élőlények elpusztulnak. Hogy a légi gáztámadas ellen védekezni csaknem teljesen lehetetlen, azt megmutatták az elmúlt óvekpen a London, Páris, Milánó és Prága felett tartott légiflotta gyakorlatok, a- melyek telyesen negativ eredménnyel zárultak. Az esetleges gáztámadás idején százezer gázmaszkra lenne szüksége Nagyvárad lakosságának. Ebben a mennyiségben természetesen a csecsemők és gyermekek is szerepelnek, akiket kisebb gázmaszkokkal kell ellátni. Egyébként az ország népességének felszerelése gázmaszkkal milliárdokba kerülne és akkor sem lenne eredményes mert minden gáz elien másféle gázmaszk kell és minden nap találnak ki újabb gázokat, amelyek az eddigi maszkokon áthatolnak. Gyakorlatilag tehát a lakosságnak tömegeit nem lehet egy gáztámadás ellen megvédeni. Mayer miniszter ünnepélyes keretek között nyitotta meg az orosházi kiállítást. Óriási érdeklődés közepette nyitották meg csütörtökön az orosházi országos ipari, mező- gazdasági és kertészeti kiállítást Mayer János m. kir. földmivelósügyi miniszter részvételével. Á megnyitáson rendkívül nagyszámú, előkelő közönség vett részt Többek között ott,láttuk báró Feilitzsch Berthold békésmegyei főispánt, dr. Daimel Sándor alisp ánt, bajczi Beliczei Géza m. kir. gazdasági főtanácsos, felsőházi tagot, a Békésmegyei Gazdasági Egyesület elnökét, bajczai Beüczey Miklós földbirtokost, Reck Géza gazdasági főtanácsost, Temesváry Imre, Kun Béla és Berthóíy Károly országgyűlési képviselőket, Platthy Györgyöt, az egységes párt elnökségének képviselőjét, a 10 honvéd gyalogezred parancsnokának Pintér Ferenc ezredesnek a vezetésével az ezred tisztikarának küldöttségét, vitéz Vén Jakab alezredest, Miller János őrnagyot és Rókner János századost, Békéscsabáról Jánossy Gyula polgármestert a város képviseletében. Gyuláról dr. Varga Gyula polgármesterrel a gazda és iparos küldötteket. A vonaton érkezett vendégeket küldöttség fogadta s délben bankett volt a Kisbirtokosok Szövetségében, ahol Csizmadia András országgyűlési képviselő a kormányzóra mondott felköszőntőt. A közönség és az előkelő vendégsereg elragadtatással szemléli a hatalmas méretű kiállítást, amely felül múl minden várakozást. A kiállítással kapcsolatosan péntekre nagy gazdagyülést hivott össze báró Vay László főispán, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara elnöke A gyulai bőripari szakosztály tanfolyamot rendezett. A hat hét óta tartó tanfolyam eredményét kiállítás keretében mutatják be. Jól tudjuk, hogy Magyarországon a cipőipar hatalmas fejlődést mutat. Csin, izlós, a legnagyobb követelményeknek megfelelő áru kerül ki a magyar cipészek kezéből. A gyulai cipőiparosok, akik e szakmában mindig az első vonalban voltak, belátták, hogy a folytonos fejlődés követelményeket ró őreájuk is. így határozták el, hogy egy sza- bászati tanfolyamot rendeznek. A tanfolyam vezetésére sikerült egy fővárosi elsőrangú szakoktatót megnyerni. Most már közel hat hete tart a szorgalmas munka A legnagyobb elismerés hangján kell megemlékeznünk nem csak a vezető oktató kitűnő munkájáról, hanem arról az odaadó, szorgalmas ós ambiciózus tevékenységről is, amivel a tanfolyamon résztvevők, fiatal ós ősz cipészek, igyekeztek elsajátítani mindazt, amit a haladó kor ettől az iparágtól különösen megkövetel. Hogy milyen meglepő dolgokat produkáltak s milyen haladást tettek a modern cipőiparban, ezt egy kiállítás keretében mu tátják be. Minden szónál ékesebben fog beszélni a kiállítás, azért már most szeretettel felhívjuk reá a nagyközönség figyelmét, mely 24-ón lesz. HIRE Ma Értesítés. Néhai Apostoli Királyunk, I. Fe renc József születésének 100-ik évforduló|a alkalmából 1930 augusztus hó 18 án, hétfőn délelőtt 9 órakor a gyulai róm. kath. anyaíemplomban ünnepélyes Te Deum és szentmise lesz. Itt kö zöljük, hogy Szent István király napján a hivatalos istentisztelet az anyatemplomban délelőtt 10 órakor lesz. Eljegyzés. Junker Imre m, kir. vámszaki tiszt néhai Junker Imre postafőtiszt és neje Bekker Kornélia fia eljegyezte Szegeden Bohn Huskát. Az újonnan kinevezett közig, gyakornokokat dr. Domokos Károlyt a vm. alispánja szolgalat tetelre a szarvasi járás főszolgabirája mellé ősz lotta be, és dr. Ormos Zsigmond közig, fogai mazót, aki Szarvason teljesített eddig hivatali szolgálatot, a szolgabiróvá megválasztott dr. He- viár Lajos helyére, a központba rendelte be, ahol augusztus 15 én állását elfoglalta. Szabadságok a vármegyén. A vármegye központi tiszstviselői karának tagjai közül időközben kitöltötték szabadságukat dr, Márky Barna vm. főjegyző, dr. Uhrin László és dr. Heinrich Dezső vm. aljegyzők, és Dubányi László a levél- tárnok helyettese. Szabadságon vannak még dr, Pánczél József vm. II. főjegyző és Antalóczy Nándor vm. főlevéltáros, mindkettő a napokban kezdte meg a szabadságát, Kérelem. A folyó év szeptember hó 28 án rendezendő Orgonahangverseny rendezőbizottsága már most fölkéri a Cecilia énekkar tagjait, hogy a szeptember hó 2 án kezdődő énekpróbákon megjelenni szíveskedjenek. Az Orgonahangversenyen való szereplés elsőrendű erkölcsi kötelmeket ró az énekkar tagjaira a rendezendő hangverseny magas nívója miatt. Ezért minden tagnak a próbákon való pontos megjelenése kívána tos. Az első próbák a belvárost róm. kath. elemi iskola emeletén lesznek. Orvosi hír. Dr. Kirchner Ferenc fogorvos szabadságáról visszaérkezett s újra rendel. Az Erkel Ferenc Dalárda kirándulása. Augusztus hó 20-án délután a városerdőbe családias jellegű kirándulást rendez, amelyre ezúttal hívja meg a város dalt kedvelő közönségét. Indulás délután 13 óra 55 perckor. Visszaérkezés 20 órakor Kellemes szórakozásról gondoskodni fog a dalárda. Felhívás a fővárosba utazókhoz! a Szent Imre jubileumi év alkalmából Budapestre utazó igen tisztelt olvasóink figyelmét saját érdekükben felhívjuk a világhírű Seinler (Budapest, IV., Bécsi utca 7, szám) cégnél folyamatban lévő nagyarányú maradékvásárra, mely alkalmat nyújt olvasóinak a 80 éves üzleti múltra visszatekintő Semler cég már fogalommá vált legjobb férfi és női szövetei alkalmi áron való beszerzésére. Az Urleányok Kongregációja folyó évi szeptember hó 7-én az Erkel színkörben este 8 órai kezdettel színre hozza Csiky Gergely hires, gyönyörű fehér vígjátékét, a Nagymamát. Ez a bü bájos színdarab évtizedeken keresztül volt a régi Népszínház és a Nemzeti Színház műsor- darabja, melyben Prielle Kornélia és Blaha Lujza csillogtatták művészetüket. A gyulai Urleányok Kongregációjának előadása egyike lesz a legszebbeknek, arninőt Gyulán láttunk. Összevágó, kedves és mulatságos előadásra van kilátás, amely a darab minden megható részét, poézisét és mosolyát kihozza Aranyos jókedv csillogja be ez estén az Erkel Szinkör színpadát és nézőterét. Egy darab: amit mindenkinek meg kell nézni. Az előadást a szegények javára rendezik. A legdrágább jegy 1 pengő 50 fillér. Jegyek már most válthatók özv. Somogyiné dohánytőzsdéjében Biztos telt ház: mert már eddig is sok jegy elkelt Hölgyek és urak, tessék, tessék .. . Halászlét ebédelt a nürnbergi polgármester Újszegeden. Luppe Hermann Nürnberg város főpolgármestere, feleségével együtt Budapestről Szegedre érkezett Az illusztris vendégek a déle lőtt folyamán megtekintették a város nevezetes ségeit, délben pedig részi vettek a város által Újszegeden rendezett halebéden. Leesett a kocsiról. Nagy Gáborné 54 éves dobozi lakos Békéscsabán egy búzás zsákokkal megrakott kocsiról egy zökkenőnél leesett, még pedig oly szerencsétlenül, hogy balalkartörést szenvedett. A mentők a kórházba szállították. Vasárnap lesz a békéscsabai vasutasok kirándulása. A békéscsabai vasutasság aug. 10 éré tervezett nagyszabású kirándulását a kedvezőtlen idő miatt halasztotta el most vasárnapra. A nagyszámú, agilis rendező bizottság olyan gazdag, értékes és változatos programról és rengeteg szórakozási alkalomról gondoskodott, hogy a kirándulás páratlan sikere elmaradhatatlan. A kirándulásra amelyet a környék legszebb és legkellemesebb helyén, a városerdőben rendeznek meg, azzal hívjuk fel a közönség figyelmét, hogy aki egy napot pompásan akar eltölteni és feledhetetlenné akar tenni, az vegyen részt a kiránduláson.