Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-12-11 / 98. szám

1929. december 11 Békés 3 El BEK. Dr. Czapik Gyula előadása. Hírt adtunk dr. Czapik Gyula kanonoknak, a kiváló egyházi író­nak és szónoknak folyó hó 15 én délután 5 óra­kor a Szociális Misszió decemberi gyűlésén a reálgimnáziumban tartandó előadásáról. Örömmel állapítjuk meg, hogy az előadás iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg a gyulai katolikus tár sadalomban. Halálozás. Vasárnap délután fekete hir szállt végig a városon, mely egy fiatal, törekvő és szép karrier előtt állott élet összeomlásáról beszélt. Meghalt Budapesten Pénzes Ferenc Máv, mérnök. Mindössze 27 éves volt s másfél éve boldog há zas. Gyulai fiú volt, aki itt végezte iskoláit és Budapesten a Műegyetemen szerzett gépészmér­nöki diplomát. A rendkívül szorgalmas, szerény modorú mérnököt mindenki szerette, aki ismerte. Másfél éve nősült Gyulán. Mikor mérnöknek ne­vezték ki a vasúthoz, Budapestre költözött fele ségével. Még Mindenszentekkor itt jártak Gyulán. Arcuk megelégedést, boldogságot sugárzott. Pár napig volt beteg. Tífuszt kapott, mely hirtelen, mindenki mély megdöbbenésére pontot tett egy szorgalmas, boldog és fiatal élet végére, Halála mély gyászba bontotta fiatal özvegyét, szüleit Pénzes Fererc gyulai cipészmestert és nejét, Gyöngyössy Sándor várm. irodaígazgatót és nejét, akik szeretett vejüket vesztették el benne. Gyá­szolják testvérei, rokonai, jó barátai, ismerősei, hiszen mindenki szerette őt Köszönetnyilvánítás, A gyulai állami elemi iskola kebelében működő Napközi-Otthon intéző bizottsága hálás köszönetét mond Reck Gézáné Öméltóságának 65 kg liszt adományáért. A Mikulás-délután nagy sikeréről már be­számoltunk. Mint halljuk, a sikerben nagy részük van azoknak a hölgyeknek is, akik a táncot be­tanították, az énekeket harmoniumon kisérték s szerepet vállaltak. Ezek Szekér Biri, Tóbiás Gab­riella, Schmidt Gabi, Sipos Jolán, Migend Magda, Geiszt Ilona, Haverda Vica és Implom Manci. Előadás a tnberkul«zisr0l. Érdekes és ta­nulságos előadás színhelye volt folyó hó 8-án, vasárnap a németvárosi földmiveskör. Dr. Gáli Géza, a József-szanatórium igazgató-főorvosa tar­tóit vetitettképekkel illusztrált előadást a kb, 200 főből álló közönség előtt. Az előadás nemcsak a tuberkulózis pusztításait tette szemléletessé a meg­jelentek előtt, hanem kitért a védekezés mód­jaira, kitért arra is, hogyan lehet ezt a pusztító népbetegséget megelőzni. Az ilyen előadásoknak igen nagy a jelentőségük a közegészségügy szem­pontjából. Eredményes tuberkulózis elleni küz delem csak kellő felvilágosítás után érhető el. Hiába minden propaganda és minden anyagi ál dozat, ha az eddigi közönyt, melynek fő oka a tudatlanság, a dolgok ismeretén alapuló józan belátás fel nem váltja. Hasonló tanulságos a hallgatók érdeklődését felkeltő és nem fárasztó előadások tartása ezért a jövőben is minél gyak­rabban kívánatos. A gyulai Általános Ipartestület karácsonyi akciója. A gyulai Aitaianos Ipartestület — mint minden esztendőben — az idén is megindította karácsonyi akcióját. Az ipartestület elnöksége ez utón is felhívja úgy az ipariestüiet tagjait, mint az iparosságnak a testületen kívül álló barátait, hogy a Trianon áltat különösen sújtott gyulai iparosság legnyomorultabbjainak, a kenyerüket megkeresni nem tudó aggoknak, — a nagyrészt hadi — özvegyeknek és árváknak karácsonyi felsegélyezésére szánt nemesszivü adományaikat december 21-ig az ipartestület irodájába (Vida-u. 20.) küldeni szíveskedjenek. Dj pápai kamarás. XL Pius pápa Fehér La jós körösiadányi plébánost titkos pápai kamarássá nevezte ki. A pápa húszéves plébánosi működést és különösen az iskolaügy terén kifejtett buzgó munkálkodást jutalmazott a kinevezéssel, mely az egész egyházmegyében osztatlan örömet kel­tett. . Karácsonyi társasutazás Máriazellbe. Rendezi a Máv. Menetjegyiroda VII. sz. fiókja és az Öster­reichisches Verkehsbüro budapesti képviselete V., Nádor utca 18. Telefon: 230—41. Indulás 1929. december 22-én, vasárnap reggel Budapest keleti pályaudvarról 9 25. Máriazell érkezik 20.58. Hazatérés 1930. január hó 1-én, szerdán Mária­zell indul 6.30. Budapest keleti pályaudvar érke­zik 17 47 Részvételi díj személyenként pengő 193, mely összegben bentfoglaltatik III. oszt. gyorsvonati-kombináltjegy oda-vissza, 10 napra szálloda és teljes ellátás, napi háromszori étke­zéssel, beleértve fűtés, világítás, borravalókat és összes adókat azonkívül személyenként 10 nap alatt 2 fürdő, valamint ebéd az oda és vissza­utazásnál Wienben és autószállitás Wienben a pályaudvarok között. Elszállásolás és étkezés jó poigári szállókban, hideg, meleg folyóvízzel ellá­tott szobákban. Halálozás. Stnpeczky Ferenc kéményseprő- mester folyó hó 5-én, életének 68-ik, boldog há­zasságának 42 ik évében Gyulaváriban hirtelen elhunyt. Halálát özvegye szül. Heim Róza, gyer­mekei és kiterjedt rokonsága gyászolják. Béke hamvaira. Járványos betegségek Körösladányban. kö rösladány községben a roncsoló toroklobb na­gyobb arányban lépett fel, mert julius 23-óta 44 ilyen betegedés fordult elő, amelyek közül meg­gyógyult 29, meghalt 8 ápolás alatt maradt 7. A halálozási arányszám 18'18%, vagyis a betegség lefolyása a rendesnél nem súlyosabb, csak a megbetegedések szám» növekedett. Minden beteg kivétel nélkül beojtatik, ezen felül védő ojtások is teljesittettnek. Azonban ennek ellenére a halá lozási szám nem csökkent és a halálozások 10 — 14 nap múlva következnek be. Körösladányban a roncsoló toroklobbon kivül a hasihagymáz is fellépett nagyobb számban, de ez a betegség már sziinőben van ás két hét óta nem fordult elő újabb megbetegedés. Dr. CZAPIK GYULA kanonok előadása folyó hó 15-én a reálgimnáziumban. Kérelem. Az Országos Központi Hitelszö­vetkezet földmunkás osztálya ez idén Gyulán tartja meg kongresszusát dec. 22-én. Minden földmunkás- szövetkezet két megbízottat küld a kongresszus­ra. A gyulai Földmunkások Szövetkezete most arra kéri tagjait, hogy akik a vendégföldmunká­sok közül hajlandók elszállásolásra magukhoz venni, szíveskedjenek ezt az ügyvezető-igazgató­nál, az elnöknél vagy a házfelügyelőnél (Corvin - utca 27.) bejelenteni. Helyreigazítás. Lapunk előbbi számában azt irtuk, hogy József Dezső festőművésztől az alispán és főjegyző hét pasztellt vásárolt. Nem hét, hanem 2 (kettő) pasztell megvásárlásáról van szó. Karácsonyi vásár. Bevégződött a Szociális Misszió háromnapos karácsonyi vásárja, melyet az ipartestület nagytermében rendeztek. Azok, akik látták e kiállítás anyagát, a legmelegebb elismeréssel adóztak a misszió tagjainak hetek óta végzett gyönyörű munkásságáért. Az erkölcsi siker tehát fényes, mig az anyagi bizony elma­rad ettől. Sokakat nem láttunk, akiket a misszió­hoz közel állóknak számítottunk, sokakat, akik eddig mindig ott voltak a misszió akcióján Min denesetre adassék tisztelet a sokat fáradt misz- sziós tagoknak, akik élükön Kaufmann Ödönné alelnökkel mindent megtettek a sikerért a szegé­nyek javára. Csiszár Mihály cipészmester a hó- és sár- cipölc javítását a Dr. Karácsonyi János-utca 12. szám alatti üzletében (Nagymagyarváros) meg­kezdte. 641 7-* Versenyoklevél átadása Szentetornyán. A vármegyei tüzrendészeti felügyelő december 1-én Szentetornya községben ellenőrzést tartott, amely alkalommal adatott át a tüzoltótestületnek a tüz- oltóversenyen nyert oklevél. Az átadás ünnepé­lyes keretek között folyt le. Az ünnepség előtt a tűzoltók testületileg templomba, majd onnan a községháza tanácstermébe vonultak, ahol az elöl­járóságon kivül a szép számú érdeklődő közön­ség előtt lelkesítő beszéd kíséretében adta át Démusz Lajos vármegyei tüzrendészeti felügyelő a megyei versenyen nyefi csinos kivitelű okle­velet A szentetornyai parancsnok a versenyok­levél átvétele alkalmával ígéretet tett arra, hogy a tüzoltócsapat, mint a múltban, úgy a jövőben is igyekezni fog lelkes munkakészséggel ellátni a község vagyonvédelmi szolgálatát. — Értesülé­sünk szerint a közel jövőben a tótkomlósi és gádorosi tüzoltócsapat fogja megkapni a verseny­bíróság által megítélt versenyoklevelet. Móricz Zsigmond „Felnőtt szeretnék lenni“ címen közöl nagyérdekü mutatványt legújabb müvéből az Uj Idők e heti számában, amelyben Z'.lahy Lajos nagysikerű regényének „A szöke­vény“ nek folytatását, Kosztolányi Dezső pom­pás és már hiressé vált színházi kritikáinak egyi­két, Krúdy Gyula „Mesemondó ház“ hangulatos novelláját láttuk. A lapnak van egy rovata „Amit mindenkinek tudnia kell“ címen, amely rendkívül érdekes formában számol be a tudományos ku­tatások legújabb szenzációról, ezúttal Beke Manó egyetemi tanár irt azokról a fantasztikus dolgok­ról, hogy mi mindenféle következik az Einstein- féle relativitási elméletéből. „Mellékesen pénzt ke­resni . . cimen egy tömeg interjút tr a lapba Németh Károly, Dánielné Lengyel Laura novel­lája, Lorna Reá hat asszonyról szóló regényének folytatása és az Uj Idők rendkívül népszerű ro­vatai adják a sok szép képen kivül az Uj Idők e számának tartalmát. A rovatokban látjuk az Uj Idők rejtvényeit és receptpályázatát, a Kézimun­ka, a Szerkesztői üzenetek. Szépségápolás, Ker­tészet Gasztronómia, Ut a szépséghez ma már fogalommá vált kitűnő Útmutatásokat. Az Uj Idők Herczeg Ferenc képes szépirodalmi hetilap­jának előfizetési ára negyedévre 6 40 pengő. Mu­tatványszámot bárkinek dijialanul küld a kiadó­hivatal Budapest, Andrássy ut 16 Megérkezett a színes hÓCÍpŐkHÖZ való javítóanyag Szilvágyhoz 653 5— h , Novák utca 7 ELA.DÓ *73 drb JRészvény- társulati Crőzmalmi részvény. Cim: „Részvény“ jelige alatt a kiadóhivatalban. Continental Szálloda Budapesten VII. Dohány-ütca 42-41 Táviratok : Continentalotel. A VIDÉKI ÚRI KÖZÖNSÉG IGAZI OTTHONA. Tisztaság1. — Kényelem» — Xülőzékenység. Minden szobában hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés. Egyágyas szobák árai: 5, 6, 7, 8, 9, 10 pengő. Kétágyas szobák árai: 8, 9, 10, 12, 14, 15, 16 pengő Szobák telefonnal. Szobák fürdőszobával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom