Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-05-15 / 38. szám

2 Békés 1929 május 15. Gerendás község ünnepe. Vasárnap, szép májusi verőfényben lep­lezték le Gerendás községben a közel ötven hősi halott emlékére emelt müvet, Kalotai Ottó szobrászművész Ízléses alkotását. Emelte az ünnep fényét József királyi főherceg meg­jelenése, kit a község nevében Góg István főjegyző köszöntött egyszerű, de meleg sza­vakkal. A szokásos virágbokrótát Kiss Kál­mán ev. lelkész 4 éves, bájos Lenke kisleánya nyújtotta át ügyes, formás köszöntés kísére­tében. Az ünnepségen megjelent még dr. Ko- vaesics Dezső főispán, dr. Daimel Sándor al­ispán a vármegye koszorújával, Kiss László járási főszolgabíró és tisztikara, majd Békés­csaba város, a járásbeii községek, a 101. és 4. honvódezred, a vitézek, csendőrparancsnok­ság, rokkantak stb. küldöttségei. Az avató beszédet a kir. főherceg tar­totta. Volt vitéz katonái áhítattal figyelték atyai vezérük minden szavát. Nagy lelkese­déssel hallgatták a főispán szavait, továbbá Lavatka József plébánost, ki a katolikus egy­ház és Kiss Kálmán lelkészt, ki az evangé­likus egyház nevében tették le a koszorúkat szivhez szóló beszéd kíséretében a hősi emlék­műre. Az ünnep sikerében méltó módon vett részt a dalárda. Az egyszerű, földmives embe­rekből összeállított és kitünően fegyelmezett énekkar szép számait jóleső meglepetéssel hallgatta a kiváló vendégsereg. A dalárdát Alt Sándor r. k. kántortanitó vezette. A fe­gyelmezett leventecsapatot Surin Pál főoktató vezényelte. A mindvégig lelkes ünnepség végén fe­lejthetetlen kép tárult elénk. Mintha pár percre feléledt volna a régi pusztai romantika, amikor a fenséges vendég és kísérete előtt elvonuló tisztelgő testületek sorában feltűntek a festői magyar viseletben lovagló délceg ta­nyai legények. Ez a lovascsapat fogadta a vendégeket a falu határában és kísérte végig a határig, méltó befejezéséül a falu legnagyobb ünnepének. Az uj tábori püspök ünnepi székfoglalója. A Kapisztrán Jánosról elnevezett helyőrségi templomban vasárnap tartotta ünnepi székfog­lalóját Haász István dr, az uj tábori püspök. Az ünnepi misén megjelent a kormányzó, Janky Kocsárd lovassági tábornokkal az élén a tábor­noki kar, a különböző katonai alakulatok, tiszti és legénységi küldöttségek és nagyszámú meg­hívott közönség. H I R £ K. Dr. Kraft Ervin vm. aljegyző, tb. főszolga- biró rövidesen eltávozik a vármegyétől. A bel­ügyminiszter ugyanis az ott megüresedett egyik segédtitkári állásra — már korábban benyújtott pályázati kérvénye alapján — szolgálatra beren­delte. A távozó tb. főszolgabíró a vármegyei tisz­tikarnak igen rokonszenves tagja volt s mint jeles képzettségű tisztviselő eltávozása a várme gyére nézve érzékeny veszteséget is jelent. A gyulai Szociális misszió május havi gyű­lése május 16-án, csütörtökön délután 5 órakor lesz a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület­ben. A misszió vezetőségének sikerült ez alka­lomra előadóul Scherer Benedek igazgatót meg nyerni. Hisszük, hogy a kitűnő előadónak a misz- sziós gyűlésen leendő szereplésére a tagok és ér­deklődők minél nagyobb számban fognak megje­lenni Erre számit és ezt kéri a misszió vezető­sége nemcsak a tárgysorozat fontossága miatt, hanem az illusztris előadó személyére való tekin­tettel is, akinek közreműködése mindenkor ki­emelkedő eseményt jelent a gyulai katolikus tár­sadalmi életben. Esküvő. Körmendiy Béla oki. gazdász, oros­házai forg. edó ellenőr május 4-én, tartotta eskü­vőjét Endrődön Kovács Ilonka urleánnyal. Békésvármegye közigazgatási bizottságának május havi rendes üléséről szóló tudósításunkat — anyagtorlódás miatt — szombati számunkban közöljük. Értesítés a „Bethlen Gábor Szövetség“ tagjai­hoz. Tudatjuk a szövetség tagjaival, hogy a csü­törtöki összejöveteleket kedd délután 5—8 órára helyeztük át. Minden tagot szeretettel várunk ez összejöveteleken. Az Elnökség. Illatos, szépséges májusi virágok bontották a koporsót. Kedves testvérüket, a jó­ságos lelkű Gizellát gyászolták, akinek lelke cso­daszép májusi estén angyalszárnyon szállt föl az égbe s a sok szenvedés után megpihent a leg­szebb Királyné trónusánál. E földi életben min­denkor buzgó kongregánistája volt s a szenvedések könnyes óráiban mindig Hozzá és isteni Fiához emelte fáradt tekintetét A hétfői temetés virágos temetés volt. Virág a koporsón, virág a sok női kézben, virágerdő a halottas kocsin. A kedves, házias Gizella b;zonyára megérzi, hogy sokan és nagyon szerették. Itt lenn virágok borították utolsó utján, ott fenn örök fény, örök boldogság sugározza körül ... A temetési szertartást báró Apor Vilmos dr. plébános végezte. A temetésre nagyon sokan jöttek el. A gyulai Urleányok Mária Kongregációja testületileg kisérte ki kongre- gánista testvérét a Szentháromság temetőbe, ott voltak sokan a kath. közélet tsgjai közül, akiket szeretetteljes kötelék fűz a gyászoló édes apához: Steigerwald János képkeretlécgyári igazgatóhoz, akinek nejével, szül Vitassek Gizellával együtt a gyulai társadalomból igen sokan fejezték ki mér­hetetlen gyászuk fölött érzett őszinte részvétüket. Técsy László szobrászművész és Wagner lÓZSef festőművész müveiből a vármegyehaza nagytermében rendezett kiállítást a legnagyobb- foku érdeklődés kiséri. Addig is, amig részletes tudósításunkat a kiállításról pünkösdi számunk- bsn közöljük, szeretettel kérünk mindenkit, hogy ennek a két derék, ma már országosan nagym­értékeit békésmegyei művésznek alkotásait nézze meg mindenki. A szép, tanulságos és szemet- lelket gyönyörködtető kiállítás pünkösd másod­napján zárul. JDOJRCO gummitalpu cipők ■■inmm ---------reklám árakon GO LDBEFtGEFt divatáruházában A gyulai Szociális Misszió nrna- és persely­gyűjtésének eredménye. Múlt számunkban jelez­tük, hogy a Szoc. Misszió áldozocsütörtöki gyűj­tése — hála a nagyközönség megértésének — jól sikerültnek mondható. Az urna- és persely- gyűjtő hölgyek neveinek mellőzésével — hiszen ők felekezetre való tekintet nélkül, őszinte szere­tettel buzgólkodtak — itt közöljük az egyes urnahelyeken befolyt összegeket: I. Anyatem­plomnál 24640 P, II. Nagytrafiknál 48*45 P, III. Polgári iskolánál 2496 P, IV. Ref. templomnál 55 98 P V. Törvényszéknél 72 33 P, VI. József­városi templomnál 28 71 P, VII. Komlónál 59'76 P, VIII. Békésmegyei Takaréknál 71 ‘71 P, IX. Békésmegyei Casinonál 71 '01 P, X. Nópkertben 87 55 P. XI. Kórháznál 23*51 P. összesen 790 37 P. Mozielőadás a Szociális Misszió javára. Két hatalmas témát felölelő és mindenkit érdeklő elő­adás lesz folyó hó 21-én — pünkösd harmadik Steigerwald Gizella f A KIADÓHIVATALBAN. 2147/631—1929-VIII. B. M. számú RENDELET, a korcsmái hitel megszüntetéséről. Ára 80 fillér. Lemezen 1 P 60 fillér. napján — a Király Mozgóban a gyulai Szociális Misszió Társulat javára. Az egyik rész Assziszi szent Ferenc életét tárja a hallgatók elé vetített képekben, a másik rész pedig a pápaság és az olasz állam megegyezését tárgyalja „Szent béke Rómában“ címen. A szenzációs előadásokra je­gyek már a csütörtöki havi gyűlésen kaphatók a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület tanács­termében. Hivatalvizsgálat. Sponer Károly pénzügy­igazgató több napon át a szarvasi állami adóhiva­talban hivatalvizsgálatot tartott Meghívó. A Nagymagyarvárosi Olvasókör 1929. évi május hó 20-án, azaz pünkösd másod- napján a Göndöcskerti pavilion összes termeiben saját pénztára javára bált rendez, melyre a mulatni vágyó közönséget tisztelettel meghívja. Kezdete este 8, vége reggel 4 órakor. Belépődíj sze- mélyeekint 1 pengő 50 fillér. Felülfizetéseket kö­szönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. A Vadászati Dtmatató Nagy Lászlónak szer­kesztésében az 1929—30. vadászati évre is meg­jelenik és csupa gyakorlati tudni tudnivalókat, tájékoztatást és Útmutatást fog tartalmazni a ma­gyar vadászközönség részére felölelve a vadászat és az azzal kapcsolatos kérdéseket A mü köz­érdekű tartalmára való tekintettel az önálló va­dászterületet képező mezőgazdasági birtokosok tulajdonosainak és a községi vadászterületek bérlőinek melegen ajánljuk annak beszerzését- Békésvármegyei m. kir gazdasági felügyelőség* A Gyulai Újvárosi Olvasókör pünkösd má­sod napján rendezendő műsoros táncestélye min­den bizonnyal legsikerültebb mulatságaink egyi­kének Ígérkezik. Különösen jó hatással van az érdeklődő közönségre a Gyulai Református Ének­kar közreműködése, amely tényével az énekkar egyrészt a kör anyagi érdekeit is szolgálni igyek­szik, másrészt pedig általánosan ismert művészi énekeivel egy élvezetesen eltöltött estére kiván alkalmat nyújtani Belépődíj az estélyre amely egyúttal a táncra is érvényes, személyenként 1 P 60 fillér. Ne kívánd más ruháját cimmel elmés és mindenki számára ‘hasznavehető divattanácsokat ad az Uj Idők legújabb számában Bibescó her­cegnő az Uj Idők divatrovatában, amely bizo­nyára nagy érdeklődéssel fog találkozni az olvasó- közönség körében. Az Uj Idők e számába elbe­szélést irt Szölössy Zsigmend és Bónyi Adorján, azonkívül felvonultak cikkíró nk legjelesebbjei: Voinovich Géza, Kosáryné Réz Lola, Kosztolányi Dezső. Herczeg Ferenc folytatja nagy regényét „Északi fény“ címmel, a külföldi irodalmat pedig Cushman hires müve „Az uj szegények“ folyta­tása képviseli. Régi magyar hímzésről szól egy illusztrált és gyakorlatilag is hasznavehető cikk, azonkívül gazdag változatokban találjuk ebben a számban az Uj Idők régtől hires rovatait: a gasztronómia, kertészet, szépségápolás, szerkesz­tői üzenetek és rejtvényrovat, amelyben mindenki talál a maga számára érdekes dolgokat. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 6 P 40 fill. Mu­tatványszámot kívánatra díjtalanul küld a kidó- hivatal: Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Somogyi Gyuláné táncintézete a szokások­hoz híven ezidén is meg lesz tartva jnnius hó 29-i kezdettel. Külön bakfis és külön babacsoport. A babacsoport ez idén eddig még nem létezett kedves és mókás alapon lesz A kicsinyeknek nagyszabású gyermekbáljuk lesz külföldi mintára. A felnőtteknek külön csoportok s külön órák a legújabb mondein táncok tanítása. A tandíj olcsóbb mint tavaly volt. Beiratkoznis érdeklődni a Dobog cégnél lehet. Előzetes beiratkozóknak kedvez • mény. 261 1-6 Három szobás lakás összes mellékhelyiségekkel kiadó Ro­mán-utca 2. szám alatt. 2.50 2—s

Next

/
Oldalképek
Tartalom