Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-11-14 / 91. szám
1928. november 14. Békés 3 kommunista agitátorokat küldött ki és azt hiszik, hogy a Konstanzában letartóztatott férfi csak Kun Béla lehet, akit Oroszország mindig fel szokott használni, amikor Középeurópában politikai válság várható. HÍREK. Jótékony táncos teaest. A 10. honvédgyalogezred III. zászlóaljának tisztikara a gyulai társadalom előkelő hölgy koszorújával együtt folyó hó 17-én, szombaton este a gyulai Szociális Misszió Társulat javára a József főherceg-laktanya tisztikaszinójában táncos teaestet rendez A zenét a 10. honvédgyalogezred vonószenekara szolgáltatja. A rendkívül nemes elgondolásu és célú estet az egész város uritársadalmának rendkívüli érdeklődése előzi megAz első irodalmi zenés estély. A gyulai Közművelődési Egyesület az idei szezont, f. hó 19-én, hétfőn este nyitja meg a Göndöcs-kerti pavilion hangversenytermében. Ady emlékének szenteli az estét, ki ma tiz éve költözött el az élők birodalmából. A nívós estélyen Adyról Juháss Gyula koszorús költőnk fog beszédet tartani. Zenekari és szavalati számok között fellép Lamberg Rózsi is, a szegedi színház operaénekesnöje, kit múlt évi szerepléséből igen előnyösen ismert meg a gyulai közönség. Az estély műsorát lapunk legközelebbi száma közli, Jegyek elővételben már is kaphatók a Nagytözsdében 2 50 és 1‘50 filléres árban. Színtársulat Sarkadon. Deák Lőrinc kitűnő színtársulata a közönség élénk pártfogása mellett játszik Sarkadon. Esküvő. Nádudvari János gyulai lakos 10-én esküdött örök hűséget bájos arájának, Dávid Etelkának a ref. templomban. Táncosteaestet rendez folyó hó 18-án vasárnap este a nagymagyarvárosi Misszió az olvasókörében, a magyarvárosi műkedvelők előadásával. Helyreigazítás. Lapunk folyó hó 10-én megjelenő számában a Katii. Kör teaestélye cim alatt közölt hirből, mint felülfizető vitéz Lajos József 1 pengő 80 fillér felülfizetése véletlenségböl kimaradt, helyre igazítjuk. Házavatás az Újvárosi Körben. Szép és lé lekemelő ünnepséget rendezett táncmulatsággal egybekötve az Újvárosi Kör érdemes vezetősége vasárnap. A nagyszámban megjelent közönség nagy elismeréssel szemlélte a pompásan parkette- zett báltermet, melyet uj villany világítás, ragyogó tükrök ékesítenek. Á nagy gonddal és Ízléssel átalakított termekben táncra perdült az ifjúság. Mindenki nagyszerűen szórakozott s őszinte elismerést fejezte ki a kiváló körvezetőségnek, hogy ilyen otthonossá és ragyogóvá varázsolta ezt a közkedveltségü kört. Református Leányegyleti műsoros teaestély. A Lorántffy nőegylet keretében működő Leányegylet november 18-án, vasárnap este az Újvárosi Olvasókörben műsoros teaestélyt rendez, melyre ezúttal is felhívjuk a közönség figyelmét A tea felszolgálása előtt ügyes műsorral gyönyörködtetik a közönséget. A református énekkar három számot ad elő, megnyitó beszédet mond Képiró Mária titkár, szavalnak Rózsa Gyula és Szabó Ida, moncflógot ad elő Szilágyi Julia, azonfelül egy rövid kis jelenetet adnak elő. A záróbeszédet dr Pallmann Péter lelkész mondja. Az estélyre belépődíj nincs, a tea ára 80 fillér. Szegény gyermekek felruházására szolgál az estély, amiért szives adományokat kér a leányegylet. Szentpálfalvi iskolaszenteiés. November 18-án, vasárnap délután fél 3 órakor szenteli fel a református egyház lelkésze a szentpálfalvi újonnan épült két tantermes iskolát. A szentelés szertartása fél 3 órakor kezdődik délután istentisztelettel, mely alkalommal a református egyházi énekkar is közreműködik. Az iskolaszentelési istentisztelet után gyermekünnepély lesz az iskolában, melynek belépődíja nincs, de amikor a szegény iskolásgyermekek felruházására adományokat szives fogadunk és kérünk. A gyermekünnepséget Rózsa Gyula tanító és Szabó Ida tanítónő rendezik. Schriffert Giziké. A földön derékba tört egy hófehér liliomélet s vele sok-sok remény szállott korai sírba. Itt lenn megsirattuk, mert nagyon szerettük a Jézus szive bátor, kis katonáját. Pedig a könnyünk csak örömkönny lehetne, hisz ahova a sápadt arcúvá vált hófehérke szállott: a Jézuskához eljutni nagy öröm . . . Hiszen Jézuska csak azokat hívja korábban magához, akiket ki- tüntetöen szeret . . . Giziké már Nála van . . . Giziké már boldog : . . csak mi vagyunk boldogtalanok ... (d e.) Újkígyós község köteles tűzoltóságot szervez. Újkígyós község képviselőtestülete a vagyonvédelmi szolgálat hatályosabb elláthatása érdekében az önkéntes tűzoltóság tartozékaként a köteles tűzoltóság felállítását is elhatározta. Az e tárgyban alkotott szabályrendeletét a törvényhatósághoz jóváhagyás ^végett már be is terjesztette. A szabályrendelet jóváhagyása után Újkígyóson két szakaszból álló tűzoltóság fogja a vagyonvédelmi szolgálatot ellátni. Előadások az Újvárosi Körben. Folyó hó 16-án, pénteken este 6 órakor az Újvárosi Körben ismeretterjesztő előadás lesz. Az előadásra a város egész közönségét meghívja a Kör vezetősége. Belépődíj nincs. Az előadás egész télen minden pénteken este 6 órakor meg fog tartatni. Halálozás, özv. Hibrandt Ferencné született Garay Ida életének 60-ik, özvegységének 24-ik évében a szentségek ájtatos felvétele után folyó hó 9-én Gyulán elhunyt. Holttestét beszentelés után Orosházára szállították s ott temették el nagy részvét mellett. Kiterjedt rokonság gyászolja a nemeslelkü matrónát. A józsefvárosi misszió hírei. A gyulai Szoc. Misszió józsefvárosi osztálya november 18 án, vasárnap este*? órai kezdettel jótékonycélu táncos teaestét rendez a Wiszt-féle vendéglőben. Belépődíj felnőtteknek 80 fillér. — December 2-án Mikulásnapot tart a Misszió, amikor a szegény gyermekek szeretetcsomagot kapnak. — Serényen folynak az előkészületek a december 23-án tartandó karácsonyi vásárra. Táncestély. A Gyulai Testedző Egyesület folyó hó 17-én az Ipartestületben szépségverseny konfetti és szerpentincsatával egybekötött zárt. körű táncestélyt rendez. Belépőjegy személyenkint 1 pengő 60 fillér, családjegy 3 személyre 4 pengő. A gyulai 48-as Kör 1928 november hó 18-án saját helyiségében, pénztára javára Katalin Bált rendez melyre a mulatni vágyó közönséget ezúton is meghívja a rendezőség. Belépődíj személyenként 1 pengő 50 fillér. Kezdete este 7, vége reggel 5 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és a Békésben nyugtáztatnak A zenét Szilágyi János teljes zenekara szolgáltatja. 2-3 Uj tüzrendészeti könyv. Most hagyta el a sajtót Szegeden Papp Ferenc, Szeged város tüzoltó- föparancsnokának legújabb könyve : „Tűzrendészed közigazgatás kézikönyve11 címen E könyv magábau foglalja a mai mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari életnek minden a tűzrendészettel kapcsolatos megnyilvánulását s éppen ezért beszerzése igen ajánlatos s üdvös minden ipari telep, gyár, malom, építész, igaros, kereskedő, földbirtokos, kéményseprő részére. A könyv kapható a szerzőnél Szeged, Tűzoltólaktanya, ára 22 pengő. Anyakönyvi hírek. Ssülettek: Milosevits Anna Aranka, Kelemen László, Dávid Ilona Mária, Oroszi István Imre, Nagy Gy. Erzsébet, Béres Ferenc, Mich György, Magyar Sándor. Hásassá- got kötöttek: ifj. Mészáros Péter—Sugár Juliánná, Kegyeri Ferenc—Kurta Mária, Andrási Gyula— Spigel Szeréna, Katkó Imre—Kovács Ilona, Sebestyén István—Mich Erzsébet, Ládi Mihály— Barna Mária, Sztankó Adám—Csete Katalin. Elhaltak: Szabó Anna 14 hónapos, Zsurna Illés 63 éves, Horváth István 72 éves, Fekete Mihály 75 éves, Petróczky Mária 3 hónapos, Krausz Jakab 62 éves, Szabó Demeterné Ottlakán Szabina 65 éves, Cseke Ferenc 5 éves, Werner György 82 éves, Nagy András 4 hónapos, Kupka Gábor 7 éves, Göndöcs Jusztina 18 éves, Schriffert Márton 73 éves. Így tisztítja VIM padlójátés csempéit! Fa, csempe, hő, padló VIM-mel tisztítva ragyogó. József Királyi Herceg Szanatórium Egyesület „Egészség Naptára.“ József kir. herceg Ófensége védnöksége alatt működő Szanatórium Egyesület több mint negyed század óta küzd az országban mindjobban terjedő tüdővész ellen. A gyulai és debreceni szanatóriumok és számos dispensair sok beteget mentett meg az életnek és adta vissza egészségét, hogy ismét munkabíró polgára lehetett az országnak. Tudjuk, hogy a nyomasztó gazdasági helyzetben alig-alig áldozhatunk a jótékonyság oltárán, mégis ezen célra mindenkinek áldoznia kell. Mindnyájunk közös ügye ez a nemzet jobb jövőjéért, melynek létalapja egy egészségesebb generáció, de önmagáért is áldoz, aki azáltal, hogy megvásárolja a naptárt, elősegíti munkásságát az egyesületnek, mert ma még egészségesek vagyunk, de holnap mi is rálehetünk szorulva a segítségre. Az egészségügyi naptár, melynek bevezető sorait a hercegprímás Őeminenciája, az előszavát pedig Vass József miniszter Írták, a magyar irodalom legkiválóbbjait, úgymint József főherceg, Lukács György, dr. Dréhr Imre, Rákosi Jenő, dr. Raffay Sándor, dr. Baltbazár Dezső, dr. Nemes Antal. Csathó Kálmán, Harsányi Zsolt, Hevesi Sándor stb. szólaltatja meg lapjain. Emellett egy általános egészségi útmutató, amelyik az „első segélynyújtás a gyermekszobában“, a speciális megbetegedések és miodennapi élet egészségügyi kérdésein keresztül az öregkorig tájékoztat afelöl, hogy minden adott esetben mi is az első teendőnk. Tehát bőséges ellenértékeket kap az, aki ezen naptár megvételével kötelességét rója le a szerencsétlen tüdőbetegekkel szemben1 SPORT« Előre—GyTE 2:2 (1:0). I. oszt. bajnoki. Biró: Petényi. Pénteki számunkban tippelt eldöntetlen bekövetkezett, de még szerencse sem kellett volna, hogy a GyTE megérdemelten megnyerje a mérkőzést, de mig a közvetlen védelem élén Heretikkel és a halfsor kifogástalanul működött, addig a csatársor ijesztő gólképtelenségben szenvedett s igy két 11-est is kihasználatlanul hagyva, kénytelen volt az Elörének egy pontot átengedni. Megállapíthatjuk ismét csak azt, hogy mig csatársora ilyen gólképtelen lesz, addig a GyTE nem tudja azt az előkelő felsőbb helyet elfoglalni a bajnokságban, melyet játéktudása alapján feltétlen megérdemelne. Az első félidő GyTE fölény, a halfsor egymásután dobja frontba tehetetlen csatársorát. Hevesen kezd a GyTE, Schmidt kitör, lövése kapustól visszapattan, Domokos belövi, de Petényi offseidot jelez. Masek szép kornerét a belsők nem tudják kihasználni. Majd a kitörő Schmidtet faultolják, a megitélt 11-est ugyanő kapusba lövi. További erős GyTE támadások, de a belsők még a 16-oson belül is passzolnak lövés helyett, gyenge