Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-12-24 / 103. szám
4 B6k«» 1927. december 24 Egyéni és közgazdaság. égig nőjjenek. Franciaország tehát szövetségesek után néz. Lelki szemeivel bizonyára visszaidézi azokat a háború előtti napokat, amelyekről a nálunk is hires Paleologue oly szépen ir emlékirataiban. Azokat a napokat, amelyeken a nagy csatahajó, a »France« vitte a köztársaság elnökét a cárhoz s amelyeken megszilárditották a sarejevoi merénylet után a francia orosz szövetséget s elindították szörnyű útjára a világháborút. De hol vannak ma a »pétervári szép napok« ? Ma Oroszország szövetségére számítani nem lehet s a francia kistőkések sem adják egyhamar oda ismét pénzüket Oroszországnak, ahol a tőke, a kamat elveszett. Olaszország, a latin testvér, ma külön utakon jár. Az Adria nem »maré noátro« addig, mig a hatalmat rajta Szerbiával meg kell osztania. Azután az olasz ma talán az egyetlen kulturnemzet Európában, ahol nincs »egyke« probléma. Ott ha talmas tnlszaporodás van, amelynek gyarmatokra van szüksége, ezeket pedig a Páris környéki nagy osztozkodásban nem kapott, Franciaországnak ma komoly szövetsógeso csak a kis entente. Lengyelország nem tarozik ugyan a kis eutentéhez, de benne, tagadhatatlanul, nagy a francia rokonszenv. Lengyelország azonban két nagy malomkő: Orosz- és Németország között van, az uj apró balti államok sem barátai és a háta mögötti Csehország sem rokonszenves előtte. Francia- ország mai politikájának ezért egyik főcélja, Lengyelország csatlakozása a kis ententéhez. Ez a politika bírta reá most Lengyelországot, hogyha egyelőre mint megfigyelő is, elmenjen a kisentente legközelebbi bukaresti tanácskozására. Vájjon miről beszélnek majd egymás között a kisentente küldöttei ? Bevallják-e egymásnak őszintén, amit a nagy angol lapok már szinte nyíltan megírnak, hogy Csehországot lehetetlen földrajzi alakulata, a cseh-tót egység hazug fikciója halálra Ítélték ! Elismerik-e a délszláv egység humbugját, a vallási és nemzeti áthidalhatatlan ellentéteket? Benéz-e majd a cseh és jugoszláv külügyminiszter Nagyvárad és Kolozsvár utcáiba és meglátják-e a kifolyt magyar vért, a »magas kultúrát«, amely egyedül a kisebbségek igazi kultúrájának elnyomásában nyilvánul meg ? Meglátják-e a szédületes korrupciót, amely az ilyen állam minden erkölcsi alapját tönkre teszi? Karácsony van és Európában nagyobb a zűrzavar, mint a világháború előtt volt. Mindent, ami igazságon, megszentelt tradíciókon nyugodott,, meggondolatlan kézzel tönkre tettek és most itt a rossz tett gyümölcse, a chaos a rend helyett, amelyet akartak. Ebből a gomolygó kődből, a mi igazságunk napfényének kell kiragyogoia, ha nem csüggedünk, ha dolgozunk, ha a mi nagy és szent problémánkban Szent Pálra gondolunk, aki ezeket irta: »kérve kérlek, hirdesd az igét, légy rajta alkalmasan és alkalmatlanul, ints, kérj, dorgálj teljes türelemmel és tudománnyal« . . . Olasz lapon az erlyi Maki A római és milánói lapok nyomán most Olaszország valamennyi lapja behatóan foglalkozik az erdélyi eseményekkel. A génuai Cittadino az erdélyi magyarok véres üldözéséről cikkezik. A firenzei Nuovo Giornale azt írja, hogy Erdélyben újabb merényletet követtek el a magyar kisebbségek ellen. A milánói Ambrosiano „Embervadászat Erdélyben“ címmel hallatlan brutalitás nak, példátlan kegyetlenségnek nevezi a románok eljárását A tr eszti II. Piccolo della Sera „Dühöng a román terror Erdélyben“ címmel és „Román diákkisasszonyok orgiája egy nagyváradi zárdában“ alcímmel ir a véres eseményekről. A velen cei Gazetta „Erdély rémnapja“ cimü cikkében foglalkozik a december 10-iki eseményekkel. Valamennyi lep egyöntetűen megállapítja a román kormány felelősségét A gazdálkodás, vagyis a javak termelése és fogyasztás, teljesen az egyéni szabadság elvei alapján megy végbe és ez igy is van helyesen és célszerűen. Ámde ezzel kétség- tslenül együtt jár az egyén nagyobb felelős sóge is, amint a fokozottabb szabadság minden téren fokozottabb felelősséget is jelent. Különösen kát igen fontos momentuma a gazdálkodásnak van majdnem teljesen az egyéni szabadságra hagyva: a termetes és a szükséglet kielégítése. Mit és mennyit produkálunk munkánkkal, tőkénkkel úgyszintén, hogy minek a szükségét érezzük és igyekszünk ennek folytán megszerezni, úgyszólván teljesen az egyének tetszésére van bizva. Természetesen ezeknél a momentumoknál a legnagyobb is az egyén felelőssége embertársaival és a közületiéi szemben. Nem vonhatjuk például kétségbe, hogy senki sem hagyná földjét parlagon heverni, anélkül, hogy legalább is erkölcsi súlyos felelősséget ne venne magára. Ami pedig áll a földre, mint egyik legfontosabb termelési tényezőre, ugyanaz áll a munkára is, mint másik fonton termelési tényezőre. És ha kötelezettség áll fenn általábm a rendelkezésünk alatt álló termelési tényezők felhasználására, úgy bizonyára kötelezettség áll fenn azoknak mikénti felhasználása tekintetében is. A termelésnél ez a kérdés nem igen szorul szabályozásra vagy beavatkozásra a közület részéről. Tűrhető mértékben megvan ugyanis az egyénekben a készség, hogy a termelési tényezőket minél nagyobb mérvben értékesítsék és kihasználják és igy az egyetemes gazdálkodás érdekei a termelés terén eléggé védve vannak. Kevésbbó vannak azon • ban ezek az érdekek védve a szükségletek kielégítése vagyis a fogyasztás terén. Itt az egyéni hajlandóság, az egyéni önkény teljes mértékben érvényesül és pedig igen sokszor a közület kétségtelen kárára Különösen nagy jelentőségű valamely közület, ország, nemzet gazdasági életének alakulására az olyan javak fogyasztása körüli viszonyok alakulása, amelyeket az illető ország maga nem produkál, hanem azokat idegenb ői szerzi be. Itt kétségtelenül mindenki könnyen beláthatja, hogy az egyéni teljes szabadság esetleg odavezethet, hogy egy nemzet gazdaságilag függő helyzetbe kerülhet olyan más országoktól, amelyektől szükségleteinek egy részét beszerezni kénytelen. Ha ezek a szűk • ségletek mellőzhetetlenek, akkor természete sen a helyzeten nehéz segíteni. Máskép áll azonban a dolog, ha olyan szükségletekről van szó, amelyeket könnyedén elhagyhatunk, ily esetben a legsúlyosabb felelősséget veszi magára az egyéni gazdaság, ha szükségleteit a külföldről fedezi és igy belföldi javakat ha a külföldre juttat és ezzel a nemzeti vagyont csökkenti olyan szükségletek kielégítése által, amelyeket esetleg bátran mellőzhetne. Sohasem volt felesleges a magyarságot arra figyelmeztetni, hogy szorítsa meg igényeit olyan javak irányában, amelyeket túl - nyomólag külföldről importálunk, de ma, kol- dusságunkban, ez százszoros kötelessége mindenkinek, akinek a nemzet gazdasági jóléte szivén fekszik, Hosszú, századok óta tartó gazdasági függésünknek, amely a történelem tanúsága szerint mindig együtt jár a politikai függőséggel Is, majdnem egyedül az volt az oka, hogy mindig többet fogyasztottunk, mint a mennyit produkáltunk és pedig fogyasztottunk olyan javakat, amelyeket a külföldről importáltunk. Az Ausztriával