Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)

1930-08-06 / 63. szám

2 Békés 1930. augusztus 6. forjalÉióiissÉíel tori a sei ni! Mim fiiskeresHedóli is. A győri kereskedelmi és iparkamara vasárnap tartott közgyűlésén elhatározta, hogy feliratot intéz a kormányhoz, amelyben kérni fogja, hogy a forgalmiadó elengedését Herriot volt francia miniszterelnök egy ujságközleményben a Rajnavidók kiürítésének várható következményein tűnődik. Vájjon — kérdi — a németek magatartása igazolja-e majd a francia nacionalisták aggályait és vájjon a németek Briand emlékiratának genfi tárgyalása alkalmával a versaillesi bókeszer- ződés revízióját fel fogják-e vetni és támo­gatni fogják-e azokat a magyarországi moz­A »Vesta« nevű hajóval, mint a »Cu- vantul« írja, egy munkás érkezett Odesszá­ból, aki elmondta, hogy az elmúlt héten 200 selyemgyári munkást a cseka emberei agyonlőttek. A borzalmas vérengzést sztrájk előzte meg. Augusztus 16 án délelőtt 10 óra 10 perc­kor a Pápai Legátus fogadása a Déli vasúti pályaudvaron. Augusztus 17-én reggel 8 órakor a Szent Imre szobor felavatása a Horthy Miklós kör­téren a Pápai Legátus jelenlétében. Augusztus 16—18 án a Credo Egyesület országos kongresszusa. Augusztus 16—18-án nemzetközi kath. Alkoholellenes kongresszus. Augusztus 16—22-én a XV. nemzetközi katholikus Eszperantó világkongresszus. Augusztus 17— 18-án a Mária Társulatok országos gyűlése az Irgalmas Nővérek szék- házában. ' Augusztus 18-án az Union Cleri pro Mis- sionibus nemzetközi gyűlése az egyetem i templomban. Délután 5 órakor Nemzetközi Katholi­kus Női nap az Ünnepi Csarnokban. Este 8 órakor Üdvözlő és Ismerkedési Estély az Ünnepi Csarnokban. Augusztus 18—20 án nemzetközi katholikus ifjúsági kongresszus. Augusztus 19-én reggel fél 9 órakor a Pápai Legátus tábori miséje és áldásosztása a Vérmezőn. Délelőtt 10 órakor a mise után nagy eucharisztikus magyar népgyülés a Vérmezőn. Délelőtt fél II-kor németnyelvű eucharisz­tikus népgyülés a Városmajorban. ne csak a segéd nélkül dolgozó kisiparosokra, hanem a segéd nélküli kiskereskedőkre is terjesszék ki. galmakat, amelyek a béke híveit nagymérték­ben aggasztják. Herriot bár megengedi, hogy a varsaillesi béke sok begycgyithatatlan sebet hagyott Európán, de a szövetségesek — Írja — általában mérséklettel hajtották végre. Hí igaz az, hogy a varsaillesi békeszerződés kö­vetkeztében uj háború tűnne fel a láthatáron, a veszély ellen főleg a francia és német de­mokráciának kell küzdenie. ben vonultak fel az odesszai cseka palotájá­hoz, ahol a vörös katonaság körülfogta őket. Utcai harc fejlődött ki a katonák és a tün­tető munkások között, amelynek során 200 munkást agyonlőttek és mintegy 3500-at megsebesitettek. Délelőtt 11 órakor Nemzetközi Eucharisz­tikus Főgyülés az Ünnepi Csarnokban. Délután 6 órakor Krisztus Király diadal- útja a Dunán. Szentsége« hajókörmenet a Felsőmargitsziget és az összekötőhid vógpou - tokkal. Az egyházi ünnepség befejezése után nagyszabású kivilágítás és tűzijáték Augusztus 20 án reggel 9 órakor Országos Szent Jobb kőrmenet a lipótvárosi Bazilikától az Andrássy-uton át a Milleniumi emlékműig. Délben 1 órakor az országgyűlés Szent Imre ünnepe az országház kupolacsarnokában­Délután 3 órakor Internacionális Katho likus Legény-nap. Augusztus 21 én délelőtt 11 órakor Mária- kongregációs emléktábla leleplezése Budán. Délután fél 7 órakor Nemzetközi Mária ünnepség az Üanepi Csarnokban. Augusztus 21—22-én Nemzetközi Katholi­kus Pedagógiai Érekezlet. Augusztus 21—22-én katholikus jogtudó­sok, publicisták, államférfiak értekezlete. Augusztus 22 én Mária Kongregációk nem­zetközi gyűlései. Délután 6 órakor nemzetközi katholikus irodalmi estély a pesti Vigadóban. Augusztus 21—23 án nemzetközi katholi­kus szociális napok. Augusztus 23 án nemzetközi katholikus orvoskongresszus. Nyolc évi {egyházra ítélték a békésmegyei rablóvezért. A békésmegyei csendőrség nemrégiben veszedelmes alföldi betörőbandát fogott el Bé­késcsaba közelében- Ez a banda nemcsak Békésmegyét, de a környező megyéket is egyre másra fosztogatta. Az elfogott banda- vezér, Somogyi Bálint beismerte, hogy Vladár Pál póksegéd és még több társa segítségével követte el a betöréseket a szarvasi Strasszer és König cég irodájában, Bókésszentandráson pedig a postahivatalt fosztották ki. Ezenkívül még több betörést és lopást ismertek be. A gyulai törvényszék most itélkzzett a betörők fölött, akik közül Somogyi Bálintot nyolc évi szigorított dologházra, Vladárt két évi fegy- házra, mig a többi vádlottakat kisebb-nagyobb szabadságvesztésre Ítélte. MM i orosházi tetszhalott. Egyik orosházi tanyán nem mindennapi eset történt pénteken. A gazda felesége be­jött a piacra, édesanyját a férjére bízta. A férj munkaközben meg akarta nézni anyósát, bement a házba és megdöbbeve látta, hogy anyósa az ágyon mozgulatlanul fekszik, sze­me felakadva, szája nyitva és a keltegetósre nem reagál. Abban a hitben, hogy az anyós meghalt, a holttestet a gazda kocsira tette és behozta a közsógbeli házhoz, hogy innen te­messék az idősebb asszonyt. Alighogy leemel­ték a kocsiról, az anyós felébredt és amikor megtudta, miről van szó, bizony sarkára állott és csak nehezen lehetett vele elhitetni, hogy a veje nem akarta elevenen eltemetni. Hadiárva ösztöndíjra pályázati hirdetés. A népjóléti miniszter által kibocsájtott pályázati hirdetmény szerint, a hadirokkantak gyermekei és hadiárvák részére az 1930/31 évre ösztöndijak fognak engedélyeztetni. Ösztöndíjat nyerhetnek középiskolai vagy főiskolai tanulmányai, vagy tanonc kiképzése ideje alatt a nem hivatásos állományba tar­tozott katona hadiárvája és a nem hivatásos állományból származó legalább 25%-os hadi rokkant gyermeke. Az ösztöndíj összege a főiskolai hallgatók részére 100 pengő, a középfokú iskolák 4 felső osztályába járó tanulók részére 80 pengő, a négy alsó osz­tály tanulói részére 70 pengő és a tanoncok részére 50 pengő. A kérvények beadásának határideje október 1. A kérvény közvetlenül a népjóléti miniszterhez intézendő és azok bélyegmentesek. A kérvény mintája a vár­megyei számvevőségnél és a főszolgabirák- nál megtekinthető. ■ .......... =■ 16 0 látkép elhelyezéséhez való forgatható torony alakú vasállvány eladó. 1-« Cím a kiadóhivatalban. Tudnivalók: A Szent Imre Év utazási igazolványával az ország bármely részéből vona­ton vagy hajón feláron lehet utazni Budapestre és vissza. Az ünnepségek teljesen rósztetes sorrendje füzetben augusztus 10 tői a Rendező Fő­bizottságnál kapható Mindennemű felvilágosítás és tájékoztatás tekintetében készséggel áll rendelkezés *e a rendező Főbizottság központi irodája: Budapest, 17., Veres Pálnó utca 9 I. em. Telefon: Aut. 843—56. Sortüzzel némitja el a szovjet a sztrájkolókat. Kétszáz halott és 3500 sebesült munkás az odesszai vérfürdő színhelyén. A sztrájkoló munkások tüntető menet­Szent Imre ünnepségek Budapesten augusztus 16-23- ig- XI. Pius Pápa Ő Szentségét Slncero Lajos kuriális bíboros képviseli. Az ünnepségek sorrendje:

Next

/
Oldalképek
Tartalom