Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-03-28 / 25. szám

1928. mároius 28 Békés 3 legnagyobb érdeklődés középpontjában áll. Va­sárnap Váradi: „Az ezüstfátyol legendája“ c. költeményét szavalta a leánylélek bájosságá­val, a komoly részletek elmélyedést bizonyító pompás színezésével és meglepő drámai erővel. 2ugó tapsokkal ünnepelte a hallgatóság a Kongregációnak e kitűnő tagját. A Templomi Énekkar tagjai ez előadáson fényes bizonyságot szolgáltattak örvendetes haladásukról. Művészi igyekezet, sok sok ér­tékes hang és komoly szeretető az örökórtékü, klasszikus éneknek s elsősorban lakácsf Béla szóptudással párosult szorgalma és Ízlése min­dig komoly sikert biztosított az énekkarnak és felejthetetlenül nemes élvezetet a hallga­tóságnak. Az egyik szám zongorakiséretót Kovalszky Robert dr látta ei művészi finomsággal, mig a többi énekrészt Takácsg Béla harmonium- kisórete tette hatásosabbá és művészibbé. A közönség végtelen sajnálatára Űrmössj? Ilonka nagy érdeklődéssel várt zongorajátéka — hirtelen közbejött akadály miatt — el maradt Elismerés illeti a Kongregáció vezetősé­gét a rendkívül hatásos és komoly szépségű est rendezéséért. Mély és hálás köszönettel adózik minde­gyik előadás rendezősége Németi József pápai kamarásnak, a gyulai r katb. reálgimnázium nagyérdemű, kiiünő igazfiatójának, hogy inté­zetének tornacsarnokát mindenkor lekötelező szívélyességgel és áldozatkészséggel engedte ót a vallásos és nemzeti érzést istápoló elő adások céljaira. Nyugdíjba helyezett tanítók visszavétele a tényleges szolgálatba. Az elemi iskolák fejlesztésével kapcso­latban több uj tanítói állás szervezése válik szükségessé, melyeknek betöltésénél elsősor­ban a létszámcsökkentés során nagy számban nyugdíjba helyezett tanítók újbóli szolgálatba állítása kapcsán történik gondoskodás. Ez ügyben a vailás- és közoktatásügyi miniszter 16847 — 928 szám alatt rendelkezett a közigaz­gatási bizottságoknál, a kir. tanfelügyelőknél, az egyházi főhatóságokat ped g azonos eljárás követésére kérte fel, m^rt. csak igy tartjn ke resztülvihetőnek a uyugdijteher csökkentését. Úgy az állami, mint az államsegélyéé nem áiiami elemi iskolai állások betöltésénél a nyugdíjas tanítók a kezdő tanítókkal szem­ben előnyben rószesitendők és csupán a tény­leges szolgálatban állókkal szemben nem ré szegülnek előnyben. Az állami iskolákhoz leendő kinevezte- tós iránti kérvények vagy az illetékes kir. tan­felügyelőhöz vagy pedig közvetlenül a vallás­os közokt minisztérium VIII. b) ügyosztályá­hoz nyújtandók be, mig a felekezeti iskolák nál leendő megválasztás iránti kérvények be­nyújtására a Néptanítók Lapja hirdetményei nyújtanak felvilágosítást. Minden pályázati, illetve kinevezés iránti kérvénynek tartalmaznia kell a tanító élet­korát, vallását, családi állapotát gyermekei­nek számát és azok életkorát, az oklevél kel­tét, nyugdíjazás előtti tényleges szolgálati óvak számát, nyugdíjazás időpontját, nyugdíj össze gét, külön képesítését és annak feltüntetését, hogy kántori teendőket vállal-e. A fegyelmi büntetésben részesült tanítók kérése csak az esetben vehető figyelembe, ha kérésükre büntetésük a minősítési táblázatból Bár töröltetett, A szolgálatképtelenség miatt nyugdíja­zott tanítók kérése esak akkor vehető figye­lembe, ha tiszti orvosi bizonyítvánnyal igazol ják, hogy szolgálatképességüket visszanyer­ték. A 60 évet meghaladó életkorú tanítók ké- ése nem vehető érdemi tárgyalás aló. Ufferbach Jenő művészi hagyatéka. A Békésmegyei Képzőművészeti és Iparmű­vészeti Társulat április hó 8-án, husvót vasárnap­ján megnyíló tárlatának legnagyobb érdekességet kölcsönöz Ufferbach Jenő gyulai származású, Buda­pesten elhunyt festőművész művészeti hagyatéká­nak kiállítása. Ufferbach Jenő erősen individualista