Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-12-25 / 102. szám

8 Békés 1929. december 25. Gyomor és bélzaurgkiál, étvágytalanság nál, szorulásnál, főlfuvódásnál, gyomorégésnél felböfögésnél, szédülésnél, homlolifá'ásnál, hány­ingernél 1—2 pohár természetes Ferenc lÓZSeí keserüviz alaposan kitisztítja az emésztőiuakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc- József vizet még a fekvő betegek is nagyon szí­vesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keseüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. A Gyulai Katb. Ifjúsági Önképzőkör rendes heti összejövetelét a folyó héten a karácsonyi ünnepekre való tekintettel pénteken, folyó hó 27-n tartja meg. Az elnökség felkéri tagjait, nogy lehetőleg teljes számmal jelenjenek meg, mert a farsangi programmra vonatkozó tárgy- sorozat kerül letárgyalásra. Táncos teaest, a nagymagyarvárosi Szoc. Missztó a szegények javára karácsony másodnap­ján tánccal egybekötött teaestét rendez a Nagy­magyarvárosi Olvasókörben. Kezdete este 7 óra­kor, vége éjfél után 2 órakor. A borbély és fodrászizletek karácsonyi és szilveszteri zárórája. a kereskedelemügyi minisz­ter megküldötte a szegedi kereskedelmi és ipar­kamarának 152201. számú rendeletét, amely sze­rint a borbély és fodrász, női fodrász és manikür üzleteket az ország egész területén december hó 24-én reggel 6 órától este 7 óráig, december hó 31-én pedig este 9 óráig szabad nyitvatartani. Az ország azon városaiban és községeiben, ahol sz egész év folyamán ezen üzletek vasárnap déli 12 órától másnap déli 12 óráig zárva szoktak tartani, december 25-én és január 1 én déli 12 órától a másnap reggeli üzletnyitás idejéig az üzleteket zárva kell tartani. A Bőm. Kath. Kör teaestélye. A Katolikus Kör hagyományos Vizkereszti bálját a rossz gazdasági viszonyok miatt nem tartja meg- Azonban 1930. év január hó 5 én este 8 órakor teaestét rendez a Kör helyiségeiben, amelyen az Önképzőkör műkedvelő tagjai adnak elő rögtön­zött ének és szavalatokat. A kör vezetősége ez­úton hívja meg a kör tagokat s azok család­tagjait. Beléptidij nincs, a zenét Bakró József zenekara szolgáltatja. A hölgyközönséget felkéri a rendezőség, hogy egyszerű ruhában jelenjenek meg. A Magyar Otthon szépirodalmi folyóirat II. évf. 23„ karácsonyi száma megjelent. Közli Nyáry László : Betlehem c. ünnepi gondolatait- Császár Elemér : Kisfaludi Sándor, Prückler: Hipnózis, Mészáros Sándor : A színházakról cimü cikkeit. Azonkívül dús szépirodalmi rész­ben Pásztor József, Erdődy Mihály stb, írásai. Bozzay Margit: Asszonyoknak és Balázs J. ipar­művész : Kézimunka, állandó rovata a lapnak Versek : Gyula diák, György Lajos, Gallay G. Sándortól. Kiemelkedik Nyáry Andor Szoknya- forradalom és János a vörös hadseregben szati­rikus folytatásos regény. Uj termés c. rovat hozza az uj irók válogatott müveit. Mutatvány- számot ingyen küld a kiadóhivatal : Budapest» IX.. Köztelek-u 1. Előfizetési ár 4, 8, egy évre 16 P. Előfizetőink legalább féléves előfizetésnél (8 P) 25 százalékos engedményben részesülnek. Lapunk kiadóhivatala előfizetéseket elfogad. Karácsonyfa ünnepély, a Békésmegyei Ta karékpénztári Egyesület e hó 22-én, vasárnap délelőtt 1£) órakor tartotta székházának tanács termében ez évi karácsonyfa ünnepélyét, ame­lyen az intézet igazgatóságán és tisztviselő karán kivül más érdeklődők is részt vettek. A gyulai tantestület részéről jelen voltak Dundler Ferenc és Mazurek Ferenc igazgató-tanitók, akik szép beszédet intéztek a megajándékozott gyermekek­hez. Ez alkalommal 15 gyermeket látott el a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület cipővel, meleg ruhával és édességekkel A dúsan megra kott karácsonyfa alatt szép és ügyes szavalatok­kal adtak a gyermekek kifejezést örömüknek és hálájuknak. Djé?i naptár megváltása cimén Schneider József ecet- és szikvizgyáros a józsefvárosi misz- sziónak 100 pengőt adományozott. A nagylelkű adományt hálásan köszöni a misszió vezetősége. Ajándék. Schriffert Reinhart a karácsonyi ünnepekre értékes, művészi kivitelű, fehér mise­mondó ruhát ajándékozott a józsefvárosi templom­nak. A nemes tett önmagát dicséri. A „Napközi Otthon“ intézőbizottsága hálás köszönettel nyugtatja az alábbi kegyes adomá­nyokat : Soltész Béla hetenként 3 kg. kenyér, Gara Aladár hetenként 2 kg. kenyér, Lindenber- ger János kovácsmester 25 kg burgonya Gyulai Mihály 25 kg. burgonya és 5 ke. kaiarábé. Kisikloií Lőkösházán egy mozdony. A lőkös- házi határállomáson könnyen végzetessé vál ható vasúti szerencsétlenség történt, amelynek szerencsére csak egy sebesültje van Tolatás közben az egyik tehervonati mozdony alatt véletlenül éppen akkor állították át az egyik váltót, amikor a mozdony éppen a váltón gördült keresztül. Ennek következtében a mozdony kiugrott a sinekbőí és a pálya meg­rongálódott. A mozdonyt ezután pályamunká­sok segítségévei emelték vissza a sínekre, miközben Csontos József 28 éves géplakatosra egy alátótfa ráesett és az egyik kezét össze­zúzta. Csontost békéscsabai lakásán ápolják, a kisiklás ügyében pedig a vizsgálat meg­indult. A magyar elbeszélés legkitűnőbb mesterei Írtak egy egy novellát az Uj Idők karácsonyi számába: Herczeg Ferenc „A karácsonyi bizo­nyítvány“, Pálffyné Gulácsy Irén „Kihallgatás“, Terescsényi^ György „Mónus főpróbája“, Far­kas Imre „Lulu és Berci“ címmel, ezenfelül He gedüs Lóránt irt Jókai és Laborfalvi Rózáról, Lyka Károly egy elfelejtett magyar festőről, Pékár Gyula az úri leányról, Berend Pál arról, hogy minden pályán megállják helyüket a nők, Tábori Kornél a lengyelországi magyar emlé­kekről. Két nagy regény fejeződik be ebben az ünnepi díszes számban: az egyiket Zilahy Lajos irta. a másikat Lorna Reá. Szebbnél-szebb ké­peken kivül, amelyek az Uj Időket diszitik, a gazdag füzetben találjuk még a rég óta közked­velt rovatokat: Rejtvények, Receptpályázat, Ké­zimunka, Szerkesztői üzenetek, Kertészet, Gasz­tronómia, Szépségápolás stb Herceg Ferencnek a magyar úri család számára szerkesztett e szép hetilapjának előfizetési ára negyedévre 6’40 P. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal, Budapest, VI., Andrássy-ut 16 Csiszár Mihály cipészmester a hó- és sár­cipők javítását a Dr. Karácsonyi János-utca 12. szám alatti üzletében (Nagymagyarváros) meg kezdte. 641 10—* ÉRTESÍTÉS! Értesítem magyarországi klienseimet, hogy ÜGYVÉDI IRODÁM jelenleg BÁCSKA-TOPOLA, JUGOSLAVIA. - Dr. JE- SZENSZKI FERDINAND ügyvéd, volt törvény- széki tanácselnök, jogi iró. 6t>9 l~3v Karácsonyi gondolatok. Irta: DÉMUSZ ENDRE. Immáron talán tizedik karácsonyom követke­zik, amelyen ismét teljes öntudattal dobom magam az ünnepi érzés szent áhítatába. S ahogy igy el­múlt karácsonyaim önkéntelenül felsorakoznak gon­dolataimban, már korszakokra tudom őket osztani. As első korssak as, amelyben karácsony és a karácsonyfa valami égből kiszakadt csoda volt számomra. Ez volt a teljes boldogság kora. Második korszakban, — amely III. osztályos koromig tart, — már kezdettek lepattogni a gyermeki bitemnek boldogságot rejtő patinái s én már megtudtam, hogy az égből karácsony felé sem szállanak le angyalok, még a jó gyermekek kedvéért sem. Ez volt a sejtete's kora. Harmadik korszakban aztán megtudtam min­dent; azt, hogy a karácsony a szeretet ünnepe; annak az időnek emléke, amelyben a kis Jézuska lehozta a mennyből, a bűnben sínylődő emberiség számára a megértő s megbocsájtó szeretetet: azt, hogy a bennünket megható karácsonyi érzés nem más, mint visszatérése mindannak, ami az ősi bűn miatt mindörökre elveszett. A harmadik korssak megmagyarázta nekem» hogy a karácsonyfa minden csillogó tárggyal feldíszített zöld ruhája : reméaykedésre biztatás ; azt, hogy a karácsonyfa-diszek meg-megzörrenése : a túlvilágról jövő s szeretetbirdetö gingalózás. A harmadik korszakban most élek ! S nap- után szebbnél-szebb képek merülnek el lelkem em­léktengerében, mert mindig csak józanabbul s tisztábban látom, hogy gyermekkorom öntudatlan érzései mind hamis gyémántszemek voltak, ame­lyekre alig csapott rá a valóság kalapácsa, már is semmibe tűntek s ürességet hagytak gazdájuk lelkében. De lehet az is, kogy a mostani érzések ha­misak bennem ! Ki tudja ? S annak, hogy kará­csony nem egészen a réginek tűnik fel előttem, csak ón vagyok az oka! Csakis én, mert az idő eljárt felettem s gyermekkorom szivárványos ég­boltja helyett, ma ködellös számomra a látóhatár. S mig gyermekkoromban az istenes gondolatok öröme csillogott szememben, addig mára felvál­totta azt a mélyekben tévelygő értelem bizony­talanságának lidércfénye. Pedig lelkem mélyében kitörölhetetlenül van belevésve karácsony gondolata s története. S hányszor tűnik fel lelki szemeim előtt a göndör- fürtü kis Jézuska glóriás alakja, amint a betlehemi barlang széna-illatából világhódító útjára küldi a szeretetet, amelyről lángoló elméhez illő találé­konysággal irja Szent Pál: „ha szeretetem nin­csen, semmi sem vagyok“. De jó lenne ezt a néhány szót a világváro­sok transparensein kivetítve beleégetni az embe­rek közönyös ielkivilágába, úgy hogy azt mara­dandóan hurcolják magukkal s tudatában legyenek annak mindig, hogy nem ez a föld a mi hazánk s hogy a szeretet az a kulcs, amely megnyithatja számunkra az örökkévalóság kapuit. Jézus Krisztus a szeretet megtestesítője s a mai világ a szeretetlenség, az egymást semmibe­vevés bélyegét viseli hihetetlen gondolatokat forraló homlokán. A kis betlehemi gyermek cso­dálatos megjelenése csak néhány pillanatra tudja már csak rabul ejteni a világi életre lefoglalt emberi agyvelőt. Pedig karácsony története egy örökké foly­tatódó és mindig uj s igazi tündérmese, amely megbüvöl, rabul ejt s ott marad mindaddig a lélek mélyén, amiig a gyűlölködés tulajdon hajlékából ki nem szorítja. Mig fiatal a virágkehely, nevető barmat- csepp ragyog a himporán, de ha ráhull a levegő porteste, tnár leszorítja a harmatszemet a virág­sziromról. így vagyunk mindannyian lelkűnkkel, amely­nek fiatalkori tisztaságán örömmel ver tanyát as isteni ssiilött: a szeretet, mindaddig, mig a reális élet hullongó szénpora be nem mocskolja a harmatszemet is Ilyen gondolatok hányódnak a harmadik korszakban felszínre s tartják állandó hullámsás­ban lelkem érzelmeinek tengerét, amelyen hitem hófehér csónakjában a szőkefiirtü gyermek Jé&us ül s tekintetének csókjával elsimogatja a kétség magasba szökő hullámait . . . íme, úgy érzem ebben a pillanatban, hogy karácsony épen olyan szép, lelkem is épen olyan boldog, mint karácsonyaimnak első korszakában volt ... Milyen kár, hogy épen napjainkban a kis Jézuskával való beszélgetés nem divat. Gyulán, 1929. karácsonyán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom