Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-06-02 / 44. szám
8 fiéhéft 1928 június 2 Most rátérek még a következő kérdésre: 12Ö0 pengőt kapott a sértett azokból a pénzekből, amelyek a vármegy« tisztviselőinek a segélyezésére szolgálnak. Nagyon sajnálom, hogy itt szembe kell kell kerülnöm az alispán ur őméltéságával. Nem ismerem őt személyesen — nem emlékszem, hogy találkoztunk volna. De összekötött bennünket a politikai meggyőződés azonossága, a magyarság jólétére és az egyéni szabadság jólétére irányuló törekvés ; mindketten azt az elvet vallottuk, hogy ezen az utón tovább, akkor is, amikor uj politikai felfogás mesterségesen különbséget keresett az egységes magyar nemzetben. Azt hiszem, hogy életében először botlott, amikor nem is a főispán, hanem a maga védelmére kelt. A tényállás szerint rendelkezésére állott az alispán urnák a vármegyei tisztviselők segélyezésére tekintélyes összeg. Az alispán emberi megindultságból segítő kézzel fordult a főispán felé és nem az eredeti rendeltetésének megfelelő célra adott és nyújtott a főispánnak segélyt. Ha ez az össszeg több volna, akkor a főispán terhén kevesebb volna. Előttem valami idegen ebben a tényállásban. Az én érzésem szerint úgy gondolom, hogy ebben az eljárásban van valami, ami nem daimeli. Nem hiszem ugyanis, — bár nincs rá adatom, , — hogy ez a gondolat Daimel alispán úrtól eredt volna. Annyira ellenkezik az ő természetével és lényével, hogy a főispánnak részletekben 1200 pengőt kínáljon! Ha tőle eredt volna, hitem szerint, akkor nem ennyit, hanem talán 500 milliót is kapott volna a főispán, — hogy koronában fejezzem ki magamat — és «zt a törvényhatósági bizottság elé is vitték volna és akkor nem is volna semmi panasz. Ez méltó lett volna a vármegyéhez és az alispánhoz és összeegyeztethető volna a főispán tekintélyével is. — De 1200 pengőt részletekben, dugva, titokban, — mert sohasem lett közgyűlésen jelentve s aztán elszámolva, — adni a főispán részére, végzetes hiba volt. Ezt aláírni nem lehet. Állítom, hogy széles e hazában soha sem volt arra példa, hogy bármely alap terhére 1200 koronát, illetve most pengőt, dugva, elszámolatlanul a megyei főispánnak adott volna a vármegye alispánja, ez azért sem történhetett meg, mert nincs és nem is lesz soha főispán, aki ezt elfogadta volna. Az én feladatom a védelem és nem a vád. Én nem szóltam személy szerint a vádlottról, a főügyész ur azonban személy szerint szembeállította a sértett és a vádlott képét. Én a főispánról nem kívánok „fotográfiát“ adni, de szomorú, hogy fotográfiát adnak róla az igazság kérlelhetetlen átütő erejével a főtárgyalás adatai. Lehet a jellemző tényeket bizonyos határig menteni és indokolni, de ezek a tények olyan tények, amelyek, amennyiben a szerepeket megcserélnők és Öméltósága volna a vádlott, egyes mozzanatok enyhítő körülmények gyanánt volnának csak figyelem- bevehetők, de nem volnának igazolok azért, mert hogy közös kiindulásunkhoz térjek meg, a magyar nép meggyőződésével, nemes felfogásával, erkölcsével ellenkeznek. Most egy nemes angol ifjú járja az országot. Vezérszava a magyar igazság. Az édes apja egy gondolatot dörgött világgá: a magyarnak helye van a nap alatt. Ugylátszik kél is a Nap! Dehogy ez a nap vissza ne hanyat- lódjék, ahhoz szükséges, hogy mindannyian kristálytisztaságban tündököljünk. Mert ha a magyar közélet funkcionáriusainak, egyébként sokat ígérő kristálya, megtörik élében, akkor a magyar nemzetnek nincs helye a Nap alatt. Egy magas közfunkcionárius kristálya éleiben megtöredezett. Nincs helye a nap alatt! A magyar bíróság nem hibákat leplez, hanem megtorol. Minthogy pedig a valónak közérdekből megírása nem bűncselekmény és igy az nem büntethető, ezért a Bp. 326. §. 1. pontja alapján felmentő ítéletet kérek. Utolsó szó jogán. Utolsó szó jogán dr. Major Simon ügyvéd, megyebizottsági tag, vádlott emelkedett szólásra, aki a következő zárszavakat mondotta : Tekintetes kir. Törvéngszék ! Nagyságos Elnök Ur ! Úgy érzem, amint az én illusztris védőin mondja, hogy az ő beszéde után talán nekem nem is kellene felszólalnom. Én azonban vádlottja vagyok ennek n bünpernek, akiről oly értelmű állítás tétetett, mintha én az állami és társadalmi rend megsértésével követtem volna el izgatást és akivel szemben oly kijelentések hangzottak el a vádhatóság részéről, hogy engem a sértő szavak visszavonásától az álszemérem tart vissza és az a szemrehányás ért, hogy mért nem választottam azt a helyzetet, hogy inkább lovaglás ellenfél legyek, mint vádlott. Tekintetes kir. Törvényszék ! Nagyságos Elnök Ur! Ha valaki a magyar népet ismeri, ha valaki arra hivatkozhatik, hogy a magyar népet szereti, arra én hivatkozhatom joggal! Hivatkozom arra, hogy népszínműveket irtain, ugyancsak arra is, hogy éppen Békésinegyé- ben, a latifundiumok megyéjében már húsz esztendővel ezelőtt megírtam azt a müvemet, amely rámutat a kivándorlás okaira. Ha valaki a magyar nép lelki életének tanulmányozására hivatkozhatik, akkor én hivatkozhatom és talán nem jogtalanul. Amikor én azon a nevezetes megyegyü- lésen felszólaltam, akkor én felszólalásommal a hazámat kívántam szolgálni, akkor engem nem a magánérdek, hanem a közérdek vezetett. Nyílt levelemet a társadalmi béke megóvása céljából írtam és pedig csak azután, amikor előzőleg annak megóvása végett a főispán úrtól, mint arra illetékes faktortól a megyegyülésen, tehát megfelelő helyen kértem segítséget. A kir. ügyész ur arra hivatkozott, hogy a nyilt levélbeli felhívásom oda tendál, hogy a főispán ur tiltsa be dr. Csige Varga lapját. A betiltási jogot elismeri a vád. De én ilyen szigorú rendszabályokat nem kértem abban a felszólalásomban, amelynek pár szavát ismételnem kell, én azt kértem, hogy (olvassa): „A társadalmi és felekezeti béke hozza meg azt az egységet, amelyre a mi szerencsétlen hazánknak oly nagy szüksége van. Rövid felszólalásom helyi és megyei vonatkozásban ezt a célt kívánja szolgálni stb. stb. . . . Ám a közérdeket és e város nyugalmát kívánom szolgálni akkor, amidőn a Főispán ur Öméltósága figyelmét a vármegye nyilvános fóruma előtt az ilyen jelenségekre fölhívom. Mindennek van határa, a sajtó szabadosságának is. Méltóságodnak hatalmában áll a féktelenkedő- ket megrendszabályozni.“ A főispán ur részéről, kivételes hatalma birtokában, amelyet a legutóbbi parlamenti felszólalása alkalmával gróf Bethlen István miniszterelnök ur ma is érvényben levőnek ismert el, elegendő lett volna egy intés és azt mondani, ha és ameny- nyiben dr. Csige Varga ezeket az üzelmeket be nem szünteti, kénytelen lesz tőle a szubvenciót megvonni, vagy a kolportázsjogot elvenni, nem kellett volna mindjárt a lapot betiltania. Igaz, hogy a sértett olyan kijelentést tett a főtárgyaláson, hogy ilyen megrendsza- bályozás nem áll hatalmában. Ezzel szemben hivatkoznom kell arra, hogy a dr. Mitlasovszky lapját három napra betilttatta. Mindezek után állítom, hogy a valóság bizonyítása sikerült. A csirke és szalonna ajándékozása megtörtént és nagy különbség van aközött, ha a kir. ügyész urnák egy barátja nyulat küld, a főispán ur pedig telefonál a polgármesternek csirkéért és pedig a polgár- mesteri hivatalba, amikor a szolgák raja a kapus és a háznagy rendelkezésére állottak a megyeházán. Úgy láttam beállítva és úgy jellemzett engem az ügyész ur, hogy felszólalásomat nem a közérdek megóvása szempontjából tettem meg és az egész lépésemet elítélendőnek tartja és ezt az egész nyilt levelet úgy tünteti fel, mint amelyet én tisztán a magam, vagy védencem érdekében irtain. Ezzel szemben hivatkozom arra, hogy annak megírásában Gyula város társadalmi békéjének megóvása vezérelt. Mint minden más megyebeli község nyugalma, ez is megyei érdek. En vállalok védelmet, de senki gyarlóságáért kezemet a tüzbe nem teszem. Egyedül és kizárólag a saját tényeimért vállalom a felelősséget. Említette a kir. ügyész ur, hogy minő érdemeket szerzett a főispán ur és hogy nyilt levelem tekintélyromboló volt. Kétségtelenül köztudomású tény Gyulán, úgyszintén az egész megyében, hogy az alispán ur menesztése és a nyugdíjba küldése nem épen azon múlt, hogy sértett nem akarta. Elnök: Ez nem tartozik ide. Vádlott: Közérdekből szólaltam fel akkor az alispán ur visszatartása mellett. A vármegye törvényhatósági bizottsága resistált is a nyugdíjazást tudató kormányrendelettel szemben. Szerencsés véletlen, hogy irataim között magammal hoztam azokat, amelyek igazolják, hogy az 1926. december 18-i vármegyei közgyűlésen az árvaszéki tisztviselő urak érdekében nekem kellett felszólalnom, hogy segélyben részesüljenek. Amikor az alispán ur vallomása szerint volt pénz bőven, úgy, hogy a tisztviselők nem rövidültek meg azzal, hogy a sértetlnek segélyt adott, — mégis nekem kellett felszólalnom és határozati javaslatot kellett előterjesztenem, amely szerint hivatkozással arra, hogy az árvaszéki tisztviselők nagy felelőség mellett végzik érdemi munkájukat, nem kezelhetők a többi tisztviselőkkel ellentétben mostohán: „Indítványozom ezek után, hogy a vármegyei aljegyzők, szol- gabirák és gyakornokokon kiviil mint a működési pótlék nyújtására teljesen hasonló mértékben érdemes vármegyei tieztviselők, a vármegyei árvaszék elnöke, az ülnökök és vármegyei másodfőjegyző és levéltáros a névsorban 1927. évre személyenként fölvétesse^- nek és őket állásukhoz, illetve fizetésükhöz mért arányban megfelelő működési pótlékban részesítse a vármegye törvényhatósági bizottsága stb. stb.“ — és indítványomat a főispán és alispán urak megelégedésére csakis abban a reményben és annak elvártában vontam vissza, hogy az árvaszéki tisztviselők később segélyben részesülnek. Én tehát mindig önzetlenül, igazságos kívánalmak védelmében léptein föl és fellépésemet úgy odaállítani, hogy az a tekintély rovására történt, nem lehet. Most rá kell térnem dr. Cs. Varga Antal állandó választmányi taggá választásának kérdésében bizonyos dolgokra. Amikor sértett tudott ennek vörös múltjáról, az ellene hozott ítéletekről, amikre én különben is hivatkoztam a február 28-iki felszólalásomban, akkor még se engedhető az meg, hogy állandó választmányi taggá választása hozassák javaslatba és ha javaslatba hozatott és azon okból, mivel a törvényhatósági bizottsági tagok zöme sem a múltját, sem személyét nem ismerte, megválasztatott, a sértettnek élnie kellett volna a felebbviteli jogával. Én meg is felebbeztem ezt a határozatot. A dr. Csige Varga állandó választmányi taggá történt megválasztását a vármegye hivatalos közlönyében az alispán ur éppen a „Suprema lex salus rei publicae“ elvének megsértésével vette védelmébe — és hogy ezzel szemben mennyire nekem volt és nekem vau igazam, utalok arra, hogy édes hazánk Csonkamagyarország úgyszólván csak az ereszig van még fölépítve és Kun Béla személyében a dögkeselyű kóvályog fenyegetően körülötte. Maga a sértett is igazol engem ebben a kérdésben, mert hiszen, amint azt az Orosházi Friss Újság 1928. május hó 3-iki számában olvastam, az ágostai hitvallású lelkészgyiilésen megjelenve fölszólalt és a következőket mondotta : „Bár ő hitvalló római katolikus, sokszorosan becsül meg felekezeti különbség nélkül minden hitvallót... A felekezetek legyenek testvérek a nemzeti érzésben. Ne jöjjünk kicsinyességekkel, mert a veszély még nem múlt el felőlünk, Kun Bélát most fogták el a határ mellett, a leányzó nem halt meg, csak alszik. Történelmi időket élünk, felelősek vagyunk a történelemnek.“ A felekezeti békére vonatkozó kijelentései üdvösek és helyesek, a vörös rémet ő leányzónak nevezi, én más elnevezéssel illettem. Az 1928. február 28-iki felszólalásomban utaltam a veszedelmes szélkakasokra, éppen ez okból nem lett volna szabad alkalmat adni arra, hogy dr, Csige Varga Antal vörös múltjára való tekintettel az állandó választmányba beválasztassék és ha ez fölszólalásom ellenére megtörtént, akkor a sértettnek felebbezésem- hez csatlakoznia kellett volna, amihez törvény értelmében módja volt és a választást helyte- lenitenie kellett volna, amint azt Reck Géza is helytelenítette. Amikor én nyíltan irtani megállításaimat, nem foghatja rám a vád igen tisztelt képviselője, hogy gyanúsítok és bizonyos dolgokat sejtetek. Az én helyzetemet a sértettével szemben különösnek találom akkor, amikor a vármegyei hivatalos lapban közölt nyilt beismerések ellenére vádat emelt az ügyész ur annak megállapításával, hogy a vádak való volta mindenesetre legalább is fegyelmi eljárás megindításának alapjául szolgálna a sértett ellené-
