Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-03-05 / 19. szám

4 Békés 1927. március 5. Vidéki kávéitaiahban lépnek iel a szerzfl- désnélkflii színészek és árlisták. Budapestről je­lentik : Tekintettel arra, hogy a színészek és artisták a súlyos gazdasági viszonyok követkéz tében nagy számban vannak szerződés nélkül, a belügyminiszter a színészek és artisták megélhe­tési lehetőségeinek a fokozására megengedte, hogy átmenetileg egyes káv^házakban és éttér mekben a főváros területén kívül felléphessenek. Ez alkalommal csak magánszámokat lehet elő adni, úgymint ének, zeneszámokat és szavalato­kat. Má darabok előadása tilos Hözgj ölési meghívó A gyulai Testedző Egyesület értesíti tagjait, hogy évi rendes köz­gyűlését március 10 én tartja az ipartestület he lyiségében, melyre a tagokat meghívja az elnök­ség. Tárgy: A tisztikar kiegészítése Esetleges indítványok. Anyakönyvi hírek. Születtek : Teleki József. Baumhoff Borbála, Gácsi István Mátyás, Kurtán Margit, Monori László, Striffert Éva Pilko Erzsé­bet, Zarnócz Margit, Bratyuk József Vas Irma Mária, Beregszászi Elemér, Hornya József, Demkó Erzsébet, Rozália, Fazekas János Kiss László Ernő, Kéri Katalin, Ocsai János, Tar Juliánná, Kiss János, Polónyj Zita. — Házasságot kö­töttek: Braun József—Marksteiner Anna, Lup Mihály—Rapport Erzsébet, Sebestény Péter~Se- bestény Rozália, D. Nagy Albert—Cseke Ju­liánná, Czeglédi József—Csele Juliánná, Köböl Imre—Béres Erzsébet Sebestyén Antal—Kis Veronika, Nagy István—Kátai Erzsébet, Gyenge János—Pomucz Juliánná, Török János—Cseke Mária, Szabó András—Földy Erzsébet, Szász Ferenc—Mészáros Ilona, Nagy Károly—Kojári Gizella, Hermann Mihály—Schriffert Anna, Oroszi István—Juhász Mária, Gyepes Imre—Gergely Juliánná Matt Márton—Pomucz Zsófia. Fuchs Jstván—Nagy Mária. Elhaltak: Racz Rókusné Horváth Anna 40, Pfaff István 62, Benkő János 57 Klopcsek Ju'iánna 11 Pittner Margit 10, özv. Schriffert Sebestyénné Kern Terézia 75, Markó Juliánná 2, Tokai Mihály 71 Miklós István 58, Rácz Mária 13 Széles Andrásné Fekete Róza 37, Muntyán Tivadar 93, Kerekes György 24, Tajti László 14 Kiss Mihály 33 Nagy Kálmán 36 Kovács István 58, Braun Márton 66, özv. Stéberl Mihályné Vavrinszki Zsuzsanna 78, özv. Emhő Józsefné Máhr Mária 76 Kapusi Jolán 8 és Szabó Antal 15 éves korukban A Gyulai Munkásotthon Egyesület február hó 27 én délután 4 órakor tartotta meg rendes évi tisztújító közgyűlését a tagok élénk érdeklő­dése mellett. Az 1927. évre megválasztott tiszti­kar névsorát az alábbiakban közöljük: Elnök: Papp Károly, alelnök: Rapport István, pénztár­nok: Wiszt József és Steigerwald János titkár: Foris Gyula, Ellenőr: Pfaff Mihály és Horváth László, könyvtáros: Pécsi Lajos Választmányi tagok: Freiberger Ferenc Ottlakán Demeter, Petrier András Kendrella János, Juhász András, ifj Steigerwald István Titz István. Választmányi póttagok: Tóth Menyhért, Gombkötő József és Nagy József. Számvizsgáló bizottság: Abaházi Ar.drás, Fáskerti István, Hoffmann József. A Nemzeti Hitelintézet Részvénytársaság Gyulai Fiókja újólag felhívja a t részvényese­ket hogy korona értékű részvényeiket pengős részvényekre most már a legsürgősebben cse­réljék át Minden 30 drb 2000 K n. ó, illetve 300 drb 200 K n é. részvény helyett 1 drb 10 P n. ó. részvény adatik ki Akinek keve­sebb részvénye van 30, illetve 300 drb-nál, hozzávásárlás utján az intézet pénztáránál kiegészíthető, vagy eladásra felajánlható. A 10 P névértékre összevont részvény osztaléka 1926. évre 10.000 korona. 145 1—1 A Nagy magyar városi Olvasókör február hó 27-én a Göndöcs-népkerti pavillonban szépen si­került táncvigalmat rendezett, amelyen felülfizet tek a következők : Csomós Péter 10 pengőt, Cso­mós István 8 pengőt, Béres Mihály, Csomós Já nos 4—4 pengőt, ifj. Csőke Mihály 3 pengő 40 fillért, Kökény István Fáskerti Mátyás 3 — 3 pen gőt Beleznay István, B. Szabó Gábor 2 40—2 40 pengőt, Csomós Mihály, Bogár János, Flmta József 2 — 2 pengőt, ifj. Csőke István, Góg István 1 60—1 60 pengőt, mely feiülfizetésekért ez utón mond köszönetét a rendezőség. A szegedi kereskedelmi és iparkamara, tanulmányi ösztöndíjai A szegedi kereskedelmi és iparkamara február 15 iki teljes ülésén két, egyenkint 400 pengős pályázatot irt ki junius 30 iki határidővel olyan felsőipariskolát vagy kereskedelmi oktatási intézetet végzett ifjú iparo sok vagy kereskedők támogatására, akik szak májukban való tökéletesbedés céljából valamely külföldi oktatási intézetet kívánnak látogatni, vagy pedig hasonló célból valamely külföldi üz letben vagy üzemben akarnak elhelyezkedni. Az ösztöndíjra olyan ifjú kereskedők vagy iparosok pályázhatnak akik a szegedi kereskedelmi és iparkamarai kerülethez tartozó vármegyékben (Bácsbodrog, Békés, Csanád, Csongrád) bírnak illetőséggel A kérvények a vonatkozó okmányok kíséretében a szegedi kereskedelmi és iparkamara elnökségéhez intézendők Román akadékoskodás. B-harmegye nagy váradi székházának műremekét, a Feszthy féle milleniumi festményt a párisi döntőbíróság Ma gyarország részére kiadni rendelte. A képet ut nak s indították, de a biharpüspöki román vám hivatal vezetői a képet útjában feltartóztatták mig a román pénzügyminisztertől további intéz­kedést nem kapnak. Herczeg Ferene képes irodalmi hetilapjának az Uj Időknek 9 ík száma a lap rendkívül nép­szerű és bő rovatai : a szerkesztői, kertészeti, gasztronomóiai és szépségápolási üzenetek mel­lett közli többek között Herceg Ferenc és Thur­ston uj regényeinek folytatásait Falu Tamás és Szathmáry István verseit, Krúdy Gyula, Szemes Béla és Jan Bonot elbeszéléseit, Szirókay Kál­mán cikkét és még sok érdekes és időszerű cik­ket képet, Az U] Idők előfizetési ára negyedévre 6 40 pengő. Mutatványszámot kívánatra díjmen­tesen küld a kiadóhivatal Budapest, Andrássy- ut 16, szám. Közgazdaság« Az enyhe idő beálltával elérkezett az id-je a télvégi es kor .tava. z p metszésnek, A gazda- közönség azonban teljes-n tájékozatlanul áll a védekezésre vooa'kozól'g és különösen nehéz ré­szére az ei g.zodáe az újabban forgalomba jött különböző növényvéd Imi sv-rek közt. A m. kir. főldmivelesügyi miniszti-rutn Növényvédelmi és Nwjny forgalmi I ódája — hogy a gazdáknak a v-dekezést m**gköi>nyebb ts* — a hozzáfordu ók­nak készséggel nyújt djtalan f Ivllágositást a vé­dekezésre vonatkozólag és közli velük a Külön­böző, államilag kipróbált szerek használati mód ját és hatását. Ai érdeklődők válás bélyeggel ella'ott leveleiket küldjék bl a következő címre: »M kir, fo dmivelésügyi minisztérium Növény véd Imi és Nővéoyforgalmi Irodája, Budsp st, Y. O szághaz-tér 11 « A gyümölcsfa téli permetezése A különböző kart-vők által okoiott károk nagysága hazánk gyümölcstermesztésében hihe­tetlen összeget jelent. Almaáliományunkat vészé lyezteti a vértetü rohamos elterjedése, alma és körte termésünk úgyszólván kivétel nélkül férges és ezért export tekintetében számításba nem jö­het. IJgyszintón nagy károkat okoznak a külőu- böző gomba betegségek. Pedig elsőrendű érde­künk, hogy mesterséges beavatkozással gyümölcs- termelésünket megvédjük ezek pusztításától. Az eredményes védekezéshez azonbau szükséges, hogy a védekezést necsak szórványosan, egyes kertek­ben hajtsák végre, han .m teljesen, az egész or­szágban. Hogy az egyöntetű védekezés milyen ered­ménnyel járhat, arról szemléltető és tanulságos adatokat az egyes nyugati államok termelési sta­tisztikája nyújt. így pl. Amerikában az nlmater- m^s 70 százaléka volt férges az általános intéz­kedések életbeléptetése előtt és most, hogy ko- resztülv.tték minden vonalon az óvintézkedést, a termésnek alig egy fel vagy 1 százaléka fér­gesedig Ha eredményesen akarnak vrdekezni a kü­lönböző háztevők pusztításai ellen, a védekezést már télen meg kell kezdeni. A téli védekezés fő- kép kertápolással és permetezéssel történik. A kártékony rovarok áttelelő alakjai a fák kérgé­ben, repedésében várják meg a tavaszt s itt paaz- titbatók a legkönnyebben. Legelőször tehát ezek­nek a búvóhelyét kell megsemmisíteni, vagy a minimumra csökkenteni. Ha a fa törzsét kaparó­vassal és drótkefével a zuzmóktól ás mohoktól megtisztítottuk, a fe!cserep9sedett és repedezett kérget Ír kapartuk, úgy ezeknek a búvóhelyeit nagyjából megsemmisítettük. , H-j azonban a különböző formában áttelelő rovarok nem pusztultak el, ezeket permetezéssel beli műgsbmmi8iteni. A permetezést 10 százalékos gyümölcsfa karbolineummal keil elvégezni. A gyümölcsfakar- boiinsumos psrmetszés ideje az őszi lombhallás­tól a tavaszi rngyfakadásig terjed és évenként vagy legaiabb kétévenként m^g kell ismételni. Arra azonban nagyon kell vigyázni, hogy feltét­lenül lombbullás után, vagy 1—2 héttel rügy- fakados előtt végezzük a permetezést, mert a gyütaölosfikarbolíneum a zöld levélzetet leper­zseli, a fakadó rügyeket pedig feltétlenül meg­öli. ILgyos napokon permetezni nem szabad. A permetezést a korona csúcsán kell kezdeni és fő­tép arra legyen goi dank, hogy a szőlőparmeta- z síel ellentétben minden galy, ág és a törzs jól meglegyen a folyadékkal fürösztve, mein csak a Hajba, a keregbd s a Kéregrepudérekbe beivódó lé biztos tja munka eredményességét. A permete­zőre természetesen olyan permetező használandó, amelynek pmmetsugara a fa legmagasabb ágát is eléri. A közelben levő karókat és úgyszintén a tért szomszédos részeit is áztassuk m g alaposan, mert a teielő kártevők egyrésze esetleg idehuzó- dott A gyümólcsfikarbolin um nemcsak mint rovarirtósz-r elsőrangú, kanéin nagymértékben kedvez a fa fejlődésének is, mert a zuzmót és mohot elpusztítja és az öreg kéreg leválását és az nj héj megifjodatát elősegíti. A gyümo c f ^írboim-um nem azonos - ke­reskedésben levő ny. rs karboüneammal, mert ezt ep cialisan a gyümólcTik permetezéséhez készí­tik Nyers karbolineummal permetezni nem sza­bad, m-rt annak alkotórészét erős méregként hat­nak a fára s azt feltétlenül elpusztítja. H lyszüke miatt a kérdést részletesen to­vább nem tudjuk ismertetni. Aki bővebb felvilá­gosításokat akar, forduljon a válaszbélyeggel ellá­tott levélben a m. kir. földmiveiésügyi minisz­térium Növényvédelmi és Nővényforgalmi Iroda j .hoz, Bulsp st, Y Országház- tér 11., bol díjta­lanul megkapja a szükséges felvilágosításokat. I drb kettőseké, 2 drb vasbo­rona, I drb szecskavágó és hen- leskellékek is eladók Bonybádi-ut 8. szám alatt 134 1-1 Szeplőt, Köm őrt, pattanást elmulaszt, az arc üde és bársony sima lesz az „ILÜ 6ÍS arckenócs használata által. i3s í—• Práger Frigyes Szent József gyógyszertára (Józsefváros).

Next

/
Oldalképek
Tartalom