Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-12-15 / 100. szám

1JLm évfolyam flOO. szám. Szambát Oynla, 1928. december 15. Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben ... 1 P 60 fill. Vidékre . . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Városház utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér, Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. ll Koú-Mir pír liiiHi folyta a gyulai kir. törvényszéken. Háromezer pengő pénzbüntetésre ítélte a törvényszék dr. Major Simont rágalmazásért. Kedden délután folytatta a Tóth- tanács a Kovacsics - Major-ügy tárgya­lását. Dr. Szeberényi Zs. Lajos és dr. Szto- janovics Szilárd, úgyszintén Kóhn Dávid az emlékezetes megyei gyűlésen elhang­zott sértő kitételekre, dr. Márky Barna vármegyei főjegyző pedig a csirke-ügyre vonatkozólag tesz vallomást. Közben dr. Daimel Sándor alispán a Csányi főtanácsos által említett 44 milliós kórházi alap elszámolását terjeszti elő bizonyitékul arra, hogy abból a fő­ispán nem kapott segélyt. Oroszlán Gábor kihallgatásakor elő­adja a „Békésitől történt elbocsátása körülményeit. Dobay Jenő édesapjától hallotta, hogy dr. Zöldy főorvos és Lukács György tolmácsolták a főispán kívánságát Orosz­lán elbocsátását illetőleg. Dr. Cseténé, Illich József és Kádár József a túlontúl ismert csirke- és sza­lonna-ügyben tesznek — derűs epizódok közt — vallomást. Dr. Zöldy János az Oroszlán-ügyet, Horty Béla számv. főtanácsos és Bodoky Lajos vm. számvevő a főispánnak adott segély-ügyet ismertetik. A szerdai tárgyalási nap kezdetén elnök bejelenti, hogy Lukács György dr. v. b. t. t., országgyűlési képviselő a kép­viselőházban e napon felszólal s igy csak holnap érkezik meg tanúként leendő ki­hallgatása végett. Dr. Gáli Géza igazgató-főorvos és Tar Antal takarékpénztári vezérigazgató Oroszlán elbocsátásáról tettek„vallomást. Ur György hírlapíró tanúkihallgatása után a tanács elment a betegsége miatt a megjelenésben akadályozott Dobay Fe­renc lakására, aki szintén az Oroszlán­ügyben tette meg vallomását. A csütörtöki tárgyalás elején tör­tént Lukács György dr. v. b. t. t., orsz. képviselő kihallgatása, aki előadta, hogy Oroszlán elbocsátását a főispán kivánta, ami meg is történt s a nevezett szer­kesztő végkielégítését ő (Lukács György) fizette ki a sajátjából. Lukács György és a főispán szem­besítése alkalmából Lukács György iga­zat ad a főispánnak, hogy a „Rakéta“ egyes cikkei miatt kifogások emeltettek s e lap megszüntetésében ő is befolyt. A főispán megesketése után a bi­zonyítási eljárás befejeztetett s öt perc szünet után dr. Konrád Ernő ügyészségi A folyó hó 20-án tartandó vármegyei törvényhatósági közgyűlésre Dr. Daimel Sándor alispán negyedéves jelentését össze­állította, melyet egész terjedelmében az aláb­biakban közlünk : Közegészség. A közegészségügyi viszonyok a jelen­tést magában foglaló időszak alatt általában nem voltak kedvezők és a múlt év hasonló időszakához viszonyítva majdnem változatla­nok, mert a heveny ragadós bajokban tör­tént megbetegedések száma csupán 64-el volt több. Az 1928. évi szeptember 15-től december 1-ig beteg lett 595 egyén, meg­halt 63, vagyis 10%. A heveny ragadós bajok közül a hasihagymáz volt az uralko­dó, amely maga valamennyi heveny fertőző betegségben történt megbetegedésnek több, mint 1 /3 át adta. Lefolyása enyhének mond­ható, mert a halálozási százalék 12 volt. Halmozottan Békésen, Békéscsabán, Gyulán és Orosházán mutatkozott. Nagyobb elter- jedésü volt a vörheny, amely Békéscsabán, Csorváson, Dobozon, Gyulán és Körösla- dányban lépett fel, de csak szelíd lefolyás­sal. A kanyarósok száma feltűnően kevés volt. A trachomások száma csökkent. A nép­jóléti miniszter tiszta képet óhajtván nyerni a trachoma állásáról, országosan elrendelte a szemvizsgálatok megtartását. Ez a vizsgá­lat a vármegyében is folyamatban van és legközelebb már befejezést is nyer. Közbiztonság. A vm. személy- és vagyonbiztonsági állapotában, a legutóbbi közgyűléshez tett elnök mondta el nagyhatású vádbeszédét, melyet lapunk legközelebbi számában egész terjedelmében közlünk. A nagyhatású vádbeszéd után dr. Medvigy Gábor, dr. Major Simon védője mondta el pompásan felépített védő­beszédét. ítélet késő délután volt, három­negyed 5 órakor. A kir. törvényszék bűnösnek mondta ki Major Simon dr.-t nyomtatvány utján elkövetett rágálmazásban s ezért a már első ízben meghozott Ítélet­hez hasonlóan 3000 pengő pénzbüntetéssel sújtotta. Az ítélet ellen úgy a vádlott, mint a fő­ügyész felebbezést jelentett be. jelentésem óta említésre méltó változás nem történt. Tűzesetről az október havi jelenté­sem óta 19 esetben érkezett tűzkár jelentés. A károsultak száma 25, a tűzkár 166.661 pengő, melyből biztosítás folytán 162.200 pengő térült meg. Említésre méltó nagyobb tűz ez év november 28-án Gyulán a Reisner malomban fordult elő, ahol a koptatóban a tűzkár 150.000 pengőt tesz ki, mely azon­ban biztosítás folytán megtérül. A tűz ke­letkezésének okaként szerepelnek 7 esetben a gyermekek játéka gyufával, 5 esetben gondatlanság 2 esetben gyújtogatás, a tűz oka 5 esetben ismeretlen. A tűzrendészet terén említésre méltóbb változások a következők : Mezőberény köz­ség szertárát megnagyobbította és egy mo­torikus fecskendő beszerzését határozta el. Gádoros község egy kocsifecskendőt, Gyoma község egy szerkocsit és létrákat szerzett be. Gyulavári község egy uj tüzoltószertárt épített és a tűzvédelmi eszközök és szerek kiegészítése érdekében 6000 pengős kölcsön felvételét határozta el. Endrőd község egy teljesen megfelelő szertárt épített. A Békés­csabán újonnan épült szertár átadása a múlt hó 19-én történt meg. Gerendáson és Újkí­gyóson a köteles tűzoltóság felállítása hatá­roztatok; el. Bucsatelepen pedig önkéntes tüzoltótestület alakult. A körösladányi ön­kéntes tüzoltótestület november 25-én tar­totta meg fennállásának 40 éves ünnepsé­gét, melyen a belügyminiszter ur képvisele­tében dr. Kontz Endre miniszteri tanácsos jelent meg, aki nemcsak Körösladányban, hanem Gyornán is vizsgálatot tartott, a tűz­Nagy választék játékokban! Játékkülönlegességek a legolcsóbban beszerezhetők FRIED JENŐ Üzletében, Városház-u. 1. Dr. Daimel Sándor alispán negyedéves jelentése a vármegye közállapotáról»

Next

/
Oldalképek
Tartalom