való politikai és gazdasági közösségünk idejében a közös vámterületet okultuk azért, hogy el voltunk árasztva Ausztria ipari gyártmányaival, amelyek vámmentesen kerülve hozzánk, az államnak jutó minden előny nélkül csábították népünket a könnyelmű költekezésre. Ma megszűnt ez a közös vámterület, ma vámot vesz az állam minden, a külföldről bejövő áru után, ámde ez ópensóggel nem csökkenti azt a veszteséget, amely ezeknek a külföldi cikkeknek fogyasztása révén éri nemzeti vagyonúnkat. Hiszen a vámot is a belföldi vásárló fizeti meg és a külföld csak megkapja a vám dacára termelvóuyének egész értékét Az áru ára tehát csak egészben olyan érték, amely a külföldnek jut. Minden fillér tehát, amely szükségtelen, tenyüzési cikkekért külföldre megy, a nemzeti vagyont apasztja minden ellenőriek nélkül és gazdasági függőségünket fokozza A folyó esztendő első kilenc hónapjában különösen megdöbbentően emelkedett a külföldről behozott és bátran feleslegeseknek nyilvánítható áruk mennyisége és értéke. Általában nagy aránytalanság mutatkozik a külföldről behozott és általunk oda kivitt áruk értéke között. Amíg az 1926. esztendő ugyanezen kilenc hónapjában csupán 81 millió pengővel hoztunk be több értékűt, mint ameny- nyit kivittünk, addig az 1927. jan.—szeptember hónapjaiban ez a különbség a kivitol rovására 276 millió pengőre emelkedett. Röviden kifejezve 276 millió pengő volt az az összeg, amennyivel többet adtunk a külföldnek, mint amennyit onnan visszakaptunk. Ebben a 276 millióban beutfoglaltatik természetesen olyan áruk ára is, amelyeket nem nélkülözhetünk, amelyek a termelési tényezők, a munkaerő, a föld fenntartásához és hasznosításához szükségesek, pld a fa, a különféle gépek, a ruházati anyagok egy része stb. Ezek között is vannak természetesen olyanok, amelyeknél minden nagyobb hátrány nélkül megszoríthatnék igényeinket és ha gazdaságilag talpra akarunk áliani, akkor meg is kell szorítanunk. Ellenben teljesen mellőznünk kellene olyan külföldi áruk vásárlását, amelyekre egészen nyugodtan állíthatjuk, sem mi szükségünk sincsen. Ilyenek például a selyemáruk, amelyekből a mondott kilene hónap alatt 38 millió pengő értéküt hoztunk be, 16 millióval többet, mint az 1926. év ugyanezen időszakában: ilyenek a déli gyümölcsök, amelyekből 7 millió pengő értékű jött be, épen kétszer annyi, mint az előző évben Ezek az értékek kétségtelenül minden haszon nélkül mennek ki a külföldre, apasztják nemzeti vagyonúnkat és előmozdítják, fokozzák eladósodottságunkat, gazdasági függőségünket. Ezen a téren nemcsak az igények megszorítása de azoknak egyenes megtagadása a legelemibb kötelesség a hazával szemben. Nem lehet az egyéni gazdaságnak sem feleslege, ha nincsen a nemzeti gazdaságnak. Annak pedig nincsen, hiszen súlyos kötelezettségek terhelik az álla mot, amelyeknek csak a jövő nemzedék hosz szu sora fog tudni megfelelni. Minden pengő, amely felesleges árucikkekért megy a kük földre, meghosszabbítja utódainak kötelezettségeit, ha pedig nem szűnünk kifelé költeke ni, akkor adandó alkalommal gazdasági függésbe jutunk oly&n államokkal szemben, amelyeknek népe takarékosabb, előrelátóbb és tartózkodik a felesleges kiadásoktól, ha azokkal nem a saját polgárait táplálja. A nemzet közgazdasági életének 1 e- rője nem adhat jobb és hasznosabb kar; ^.o- nyi ajándékot a jobb érzésű honfiaknak, n nt azt a tanácsot, hogy takarékoskodjunk és mindenképen óvakodjunk olyan felesleges árucikkek fogyasztásától, amelyeket a külföldről kell megszereznünk.