korszak­ban élt és a művésznek azt a típusát testesítette meg, mely a művész életnívóját egyvonalba hozta a kispolgár életnívójával. Rajztanár és művész volt és aki müvészlélekkel szenvedi a polgári élet taposómalmát, tudja, mit jelent e két foglalkozás egybeolvadása. Ufferbach művészi fejlődése is ma- gasivelésü volt. München, Firenze, Róma, Paris ós London művészi fejlődésének, irányvonalának állo­másai és e városok múzeumaiból és műtermeiből magábaszivott klaszikus és modern élménytömeget egyensúlyozott harmóniába tudta tömöríteni és legtöbb alkotásában eggyé tudta forrasztani Mint kora modern művésze az impresszionista művészeti iskola hive volt, plenairbe megoldott képeivel vonta magára a figyelmet és külföldről hazatérve, a Műcsarnok állandó kiállító tagja volt. „Hazafelé“ cimü díjazott müve tette általánosan ismertté, amely müvét gróf Almásy Dénes vásárolta meg. Művészi hagyatéka 6 grandiózus nagyságú festmény, amelyek művészetének javát képviselik Hatalmas Krisztus kompozíciója a klasszikus kö­zépkori mesterek részletes stúdiumát mutatja, aktjai a modern életlátásu festőt és a modern mű­vészi technika felkészült munkását bizonyítják. Ez a hat kép terjedelménél fogva is oly nagy. hogy a kiállítás több mint egynegyedrészét elfoglalja, de érdekességében és művészi hatásában pedig úgy véljük, mindenné^megrázóbb hatása lesz. 11 1 11 K2 K. József főherceg Békéscsabán. A CsAK vivószakosztálya által rendezendő nagyszabású or­szágos propagandaverseny alkalmából József fő­herceg is Békéscsabára megy s értesülésünk szerint április 1-én délután szemlét tart a csabai leventék felett is. A nagy gonddal rendezett verseny iránt méltó érdeklődés nyilvánul meg' s az Általános Takarékpénztár kirakatában elhelyezett tisztelet­dijakban állandóan nagy tömeg gyönyörködik. Lelblgyakórlatnk az anyaiemplomban. Az idei lelkigyakorlatokat az anyatemplomban P. Zborovssky Ferenc jézustársasági atya vezeti, aki Virágvasárnap kezdi meg konferencia beszédeit í délután 6 órakor közösen férfiaknak és nőknek. A tudós jezsuita beszédeire külön felhívjuk a hivek figyelmét. Uiolsé nagybffjtl előadás a Józsefvárosban. Vasárnap délután lezárult a józsefvárosi nagy- böjti előadások sorozata. A szép és lelkileg érté­kes előadások befejezéseképen dr báró Apor Vil­mos zárószavaiban örömmel állapította meg a jó­zsefvárosi nagybőjti előadások gyönyörű sikerét, a hivek érdeklődését, az előadók és szereplők kiváló közreműködését s örömmel és elismeréssel adózott az» előadásokat nagy gonddal rendező Va/csák Ágoston német káplánnak és a Szociális Misszió józsefvárosi tagjainak Az utolsó előadáson Scherer Benedek igazgató tartott rendkívül tanulságos» sok tapasztalat és rengeteg tudás utján leszűrt szellemes előadást egy régebbi római útja epizód­járól és annak tanulságáról. Előadását látható ér­deklődés, szeretetteljes és őszinte tetszés kisérte. Nagy sikert aratott Steigervald Tériké szép sza­valatával, Pfaff Mancika kedves énekszámával. Holly zenekarának két tagja egy Grieg szerze­ménynek művészi eljátszásával. Az ünnepi előadás nak méltó keretet nyújtott a józsefvárosi leányok két pompás énekszáma őszinte elismerés illeti a kitűnő 'Wisst József vendéglőst, aki termét szives készséggel engedte át a minden dicséretre méltó előadások céljára. A gyulai református énekkar március 13-án az egybehívott közgyűlése, közbejött és előre nem látott okok miatt megtartható nem volt. Az énnekkar elnöksége a közgyűlés napját március 30-án délután 0 órára a Novák-utoai Szabó Károly féle iskola tantermébe újból kitűzte s arra az énekkar alapitó, pártoló és működő tagjait tiszte­lettel meghívja, Dr. Llndenherger János páipiki helyűik nevével széfhámoskodott. A napokban két fiatal­ember Debrecenben „Probászka emlékplakettekre“ gyűjtött előfizetést. Azoknál a családoknál, ahol nem akartak a plakettre előfizetni, egyikük ajánló levelet vett elő dr. Lindenberger János püspöki helynöktöl. Erre azután legtöbben elő is fizettek. Most azonban kiderült, hogy a két ügynök vissza élt dr. Lindenberger uevével s a náluk levő ajánló levél hamis. A rendőrség nyomozza a két fiatal­embert. A gyulavárit vak fiút kitüntette a kor­mányzó. Tavaly nyáron a Fehérkörösön Kiss Illés gyulavárii vak fin életének kockáztatásával ki­mentette a folyó hullámaiban fuldokló Erdödi Zsu­zsikát. egy gyulavárii gazdálkodó leányát. A kor­mányzó a vak fiú hőstettét ezüst érdemkereszt adományozásával jutalmazta, melyet szép ünnepség keretében tűztek vasárnap délelőtt a Vakok Orsz. Intézetében a hős fiú mellére. Vertán Emil főjegyző jubileumához. Tértin Emil gyulavárii főjegyző 25 éves jubileumáról Írott tudósításunkhoz pótlólag közöljük, hogy az államiskola nevében Domonkos Albert áll. isk. ig. üdvözölte a jubilánst. A község lakosainak nevé­ben pedig Székely Mályás képviselőtestületi ta* ezüst dohányzókészletet nyújtott át. Az iparoskor képviseletében Horváth József, a szövetkezet ré­széről pedig Megyesy Péter intéztek üdvözlő sza­vakat a főjegyzőhöz. Halálozás. Id. Vértes Lajos ditrói nyug. áll. polg. isk igazgató folyó hó 23-án 77 éves korá ban Debrecenben, ahova Erdélyből a román meg­szállás elöl menekült, meghalt. Halálát felesége, négy élő gyermeke, köztük dr Vértes Lajos csend- örszázados és dr. Vértes Andor kir. járásbiré gyászolják. Temetése vasárnap délután volt a deb receni Szent Anna utcai rém. kath. temetőben. Erdély fia, nyugodj békében. Kikor a talált malae nem hoz szerencsét. Boros István gyulai lakos a feleségével együtt egy bitangságban levő malacot talált, amelyet nem jelentettek be sehol, hanem a saját céljaikra akartak fordítani. A dolog kiderült és a házaspár a járásbíróság elé került, ahol jogtalan elsajátítás vétségében bűnösnek mondották ki mindkettőjüket és ezért 40—40 pengő pénzbüntetéssel sújtották. A mis gummikApenye. Babó Antal köte- gyáni lakost, aki az ősz folyamán Szabó Károlytól egy gummiköpenyt lopott el, a járásbíróságon jog­erősen 7 napi fogházra Ítélték. Király Károlyt Békés egyik derék iparos polgárát elég súlyos baleset érte, melyről lapunk múlt számában már megemlékeztünk. Jelentettük, hogy súlyos sebével a gyulai kórházba szállították, honnan azonban az operáción szerencsésen átesv* már hazatért s a megyeszerte ismert Királykala­pok készítését hamarosan tovább folytathatja. Megjelent az Őrszem. A gyulai katolikusok hitbuzgalmi lapjának húsvéti száma rendkívül gazdag tartalommal jelent meg. Mint köztudomású Gyulán minden katolikus család ingyen kapja meg a gondosan és Ízléssel összeállított lapot. Ha eset­leg valakihez nem jutna el őrszem, szíveskedjék azt bejelenteni a róm. kath. plébánián Dávid Béla s lelkésznél. Jézus Szentségig Szivének Országa. Újlaki István plébános imakönyve. A Jézus Szentséges Szivének Országa imádságos könyv harmadik ki­adásban most hagyta el a sajtót. Az ima- és ének­könyv rendkivül tetszetős kiállítása. Nemcsak szép imákat tartalmaz Jézus Szentséges Szivéről, Szűz Máriáról és a Szentek tiszteletéről, hanem a kán­torok és tanítók szebbnél-szebb litániákat, éneke­ket találnak benne magán és templomi énekkarok használatára Az egyházmegyei hatóságok és a la­pok a könyvnek már az első kiadását is a leg­melegebben fogadták. A mostaui harmadik kiadás bővített, újra rendezett anyagú. A legalkalmasabb alkalmi ajándék a kitűnő imakönyv. Ára egyszerű vászonkötésben 4 pengő, díszes vászonkötésben 5 pengő, díszesebb vászonkötésben 6 pengő Meg­rendelhető Újlaki István plébánosnál. Győr, Káp- talaulomb, Papnővelde-u 2. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom