Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-06-23 / 50. szám
1928. junius 28. Békés 3 Játszadoztunk, nevettünk, Itt az est, most le fekszünk! des váltja tel át űzött az egesz napon önfeledt játékot gyakran, a leknö mellett kemény munka és fa* laszló dörzsölés szükséges ahhoz,Jhogy a gyermekruhákal a napi rakoncállankodás után ismét megtisztítsuk. Mert a kis rakoncátlanok nagyszerűen értik, hogyan lehet azt egy perc alatt koromfeketévé varázsolni. anyuka azonban a kicsinyeket tisztán és csinosan tarthatja anélkül, hogy sokáig kellene kínlódnia a mosófeknő mellett. Módjában áll kicsinyei iskolai ruházatát kis fáradtság árán íisztántarfani. A RINSO nagyértékü szemcsés szappan és, minthogy nem tartalmaz semminemű ártalmas vag> fehérifőszert, a tiszta szappanhoz hasonlóan forrón oldható. A RINSO megtakarítja a fehérneműnek Időfrabló beszappanozását és a szövedékben levő piszkot a beáztatás alkalmával könnyen feloldja úgy, hogy az a fehérnemű kefélése vagy dörzsölése nélkül egyszeri átmosás után öblítéssel eltávolodott. Aki a fehérneműt ki akarja főzni, az csak egyharmadát vegye annak a mennyiségnek, amely a beázfaiáshoz szükséges. RINSO a ki* főzésnél azt az előnyt biztosítja, hogy fehérneműje mindennemű káros és mesterséges fehérítés nélkül természetes hófehér szint kap. A tegközeVhhi mosásnál vegye igénybe a RINSO segítségét. KÉSZÜL A LUX*GYÄRAKBAN is tartozott. Hosszabb hajsza után sikerült a cigánykaravánt utólérni, melynek vezetőjét erélyesen felszólította, hogy a lopott dolgokat adják vissza. A cigányok azonban ahelyett, hogy meghallgatták volna Sztankót, neki támadtak és oly fenyegető magatartást tanúsítottak, hogy minden eredmény nélkül vissza kellett térnie, ha ép bőrrel akarta megúszni az egész ügyet. A vakmerő tolvaj cigánykaraván kézrekeritésére erélyes nyomozást indítottak meg. A gyulai izraelita Iskolában a folyó évi vizsgálatok folyó hó 24-én délelőtt lesznek megtartva As iskolassék. Halálozás. Özv. Vágó Gáborné született Somogyi Mária folyó hó 20-án hosszú és súlyos szenvedés után életének 66-ik évében elhunyt. Ma délután temették nagy részvét mellett az állami kórház halottas házából a ref. egyház szertartása szerint nagy részvét mellett. Halálozás. Veszprémben meghalt a napokban egy plébános, aki itt született Gyulán. Bart/in István volt a neve s bizonyára még sokan emlékeznek rá e városban Szüleit korán elvesztette s az áldottlelkü Wenckheim Krisztina grófnő jósága folytán a nevéről elnevezett árvaházban nyerte nevelését. Mint kitűnő eszü fiút Nagyváradra küldte a grófnő, kinek szeretetteljes gondoskodását sokáig élvezte, ahol a teológiát végezte Huzamosabb ideig működött a váradi és Csanádi egyházmegyékben, 1908-ban ment át a veszprémi egyházmegyébe, ahol több helyen plebánoskodott a hívek nagy szeretete mellett, Isten dicsőségére s a lelkek javára. Legutóbb Suron volt plébános. Betegeskedése miatt kénytelen volt idő előtt nyugalomba vonulni. Az árvaházrak pár évvel ezelőtt lefolyt jubileumára sem tudott már lejönni Mindössze hatvan éves volt Nyugodjék békében ! Cserkészmajálís. A cserkészfiuk lázasan készülődnek a vasárnapi nagy napra. Minden csapat apraj-nagyja csak azon van, hogy kitegyen magáért s felejthetetlenül kedves délutánt szerezzen a cserkészet barátainak Vasárnap 24-én, már kora délután á feldíszített biciklik egész sora fogja felhívni a város figyelmét arra, hogy ma lesz a cserkészmajális. 3 órakor azután megindulnak kifelé a csapatok, a pöttömnyi apródok, a polgáristák, gimnázisták és a kérgestenyerü vállas iparoscserkészek. Sátor sátor mellé nő majd a sportpályán, magasba szökken a szellő szárnyán a magyar zászló. Megkezdődik a cserkésztábor mozgalmas élete. Aki még nem látott cserkésztábort, most gyönyörködhet benne. Azt mondhatjuk, hogy aki már látott, azt hívni sem kell. Mulatságosabbnál mulatságosabb játékok csak úgy kergetik majd egymást. Kulacsadogató, kigyóbőrhántás, halottcserkész, svédfogó s ki tudná elszámlálni a többi érdekesebbnél érdekesebb játékot. 5 órakor ráhúzza Karcsi cigánybandája a táncra 7 órakor lesz a tábortűz Bevezetésül lesz módja a kiváncsiaknak megizlelni, hogy milyen is a hires cserkészkonyha- A legizletesebb borjupörköltböl egy porció kenyérrel csak 60 fillér lesz. A tábortűz rengeteg meglepetéssel fog szolgálni Műsoros előadás is lesz. Belépődíj: ülőhely 1 pengő, állóhely 50 fillér, diákoknak 20 fillér. Kettős gyilkosság. Soltszentimre községben borzalmas kettős gyilkosság történt hétfőre virradó hajnalon. Bende János 20 éves napszámos megfojtotta és kirabolta Huszár Istvánná 75 éves jómódú öregasszonyt és 12 éves unokáját, hogy lakodalmára cigányt fogadhasson. Az elvetemült legényt a csendőrök letartóztatták. Kfliőnös baleset. Súlyos baleset érte a napokban Tóth B. Gyula kisteleki bádogossegédet. Tóth Gyula hátsó nadrágzseböböl kiesett browning- pisztolya és a földön elsült A golyó Tóth combjába fúródott, végigszaladt a hasüregén és mellkasán úgy, hogy a vállon a kulcscsontnál szaladt ki testéből. Tóthot életveszélyes sebesülésével a szegedi kórházba szállították. 1919. Juuíusl Bajtársak Szövetsége junius 24-én 9-ik évfordulóját ünnepeli a vörös rémuralom letörését célzó és 1919. junius 24 én kitört ludovikai ellenforradalomnak. Az ünnepély sorrendje : Délelőtt 9’30-kor gyülekezés a Ludovika Akadémia Kaszinó termében, 10 órakor szentmise a mártír halált halt Baj társak lelki üdvéért, utánna ünnepély az ellenforradalmi emlékoszlopnál és annak megkoszorúzása. Ünnepély után bevonulás a kaszinóba. 12 30-kor diszebéd, amelynek keretén belül adják át vitéz Sipos Árpád tábornoknak a Szövetség tiszteletbeli taggá választásáról szóló diszok- mányt és jelvényt. Felvétel a szarvasi ni. klr. Tessedlk Sámuel középfoka gazdasági tanintézetbe, A szarvasi középfokú gazdasági tanintézet igazgatósága az 1928—29. tanév első évfolyamára pályázatot hirdet. Az intézet célja a tanulókat saját gazdaságuk okszerű,, önálló kezelésére képesíteni, emellett számukra a szükséges általános műveltséget megadni. A gyakorlati kiképzést az iskola 465 kát. holdas mintagazdasága szolgálja A tanintézet négy éves évfolyamát végzett tanulók, mint képesített gazdák, önkéntesi joggal bírnak. Az intézet speciális szakképzettséget nyújt s igy főiskolai tanulmányok folytatására nem jogosít. Jeles képesítés esetén a végzett tanuló a gazdasági akadémiákra rendes hallgatónak felvehető. Beiratás október 1 —5-ig személyes jelentkezéssel történik. Szükséges okmányok: 1. Születési anyakönyvi kivonat. 2. Iskolai bizonyítvány a középiskola IY. osztályának elvégzéséről. 3. Hatósági orvosi bizonyítvány arról, hogy a jelentkező ép és egészséges testalkatú. 4. Helyhatósági igazolása annak, hogy a jelentkező földbirtokkal, vagy bérlettel rendelkezik, illetve ilyennek várományosa. Fizetendő dijak: tandíj egész évre 60 P. Beiratáskor fizetendő 29 P beiratási stb. dijak címén. Az intézet konviktusában a teljes ellátás dija havi 80 pengő. Az internátusba való felvételt — tekintve a férőhelyek korlátolt számát — már julius hó folyamán kell kérni Kívánságra részletes tájékoztatót, kouviktusi szabályzatot megküldi az igazgatóság. A békéscsabai felsőkereskedelmi Iskola egyéves női kereskedelmi Irodai szaktanfolyamának Ismertetése. A békéscsabai felsőkereskedelmi iskolával kapcsolatosan a jövő tanévben egyéves női kereskedelmi irodai szaktanfolyam nyílik meg, amelyben a növendékek az irodában szükséges alapismereteket: főként a könyvelést, levelezést, kereskedelmi számtant, gyors- és gépírást sajátítják el. Azonkívül gondoskodás történt arról is, hogy a tanfolyam látogatói későbbi életükben fontos kérdésekről előadásokat hallgassanak, amennyiben a tantervben a következő tárgyak is helyet foglalnak: a háztartástan, háztartási vegytan és áruismeret, az egészségtan, első segélynyújtás, csecsemő- és gyermekápolás, a lélektan, neveléstan és társadalmi etika. Ennek a szaktanfolyamnak tehát nemcsak az a célja, hogy növendékeinek kenyérkeresö pályára szükséges szaktudást nyújtson, hanem a nő igazi hivatásában nélkülözhetetlen ismeretek szerzésére is alkalmat adjon. A kívánt előképzettség IV középiskola vagy polgári iskolai végzettség. A felvételi dij 24 P, az évi tandíj — a vizsgadijjal együtt — 2C0 P, amely fél-, negyedévi vagy havi részletekben fizethető. Szegénysorsu és jó előmenetelíi tanulók tandíjkedvezményben részesülhetnek. A beiratások folyó évi junius hó 30-án délután 3—5 óráig a felsőkereskedelmi iskolában történnek. Ugyancsak aznap délelőtt 8—1-ig lesznek a beírások a fiú felsőkereskedelmi iskolába is.