Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-08-31 / 69. szám

1929. augusztus 31. Békés 5 sületi helyiségében keresik fel az előadók s ott tartják meg az előadásokat. 12. Az előadások és tanfolyamok végez­tével az általunk megküldendő blankettán be­számoló jelentés készítendő. 13. Az előadásokról, tanfolyamokról egy iv papíron haladási napló vezetendő, melybe az időt, előadás tárgyát, előadó nevét, továbbá a jelenlevő hallgatók számát esetről-esetre be kell jegyezni. Ezenkívül a tanfolyamoknál anyakönyvi napló és stat.sztikai kimutatás is készítendő ÉS A vármegye területén a magánmén- vizsgálati és az általános pótménvizsgálatok határidejét megállapították s ezek a kö- kező napokon és helyeken fognak megtar­tatni. A folyó évi október 5-én Gyomán, október 7-é'n Gyulán a községháza, illetőleg a városháza udvarán délelőtt 9 órakor, októ­ber 8-án délelőtt 9 órakor a járáshoz tar­tozó községekből elővezetett ménekre Gyulán a vásártéren, október 11-én délelőtt 11 óra­kor Békésen a vásártéren, október 12-én Mezőberényben délelőtt 9 órakor a vásár­téren, október 16-án Orosházán, a vásárté­ren 9 óra 30 perckor, október 17-én dél­előtt 9 órakor Tótkomlóson, a vásártéren, október 21-én délelőtt 9 órakor Szarvason, a vásártéren, október 22-én délelőtt 9 óra­kor Kondoroson, a községháza udvarán, október 24-én délelőtt 9 órákor Békéscsa­bán, a vásártéren, november 8-án délelőtt 9 kor Szeghalmon, a községháza udvarán és november 9-én délelőtt 9 órakor Füzesgyar­maton, a községháza udvarán. A magyar tűzoltók három évenként meg­tartani szokott nagygyűlésüket a f. évben aug- 16-án, 17-én és 18-án Szombathely város, ban tartották meg, amely alkalommal vár­megyénket Démusz Lajos vármegyei tüzren- dészeti felügyelő képviselte. A tűzoltó na­pok az idén a szokottnál is jobban sikerül­tek. Az első napon az Országos Tűzoltó Szövetség Elnöksége tartotta meg az elnök­ségi, majd ezt követőleg az országos vá­lasztmányi ülést. A második napon pedig az országos tűzoltó versenyek zajlottak le, mig a harmadik napon a vasvármegyei tűzoltó szövetség 40 éves jubileumi ünnepségét tar­totta meg, majd ezt követőleg az országos nagygyűlés volt megtartva, délután a szom­bathelyi és vasvármegyei tűzoltók tartottak nagyobb szabású gyakorlatot és tüzpróbá- kat. A nagyszabású ünnepségekről több ha­sáb keretén belül lehetne részletesen be­számolni, hely hiányában azonban ezúttal csak a fontosabb s vármegyénket is érdeklő részekről számolunk be. Tudósítónk szerint a szombathelyi mozgalmas tűzoltó napokból vármegyénk is jelentékenyen kivette a ré­szét. Az elnökség felkérésére élénk tevékeny­séget fejtett ki felügyelőnk a vármegyei tüzrendészeti felügyelők országos értekezle­tén, ahol az volt a feladata, hogy várme­gyénk jó hírnévnek örvendő tűzrendészeté­ről kellett részletesen beszámolnia. Az érte­kezlet hatalmas tapssal adózott a felügyelő­nek, aki részletesen beszámolt a tüzrendé­szeti kormányrendelet végrehajtása tárgyá­ban eddig kiadott alispáni rendeletekről s Dr. Daimel Sándor alispánnak a nemzeti vagyonvédelem érdekében kifejtett hervad­hatatlan érdemű és eredményes munkásságá­ról, amellyel sikerült sok-sok nehézség da­cára a tüzrendészeti kormányrendeleteket vármegyénkben végrehajtani s ezzel'a va­gyonvédelmi szolgálat ellátását intézménye­sen megalapozni és fejleszteni. A felügyelői értekezlet egyhangú határozatával fogadta el felügyelőnknek az ország tűzrendészeté­nek megalapozását és fejlesztését biztosítani hivatott azon indítványát, hogy a községek háztartási viszonyainak rendezéséről szóló törvényjavaslatba vétessék be olyan rendel­kezés, melynek alapján a felmerülendő tüz­rendészeti kiadásokról a községeknek mód­jukban legyen gondoskodni. Ugyancsak el­fogadta a felügyelői értekezlet vármegyei tüzrendészeti felügyelőnknek több kisebb javaslatát is. Itt említjük meg, hogy az or­szágos választmány vármegyénk tüzrendé­szeti felügyelőjét a megbecsülés külső kife­jezéseként azzal tisztelte meg, hogy egy­hangú határozatával a városi versenybíróság egyik tagjaként választotta meg. SPORT. Vasárnap már teljes bajnoki forduló lesz. Itthon a GyTE-CsJk.K mérkőzés igér heves küzdelmet. A többszörös bajnokcsapat látogatása mindig nagy esemény volt Gyulán s az lesz az most is. A GyTE lelkes csapata mécs nélkül ugyan, de intenzív tréninggel készült a bajnoki szezonra. Tavaly mindkét 0:4 és 0:3 arányú mérkőzésén erős ellenfele volt a bajnok csapatnak. Előreláthatólag igy is lesz. ez most is, hisz köztudomású, hogy halfsor dolgában nem valami jól áll a CsAK, viszont a GyTE-nek az a főereje, A védelmek és csatársorok közt mutatkozó különbség azon­ban minimális CsAK győzelmet sejtet. Ez azon­ban nem biztos, hogy bekövetkezik, mert a CsAK beléletében a közelmúltban bajok voltak, amit csak a múlt héten sikerült rendbehozni. Minden­esetre jól esne, ha a múlt vasárnapi kellemetlen meglepetés után most a GyTÉ betörése sike­rülne. Előre—GyJk.C mérkőzés Csabán igér bizonytalan kimenetelű mérkőzést. A GyAC a múlt évben egyenlő ellen­fele volt a 2. helyezettnek. Ősszel ugyan múlt vasárnapi‘startjához hasonlóan hasonlóan bal- szerencsés 2: 1 vereséget szenvedett a GyAC, de tavasszal az akkor legjobb formában levő el­lenféltől 1:1 arányban Csabáról hozott haza pontot. A két védelem — ha a GyAC nem könnyelmüsködik — egyforma, a halfsorok közt a GyAC látszik jobbnak, mig az egyforma csa­társorai között stilus különbség van, mert az Előre gyorsabb, a GyAC csatársor lasubb játé­kot produkál. Az elmondottak döntetlenhez kö­zeli eredményt sejtetnek, melyet bármely csapat megnyerhet. Remélni szeretnénk, hogy a GyAC minden erejét beleadja a játékba, hogy múlt va - sárnapi kudarcát kijavítsa s ez esetben győzelme nem lehetetlen. Mindkét mérkőzés előtt a II. csapatok küz­denek a szövetségi díjért, favoritoknak a pálya- választók tekinthetők. Kiadó jórandóföld. Az ökörjárás-szónáskerti dűlőben egy 3 hold 178 n-öles jó termőerőben levő járandó, mely a dobozi uj kövezett útra nyúlik, sza­badkézből eladó. Értekezni lehet Székely La­josnál, Korvin-utca 10. szám alatt. i—2v Négy középiskolát végzett fiút tanulónak felvesz Goldberger divatáruház. 493 1 —*v „KIRÁLY" MOZGÓSZINHÁZ Telefon 82. GYULA. Telelőn 82. 1929. évi aug. 31-én és szept 1-én szombaton és vasárnap Magyar Híradó 281. sz. honi aktualitások 1 felvonásban. Mégse csúszik ez a banánhéj amerikai hnrleszk 2 felvonásban. A fáraók országából Géuuába Tfa knlturfilm 1 felvonásban. Repriz! Közkívánatra! Repriz i Magyar rapszódia mait idők képe 8 felvonásban. Főszereplők: LIL DAGOVER, DITA PARLO és WILLY FRITSCH Egy tanulót fizetéssel felvesz *79 2—4v WERNER divatáruház. Autójavítás traktor, motorkerékpár és autóhenger köszörülés, al­katrészgyártás. Az ország legmodernebb autójavító üzeme : jvEbel szirmai vadász AUTOMOBIL IPARI R.-T. Budapest, VI., Lehel-utca 17/a. Telefon : Aut. 147 27. 493 1—l A gyulai kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság. 11877—1929. tkvi sz. Árverési póthirdetmény. A telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Nemzeti Hitelintézet Rt. végrehajtat­nak Medgyesy Károly és neje végrehajtást szenvedők ellen 1600 P tőke és járulékai ere­jéig indított végrehajtási ügyében az 1929. évi május hó 20. napján 6408—1929. tkvi szám alatt kibocsájtott árverési hirdetményre a gyulavári 15- sztjkvben foglalt A. I. 28—29. hrszámu ingatlanra 2200 P kikiáltási árban Gyulavári községházánál 1929. évi szegtember hó 5. napjának délutáni 3 órájára kitűzött ár­verést az 1881: LX. t.-e. 167. §-a értelmében Ziprisz Adolf végrehajtató 761 P 82 fillér tőke és járulékaiból álló követelésének behajtása érdekében is meg fogják tartani. Gyula, 1929. évi augusztus hó 17 ón. Finta sk. kir járásbiró A kiadmány hiteléül: 491 1—1 Réthy irodatiszt. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ❖ 4 ♦ * ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Ezüst dísztárgyak, evő­eszközök, Schafhauseny Omega, Doksza órák, bril- liáns ékszerek, sport- és verseny dijak, Stopper idő­mérők kedvező fizetési feltételekkel. e-* I Különleges ói precisios IHM l ♦ Sugár Vilmos ♦ ♦ órásmesternél Gyula, Petőfi-utca 3. ♦ ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom