Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-01-19 / 5. szám

1929 január 19. Békés S A szarvasi izraelifa nőegyiet táncmulatságát megzavarták. A szarvasi izr. nőegylet folyó 12-én este műsoros estélyt rendezett. A műsoron szerepelt többek között Medgyaszay Vilmu, azt ismert pesti művésznő is, a íánczenét pedig egy Békéscsabáról áthozott jazz-band szolgáltatta. Javában folyt már a tánc, a műsor számok régen leperegtek, amidőn a viliany hirtelen kialudt és koromsötétség borult a kivilágított bálteremre. Eleinte kissé megijedt a közön­ség, azonban csakhamar lámpákat hoztak és a hálózó közönség rövidesen annyira meg­nyugodott, hogy dacára a villany reggelig tartó üzemzavarának, fesztelen jókedvvel folyt a mulatság a késő reggeli órákig. A jelenlevő főszolgabíró intézkedésére a «sendörsóg azonnal megindította a nyomozást a valószinüleg szándékosan előidézett rövid­zárlat elkövetőinek kipuhatolására. Azonban nem volt szükség a hosszabb nyomozásra, mivel időközben jelentkezett az egyik tettes, aki valószinüleg megijedve tettük várható kö­vetkezményeitől, elárulta, hogy két társával idézték elő a rövidzárlatot, mégpedig úgy, hogy a Mezőtúrról átvezető fővonal két hu­zalára egy drótra kötött téglát dobtak keresz­tül a vezetéken, igy az érintkezés következ­tében állott be a rövidzárlat. A csendőrsóg a kora reggeli órákban előállította a két fiatal­embert, kihallgatásuk után szabadlábra he­lyezték őket. de az eljárás folyik ellenük. Az előállított fiatalemberek kihallgatásuk alkalmával arra hivatkoztak, hogy kissé be voltak borozva, de nagymértékben el voltak keseredve amiatt, hogy a bálon magyar cigány helyett jazz-band muzsikált, ezeknek zenélését akarták hazafias érzésből meggátolni. Iparosok részvétele a mezőgazdasági kiállításokon. A szegedi kereskedelmi és iparkamará­nak egyik legutóbbi teljes ülésén Kucses Károly makói kamarai tag indítványt terjesz tett elő, hogy a kamara lépjen érintkezésbe az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgatóságával aziránt, hog£ az általa ren­dezni szokott tenyószállatvásárok és mező- gazdasági gépkiállítások alkalmával a vidéki kisiparosok térdiját szállítsa le. Az OMGE igazgatósága a legnagyobb készséggel honorálta a kamarának erre vonat­kozólag előterjesztett javaslatát és közölte, hogy a vidéki kisebb iparosok részére bár­mely kis területnek az igénybevétele esetén is négyzetméterenként az 50 négyzetméternél nagyobb kiállítások részére megállapított 5 pengős térdijat engedélyezte. Különösen köz érdekű bemutatások esetén kérelem formájá­ban a kiállításon rósztvenni szándékozó ipa rosok még ezen túlmenő engedmény megadá­sát is kérhetik. A buszéves Hangya-újság. A Hangya-újság, a magyarországi fo­gyasztási, értékesítő és termelő szövetkezetek szaklapja, január 1-vel XX, évfolyamába lé­pett. A Hangya-újság nemcsak a magyar földmivelőnóp szövetkezeti szellemben való nevelésének célját szolgálja, hanem a mező gazdaság fejlesztésére is különös gondot fordít és a falu általános kulturális életét is igyek­szik emelni Két évtizedes munkássága alatt igen 60- kat tett abban az irányban is, hogy Magyar országon, különösen a falvakban a szövetkezeti közszellem életre kelt és hogy ma a csonká országban több, mint 1700 virágzó szövetkezet fejt ki áldásos tevékenységet. Ennek elérésé­ben nem kis része volt annak a propaganda- munkának, amelyet a lap szerkesztője, Meskó Pál gazdasági főtanácsos, a Hangya ügyvezető igazgatója, a magyar agrárszövetkezeti moz galom egyik apostola fejt ki. Az ő szerkesz­tése mellett fejlődött a Hangya-újság egyik legelterjedtebb és legnívósabb hetilapunkká. A két évtizedes munkásság után örömmel üdvözöljük a jubiláló Hangya-újságot és annak érdemekben gazdag szerkesztőjét. SPORT* A bíráskodásról!. A pályán küzdő 22 játékos mellett két­ségtelenül nagy, felelősségteljes szerepe van a mérkőzést vezető bírónak. Az őszi szezonban ezt a nehéz tiszíet általában nem valami jól oldották meg a két gyulai csapat mérkőzéseire kiküldőit bírák. Alig-alig volt mérkőzés, me­lyen súlyosabb hibák nem történtek volna. Mégis lei kell jegyeznünk, hogy 6 mérkőzést kifogástalannak moDdhatóan vezettek le. Ez­zel szemben 4 mérkőzésen kizárólag a biró hibájából született meg a fordított, illetve nem reális eredmény. A többi mérkőzéseken inkább a játék kisebb-nagyobb kiengedése volt a hiba Hegy mi ennek az oka, azt megírni és megindokolni nagyon nehéz, amit már lapunk terjedelme sem enged meg. A biró is ember, amint a játékosoknál, úgy nála is előfordulhat egy-egy rossz nap. De sajuos, több esetben kellett látnunk, bogy az egyébként félre- magyarázhataílan pontos szabályt rosszul al­kalmazzák. De segítő kezek is kellenének a bírónak, ezek pedig a határbirák. Hogy le­hetne már most a semleges határbirák sze­replését megoldani? Az Alszövets.óg területén belül mindenütt lehetne egy 3—4 városból álló csoportot alakítani, melyeknek egyesüle­teit fel kellene hívni, hogy határbiráskodásra hajlandó (ez lenne a bírói előképzés) tagjaikat jelentsék be. Nálunk például meg lehetne ezt a csoportot alakítani: Gyula, Csaba, Kétegy- háza és Békésből. Valamelyik mérkőzésre tehát a másik két városból két semleges ha- tárbirót kellene tehát kiküldeni, akik kizáró­lag útiköltségüket kapnák meg. A kis távol­ság és jó összeköttetés mellett ezt meg lehetne oldani. Ezekből a határbirákból azután meg­lenne a bírói utánpótlás és nagy segítségére lehetnének a mérkőzést vezető bírónak. De a bírói utánpótlást nem lehet úgy megcsinálni, ha a BT egy városból jelentkező 18 sport­ember kérésére, illetve jelentkezésére sem ren­deli el az előkészítő tanfolyamot és utána a biróvizsgát. Utánpótlás pedig nagyon kell, mert szaporodnak az egyesületek a vidéken és így mindig több a mérkőzés. Kisbánom kertben, Duzzasztó mellett 2720 tőke nemesített) szőlő eladó. — Értekezni lehet Szarka utca 33. szám alatt. 19 i—2 Alkafml vétel! Négy lám pásos kitűnő Hartley szelektiv rádiókészülékemet teljes felszereléssel olcsó 2-8 áron eladom. Cim a kiadóban. Szappanfőző szóda 130% utalványra kapható 1 5-10 ' Kéri Andor és Lajosnál. itvtiAurair. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazon ismerősöknek, jóbarátoknak, kik felejthetetlen jó anyánk temetésén meg­jelentek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Gyula, 1929. évi január hó 18-án. 28 i—i Tóbiás testvérek. Búcsúszó* Gyuláról Kisújszállásra való távozásunk alkalmával ezúton köszönünk el kedves bará­tainktól és ismerőseinktől. Szivén üdvözlettel : 1929. január hó 2? í-i Tóth és Balázs. Nyilatkozat. Alulírott, mint a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének tagja, — ki sa­ját kérelmemre helyeztettem el Gyuláról — kijoloruem, hogy nem felel meg a valóság­nak, mintha én a most megnyíló Hász féle fűszer- és csemegeüzletben, mint segéd lennék vagy lettem volna alkalmazva. Hódmezővásárhely, 1929. január 15. Takács Béla, a Köztisztv Fogy. Szövetkezetének tagja. „KIRÁLY“ mozgószínház TclcfoB 82. GYULA. Telefon 82 1929. évi január hó 19-én és 20 án szombaton és vasárnap Magyar és Fox Híradók honi és külföldi aktualitások 1—1 felvonásban. Amazon a vizek királynője expedíció Braziliába és az inkák földjére 4 felv-ban. Huszáresiny vidám történet a régi katonaéletből 9 felvonásban. Főszereplők : Werner Pifschau, Dina Grállá, Albert Pauiig és Carmen Cartellieri. Meghívó, A „Gyulai Polgári Kör“ folyó évi január hó 27-én délután 4 érakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagokat ezúton hivja meg tisztelettel az elnökség. Tárgy: 1. Elnöki megnyitó. 2 Az igazgató évi jelentése 3. A pónztárnok és számvizsgáló bizott­ság jelentése. 4. Az 1929. évi költségvetés megálla­pítása. 5. indítványok. 6 Tisztujitás. Gyula, 1929. január 18-án Aki legalább egy félévi tagdíjjal hátra­lékban van, szavazati joggal nem bir és nem választható (Alapszabály 12. §.) 27 l—2v Kiadó azonnal 2 szoba és mellékhelyiségei, I szoba és mellékhelyiségei, mindkettő különálló modern uj lakás a város belterületén. Értekezni lehet a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesületnél. 714 25-*

Next

/
Oldalképek
Tartalom