Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-01-28 / 8. szám
LX. éríoly&in §. szám Szombat Gyula, 1938. január 28 Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben. . . 1 P 60 fill. Vidékre . . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. ÚQ JL^fO POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom tér 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiítterek inté- zendők, — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC ' Megjelenik szerdán és szombaton. Uj teher. Az év kezdete változatos fordulatot jelent életünkben. Jönnek a jókívánságok, a kinevezések, az előléptetések, fizetésemelések, jutalmak. Némelyik ember még évközben is visszaemlékezik arra: mit hozott neki az esztendő beköszöntése. Ez a mostani év is hozott már sok mindent, aminek tudtunk őszintén örülni. Hozott azonban egy rövid hirt is, amelyre nemcsak az esztendő folyamán, hanem valószínűleg még későbben is élénken vissza fogunk emlékezni, mert sokan részesei leszünk. A rövid hir minden bevezetés nélkül közli, hogy a inunk ásbiztositó háromszorosára emelte ki a járulékokat. Álljunk meg itt egy pillanatra s emeljük ki a rövid közvéleményt a napihirek szürke tömegéből. Magyarországon kevés ember van, aki ne ismerné a Munkásbiztositót, melynek sok tekintetben áldásos működése és jelentősége lassanként a köztudatba megy át. Gyakorlati tapasztalatok révén. Fejtegessük-e, hogy mit jelent például a gazdának az, ha beteg alkalmazottját nem az erre berendezetten házában, hiányosan, hanem a közegészségügy követelményeinek megfelelő intézetben, szakszerűen gyógykezeltetheti ? S mindezeket biztosítja azzal, ha a Pénztár által kivetett járulékokat megfizeti. Méltassuk-e, hogy milyen rendkívüli fontosságú az iparüzemekre, kereskedelmi és közforgalmi vállalatokra, ha alkalmazottjaik baleset és betegség elleni biztosítását egy e célra szervezett hivatal utján szervesen megvalósíthatják ? Részletezzük-e azt a fontos közegészségi és szociális érdekű jelentőséget, mely megnyilvánult abban, hogy a gyógykezelés és költségeinek ügye a népesség nevezetes rétegére vonatkozólag a réginél sokkal biztosabb és helyesebb alapra állíttatott? Kétségtelen, hogy a Munkásbiztositó Pénztár az újabb kor emberegészségének egyik legnagyszerűbb vívmánya. Természetes, hogy egy ilyen intézmény csak közmegbecsülés tárgya lehet egy országban. Ennek előrebocsátása után tisztelettel kérdezzük a felelős tényezőket: szabad-e ezt a közmegbecsülést és ennek rendkívül nagy erkölcsi jelentőségét gyengíteni azáltal, hogy a mai megélhetés nehéz viszonyai között az anyagilag súlyos próbára tett közönséget a biztosítási dijaknak háromszorosra való emelésével sújtják? Ha a régi jó időkben élnénk, azt mondanánk, hogy ez a kis tehertétel nem tesz számot közterheink között. Ha a gazdasági, ipari, kereskedelmi és közforgalmi lehetőségek stabilizálódva volnának, ez a kis rövid hir talán különösebben fel sem tűnt volna. De sajnos, ez nem igy van. Ma valamennyien keressük azokat a módozatokat, amelyek mellett a létfenntartás eszközeit nagyobb zavarok nélkül biztosíthatnánk. Azonban sok nehézség előtt állunk. A mai időkben a ter- heknek a fogyasztó közönségre való áthárítása csaknem lehetetlen. Ma az árak magasabban vannak, mint bármikor a múltban. A kereseti lehetőségek forrása pedig majdnem A képviselőház mai ülésén Zsitvay Tibor elnök üdvözölte a Ház nevében Serédi Jusztinján dr t, Magyarország bíboros hercegprímását. — A mai napon — mondotta többek között az einök — a nemzet tisztelgő figyelme a vár felé fordul, ahol most teszi le alkotmányos esküjét Serédi Jusztinján hercegérsek, Magyar ország 75 ik prímása. Serédi ma letett esküjével kiapadt. Ilyen körülmények közt jelent meg a híradás a járulékoknak háromszorosára való emeléséről. Ennek természetes következménye lesz egy újabb drágulás. Az amúgy is súlyosan megterhelt adóalany, hogy számítását valamiképen megtalálja: emeli ő is az árakat. Ez az emelés azonban egészen problematikus. Mert nem elég hozzá a termelő egyoldalú elhatározása, hanem szükséges a másik tényező, a fogyasztó közönség hozzájárulása is. A közönség azonban elment teherbírásának legmagasabb fokáig és különösen azok, akik megélhetésük lehetőségeit kész fizetésből és meghatározott összegből merítik, akik nem sztrájkolhatnak, nem emelhetnek, csak tűrnek a végtelenségig: azok már többet nem nélkülözhetnek, azért, hogy élhessenek. Itt valahol nagy hiba van. Ez semmi- esetre sem jó pénzügyi és gazdasági politika. Ha igy haladunk, nem csodálkozhatunk azon, ha újra kompi ikálódik az emberek létfenntartása, ha még jobban drágul az élet, ha újabb panaszok hangzanak, ha nő az elkedvetlene- dés, a gond, a keserűség! Ebben, egy áldásos tevékenységre hivatott közintézménynek, elsőrendű szerepet játszani — nem szabadna! nemcsak közjogi kiváltságok ragyogó palástját öltötte magára, de magára vette a történelmi felelősség láncát és a méltatlanul megkinzott Magyarország súlyos keresztjét is. Serédi eddigi példás és munkás élete minden t sztaszivü magyar ember előtt, faji és valláskülönbség nélkül Ígéret, amelyben nem csalódhatunk. A bíboros hercegérseket mai eskütétele alkalmából A hercegprímás üdvözlése a képviselöházban. Az öreg koldus ünnepi estéje. Irta: Madarassy Pálné Miskey Erzsébet. Ünnepelt az egész város. A házakon nem zetiszinü lobogót lengetett a langyos, őszi szellő, az ablakokban gyertyák százainak imbolygó fé nye, mint mozgó csillagok szikráztak az est sötétjében. A város Kossuth szobra előtt érceshangu alkalmi szónokok beszéltek az egybegyült közön séghez Kossuihról, a nagy nemzeti Ideálról, közben szép dalokkal tarkította a rendezőség a műsort Megilletődés, lelkesedés tüze áradt el a hall gatóságon és szívből ünnepelt mindenki. Vájjon ki is törődött volna e percekben, a sarkon álló kéregetóvel, akinek szemeiben fajdalom látszott, orcáját barázdák szántották keresztül. A szabad levegőtől kékes-piros, érdes jobb kezét kérőleg fordította az emberek felé. Ám ma nem volt szerencséje. Az ünneplésben elfoglalt emberek közöm bösen, érzéketlenül haladtak el mellette, nem is gondoltak arra, hogy e napon is vannak olyan szerencsétlenek, akik rászorulnak a könyörado- mányokra. A szerencsétlen öreg sápadtan meredt ma ga elé . . . . . , Egy fillérem sincs ... Mi lesz velem? Balkezével végig simitotta fáradt homlokát s ekkor látszott, hogy valamikor jobb napokat láthatott . . . Zsebben tartott balkeze finom, fehér volt. önkéntelenül odatévedt tekintete és keserűen elmosolyodott. . . Ezt a kezet simogatták volna valaha álomszép asszonyok, leányok ? . . . Ott, messze, Erdélyországban ? Mikor előadás után a színház „kiskapuján“ kilépett, zugó éljenzés fogadta és örült az, aki közelébe férkőzhetett . . . Igaz volt ? . . . Vagy csak álom ? . . . Ügy volt bizony, de nagyon nagyon sok év lepergett azóta . .A daliás „Aranyember“- bői összetokkant halvány ősz, vén koldus lett. A kékpárás tetejű hegyek közt fekvő kedves er délyi városok színházaiban pedig oláh szó, oláh tánc járja . , , Minden a múlté, az emlékezésé! Lelkén, átvonult egész élete. » A diadalmas sikerek évei . . . aztán jött a kártya, ital, haszontalan, rossz asszonyok társasága, akik tönkretették lelkileg, testileg, Egyszer csak azon vette magát észre, hogy nincs sem szerződése, sem barátja, sem barátnője, A szép nők meg sem akarták ismerni többé. Hamar leért a lejtőn. Segítségére volt a zu hanásban elkeseredése, kétségbeesése és átkos szenvedélye : az ital. Eleinte még itt-ott, felléptették Szépligeti Tihamért, de a sok, mértéktelen ivástól tönkre ment a torka, rekedtté, borizüvé vált hangja és már csak lesajnálta, sőt kinevette a kegyetlen, szigorúan biráló közönség. Míg bírta testi ereje, dolgozott — és igy — nehezen bár, de valahogy mégis eléldegélt, de hatvan éves kora után lassanként kínzó betegség hatalmasodott el rajta és többé képtelen volt a fizikai munkákra. Régi önérzetének megmaradt paránya visz- szariasztotia attól, hogy ismerős városokban kéregessen, kölcsönt már nem adott senki, igy vetődött el szeretett Erdélyéből, messze a dunán- tulra, hol senki hirét sem hallotta Hisz az emberek úgyis könnyen felejtenek, harminc év pedig nagy idő ... Ki sejtette volna a borostásképü öreg kéregetőben az egykor ünnepelt drámai hőst? .. * * * * * Lassanként szétoszlott a tömeg és megritkult a sétálók sora. Igyekeztek hazafelé. A kéregető gondolataiba mélyedve, észre sem vette hogy egy választékos Ízléssel öltözködött urileányka résztvevőén néz rá, sietve kinyitja pénzeserszényét és egy fényes pengőt telt markába Mire felocsúdott kellemes meglepetéséből, — a leányka már messze járt . . . Ajkai koszönöm-öt rebegtek, nemcsak megszokásból, hanem lelke mélyéből hálát adva a bőkezű adakozónak azián tovább vánszorgott a legközelebbi sarokig, ahol péksüteményt árultak. Mohon kapóit utánok s gyorsan elfogyasztott néhány darabot. Aztán ment tovább, hogy átfázott, nyomorult testét egy pohár forró teával fel- melegitse.
