Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-05-11 / 37. szám

LXI. évfolyam 37. szám. Szombat Oyula, 1939. májust 11 Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 1 P 60 fill. Vidékre . . . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Városház- utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyrltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Oi iilGi-iir lementő. Irta: Sxörlsey József. Tiz esztendővel ezelőtt történt. Hogyne emlékezném! Tiz hosszú, küzdelmes esztendőnek nem volt egyetlen pillanata, mikor felejteni tudtam volna ! Húsomba vájó, lelke- met marcangoló örökös rágondolás ez a tiz esztendő . . . Évszázados hatalmas trónusok leomlottak, recsegtek-ropogtak büsz­ke világbirodalmak tartó oszlopai. De ott, az ezeréves magyar haza ke­leti bástyáin, Erdély véráztatta föld­jén, halál rászánt bátorsággal, rendü­letlenül védte ősei birtokát egy ma­roknyi csapat. A Balkánnak gyáva, bocskoros banditái sanda szűküléssel várták a pillanatot, hogy mikor csa­varja ki az ármány száz csaták di­adalmas, győzhetetlen székely hősei­nek kezéből a védelem fegyverét. A poklok fajzati voltak szövet­ségesek ! A sátán siserahada rohanta meg orvul, hátulról, az ámítás, a lé- lekcsalás kábító ködfellegeivel szé­kely harcosainkat és csábította, vissza, ki az áldott bérces otthonból védő hadaikat, hogy megnyissa az utat a hullarabló oláh hordák előtt. A tehetetlenség maró könnyei égetik lelkemet, megdermednek a vádló gyötrelemtől gondolataim, mi­kor elgondolom, hogy egy becsko­ros, szalmakalapos csürhe ellenállás nélkül, mint kóbor patkányhad az elhagyott hajót, elözönlötte ezer éven át drága életekkel, tenger vérrel vé­dett szent földünket. Nem! Nem ember-ellenség, nem idegen kéz mérte ránk ezt a rettene­tes csapást! Önvakságunk bűne hul­lott vissza átokként fejünkre; Isten­nek büntetőostora sújtott le, hogy a vesztés, a porig alázás fájdalma meg­tisztítsa látásunkat. Tiz éve járjuk a magyar Golgota meredek sziklaösvényét. Tiz esztendő óta hordozzák véreink, magyar test­véreink a rabság földresujtó, nehéz keresztjét! És tiz hosszú esztendő kínos megaláztatásai, halálos szenve­dései, lelki és testi véres ütlegei után kilátástalan jövő, reménytelen hol­nap, a nyomorultul elveszés kétség­beejtő ígérete . . . De ők, a bitang bérencek tiz év után is ünnepelhetnek! A balkáni pökhendiségével beléröhögnek a kul­túra palástájával ékeskedő Európa arcába és a világtörténelem leggyá­vább, legarcátlanabb hullarablását győzelmi ténnyé deklarálják ! A müveit világ reprezentánsai­nak részvételével diadalmi tort ül­nek, részeg táncot járnak a népsza­badság hamis bálványai körül és ez­alatt egy történelmi kulturnemzet fiai, a meglopottak, a kitaszítottak kétségbeesett, néma fájdalommal vár­ják a feltámadást vagy a végítéletet. Hát mi, a szabad haza szabad magyarjai, mi készülíink-é az évfor­dulóra ? — Mit csináltunk ezalatt a hosszú tiz év alatt? Kiáltottunk-ó minden nap igaz­ságért a világ itélőszéke előtt? Kiáltottunk-ó irgalomért a ma­gyarok Istenéhez ? Szólottunk-é csak egyszer is gúzsba kötött, némaságra kárhozta­tott testvéreinkért ? Megreszket a kezemben a toll arra a gondolatra, hogy egyszer majd felelnünk kell ezekre a rettenetes kérdésekre. Mert ne gondoljuk, hogy a nagy számadást elkerülhetjük! — Nemcsak egyetemlegesen, nem csu­pán mint csonka-nemzet, de külön- külön, egyenkint kell számot adnunk majd valamennyiünknek arról, hogy mit tettünk a porbasujtott magyarság szabadulásáért. Hiába huzzuk fejünkre a trianoni ország konszolidációjának gyérszö- vetü, csillogó takaróját, hiába pró­báljuk eldugaszolni fülünket az egyéni jólét bűnös vattájával, hiába akarjuk öntudatunkat narkotizálni „az idő nekünk dolgozik“ szólamá­val, a trianoni papiroshatárokon át- hallatszik a véresre vert áldozatok, halálra hajszolt magyarok segélyki- áltása. Nem tudja ezt elnyomni a gaz rablók egetverő részeg diadalüvölté­se. Ez a borzalmas hang átüt a sírok mélységein. Oláh jubileum! Véres magyar mementó! Hadd tépje, marcangolja szivünket. Ne adjon pillanatnyi nyug­tot, űzze el szemünkről a pihentető álmot. Ne érezzünk mást, csak a rab­lók engesztelhetetlen utálatát, ne gon­doljunk soha másra, csak a nagy le­számolásra! Hogy éjét nappallá te­gyünk, hogy tűrni, nélkülözni tud­junk azért a szent napért, mikor el­indulunk Erdélybe, győzni a Hadak utján ! A szociális biztosítás minden modern államban nagy gondot okoz. A kapitalista gazdálkodás által okozott óriási vagyoni ellentéteket ez van hivatva a lehető­ségig kiküszöbölni. Azoknak, akik becsületes munka dacára sem képesek betegség és agg­kor esetére keresetükből valamit tartalékolni, a szociális biztosítás nyújtja azt, amit a sze­rencsésebb gazdasági körülmények között élő embernek a megtakarítás nyújt. A nyugati államokban jóformán évröl- évre tágítják a biztosítás körét. A napokban jelent meg egy kimutatás, amely szerint Ausztriában a biztosítottak száma családtagok­kal egyetemben felül haladja már az állam lakosainak 50 százalékát. Magyarországon a szociális biztosításnak nincs nagy múltja. A tempója azonban az utóbbi időben kétségkívül gyors és amint azt a pénzügyi bizottságban a földmivelésügyi miniszter a napokban jelentette, újra küszö­bön áll egy igen nagy lépés, tudniillik a mezőgazdasági munkások hatalmas kategóriá­jának a bevonása a biztosítás körébe. Vass József miniszter ugyancsak a pénzügyi bizott­ság ülésén kijelentette, hogy készen van a kézmüiparosok biztosítási törvényjavaslata is. A kör tehát tágul, az érdekeltek száma nő, ezzel kapcsolatban emelkedik a szociális biz­tosítás intézményének, az Országos Társada­lombiztosító Intézetnek a jelentősége. A fejlődésnek erre a vonalára kell fi­gyelni, amikor a törvényhozás által az Orszá­gos Társadalombiztosító Intézet számára kon- templált autonómia megalkotására folynak az előkészületek. Az Országos Társadalombizto­sító Intézet közgyűlésén az egymillió közvet­len érdekelt, járulékot fizető munkaadó és munkavállaló kiküldöttek utján vesz részt, ahol hivatva van az intézet pénzügyi, egész­ségügyi és szociális politikáját felülbírálni, annak direktívákat adni és irányát megszabni. Ez a választás folyó hó 12-én és 13-én folyik le. Kettőszázezer munkaadónak és nyolcszáz­ezer munkavállalónak van joga a szavazásban rósztvenni. Ez a jog valóban kötelesség is, mert következményeiben lemórhetetlen hiba volna, ha ez az intézmény olyan befolyás alá kerülne, amely nem felelne meg sem a nem­zet, sem a biztosítottak érdekének. Egy hibás növésű fát nem lehet többé helyre hozni. Egy intézmény, amelyet fejlődésének legfon­tosabb kezdő éveiben káros befolyások irányí­tanak, soha többé nem heveri ki a rossz rá­hatások bajait. Az Országos Társadalombiztosító ma is a legnagyobb szociális intézmény a csonka hazában. E mellett igen erős fejlődés előtt áll. Biztosítsuk tehát befolyásunkat az intézet életében azzal, hogy mindannyian eleget te­szünk kötelességünknek a választásoknál egy­részt azzal, hogy a Nemzeti Blokk listájára, az 1-es listára adjuk le szavazatunkat, más­részt, hogy ugyanennek a listának az elfoga­dására kapacitáljuk mindazokat, akikhez a meggyőződésnek az eszközével elérhetünk. Az 1 es számú lista képviseli azokat, akik az Orsz. Társbizt Intézet fejlődését a biztosítot­tak és a nemzet érdekével azonos vonalba akarják irányítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom