Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-09-05 / 71. szám

4 Békés 1928 szeptember 5. sen, fölé lő. Most ismét a KTE vezet két táma­dást, Borbély II. elől azonban Masek ment, majd veszélyesebbnek látszik Brigmann szabadrúgása, de Ermesz kezeléssel szabadítja fel a GyTE-t. A kirúgással Schmidt megy rövid ideig de a szöktetésre váró Domokosnak nem passzol, ha nem messziről mellé lő Két komért ér el a KTE, de mögé rúgják. Majd Masek luftja lövéshez juttatja Gutit, azt azonban fogja a kis Mészáros. Ezután kezd eldőlni a mérkőzés sorsa, Schmidt lövését ejti, majd nehezen fogja Papp, Hoff nann startja lassú s végül mégis Pappé a labda. Majd Rajki lapos lövését csak kornerra tudja nyomni, Gyurkó a komért magasra ugorva fejeli s a szépen iveit labda a felső sarokba esik, mert Papp nem tudja már fogni az előtte álló Schmidt- íől Az utolsó percben még egy helyzete van Schmidinek, kitör jobbra, az ötösig ledolgozza magát s onnan mellé lő. A második félidőben kissé ellaposodik a játék, a GyTE nem erőlteti nagyon magát. Domokos nagyon szépen szökteti Scbmidtei, ő azonban lassú és beérik igy nem tud nyugodtan lőni s késői lövését fogja a kapus A 16 percben szép akcióból születik meg a vég eredmény. Krancler Mészárossal összejátszva ki tör jobbra, átadását Mészáros felvágja, Schmidt pedig gyönyörűen befejeli. Ezuián egy negyed éráig a KTE van frontban, de két korneren kí­vül mást nem tud elérni a biztos védelem miatt. Hcffmannt a 16 os sarkán fellökik, Gyarmati lapos szabadrúgását Papp csak kiütni tudja, Mé száros azt elfogva bead, de Schmidt lövése ismét Papp zsákmánya. Krancler fejjel szökteti Domo­kost, ő egy pillanatot késik s lövését kornerra nyomják, mely eredménytelen marad Uiána tel­jesen leáll a GyTE s kétegyházi támadásokkal végződik a játék. GyAC—Szarvasi Turul 3:0 (2: 0)a 1. oszt bajnoki Bíró : dr Hegyi. Értékes győzelmet aratott Szarvason a GyAC is, főleg kitűnő csatárjátékával s ha má sodik félidőben nem iskolajátékra, hanem gól­lövésre fektetik a fősulyt, úgy ez a győzelem nagyobb is lehetett volna, A GyAC vehemens támadásokkal kezd, első korneréből Kulitzy alig lő mellé. A Turul lefutásai csak a bekkekig jutnak el, ők biztosan küldik vissza a mezőnybe. Szép Kulitzy—Schmidt—Nagy—Némedy akció bél utóbbi kapásból az ellenkező sarokba lő. A GyAC állandóan a Turul térfelén tanyázik, de a peches csatársor lövései vagy elkerülik a kaput, vagy a kitűnő szarvasi kapus zsákmányai lesz­nek. Végre Frőhner jó labdát ad K Szabónak, ki az egész védelmen keresztül viszi s az ötös­ről leadott hatalmas lövése kapufáról vissza­pattan, de a befutó Lehotzky befejeli Második félidőben nagyobb tudását látva, lelassít a GyAC s igy a Turul is sokszor szóhoz jut, előbb a balszél küld mellé jó helyzetben egy lövést, majd a jobbszél fut el s a 16 os sarkáról lő kapufát. Ezt látva a GyAC is offenzivába kezd, mely sokáig nem hoz eredményt, mig végül a 37. percben Szabó J egyedül lemegy, az egész védelmet kicselezi s a kifutó kapus mellett be állítja a végeredményt A győátes csapat minden tagja kiváló tel jesitményt nyújtott, egyedül Barát nem tudta azt nyújtani azon egyszerű oknál fogva, mert nem tették próbára, az egész mérkőzés alatt csak három labdát kapott. A Dóka—Tulkán hátvédpár végig kitünően dolgozott, szerelt, rombolt, labdát adott hiba nélkül. A halfsor a tavaszi hires GyAC halfsor volt nemcsak nevével, hanem játékával is A két szélső, Schmidt és Frőhner egyaránt kitűnőek voltak s úgy játszottak az ellenféllel, ahogy akartak. Kulitzyn is látszik a jó tréning hatása s a nagy meleg elmúltával jó formában volt. A csatársorban Némedyn nagy javulás mu tathozott, megérti már egymást partnereivel láb daosztósa kitűnő s most már neki is van szive Küzdeni a labdáért. A csatársor többi tagja is igen agilis volt. igyekezettel küzdött s szép iskola­passzjátékkal közelitették meg az ellenfél kapuját. Hegyi dr. kissé elengedte a szarvasiakat s ezért később a centerhalfot kiállítással kellett meg torolnia. AYILT-TKH, E rovatban közöltökért felelés»«#*' n< m válla) a szerkesztősé# Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok, jobarátok és ismerő­sök, kik felejthetetlen jó férjem, Névery Antal temetésén megjelentek, ezúton fogad jak bálás köszönetem. Gyula, 1928. szeptember 3-án &84 í—i Özv. Névery Anftalné. Nyilatkozat. Braun Jánosné született Volenszky Magda semminemű adósságait neoi fizetem ki. Gyula, 1928. szeptember 3. 585 í-i Braun János. Néhai édes atyánk, Kalocsa István volt üzletleleinek ezúttal hozzuk szives tudomá­sára, hogy az összes iparendedélyekröl le mondottunk, a Kalocsa István féle cég és műhely megszűnt és az örökösök közül senki és így Kalocsa Ferene sincs feljogosítva arra, bogy akár a cég, akár a többiek novóben bárminő ügyletet kössön, vagy kötelezettséget vállaljon Góg Ferencné Kalocsa Erzsébet Kalocsa Mária Kalocsa Margit Kalocsa Klára S88 1— 2 „KIRÁLY« MOZGÓSZINHÁZ Telelőn 82. GYULA. Telefon 82 1928. szeptember hó 0 áu, csütörtökön délután t/47 és este t/29 órakor FOX JOIJRA4L aktnalitások a világ minden részéből I felvonásban. Az Oceánrepülő BREMEN útja. Örökbefogadott mama amerikai bnrleszk 2 felvonásban. Világattrakció! Vilagattrakció! Scaramouehe Metro Goldwyn világattrakeié 10 felvonásban. Főszereplők: Alice Terry és Roman Novarro. O'V Nyie" J zsetnénak Ujszalontán 46 kát. hold földje tanyával eladó. Érlekezbetm Ujszaiont* tanya 8 szám alatt 5'7 1—2 Kereskedelmi képzettség# gél, irodai munkákban gyakor­lott fiatalember állast keres. Cím a kiadóhivatalban. 683 l 2 KItidö lakás* 569 2_2 Kossuth utca 10. szám alatt három szoba, előszoba, fürdőszoba és mellék helyiségekből álló kerti lakás kiadó. Egy bútorozott szoba kiadó Munkácsy Mihály-utca 18. sz. alatt. &74 1—2 Kétszobás lakás fürdőszobával, konyhával, kamarával, virágos és veteményes kerttel október 1 re kiadó. — Értekezni lehet Károlyi Sándor-utca 13 sz. alatt. 578 2-2 Alig használt diófa ebédlő jutányosam eladd. Megtekinthető Szent István u. 8. szám alatt. 564 1-2 Eladó dinnye. Gyulavári uradalomnak goriig és sárga dinnyéje van eladó, j Értekezni lehet Gyei», 70. telef®»- j szám alatt. .07 7-* j Görögdinnye kilója 15 fiii. Sárgadinnye kilója 20 fill. Egy nagy szölöprés, egy szölöxuzé, különböző nagy­ságú boroshordók, több darab bútor eladók. — Megtekinthetők özv Kalandra Bólánénál, Dömény utca 8 sz. alatt 5-4 3—3 Kiadó Krfaolinhan újon* nan épült 3 szobás modern* teljes comfoiltai berendezett vilta Azonnal beköltöihetö. A ház ériekének fele összegével átvehető. Ériekezni lehet Szent László-utea 42. szám. alatt délután 1—2 óra között. — Ugyanott egy karikahajós Central Bobin süllyesztő varrógép eladó 470 11—• Diákokat teljes ellátással váiluluiik url házhoz. Cím a kiadóhivatalban 522 6—* Fesedi-utea 14. száma há% eladd. 53a i üutorozolt szí üié iii Kossuth tér 14. szám alatt. 46g 18 j 35-40 exer drb első osztályú vas és fali tégla, cserép és épfi-> letfa, használt állapotban kisebb.nagyobb mennyiségben mészárosnál kapható Kossuth.tér., 469 It­Szabadka 100. szám alatt Kocsis Pálnál ócska nád kisehh-nagyobb mennyiségben van eladó. 000 s-s. 1764—1928. vht. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881 óvi LX. t.-c 102 § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti központ kir. járás bíróságnak 1928 évi 113549. számú végzés« következteben dr. Fischer Mihály ügyvéd álta. képviselt Fischer és Stark budapesti cég ja vára — gyulai lakos ellen 386P 28 fill, s jár erejéig 1928 óvi junius hó 26 án fogana­tosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1600 P-re becsült következő ingóságok, u m : 90 m. vegyes férfi ruhaszövet nyilvá­nos árverésen eladatnak. Mely árverésnek a gyulai kir. járásbíró­ság 1928 óvi Pk. 7961. számú végzése foly­tán 386 P 28 fill, tőkekövetelés, ennek 1927 évi szeptember hó 21. napjától járó 5% ka matai és eddig összesen 95 P 89 fillérben bi róilag már megállapított költségek erejéig Gyulán, adós üzletében leendő megtartására 1928 évi szeptember hé 5 napjának dél Dláni 3 «raja határidőül kitüzetik és ahhoz & venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 óvi LX. t. c. 107. és 108. §-ai érteimé ben készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérő­nek, szükség esetén becsáron alul is el fog nak adatni Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Gyula, 1928. óvi augusztus hó 7-én. Beesy Sándor, 580 1—1 kir, bírósági végrehajtó. GyuiAn, 1928. iadi 'V ii áj

Next

/
Oldalképek
Tartalom