Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-06-27 / 51. szám
2 Békés 1928 június 27. Szathmáry Lajos, Somodi Kálmán, Szőke Lajos stb. Városunkat jutius 10 én, kedden látogatja meg a kiváló müvésztársaság. Tekintettel arra, hogy városunk közönségének még sohasem volt része abban, hogy az ország első művészeinek ilyen nagyszerű összeállítását köszönthesse falai között, meg vagyunk győződve arról, hogy oly szeretetteljes fogadtatással találkozik a kiváló gárda, hogy ők is szeretettel fognak visszaemlékezni itteni időzésükre. Krisztus-tragédiával egyidejűleg egy bűbájos falusi történetet is bemutatnak, mely darab fő szereplőjében, Rózsahegyi Kálmánban alkalmunk lesz a kifogyhatatlan derűnek, humornak és az ősmagyar zamatosságnak inkarnációját, mint a legtökéletesebb művészetet élvezni. Kérjük városunk közönségét és a vidékieket egyaránt, hogy akik e tökéletes művészi esemény részesei akarnak lenni, azok jó előre gondoskodjanak arról, hogy az előadásokhoz jegyet szerezzenek, melyek julius 10 én délután 5 órakor mérsékelt helyárakkal és este fél 9 kor kezdődnek s amelyekre mától már árusítja a jegyeket a színházi pénztár. Újabb határincidens a román-magyar határon. A román határőrök ráiőttok két magyar íinra és mint kémeket elhnreolták őket. A magyar hatóságoknak esak most jutott tndomásukra a határineidens. Az illetékes magyar hatóságok C3ak most szereztek tudomást egy határinoidensről, amely még április folyamán játszódott amikor két magyar fiú a románok részéről súlyos bántalmazást szenvedett. Fenyves Árpád 18 éves és Kiss Sándor 15 éves nagylétai lakosok április 22-én kimentek a község határához tartozó Diószegi útra, ahol a magyar vámőrségnél szolgáló ismerősüket akarták meglátogatni. A határon találkoztak a román járőrrel, amelynek katonái először cigarettát kértek tőlük, később azonban átléptek magyar területre s a határtól 70 méternyire elfogták a két fiút, román területre hurcolták és megmotozták. Fenyves Árpád közben kiszakította magát a járőrök kezéből és futásnak eredt. A járőrök utánuk szaladtak és Fenyves Árpád már magyar területen volt, amikor román területről utána lőttek és karján megsebesítették. Fenyves Árpád, bár megsebesült, hazaszaladt. A A 15 éves Kiss Sándort a román járőr magával hurcolta s Nagyváradon 8 hétig mint kó met fogvatartották, bántalmazták s csak 3 hót múlva többed magával hivatalos eljárás nélkül dobták át Keresztesen magyar területre. A két fiú a határinoidenst félelmében eltitkolta és csak véletlen hozta az illetékes hatóságok tudomására, amelyek vizsgálatot indítottak és a fent közölt tényeket állapították meg. Hfiennyi búzánk terem az idén? Elég jók a terméskilátások. Most jelent meg a földmivelésügyi minisztérium legújabb termósjelentóse, amelyben a legutóbbi két hót időjárásáról és termésbecsléséről kapunk tájékoztatót. Az időjárást változó hőmérséklet és erős zivatarok jelle mezték Az éjjeli lehűlés általában kedvező volt. Az időjárás úgy a kalászosokra, mint a kapásnövónyekre kedvezőnek mondható. — Országosan száraz nap négy volt. A búza számfejlődóse általában igen jó. Kalásza nagy, súlyos, szára magas, erőteljes. Aratása előreláthatólag 8—10 napot késik. A terméskilátás holdankint 766 kilogramm, összesen körülbelül21—22 millió mótermázsa. A rozs szemképződése általában jó, a kalász sokhelyt rövid, aratása a hó végén megkezdődik. A repce sárgul, aratását hamarosan megkezdik. A vetés ,sokhelyt ritka, a magképződés azonban jó. Az őszi árpa erősen érik, a tavaszi árpa elég jó, a zab elég sűrű és magas. A tengeri a fagykárokat jobbára kiheverte, de a kedvezőtlen időjárás hátráltatja a fejlődést. A gyulai Szociális Misszió díszközgyűlése. A krisztusi szeretet eszméjének a társada lom minden rétegében való elterjedéséért, a szociális nyomorúságok enyhítésére s a lelkek megmentésére alakult 11 évvel ezelőtt a gyulai Szociális Misszió Társulat. Ez a küzdelmekkel és dús eredményekkel telt idő általánosan ismertté és tisztelné tette a gyulai missziósok munkáját a társadalomban. Örömmel konstatáljuk, hogy a Szoc. Misszió erősen kiterjedt munkásságát sze retetteljes figyelemmel és áldozatkészséggel honorálja Gyula városa s erős a hitünk, hogy ez a pártfogás — a missziós tagok odaadó munkás sága révén — még sok és meglepő eredményt fog eiérni a szegények testi és lelki javára s Isten nagyobb dicsőségére. Szent Péter és Pál ünnepén, e hó 29 én, pénteken délután a vármegyeház dísztermében díszközgyűlése lesz a gyulai Szoc. Missziónak, melynek keretében az elmúlt év munkásságáról beszámolót tart a misszió mindegyik szervezete. Mint máskor, ezúttal is egy kis programot állított össze a vezetőség a díszközgyűlés ünnepélyessé tétele végett. Az egyes pontok a követ kezők: 1 Templomi Énekkar éneke. Karnagy : Ta- kácsy Béla. 2 Gróf Woracziczky Jánosné elnöki megnyitója. 3. Ürmössy Ilonka szavalata. 4 Beszámolók az egyes szervezetek munkásságáról. 5 Záróbeszédet mond dr báró Apor Vilmos plébános-lelkivezető 6. A Nagymagyarvárosi Énekkar — Fóris Dezső vezetésével — énekel A díszközgyűlésre minden érdeklődőt sze retettel hiv és vár a misszió vezetősége. Belépődíj nem lesz. A mindegyre fokozódó szociális nyomorúság enyhítésére tetszés szerinti adományokat hálásan fogadnak. ii 1 It JE Ke Lapunk legközelebbi száma a közbeeső Péter és Pál napjára tekintettel, nem péntek este, hanem szombaton a délutáni órákban fog megjelenni, Primlela. Novák Gyula ujmisés első szentmiséjét julius hó 1-én, vasárnap délelőtt fél 10 órakor mutatja be az anyatemplomban. Manuduktora dr. báró Apor Vilmos plébános, az ünnnepi szónok dr. Domanelc Pál szentszéki biró, tb. esperes lesz. Az ujmisén a Templomi Énekkar is közreműködik. őrszem. A gyulai katolikusság hitbuzgalmi lapja, az Őrszem nem julius, hanem augusztus 1 én jelenik meg. A gyulai Dürer ünnepen julius hó 1-én, vasárnap délelőtt 9 órakor szentmise lesz az anyatemplomban. Előkészületek az d] termés értékesítésére. Napok óta nagy előkészületek folynak a földmi- velésügyi minisztériumban, hogy minél jobb áron tudják elhelyezni a gabonafeleslegeinket. A minisztérium kiküldöttei Ausztriában, Csehországban, Olaszországban és Lengyelországban már is megkezdték a szükséges előkészítő munkálatokat. A termés értékesítését a földmivelésügyi minisztérium egyik osztálya intézi. Személyi változások az állami kórházban. Cziprián Ferenc kórházi ellenőrt a Népjóléti és Munkaügyi Miniszter gondnokká nevezte ki és szolgálattételre a miskolczi állami kórházba rendelte, helyébe Frantzl Antal Budapest-lipótmezei élelmezési tiszt ellenőrré neveztetett ki. A budapesti főiskolai Szent Imre kollégium vezetősége a növendékek között a nemes verseny felkeltése és a legjobbak jutalmazására évente pályadijat szokott kitűzni. Ezen évben a pályadijat, mely egy nyári külföldi tanulmányút költségeinek fedezéséből áll, Matuska György II. éves joghallgató, lapunk munkatársa, nyerte el A kormány az idén is nemesített vetőmagvakkal látja el a gazdikat. A tervbe vett akció keretében eredeti nemesitett búza, rozs és őszi árpa vetőmagot oszt ki a kormány a debreceni mezőgazdasági kamara közvetítésével, még pedig olyan kedvezménnyel, hogy a gazda a vetőmagnak csak az alapárát fizeti meg, a vasúti szállítási költséget az állam fedezi. Ebben a kedvezményben csak azok a gazdák részesíthetők, akik 100 kát. holdnál nem nagyobb kiterjedésű területen gazdálkodnak, akik földjüket jól művelik, s akik a tarlóhántás elvégzésére magukat kötelezik. VadászlerflleUalajdonosok és bérlők kedvezményes árti élőnynlaf, fácánt és foglyot kapnak. Az igénylésre való jelentkezés szeptember hó 30. Ez a kedvezmény megvolt a múlt évben is. Hangsúlyozni kívánja a kormány, hogy ebből a rendelkezésből a jelentkezők ne vonjanak le biztos következtetést arra, hogy bejelentett szükségletük biztos kielégítést fog nyerni; ha a kedvezményes áru élövad a kormánynak tényleg rendelkezésére fog állani, úgy ez a jelentkezők között a méltányosságnak megfelelő sorrendben lesz kiosztva Versenytárgyalást hirdetmény. A gyulai m. kir. államépitészeti hivatal vérsenytárgyalást hirdet a gyulavári újtelepi iskola építési munkálataira. Ajánlatok julius 4-én délelőtt 10 óráig adhatók be az államépitészeti hivatalhoz. A borellenőrző bizottság tagjainak kinevezése. A földmivelésügyi miniszter Gyula r. t. város borellenőrző bizottságába elnökké Névery Albert községi bírót, tagokká Múlt József építész és Steigervald István kisbirtokost, a gyulai járás borellenörső bizottságába elnökké Grammling Alajos uradalmi jószágfelügyelő ujkigyósi lakost, tagokká Háger András elemi iskolai igazgató tanítót és Schauer Gyula községi főjegyző, kétegyházi lakosokat az 1929. év végéig terjedő időre kinevezte. Levert, ideges, kimerült, szédülésben, fejfájásban szenvedő egyé neknek fontos, hogy emésztőszerveik rendbehozására néhány héten át naponta fél pohárral valódi Bánfáit János természetes keserüvizet igyanak. Egyetemi orvostanárok, a Hunyadi Jánost mint megbízható, komoly szert rendelik betegeiknek úgy anyagcserezavaroknál, mint a máj, vese és epemüködósi rendellenességeinél is.