Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-08-11 / 64. szám

1928. augusztus 11. Békés * posták volna százszor szent földjét oláh bocskorok. Nem uralkodott volna a söpredék a jók és neme­sek fölött, mert, ahogy Kosma Andor mondja: Csak ott, hol erő s éss nincs elég, Dúlhat soká a csőcselék. Szeretettel lapoztuk át e könyv minden lap­ját, mert minden sorában ott látjuk a célt: részel­tessük műveltségben a népet, ezzel gazdagabbá, megelégedettebbé és hazaszeretőbbé tesszük. Kívánjuk, hogy ez a felbecsülhetetlen mun­kásság teremjen minél izesebb gyümölcsöket az Alföldnek minden helységében s a kultúra drága melege sugározza be a szegény kis vertfalu kuny­hókat, hogy onnan a nemzetköziséget és hitetlen­séget ordító frázisok hatástalanul pattanjanak vissza és jusson be a művelődés, az Isten és em­berszeretet azokba a gazdag portákba, hogy megérttesse a kultúra azzal a hatökrös gazdával is: a szegény is ember s a szociális kérdések megoldását Krisztus nélkül nem lehet elintézni, aki azt mondta: „szegények mindig lesznek köz­ietek“ és boldogságot ígért egykor a szegény­nek is. Lelkünk meleg szeretetével köszönjük ezt a könyvet a szerkesztőnek : Tantó József népműve­lési titkárnak, aki lobogó szivének, a magyar kul­túráért égő lelkének sok-sok szépségével hintette tele a gyönyörű könyv gazdag lapjait s akinek oroszlánrésze van a kulturális törekvések terén e megyében elért eredményekben. Mély hálánkat kell kifejeznünk a vármegye nagynevű alispánjának: dr. Daimel Sándornak, aki nobilis készséggel nyújtott segítséget e hatal­mas és páratlan mü megjelenéséhez. De tisztelet- teljes főhajtással is köszöntjük Őt, aki már negyed­századdal ezelőtt csodás előrelátással, bölcsességgel, magyar lelke sugallatával megérezte az iskolán- kívüli népművelés égető szükségességét. Nem tudom megállni, hogy e helyen ne kö­zöljem alispánunknak, — akkor vármegyénk fő­jegyzője — az 1908. május 25-én tartott törvény- hatósági gyűlésen előterjesztett nagyjelentőségű indítványából a következő részt : . Korunk társadalmi és közigazgatási fe­ladatai között a legnagyobb jelentőségűek egyike : a műveltséget társadalmi utón terjeszteni azok között, akik már idősek arra, hogy iskolába jár­janak, lelki szórakozást s az önképzésre alkalmat nyújtani azon felnőtteknek, akik tanulni készek s a hosszú tél vasárnap délutánjain rendezett ilyen felolvasó-estélyek tanulságos és szórakoztató elő­adásaikkal mig tényleg a lelki és szellemi műve­lődés terjesztői, egyszersmind az érdeklődőket a léha szórakozások kergetésétöl is visszatartják s erkölcsi fejlődésüket is nemesebb irányba terelik.“ A javaslat további soraiban előterjesztést tesz egy központi kösmüvelödési bisottság meg­alapítására, mely egységes munkájával a hatéko­nyabb siker előmozdítója s e bizottság közhasznú munkájának anyagi támogatására felhívja a köz­figyelmet. íme: a most annyira hangoztatott kultur- fölény becsenditése Békésvármegyében! A remek kötet előállítása diadala a magyar nyomdásziparnak, ez esetben a „Körösvidék“ nyom­dájának. SPORT. Gyula—Makó válogatott mérkőzéssel egyelőre befejeződnek a Déli Kupa mérkőzések, mert az elmaradt Csaba—Gyula mér­kőzés csak október 7-én kerül lejátszásra. A papír­forma makói győzelmet igér most is. De a makói csapat nem olyan félelmetes ellenfél idegen pályán, mint otthonában Eddigi eredményei Orosháza el­len 4:2, Szeged 2 : 5, Vásárhely 4:2, Szentes 2:3. A többi mérközései a kerületi bajnoki küz­delmek miatt elmaradtak. Az első három mérkőzé­sét otthon játszotta le, mig a múlt vasárnap Szen­tesen nagy meglepetésre vereséget szenvedett. Az eredményekből úgy látjuk, hogy a makói védelem sem áll valami biztosan a lábán. Mindkét makói csapattal játszottak csapataink. Az I. osztályú baj­nok MTK-val a GyAC, félidőig vezetett a GyAC, de azután az utazástól fáradtan visszaesett s 3:1 arányú vereséget szenvedett. A GyTE a II. osz­tály bajnokát kereste fel s győzte le 2:1 arány­ban. Az eredmények tehát azt mutatják, hogy mi is legyőzhetjük a makói csapatot, melynek legjobb része a csatársor, valamint Wiener centerhalf. A régen várt gyulai győzelem azonban csak úgy következhet be, ha csapatunk minden tagja az első pillanattól kezdve a legnagyobb lelkesedéssel küzd és meglepi az utazástól kissé fáradt makói csapatot, amit remélhetőleg a honi pályán meg is fognak cselekedni játékosaink. „KIRÁLY“ mozgószínház Telefen 82. GYULA. Telefon 82 102$ aognsztas bő 11 én, szombaton délután */4 7 és este x/fl órakor FOX JOLRY4L aktualitások a világ minden részéből I felvonásban. Fanamet-filmek! Fanamet-filmek! AZ AMATEUR GENTLEMAN amerikai történet 8 felvonásban. Főszereplők! Dorothy Dunbar és Richard Barthelmess. Frakk és klakk egy modern házasság története 8 felvonásban. Főszereplők; Virginia Vally és Apoldph Mssjou. 1928. évi augusztus hó 12-éu, vasárnap délután 3/44, y47 és este i/29 órakor MAGYAR HÍRADÓ honi aktualitások 1 felvonásban. Fox-fi!mek! Fox-filmek! A MONTMARTRE RÓZSÁJA romantikus történet 8 felvonásban. Főszereplők: Virginia Vally és George O’Brien. Az autókirálynő vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Madge Bellamy. Egy utcai sKoba-konyhás lakás mellékhelyiségekkel Keskeny-utca 16. sz. alatt kiadó. 498 1 1 Aégy középiskolát végzett fiút tanulónak felvesz 491 i—-v nász Imréné. Dl kot kosztra elvállalok. Cim a kiadóban. 4931-2 Eladó házak. Petöfi-utca 3. és lfida-ufca 9. Számú házak eladók. Értekez­hetni Ehrenfeld S. aranyművesnél. 12 35—§ Ugyanott egy üzlethelyiség kiadó. Ecsedi-utca 40- számú ház telekkel együtt eladó Értekezni lehet Galamb-utca 8. szám alatt. 485 2 2 Zrínyi-utca 10. száma ház szabadkézből eladó. Értekezni lehet ugyanott 482 3-3 Hirdetmény. A gyulai róm. kath. hitközség magyar kán­tori állása halálozás folytán megüresedvén,. a kántorválasztó hitközségi gyűlést az 1928. évi augusztus hé 19-én délelőtt 9 órára a belvárosi fiúiskolába ezennel egybe­hívom. A hitközségi gyűlés megnyitása után a sza­vazás 2 szavazatszedö küldöttség előtt szavazó­lapokkal az egyháztanács által kijelölt pályázókra titkosan történik Az I. szavazatszedő küldöttség a belvárosi fiúiskola IV. osztályában lesz. Itt szavaznak: Belváros, Újváros. Nagyoláhváros, Háriafalva, Szentpálfalva, Ajtósfalva, külterület és tanyák. A II. szavazatszedő küldöttség a belvárosi fiúiskola III. osztályában lesz. Itt szavaznak Nagymagyarváros, Kisváros, Kisoláhváros, József­város, (Ujgyula és Kosároldal) Krinoiinkert és Galbácskert. A szavazás a hitközségi gyűlés megnyitása után megszakítás nélkül délután 4 óráig tart. Sza­vazattal bir minden önálló kath. férfi, aki egyházi adót fizet és aki az 1928. évre összeállított név­jegyzékbe fel vau véve és a múlt (1927) évről nincs egyházi adóval hátralékban. A szavazók névjegyzéke a folyó évi augusz­tus 4-től augusztus 12-ike déli 11 óráig a plé­bániai hivatalban közszemlére van kitéve. A ne­talán szükséges kiigazítás végett az adófizetési bárca felmutatása mellett felszólamlással lehet élni. Szavazáskor a személyazonosság igazolása végett az adófizetési bárca felmutatandó. A pályázók nyilvános énekpróbája folyó évi augusztus hó 5 én délután Vt3 (félhárom) órakor az anyatemplomban lesz A jelöltek névsora a 12-ike után megjelenő lapokban lesz közzétéve. Gyula, 1928. évi augusztus hó 3-án. Dr. báró Apor Vilmos sk. 480 2 - 2v plébános, hitközségi elnök. Szuperfoszfát miitrágyára előjegyzéseket gyári áron egy évi kamat­mentes hitelre felvesz. LICHT ARTHUR építési anyag kereskedő Gyula, Kossuth-tór 8. Telefon 104. 478 2-§r Eli íoíozoIí szoba azonl Kossuth tér 14. szám alatt. 469 n § Autóolaj és benzinálloxnás, legjobb traktorolajok STÉBEJRL MIHÁLY autószaküzletében. 435 9-10 Eladó egy jókarban levő fafürészelö gép és egy pedá- los cimbalom a „FERENC“ szállodában. 468 3-3t Egy sarok üzlethelyiség augusztus elsejére kiadó. Értekezni lehet Faulhaber üveges­488 nél (a Komlóval szemben). 2—s

Next

/
Oldalképek
Tartalom