Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-01-30 / 8. szám

1929. jftnuár 30. Békés é Tudnivalók a GyAC február 1-i álarcos bál­jára. A bálon megjelenő álarcosok igazoltatását teljes diskréció mellett Pleyer Ernő és Tottál Sándor végzik. Ez alkalommal váltják meg be lépőjegyeiket az álarcosok. Az álarcosok részére külön bejárat lesz és az álarcosok külön terem­ben gyülekeznek, ahonnan pontban 10 órakor lesz a felvonulás. Éppen ezért pontos megjelenést kér a rendezőség. Külön női és férfi ruhatár, női és férfi fodrász fog a közönség rendelkezésére álla- ni. Lesz jelmezverseny, konfetti, szerpentin, hó­labda és luftballoncsata. Általában a rendezőség mindent elkövet, hogy a jó hangulat biztositas- sék és a közönség egy kellemesen eltöltött far­sangi éjszaka emlékével távozzék a Gv^C báljáról. Műsoros előadás a reálgimnáziumban, a helybeli rom. kath. reálgimnázium ifj. ének- és zenekara február 9 én és 10 én, szombat és va­sárnap délután 5 órakor rendezi szokásos félévi bemutató előadását, melyen beszámol első félévi munkájának eredményéről. Az előadás műsorát ének- és zeneszámok, tréfás szavalatok s párbe­szédek teszi változatossá Tekintettel az élénk érdeklődésre, mely a múlt évi farsang végén ren­dezett hasonló előadás iránt megnyilvánult és okulva az akkor szerzett tapasztalatokon s végül méltányolva a hosszú műsor meg az intézeti tor­naterem korlátolt befogadó képessége (200 ülő­hely) ellen elhangzott panaszokat, mikor is az érdeklődők igen nagy része be sem fért a zsú­folásig megtelt tornaterembe, ezen alkalommal úgy akarják a hallgatóság óhaját teljesíteni és kényelmét biztosítani, hogy rövidebb műsort ad­nak s az előadást ugyanazzal a műsorral két szer rendezik. Számozott ülőhelyre szóló belépő­jegyek személyenkint 1 pengős árban előre vált­hatók Dnbay János könyvárusnál. 1-4 Házasság. Szathmári Érsek Elek uradalmi főintéző (Kétegyháza) és fe'.sőalmási Fábry Mar­git (Békéscsaba) Budapesten házasságot kötöttek. Jelmezes gyermekbál lesz február 12-én, húshagyó kedden a pavillonban délután 4 órai kezdettel A csodaszépnek Ígérkező farsangi gyér mekelőadásra kölönösen felhívjuk olvasóink figyelmét. Versenytárgyalási hirdetmény, a m kir. államépitészeti hivatal folyó évi február hó 18-án délelőtt 10 órára a hivatalos helyiségében meg­tartandó versenytárgyalást hirdet a Szentetornya községhez tartozó u. n. Szántó-majorban építendő egytantermes és tanítói lakással biró iskola ösz- szes épitési munkáinak elvégzésére. A verseny- tárgyalási feltételek és ajánlati költségvetés (az államépitészeti hivatalnál 5 pengőért beszerez­hető. A tervek a hivatalos óra alatt ugyanott megtekinthetők és felvilágosítás nyerhető. Színész jubileum. A vidéki színészet egyik legragyogóbb tehetsége: Bársony Aladár, a mis kolczi színház drámai művésze és rendezője most ünnepelte 25 éves jubileumát. A közönség meleg ovációban részesítette Bársonyt Mi gyulaiak, akik szintén felejthetetlen estéket köszönhetünk ennek a nagy intelligenciájú művésznek, szere tettel csatlakozunk a miskolczi ünnepléshez. Tiszti bál. A m. kir. 10. honvéd gyalog ezred tisztikarának február 6 án, a békéscsabai vigadóban rendezendő táncestélye iránt megye- szerte kivételes érdeklődés nyilvánul. A tánces télyre belépődíj nincs és csak meghívóval lehet belépni. Az Első Gyulavárosi Takarékpénztár részvé nyesei ezúton is felkéretnek, hogy 10 pengő n. é részvényüket a szelvényeikkel 100 pengő n é uj részvényekre való becserélés, illetve a február 3 án tartandó közgyűlésen való megjelenés cél jából az intézet pénztáránál mutassák be, illetve elismervény ellenében tegyék le. 42 1—2 Hasznos tanácsadó. Az öltözködés kérdésé­nek megoldása — sajnos — mind nagyobb és na­gyobb gondot okoz. Minél kevesebb pénze van va­lakinek, annál nagyobb vigyázattal kell vásárolnia. Ezért olvasóinknak szolgálatot igyekezünk tenni, mikor felhívjuk figyelmüket, bogy különösen a szövet vásárlásnál feltűnő figyelemmel legyenek a vásárlandó áru minőségére, az ár méltányos voltára és főként a cég szolidságára. Ezért igen melegen ajánljuk olvasóinknak a közel 80 éves üzleti múltra visszatekinthető Semier céget, hol olcsón a leg­jobb minőséget kapja. Ezért téli bevásárlásainál ne mulassza el felkeresni Budapesten a Semier J. céget IV., Bécsi-utca 7. sz. a. helyiségeiben. 793 19-20 “ Ingyen juthat ] jó könyvekhez ha előfizetőket gyűjt az j UJSÁ G-nak minden 1 hónapos előfizető után 1 könyv, * negyedéves „ 3 ! Cim: Budapest 62, Póstafiók 282. ______ __________________________■ 18 96—1928. vht, szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t -e. 102. § a értelmében ezennel köz hírré teszi, hogy a gyulai kir. járásbíróságnak 1927. évi 3840—3. számú végzése követkéz tében dr. Szóky Ármin ügyvéd által képviselt Papp György javára — gyulai lakosok ellen 229 P 20 fill, s jár erejéig 1928. évi julius hó I 6 án foganatosított kielégítési végrehajtás ut­ján le- és felülfoglalt és 1640 P-re becsült kö­vetkező ingóságok, u. m : búza függőtermés, egy tehén, egy üsző nyilvános árverésen el fognak adatni. Mely^ árverésnek a gyulai kir járásbíró­ság 1928. évi Pk. 8219. számú végzése folytán hátr.: 113 P 05 fill, tőkekövetelés, ennek 1928 évi október hó 29. napjától járó 8% kamatai erejéig Gyulán, (Aranyág 35. sz. a.) adósnál leendő megtartására 1929. évi február hó 4-ik napjának dél­előtti 9 Órája batáridőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés­sel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-o. 107. és 108. §-ai értel­mében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t e. 102. §-a .( értelmében ezek javára is elrendeltetik Gyula, 1928 évi december hó 12 ón. Becsy Sándor, 43 1 1 kir. bírósági végrehajtó. M. kir. állami kórház, Gyula. 120-1929. ikt. sz. Árlejtési hirdetmény. A gyulai m. kir. állami kórház igazga­tósága 1929. évi március hó 1-től 1929. évi junius hó 30 ig, vaeryiR 4 hóra terjedő időre : 1 Marhahús és borjúhúsnak egészben, fele- rószken. vagy osztályozás szerint; 2 Zsir és hentesáruknak; 3 Tej és tejtermékeknek; 4 Liszféléknek, korpának, tengeri és ten­geridarának szállítására ezennel árlejtést hirdet, melyekre vonatkozó szállítási és szerződési feltételek a kórház gondnokságánál a hivata­los órák alatt megtekinthetők. A7. 1., 2.. 3 csoportokra nézve a fenti idő alatt változhatatlan egységár mellett, a 4-ik csoportra nézve pedig a 77 kgr. os tiszavidóki búzának, illetve tiszántúli szemes tengerinek mindenkori budapesti tőzsdei árjegyzése ala­pul vétele mellett tett, szabályszerűen kiállí­tott és bélyegzett, zárt és lepecsételt bontók­ban elhelyezett ajánlatok legkésőbb február hó 19-én délelőtt 11 óráig a kórház gondnokságánál közvetlenül nyújtandók be. A szállítás értékének megfelelő 5% bá­natpénz ezen árlejtési hirdetményre való hi­vatkozással előzőleg készpénzben, vagy bizto- sitókkópes értékpapírban a kórház gondnok­ságánál teendő le. Az ajánlatok a lejárati idő után azonnal bizottságilag nyilvánosan felbontatnak és az eredményről ajánlattevők órtesittetnek, azon­ban az összes ajánlattevők ajánlataikkal fel­sőbb döntésig kötelezettségben maradnak. Gyula, 1929. január 24 ón A gyulai m. bír. állami kórház 40 t 9 igazgatósága. 39 1 7 Rendkívül olcso arakon leltári árusítást rendezek a nálam megszokott, szavatoltan jóminőségü árukból. Többek között eladásra kerülnek, mig a készlet tart: Női fekete bőrcipők .... Női divat bőrcipők, drap, szürke és barna színben Női szép lagcipők ..... Férfi cipők ...... Adler Lajos cipőáruháza, Békéscsaba. pl pl p 12* 15* p 17- ­18-80 p 14­20­p 20-tól 24-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom