Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-11-10 / 90. szám
1928. november 10. Békés 3 Hét MMrnl 9 íuMíi iloi. Hétfőn reggel 8 óra tájban Belopotoczky Mihály szarvasi bérautós egy vizsgázni készülő sofförjelölttel és egy másik fiatalemberrel nagy sebességgel haladt Steyer-autóján Gyula felé, amidőn Csaba csüd közelében az országúton észrevette, hogy egy 20 — 25 főből álló vadásztársaság halad az autó előtt. Ugylátszik, a vadászok a nagy beszélgetés közben nem hallották az autó jelzését és közeledését és bár Belopotoczky az utolsó pillanatban teljes erővel fékezett, mégsem kerülhette volna el, hogy belerohanjon a társaságba, ha hirtelen lélekjelenléttel, saját élete kockáztatásával jobbra nem rántja a kormányt. Az autó valósággal átszökött az árkon, majd nekiütődött egy fának. Különös csoda, hogy a benniilökuek, valamint az autónak semmi baja nem történt. A másik baleset ugyanaznap este hét óra tájban történt, ugyancsak a jelzett helyen. Az egyik gyulai mészáros teherautója nekiszaladt egy Szarvasról Csaba felé igyekvő autónak, amelynek vezetőjét az összetörött szélvédő üvegcserepei oly súlyosan sebezték meg a fején, hogy ha egy éppen Szarvas felé haladó gyulai autó be nem szállítja Szarvasra, esetleg elvérezhetett volna. Itt orvos részesítette első segélyben a szerencsétlenül járt gépkocsivezetőt, akinek sérülései nem életveszélyesek. A szerencsétlenségért mindegyik sofför a másikat okolja, azt állitván, hogy a másik autójának hatalmas reflektorától el vakítva, nem tudta gépét helyesen kormányozni. A való tényállást a megindított nyomozás van hivatva megállap’tani. Országos fotográfus-verse»}. 500 pengő kerül kiosztásra. A már is nagy sikerűnek Ígérkező Magyar Hét annyi látnivalót és ennélfogva annyi megörökíteni való szép kirakatot, reklámfelvonulást és egyéb élményt nyújt, hogy a Magyar Hét rendezősége elhatározta, miszerint országos fénykép- pályázatot hirdet és 500 pengőt fordít a legsikerültebb Magyar Hét felvételek jutalmazására. Az első dij 200 P, a második díj 100 P, két harma dik á 50 P és négy negyedik dij á 25 P A Magyar Hét felvételeknek tárgya a Magyar Hétre kell, hogy vonatkozzék. A felvétel történhetik bárhol az országban. Pályázhat mindenki, ki fényképezni tud. A fényképek a Magyar Hét irodájához (Budapest, V,, Alkotmány-utca 8) küldendők be, a beküldő nevének és pontos címének megjelölésével Beküldési határidő november 12. A beküldött fényképeket szakértőkből álló bizottság fogja felülbírálni. A Magyar Hét a beküldött fényképekért nem felel, a lemezek tehát gondosan megőrzendők. A bizottság a nem díjnyertes felvételekre nézve is megvásárlási jogot tart fenn magának. A díjnyertes fényképek közzétételi joga a Magyar Hét rendezését illeti meg. A díjnyertes felvételek lemezei a dijak kiutalása ellenében beszolgáltatandók. MIMI M.« November 11-én, vagyis a Magyar Hétbe eső vasárnapon a kereskedelmi miniszter rendelete értelmében az élelmiszer árusító üzletek is reggel 7 órától déli 12 óráig nyitva tarthatók. A vármegyei közigazgatási bizottság rendes havi ülését november 12-én tartja a vármegyeháza kis tanácstermében. A Magyar Hét záróhangversenye szombaton, folyó hó 10-én este fél 9 órakor lesz a Göndöcs- kerti pavillonban. A műsort Kemény Rezső hegedűművész, nagyhírű zeneművészeti főiskolai tauár, kormányfötanácsos és Kosa György, városunkban már előnyösen ismert zongoraművész, a fiatalabb zeneszerző generáció egyik legkiválóbbja adják Felhívjuk a zenét kedvelő és szerető közönség figyelmét erre a klasszikusan szép estére, mely bizonyára mély és értékes lelki éleménye lesz mindazoknak, kik ott lesznek a hangversenyen s e két nagy művész előadásában gyönyörködhetnek. Műsor: 1. Beethoven Kreutzer szonáta, előadják Kemény Rezső és Kósa György 2. a) Kodály Adagio, b) Vecsey Cascade, c) Hubay 3-ik csárdajelenet, előadja Kemény Rezső. 3 a) Kodály Székely nóta, b) Bartók Régi táncok, c) Kósa Animate, előadja Kósa György 4. Goldmark Hegedűverseny, előadja Kemény Rezső Önkéntestüzoltók záróvizsgája. Az önkéntes tüzoltótestület parancsnoksága elhatározta, hogy miután a folyó évben gyakorlati kiképzést az időjárás miatt tartani nem lehetett. A záróvizsga 1928. november 11-ének délelőtt 11 őrkor lesz. Kedvezőtlen idő esetén 18 án lesz megtartva. Iskolaszentelés és katolikus nagygyűlés Szarvason. A szarvasi róm. kath. egyház november hó 11-én szenteli fel a Piactéren épült szép, modern, emeletes uj iskoláját és ez alkalommal Szarvas és környéke egész katolikusságának bevonásával a Katolikus Népszövetség gyűlést tart, valamint a legjelesebb budapesti hitszónokok mondanak beszédeket. Szarvasra való lejövetelét kilátásba helyezte dr. Vass József népjóléti miniszter is, kívüle lemennek még és beszédeket tartanak Haller István v. kultuszminiszter, dr. Kovacsics Dezső főispán, dr. Ernszt Sándor a Kath Népsz. elnöke, dr Czettler Jenő egy tanár, országgyűlési képviselő, Frühwirth Mátyás országgyűlési képviselő, dr. Láng János országgyűlési képviselő és még számosán. A Kath. Önképzőkör teaestélye. Folyó hó 3-án tartotta a kath. önképzőkör ifjúsága az első teaestélyét. Az est gazdag és változatos műsora mindvégig lebilincselte az előkelő vendégek figyelmét. Dr. Uhrin László, mint az önképzőkör elnöke szép és tartalmas megnyitó beszédben fejtette ki az önképzőkör jövőjét és programját, majd szívélyesen köszöntötte Brém Lőrinc pápai prelátust, üdvözölte báró Apor Vilmost és Spóner Károly pénzügyigazgatót, mint akik megjelenésükkel emelték az est fényét. Megemlékezett Debrecseni Károlyról, mint akinek nevéhez fűződik az ifjúsági önképzőkör megalapítása. Varga Lajos talpraesett konferálásával igen sok derültséget keltett, Elismerést érdemel Baláss Rudolf gordonka-szólójával, Baráth Imre szépen énekelte a „Csikországi fenyvesek . . .“ és a „Szőke Tisza haragjában ..." cimü irredenta éneket. Papp Rózsika nagyhatással szavalta dr. Praznovszky Vilmos „Magyar feltámadás“ cimü költeményét Kiss Margit a már megszokott nagy rátermettséggel adta elő a „Két kérő“ cimü monológot. Kedvesen játszottak egy triót Tisch Ernő, Ssabó Sándor és Kopásé István. A hálás vendégek igen sok tapssal honorálták a szereplők előadását. Egyes számok betanítása Kiss Pál érdeme. Az estélyen felülfizettek: Szirmay L. Árpád 20 P, Brém Lőrinc 18’40 P, Református Énekkar 10 P, dr. báró Apor Vilmos, dr. Uhrin László 3'40—3 40 P, Spóner Károly, özv. Lázár Jánosné P80—P80 P, Debreczeni Károly, Dundler Ferenc, Winkler Béla 1—1 P, Sala Jánosáé 80 f, Dávid Jánosné 60 f, Taüczik Lajos, Bálint Ferenc, Fetz József és 7-szer N. N. 40—40 f, N. N. 20 fillért, mely kegyes adományokért ezúton mond köszönetét a vezetőség. Ismeretterjesztő előadás. A tél folyamán sorozatos népművelési előadások lesznek a Nagy- magyarvárosi Körben, melyeket a róm. kath. elemi iskola tantestülete rendez Dundler Ferenc igazgató vezetésével. Az előadások különböző tárgykörből lesznek, melyeket sok esetben vetitettképek tesznek szemlélhetökké. Az első előadás folyó hó 11-én, vasárnap délután 5 órakor lesz az Ó korról, melyet Dundler Ferenc tart vetített képekkel. Tagokat és érdeklődőket szeretettel hiv a kör vezetősége. Halálozások. Werner György üveg- és porcel- lánkereskedő folyó hó 7-én 82 éves korában elhunyt. Temetése nagy részvét mellett folyt le. Nagyszámú rokonsága és jóbarátja gyászolja az elköltö- zöttet. — özv. Wisst Ádámné született Szikes Katalin folyó hó 8-án életének 67-ik, özvegységének 28-ik évében rövid szenvedés s a halotti szentségek ájtatos fölvétele után elhunyt. Ma. szombaton délután 3 órakor helyezik örök nyugalomra a Szent József temetőben. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. Nyugodjék békében! Rendjelviselésí engedély. A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy Lukács György v. b. t. t., nyug. miniszter, országgyűlési képviselő, a belga Korona-rend nagytiszti keresztjét elfogadja és viselhesse. Ismeretterjesztő előadás az állami elemi iskolában. Kedden folyó hó 13-án, este 6 órakor tartjuk az ez évi második ismeretterjesztő előadásunkat. Vetített képes előadást tart Schád János áll. tanító. Szaval Marosi Kató II. oszt. tan. Legújabb szabályrendeletek tüzesetek meggátlására. Előadó Démusz Lajos vármegyei tűzrendészet! felügyelő. Klarinéton magyar dalokat játszik Varga Sándor önkéntes tűzoltó. Az előadások ingyenesek. Minden érdeklődőt szívesen lát és szeretettel vár a rendezőség A gyulai 48-as Kör 1928 november hó 18-án saját helyiségében, pénztára javára Katalin Bált rendez melyre a mulatni vágyó közönséget ezúton is meghívja a rendezőség. Belépődíj személyenként 1 pengő 50 fillér Kezdete este 7, vége reggel 5 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és a Békésben nyugtáztatnak A zenét Szilágyi János teljes zenekara szolgáltatja. 1—3 Így tisztítja a VIM iából való honyhaszereíí! Szülői értekezlet. A gyulai állami polgári leányiskolában a jelen tanévben az első szülői értekezlet november hó 11-én, vasárnap délután 3 órakor lesz az iskola nagytermében. Előadást József Dezső tanár tart Gyermekhibák címen. Úgy a szülőket, mint az érdeklődőket ez utón is szeretettel hívja meg a tanári kar. Áve gyűlés lesz folyó hó 12-én, hétfőn délután 6 órakor a Katolikus Körben. A Szociális Misszió folyó hó 8-án, csütörtökön délután tartotta rendes havi gyűlését a Békésmegyei Takarékban. Ez alkalommal terjesztette elő a gyűlés elnöke, dr. Lovich Ödönné a misszió titkárának, Lindl Etának lemondását. Bár többször és nagyon kérték tisztségének megtartására, a lemondásba — méltánylandó okokból — bele kellett nyugodni. Elnök megható szavak kíséretében javasolja, hogy Lindl Etát válasszák meg tb, alelnök- nek s a misszió némi hálájaképen adjanak át neki emléktárgyat. A szép indítványt a gyűlés tagjai lelkesen fogadták. A misszió lelki tanácsadója, dr. báró Apor Vilmos szeretetteljes szavakkal méltatta Lindl Etának a misszió érdekében kifejtett iigy- buzgó, oszlopos és kitartó munkásságát s kéri, hogy a távozó titkár maradjon meg ezentúl is a missziós ügyek buzgó, tevékeny és imádságos harcosának. Az elnök indítványához a lelkitanácsadó is örömmel hozzájárult. A szakosztályok jelentéseinek meghallgatása után indítványok tárgyalása, majd a missziós élet intenzivebbé tétele kérdésének megvitatása következett. Köszönetnyilvánítás. A Szociális Misszió nagysikerű „Magyar Est“-je után ezúton is leghálásabb köszönetét fejezi ki á kővetkező nagylelkű adományokért : Békésvármegye 40 P, dr. Tarján Béla 10 P. Hálás szívvel köszöni elsősorban Losoncsy Istvánnak a mozinak az előadás céljaira való díjtalan átengedését s köszönetét fejezi ki az áll, elemi iskola igazgatóságának, az ipartestület és a Neu- mann-cégnek színpadi kellékeb kölcsönzéséért és köszönetét mond mindenkinek, ki az előadás erkölcsi és anyagi sikerének megalapozásában bármilyen formában résztvett. A nagymagyarvárosi misszió folyó hó 18 án táncos teaestét rendez az olvasókörben a nagymagyarvárosi műkedvelők közreműködésével Féláru utazás Budapestre. A Máv 50%-os utazási kedvezményt ad mindazoknak, kik akár a Virágkiállításra, akár a Baromfikiállitásra felutazni kívánnak. A Virágkiállításra november 16-tól, mig a Baromfikiállitásra december 3-ikától 9-ig lehet 50% os kedvezményes jeggyel utazni ilyen kedvezményes jegyek és azok váltására jogosító igazolványok kaphatók a Menetjegyiroda gyulai fiókjánál, a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesületben. Lacikonyha. A szegedi iparkamara véleménye alapján közöljük, hogy azok a iacikonyhatartók, akik akár nyílt piacon, akár sátor, akár bódé alatt nap-nap után rendszeresen főznek hurkát, vagy sütnek pecsenyét, mint kifőzök, rendes iparigazol- ványt kötelesek váltani. Azok ellenben, akik csupán alkalomszerüleg országos, vagy heti vásárokon főznek és sütnek, egyébkéut pedig más főkeresettel bírnak, nem ipari, hanem népies jellegüekuek tekintendők s mint ilyenek, iparigazolvány váltására nem szoríthatók.