Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)
1929-04-06 / 27. szám
4 Békés 1929. április 6. A Gyulai Munkásotthon Egyesület elnöksége ezutou értesíti t. tagjait, hogy a folyó hó 6-ára hirdetett rendes évi közgyűlés közbejött akadályok miatt folyó hó 14-én, vasárnap délelőtt 10 órakor fog megtartatni. Orosházi Munkásotthon. Orosháza község az ottani munkásotthon céljaira egy 200 négyszögöles nagyságú telket adományozott. Most az érdekeltek az otthon építését az engedélyezett telken meg akarják kezdeni és erre a községtől 2500 pengő segélyt kértek. A község méltányolva a munkásoknak gazdasági és kulturális szükségleteit s a káros szórakozásoktól őket megóvó és távoltartó művelődési szándékait és törekvéseit, a kért összeget megszavazta azzal, hogy azt az 1930 évi községi költségvetésben fogja biztosítani, Feltételül azonban kikötötte, hogy a kért összeget csak akkor fizeti ki, ha a kérdéses épület már tető alatt lesz. A Gyulai Józsefvárosi Olvasókör folyó évi március 31-én tartott táncmulatságán felülfizettek a következők: Pfaff és Schneider 10, Braun és CziLCzár, Józsefvárosi Földművelő Olvasókör, Szikra Gyujtógyár, Wiszt József 5—5, Braun András 350, Árgius Valér csendőrtiszthelyettes, Berndt József, Sail János, Múlt József, Király Endre, Wencz Márton, Múlt Márton, Szikes Jakab, Danszky Lajos, Kukla István, Bekker Antal, Emhö Ferenc, Balog Endre, Sál József, dr. Schriffert Ferenc, Hack György, Titz János, Licska Ferenc, Heilinger Antal, Ludvig József pénztári ellenőr 3—3, Jap- port Mátyás 2-50, Müller József, Implom János, Mult J., Braun János, Góg András, M. Schriffert József, Schriffert Márton, Szikes Antal, Prattinger Mátyás, Schal Mihály ács, Schriffert M., Spitzer Mátyás, Téth Károly, Hoffmann István, Wiszt István, ifj- Berndt József, Volent Mihály, Pflaum Antal, Szikes József, Kolozsi Péter, Hack Reinhardt, Hack Márton, Spitzer József 2—2, Engelhardt Mátyás, Kneifel Antal, Endrész József T50—P50, Schal Antal 1 20, Steigervald Ferenc, Kempf Mátyás, Gácsi József, Szilágyi Ferenc, Brájer József, Matt Mátyás, Hack József, Wiszt István 1 — 1 pengőt, Titz József 50 fillért. Mindezen felülfizetéseket a kör vezetősége ezennel megköszöni. Versenytárgyalás. A gyulai kir. áiiamépité- szeti hivatal versenytárgyalást hirdet a Vésztő— komlódifalván létesítendő egy tanteremből, tanítói lakásból és egy melléképületből álló református népiskola építésére, valamint a Békéscsabán építendő 2 tanteremből és egy tanitói lakásból álló orth. izraelita iskola építésére. Az ajánlat az előirt ajánlati minta és ajánlati költségvetés felhasználásával iskolánként külön teendő. Az ajánlati minta és az ajánlati költságvetési ürltpok iven- kint 50 fillérért az államépitészeti hivatalnál megszerezhetők, ahol a művelet és a feltételek is megtekinthetők és a szükséges felvilágosítások a hivatalos órák alatt megadatnak. Az ajánlatok április 15 én délelőtt 10 órakor fognak felbontatni, A versenytárgyaláson az ajánlattevők vagy képviselőik jelen lehetnek. A vasárnapi mnukaszünet kényszerű felfüggesztése. A rendkívül hosszantartó tél miatt a tavaszi mezőgazdasági munkák rendjének bizto sitása érdekében a mezőgazdasági munkálatok végzését április 7., 14. és 21. napjaira eső vasárnapokon a földmivelésügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértőén, elkerülhetetlenül szükségesnek nyilvánította. A vasárnapi munkaszünet megtartásának ellenőrzésére hivatott szervek utasítást nyertek, hogy a felsorolt vasárnapokon a mezőgazdasági munkák végzését ne akadályozzák. Magyar könyvhét. A magyar ipari termékek érdekében a közelmúltban kifejtett propaganda méltó folytatásaként a magyar irodalmi termékek propagálása van tervbe véve. Ugyanis magyar irók egyesülete az 1929 évi május 13 tói 20-ig tartó időközben u. m. „Magyar könyvhetet“ rendez, amelynek célja az, hogy a közönséggel a magyar irodalmat és könyvet megszerettesse. Ismeretes ugyanis, hogy a túlzott mértékben el terjedt és nagyon sok esetben selejtes külföldi irodalmi termékek immár a magyar szellemi élet és irodalom válságával fenyegetnek. Ennek a válságos helyzetnek ellensúlyozásét kívánja majd szolgálni a „Magyar könyvhét“, amelynek rendező-bizottsága a kulturális és irodalmi élet kiválóságaiból alakult s az elnöki tisztet maga a kultuszminiszter vállalta el. Most csak hirt adunk a készülőben lévő nagy irodalmi eseményről, amelyről később részletesen is fogunk Írni Amerikába szökött egy tótkomlósi gabona- kereskedő. Iritz Ernő tótkomlósi gabonakeres kedő mintegy 30 ezer pengővel megkárositotta hitelezőit és p jelek szerint Amerikába szökött Tettét úgy követte el, hogy eladta azokat a ga- bonanemüeket, melyeket nála leraktároztak, más részt a malmoknak gabonát adott el, de az árut nem szállította. A vizsgálat megállapította, hogy a gabonakereskedőt a rossz viszonyok tették tönkre és mindössze 6—8000 pengőt vihetett magával, a többi odaveszett spekuláción. A Királyok Királya és lisieuxi Kis Szent- Teréz előadásaiból — mint örömmel értesülünk — 176 pengő 70 fillér jutott a gyulai Szociális Misszióijavára. Legteljesebb elismerés illeti meg a nagyközönséget, hogy a gyönyörű előadásokat tömegesen látogatták, de különösen mély hálát kell mondani Losonczy Istvánnak, aki ezúttal is nobilis áldozatkészséggel segítette elő a misszió jótékony akcióját Köszönet a felolvasóknak, különösen pedig Oallyasy Béla pénzügyi számtisztnek, ki élvezetes és többszörös felolvasásával nagyban növelte az előadás sikerét Négy hónapi fogház sikkasztásért. Kiss István 32 éves öcsödi lakos 1926 ban az öcsödi Hangya Szövetkezetben mint üzletvezető volt alkalmazásban. Egy év leforgása alatt nagyobb mennyiségű áru tűnt el az üzletből. Az ügyet több napon tárgyalta Szarvason a gyulai törvényszék Paulinyi tanácsa s Kiss Istvánt 4 hónapi fog házra Ítélte. Az Ítéletben az elitéit megnyugodott. A Kettős-Körösi Halászati Társalat közgyűlési jegyzőkönyvét a vármegye alispánja a földmivelésügyi miniszterhez felterjesztvén, a miniszter az abban foglalt közgyűlési határozatokat jóváhagyólag tudomásul vette A jegyzőkönyv egyik határozata szerint a közgyűlés kimondotta, hogy a társulati vizek bérlői csak kifejezetten sport-halászoknak és csak nyeles horoggal űzött halászatra adhatnak engedélyt, mivel a merítő- hálóval való halászatnak, az úgynevezett „póká- szás“-nak megengedése albérletbe adásnak tekintendő, amit azonban az érvényes üzemterv tilalmaz Ezen határozat ellen a gyulai közalkalmazott altisztek, mint sport-halászok, kifogást emeltek és annak megváltoztatását kérik azzal az indokolással, hogy a nyeles horoggal való halászat csak gyermekeknek való, amellyel ele gendő halat fogni nem lehet. A földmivelésügyi miniszter azonban a panaszt nem vette figyelembe és megállapította, hogy a sérelmezett köz gyűlési határozat a sport-halászat fogalmát helyesen értelmezi Meghívd. A Békésmegyei Képzőművészeti és Iparművészeti Társulat (3ÉKIT) 1929. évi április hó 21-én (vasárnap) Gyulán, a főispáni hivatalban délelőtt 11 órakor rendes évi közgyűlést tart, melyre az igen tisztelt tagokat ezúton hívjuk meg. Tárgysorozati 1. Főtitkári jelentés a Társulat eddigi működéséről 2 Számvizsgáló bizottság jelentése. 3 Az évi tagdíj megállapítása. 4. Tisztikar megválasztása. 5, Esetleges indítványok, melyeket legkésőbb folyó évi április hó 13-ig írásban kell bejelenteni az Elnökségnek, Gyula, 1929. évi április hó 4 én. 184 í-i Elnökség. Hogyan halt meg a lw ARADI VÉRTANÚ A iiaiálos ítélet záradéka: Eredeti Jegyzőkönyvek a hadbiróságl tárgyalásokról; az Ítéletek fényképmásolatai; eredeti okmányok és levelek facsimilében 3 Az eddig soha nyilvánosságra nem kerüli titkos levéltári akták közlését március 15-én kezdi a ÓjanLsA@ A hnsvét hétfői sportbálon szokatlanságánál fogva nem sokan vettek részt, a megjelentek azonban annál jobban mulattak. Felülflzettek: Dr. Keresztes Gyula 8‘50, Hevesi Adolf és Megyeri Ferenc 2—2, N N., N. N. 0’50—0*50 P, melyért köszönetét mond a rendezőség. Ki találta fel a szódavizet. Kevesen tudják, hogy a szódavizet magyar ember találta fel. Külföldi lapokban most vitatkoznak afölött, ami szakemberek előtt nem vitás : a szódavizet Jedlik Ányos magyar bencéstanár 1828«ban, tehát 100 évvel ezelőtt, találta fel és ő állította elő az első szódavizfejet — A Szikvizgyárosok Országos Szövetsége különben ennek bizonyitékát is fogja szolgáltatni az idei budapesti nemzetközi vásáron, ahol szemléltetően bemutatják a szikviz- gyár fejlődését 100 esztendőn át. A Gyulai Általános Ipartestület közgyűlése. A Gyulai Általános Ipartestület folyó évi április hó 7-ón délelőtt 10 órakor az Ipartestület nagytermében tartja XVI. évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat; 1. Jelentés az ipartestület 1928. évi működéséről. 2. A számv'zsgáló-bizottság jelentése, az 1928. évi zárszámadások jóváhagyása és a felmentvény megadása 3. Az 1929. évi költségelőirányzat, illetve hozzájárulási kulcs megállapitása. 4 A hiányzó 3 előljárósági tag helyett újak választása egy évre. 5. A jegyző megbízatása. 6. Alapszabályok módosítása 7. Mester- és tanonevizsgáló bizottságok pótlása. 8, Esetleges indítványok. Kéretnek a t. testületi tagok a pontos és tömeges megjelenésre Indítványok, melyek a közgyűlés napját megelőzőleg 3 nappal az Ipartestület irodájába be nem nyújtottak, a közgyűlésen nem tárgyaltatnak. Határozatképtelenség esetén a közgyűlés április 14-én, vagyis a következő vasárnap tartatik meg. Agyonütött a villám egy lovat. Lókös Jó- zsefné Szeged alsótanyai asszony Kelebiáról kocsin igyekezett hazafelé Útközben nagy vihar kerekedett, mennydörgéssel és villámcsapásokkal, A villám beleütött a kocsiba és az egyik lovat agyonsujtotta, a másik ló megbénult. Lőkösnét, aki égési sebeket szenvedett, a szegedi közkórházba szállították. Eszel a szómmal együtt viszi a posta az Uj Idők előfizetőinek ajándékkönyvét, az „1000 jó tanács“-ot, amely 400 oldal terjedelmében a legpraktikusabb tanácsokkal szolgál a háziasszonynak ezerféle dolgában. Nagyon hasznos kis könyv ez ff kötet minden háztartási dologban és ingyen kapják meg azok is, akik most fizetnek elő az Uj Időkre. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 6*40 pengő, félévre 12’50 pengő. Mutatvány- számot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16.