Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-11-09 / 89. szám

LXI. évfolyam 89. szám. Szombat Gyula, 1929. november 9. Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben. . . 1 P 60 fill. Vidékre . . . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁBftAMUn ÉS KÖZGAZDÁSZAI! HETILAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér, Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. .A régi vármegye utolsó főispánja. szerint »publicae quietis parens*, a köznyu­galom szülője, az egyének, a felekezetek, a társadalmi osztályok közötti harmónia meg­Talán ugyanazon a napon, amikor a vá lasztók már indultak az urnák felé, hogy az uj törvényen is túl a régi vármegyeházán szokatlan elveket hirdető uj emberekkel is eltemessék a tradíciók, a múlt megyéjét — hagyta itt a vármegyét ennek a múltnak utolsó főispánja: dr. Kovacsics Dezső. Ha a kormányzat a virilista rendszer részleges meg­tartásával és az érdekképviseletek bevonásá val igyekezett is mintegy védőgátat emelni, hogy az uj ár — a régi sziklát teljesen el ne temesse, annak a hajónak, amely most jön az uj vizeken, lesznek olyan utasai, akik olyan dallamokat hoznak magukkal, amelyek a régi vármegye üléstermének akustikájába sehogysem illenek bele. Kovacsics Dezső eze­ket a hangokat már csak a távolból hall­gatja, de kétségtelen, hogy azzal az élénk, tanulékony szellemmel, amely reá annyira jellemző — továbbra is figyelemmel kiséri annak a vármegyének sorsát, amelynek öt évig az élén állott. Ez az öt év valóban tanúbizonyságot adott Kovacsics Dezső kiváló képességeiről. Müveit, a közigazgatás szöve­vényes utjain jártas és gyorsan tájékozódó elméje sok nehézséget könnyen legyőzött. Talán olyan nehézségekkel is megkiizdött, amelyeknek előidézésében az 0 gyorsan lob­banó, hamar barátkozó, bácskai ősöktől eredő temperamentumának is része volt. Annak a rokonszenvnek a megszerzésében, amelyet szerte a megyében kétségtelenül elért, segít­ségére volt kiváló szónoki képessége is. Ez a szónoki képesség jóval túl volt azon a ma­gas átlagon is, amely a megyei és miniszte­riális életben felnőtt magyar urat, már régi idők óta jellemzi. A tér, amelyet szónoki tu­dásával bejárt, igen széles volt. Politikai, hazafias, társadalmi téren mozgó beszédei műveltségéről, tudásáról, a közönség lelkének megértéséről tanúskodtak. Mindig magával tudta ragadni a hallgatóságot és hogy nehéz, a publikum számára meglehetősen idegen te­rületen is mennyire le tudta kötni a közön­ség figyelmét, arra tanúság az a beszéde, amelyet a Dürer emlékünnepen tartott. A magyar őstalaj befolyását, a magyar vér ha­tását, az izig-vérig németnek ismert Dürerre a vérkeveredésnek azt a tüneményes eredményét, melyet Dürer jelent, oly plastikusan tárta a hallgatóság elé, hogy az izzón sütő nyári nap dacára is szinte áhítattal hallgatta a szónokot. A szónoki képességen túl alkotni, dolgozni is tudott. Ez a produktivitása ta­lán, ha hiszünk Goethének, aki ezt a kap­csolatot sokszor hangoztatta, összefüggött vallásosságával. A hittel járó segíteni akarása, optimizmusa, a legszebben az 1925. kará­csonyán reánk szakadt békésmegyei árvízkor nyilvánult meg. Szakadatlanul, egészsége kockáztatásáig dolgozott ekkor, mert hitt abban, hogy amit az ár elpusztított, azt az emberi munka újból megteremti. E kitűnő tulajdonsága dacára távozása nem jött váratlanul. Sokat tudott, de egyet elfelejtett. Elfelejtette azt, hogy a főispán nem diplomata. A diplomata kötelessége ha­zájáért megtagadni az őszinteséget és igye­kezni jóbarátságot kötni azzal is, akihez igazi vonzalom nem fűzi. A főispán az állam cent­ralizációjának, autoritásának képviselője, aki­nek ugyan szintén igyekeznie kell min­denkit megnyerni annak az állameszmének, amelyet képvisel és amelynek érintetlen ra­gyogásától függ mindannyiunk jóléte, de mód­szerei nem lehetnek a diplomatáé. Alkotások­kal, a közjóléti intézmények fejlesztésével, annak a közigazgatási igazságnak szolgálatá­val, amely V. Sixtus pápa hires jelmondata teremtésével kell az államhoz fűzni minden­kit. Kovacsics igyekezett ezen az utón járni, de módszerei közé vegyitette a diplomata módszerét is, amely a főispáni állás lényegé­vel nem egyeztethető össze. Ha a döntésig mindenkinek igaza van, a döntéskor, amely csak egy félnek adhat igazat — olyan hely­zet áll elő, amelyből való kibontakozás szer­felett nehéz. A demokratikus elv sem azt kívánja, hogy mindenki a barátom, mindenkinek igaza van, hanem azt, hogy mindenki részére a megélhetés, a nyugodt állampolgári exisz- tencia feltételei, a boldogulás lehetőségei, képességei szerint megteremtessenek. Kovacsics nagy tehetségei mellett azok a módszerekben való tévedések, amelyekkel céljait elérni akarta, ha most távozásához is vezethettek — nem lényegesek, mert élet­tapasztalatai azokat úgyis kiküszöbölik. Az alkotás vágya él benne, a tehetsége — nagy, nem mindennapi tehetsége — megvan hozzá és az idő meg is hozza számára az újabb, talán nagyobb szabású alkotás lehetőségeit. A közigazgatási bizottság utolsó ülése. (1929. november 7.) A bizottság még ebben a hónapban újra alakul. Dr. Kovacsics Dezső lemondott főispán érdemeit elnöklő alispán szép szavakban méltatta. November 7-ike Békésvármegye köz­életében ismét történelmi nap volt. E napon tartotta utolsó ülését az a bizottság, ame­lyet az 1876. évi VII. t.-c. alkotott. A bi­zottság eddigi működése mindenben igazolta a törvény megalkotásának szükségességét, és a törvény megalkotóinak bölcs előrelátá­sát. A mostani búcsúztató is tulajdonképen a történelmi múltból a történelmi jövőbe át­építésének reményteljes köszöntő szava volt, mert a bizottság az uj közigazgatási tör­vény alapján újból alkotva — a haladó kor szellemének megfelelően továbbra is irányí­tója fog maradni a vármegyék közigazgatá­sának. Elnöklő dr. Daimel Sándor alispán ke­véssel 9 óra után megnyitván az ülést az alábbi szép beszédet mondotta: Tekintetes Közigazgatási Bizottság! Dr. Kovacsics Dezső Békésvármegye főispánja'— mint méltóztatnak tudni — ki váló érdemeinek elismerése mellett, saját ké­relmére, állásától felmentetett. Midőn nevezett a közigazgatási bizott­ság elnöki székéből távozik, úgy érzem, kö­telességünk elismeréssel megemlékezni arról, hogy ő a bizottság székét nagy tudással, széles körű ismerettel töltötte be és a tár­gyalásokat erős kezű határozottsággal, fö­lényes felkészültséggel és szakavatottsággal valamint kiemelkedő hozzáértéssel vezette. Ezzel a működésével az elnöki széknek elis­merést és tekintélyt szerzett és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a közigazgatási bi­zottság határozatai mindenkor általános tisz­telettel és megbecsüléssel fogadtattak. Személyes szeretetreméltóságával, amely- lyel a bizottság tagjait magához fűzte, a tárgyalások rendjében olyan légkört terem­tett, amely a bizottság tárgyalásait minden­kor értékelte, kellemessé és vonzóvá tette. Javaslom ezért, hogy távozása felett a közigazgatási bizottság sajnálkozásának ad­jon kifejezést és elnöki működésének emlé­két, köszönetének és hálájának kifejezése mellett jegyzőkönyvben örökítse meg és er­ről őt értesítse. (Általános élénk helyeslés és éljenzés.) Tekintetes Közigazgatási Bizottság ! Egy másik bejelentést is kell tennem- Nevezetesen méltóztatnak tudni, hogy az u, közigazgatási törvény értelmében a köz r r r FALLUSZTASAJT VILA. GM ARK A 6 —ő2

Next

/
Oldalképek
Tartalom