Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)

1930-07-26 / 60. szám

2 Beket 1930. július 26. korlatban a fent említett okból bizonyára nem mindig lesz keresztülvihető. Megállapítja a leirat azt is, hogy azt a 16 községet, amelyeknek költségvetése telülbiráltatott, 2600000 pengő kölcsön összeg terheli, amelyet túl nagynak tart. Az igaz, hogy ez az összeg tekintélyes, azonban az is bi­zonyos, hogy dacára ezen nagy terheknek, az érdekelt községek a legszükségesebb be­ruházásokat még úgy sem képesek teljesíteni. Az kétségtelen, hogy a községeket az újabb iskolák tömeges építése következtében nem­csak nagy építési, hanem tekintélyes összegű évi fenntartási költség is terheli, ettől azon­ban a községek mentesülni nem tudnak, mert azt a törvény teszi kötelességükké. A belügyminiszteri leirat sorjába veszi a köz­ségeket és minden községre részletesen meg­állapítja a talált hiányokat, szabálytalansá­gokat és utasitja a hatóságokat a további megfelelő eljárásra. Több községben állások­nak a beszüntetését rendeli el, és az időle­gesen felfogadott napidijasok elbocsátását követeli meg. Azon községben, ahol két községi orvos van, megkívánja, hogy az orvosi állások egyike, megüresedés esetén beszüntettessék. Békéssámson községre nézve elrendeli a közvetlenül a csendőrőrs beszün­tetése előtt épített és most már évek óta üresen álló csendőrlaktanyának bérbeadás, vagy más módon való értékesítését. A bel­ügyminiszteri tanácsadás mindenesetre helyes, csakhogy az Békéssámson község nyomorú­ságos viszonyai között végre nem hajtható. A szóbanlevő csendőrlaktanya felépítésével, amelyet a felsőbb hatóság forszírozott, igen nagy költségbe verte magát a község és most, hogy a csendőrőrs megszüntetésével a bérösszegtől elesett, a különben is nehéz anyagi viszonyok között élő Békéssámson válságos anyagi helyzetbe jutott. Nemsok­kal kedvezőbb a helyzet Pusztaföldváron és Szentetornyán sem, ahol szintén uj községi csendőrlaktanyát építettek a községek, de időközben a csendőrörsök itt is be lettek szüntetve. Síagy árleszállítás! Művészi fényképek! FELDMANN SÁNDOR fényké­pész tisztelettől tudatja Gyula váro3 és vidéke m. t. közönségét, hogy a nehéz gazdasági viszonyokra tekintettel mólyea leszállított áron készít Városház-utcai mű­termében művészi kivitelű fényképeket. 6 levelezőlap 6 pengő. Családi és menyasszonyi képek a legolcsóbban készittetnek. Szenzációs olcsó órak. Művészi munka. 390 2 -5 Lukács György dr. üdvözlete Londonból. A képviselőház ülései bezáródtak s or­szággyűlési képviselőink pihenni tértek. így tudja ezt a nagyközönség. Pedig nem egészen igy vau. Csak kis százaléka a parlament tag- jaiuak üdül ilyenkor. A legnagyobb részük most is dolgozik. A kisgazdák, földbirtokosok az aratás bevégzéséig birtokukon tartózkod­nak. más részük folytatja polgári foglalko­zását. Ezek bizony csak a szünet kis idejét tudják pihenésre fordítani. Van, akinek még ez a megérdemelt kis üdülés sem jut ki. Vannak, akik a parlament egész évi működése alatt szakadatlan mun­kásságot fejtettek ki, akik állandóan dolgoz­tak e lerongyolt ország helyzetének megja­vításán s e mellett a közélet ezerfodru vál­tozatában is szerepeltek. A mi képviselőnk — tudvalevőleg — egyike a legszorgalmasabb parlamenti tagok­nak s a legjobban igénybevett közéleti fér­fiaknak, aki még a parlamenti szünetet is arra áldozza fel, hogy a londoni interparlamen­táris konferencián Magyarország érdekeit védje és elősegítse 8 napfényes igazságunkról a kö dösen látó külföldet felvilágosítsa. Egész em­bert, elsőrendű politikust megkívánó óriási feladat, amelyre csak a legjobbak, az első vonalban állók vállalkozhatnak. Jól esik nekünk, hogy ebben a lázas és emberfölötti munkában Lukács György dr. a percnyire pihenés pillanatában gondol az 0 kerületére s erre a határszéli városra, amelynek sorsa véresen összefügg a revízió kérdésével. Érdemesnek és érdekesnek tartjuk kül­földön is nagyrabecsült képviselőnk üdvözlő sorainak leközlósét, melyeket Varga Gyula gr. polgármesterünkhöz intézett. íme : London, 1930. fal. 19 Nagyságos Dr. Varga Gyula polgármester úrnak Gyula. Az interparlamentáris konferencia üléséről melegen üdvözöl Téged és sze­retett városunkat őszinte hived Lukács György. Amikor hálásan megköszönjük a szives és jóleső üdvözlést, viszonzásul Isten áldását kérjük szeretett képviselőnk hazánk és váro­sunk érdekében folytatott munkásságára. Nagy részvét mellett temették el Jancsó Miklós dr. szegedi egyetemi professzort. Kedden délelőtt temették el gidófalvi j Jancsó Miklós dr. egyetemi professzort, a sze - gedi belgyógyászati kliaikának 19 éven át volt igazgatóját, a tudományos világ egyik kiválóságát az egész város közönségének óriási részvéte mellett A temetés az egyetem központi épületé bői történt. Fél 11 órakor már több ezer főnyi közönség szorongott a központi egyetem előtt. Ott voltak Pálfy József dr. helyettes polgár- mester, vitéz Szabó Géza dr. tanácsnok, He­gedűs Antal árvaszéki elnök, ezenkívül az összes állami hivatalok és hatóságok vezetői, a katonaság és rendőrség képviselői. A gyászszertartás pontban 11 órakor kezdődött, amelyet Kiss Tihamér ev. reformá­tus segódlelkósz végzett A 90-ík zsoltár el éneklése után Kiss Tihamér segédlelkósz könnyekig megható beszédet mondott Majd utána Jankovics László dr. orvoskari dékán búcsúztatta az elhunytat. Meskó Zoltán dr. orvos tábornok az Országos Orvos Szövetség nevében kegyeletes szavak kíséretében koszo­rút helyezett az elhunyt ravatalára. A szer­tartás végeztével elindult a gyászmenet a re­formátus temetőbe, ahol Purjesz Bála dr. c. egyetemi tanár, adjunktus a belgyógyászati klinika orvosi kara és személyzete nevében mondott istenhozzádot a távozónak. Buday György dr., a Bethlen Gábor Kör elnöke a székely egyetemi ifjúság nevében búcsúztatta Jancsó professzort akinek halála pótolhatat­lan veszteséget jelent a magyar tudományos világra. Harsányi JPál ref. esperes mondja az ünnepi beszédet dalosaink vasárnapi hangversenyén A műsor egyik kimagasló pontja : Orbán Sándornak, a Rádió országoshirü énekesének Az Ipartestület nagytermében vasárnap este lezajló hangverseny városunkban a nyári szezon egyik legkimagaslóbb kulturesemónyé- nek Ígérkezik. Derék dalosaink valóban min­den dicséretet és elismerést megérdemlő fá­radhatatlan munkássága szerzi meg számunk­ra ezt az élvezetes estélyt s a jegyek nagy kelendősége is azt mutatja, hogy közönségünk megérti ezt a nemes törekvést és móltókópen énekszáma. honorálja. Ott lesz a városnak szine-jáva ezen a hangversenyen. Az estélynek magas kulturális értékét pompásan domborítja ki Harsányi Pál békés­bánáti esperes, gyulai ref. lelkipásztornak a rhetorika hivatott mesterének ünnepi megnyitó beszéde, valamint Endre Bólánó úrnő, Bognár Rezső karnagy és Orbán Sándor országoshirü népdalónekes külön müsorszámai. A *) mő­Augusztus Augusztus 3-án az Ipartestület kerti ünnepélye a Göndöcs-népkertben. Kedvezőtlen idő esetén a kerti ünnepély augusztus lO-én tartatik meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom