Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-12-03 / 97. szám

1927. december 3. Békés 3- Belépődíj 20 fillér Hetek óta szorgos és ügyes kezek dől goznak, hogy minél több kedvesebb és ötle­tesebb tárgyat állítsanak össze a Misszió ka­rácsonyi vásárjára, hogy az igy eladott tárgyak árából begyült összegen minél több könnyet töröljenek le a szenvedők arcáról és * miuél több mosolyt fakasszanak azokon az arcokon, ahol a szivekben az öröm oly ritka vendég. Szeretettel kérünk mindenkit tekintse meg ezt a pompás vásárt. Nemcsak minden vásárlási igényt elégít ki az ott kiállított tár­gyak sokfélesége, szinpompás halmaza és sok ötletessége, hanem az ott vásárló a jótékony­ságot is gyakorolja, hiszen oly sok a szenve­dés, a nyomor ebben a határmenti városban s annak külső részein A vásár december 3-án és 4 én lesz a Polgári Körben délelőtt 10 órától 12 óráig és délután 3 órától 7 óráig Belépődíj 20 fillér. Mindegyik napon délután 5 órától tea lesz. Egy tea ára süteménnyel 1 pengő. A teát — a jótékony célra való tekintettel — az Ur- leányok kongregációjának tagjai szolgálják fel. Hisszük, hogy a nagy gonddal, munkával és szeretettel összeállított vásárnak nagy si­kere lesz. iris liiftf tagfelvétele. December 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén délután 4 órakor a plébánia templom­ban tartják a helybeli Mária Kongregációk ünnepélyes tagfelvételüket, mely alkalommal Brém Lőrinc prelátus-kanonok fogja a szer­tartásokat végezni. A templomi szertartás után a gyulai rom. kath. reálgimnázium Ifjúsági Mária Kongre­gációja délután 5 órai kezdettel ünnepélyt rendez az intézet tornatermében. Az ünnepély műsora a következő: 1. Megnyitó beszédet mond Wiítmann Endre (VIII. o. t.) a kongregáció prefektusa. 2. Witt: Virgo Immaculata. Énekli az ifjusági énekkar. Vezényli Káiolyi Gábor reál­gimnáziumi tanár. 3. Reviczky Gyula: Imakönyvem. Sza­valja Vizváry György VIII o. t. 4. Ch. F. Gounod: A ve Mária. Előadja az ifjusági zenekar. Dirigál Káiolyi Gábor. 5. Ének Szűz Máriáról. Előadja az Árpád­házi boldog Margit Kongregáció énekkara. Vezényel Takácsig Béla, 6. Ünnepi beszédet mond Szabados Antal, a kongregáció prézese. 7. Ett után: Ave Maris Stella. Énekli az ifjusági énekkar. 8. Auer István: Magyarország Nagyasz- szonyához. Szavalja Ki dón László VII. o. t. 9. G Verdi: Miserere (Troubadour). Elő­adja az ifjusági zenekar. 10. Zárszót mond dr. báró Apor Vilmos szentszéki biró, plébános. » 11. Pápai hymnus. Énekli az ifjúsági énekkar. 12. A fehér sereg indulója. Énekli az ifjúsági énekkar. Ismeretterjesztő előadás az állam) nép Iskolában. Folyó hó 6-án, kedden este 7 órakor az állami népiskola tornatermében ismeretterjesztő előadást tart. Az előadás sorrendje: 1. Rossz szo­kások a magyar nép életében. Előadó Schád János áll. tanító. 2. Szavalat 3. Toldi Miklós vetített képekkel. Magyarázattal kiséri Mazurek Ferenc áll. isk. igazgató. Belépődíj nincs. Önkéntes ado­mányokat, hogy mozgóképeket is mutathassunk be, köszönettel fogadunk. Az előadásra városunk lakóit szeretettel meghívja a rendezőség. A románok börtönre ítélték a magyar leányt, aki a trianoni A kolozsvári román hadbíróság, amely a ma is érvényben levő ostromállapot alapján a „hazaárulás!“ és „összeesküvési“ pörök pol­gári vádlottjai fölött Ítélkezik, egy fiatal ma­gyar leányt ültetett a vádlottak padjára. Lo vász Böske, a nemrég elhunyt gróf Zichy Tivadar egyik gazdatisztjének leánya azárt került katonai bírák elé, mert egy trianoni jelvényt hozott Magyarországból és ezt a nyá­ron keblére tűzve viselte, amikor tanyájukról a szomszédos faluba ment. Útközben találko zott egy grauicsár századossal, akivel már ré­gebben nézeteltérései voltak és a kapitány azonnal megtette a följelentést a hadbíróságon Lovász Böske ellen. A fiatal urleány a tárgyaláson nem ta­gadta, hogy viselte a jelvényt és megadással jelvényt viselte. nézett a katonai bírák ítélete elé. A tárgyalás érdekessége a hivatalból kirendelt védőnek, dr. Georgescu Mirceanak vódőbeszéde volt, amelyben azt fejtegette, hogy e kis jelvények épp oly kevéssé ártanak Romániának, mint amennyit Magyarországnak használnak. Hi­szen egy fiatal leány talán inkább hiúságból, mint belső meggyőződésből viselheti a magá- banvéve ártatlan jelvényt. A hadbirdságot nem győzte meg a védő ékesszólása, mert a katonai bírák egy hónapi börtönre Ítélték a fiatal leányt, aki nyomban megkezdte a büntetés kitöltését. Nemcsak a magyarok, hanem a magyar­sággal békét kereső román lakosság körében is nagy megütközést keltett a kegyetlen ítélet. megrágalmazta az orvost. Per egy betegnek a gyulai kórházba való szállítása miatt. Érdekes rágalmazási pert tárgyalt a deb­receni törvényszék. Pálfi Ádám püspökladányi gazda ellen nemrégiben rágalmazás miatt per indult, mert Domokos Lajos püspökladá­nyi orvosról többek jelenlétében sértő ténye­ket állított. Még a nyáron ugyanis Pálfi Adám nagy­bátyját, Pálfi Gyulát a rokonság dr. Domokos Lajos orvos tanácsára beszállittatta a gyulai elmegyógyintézetbe, hogy hozzáértő orvosok kezelésében részesüljön, Pálfi Adám azonban ellenezte nagybátyja beszállítását s hamaro­san ki is hozta a tébolydából. Ezt követően nemsokára egy alkalommal a család több ismerősének a jelenlétében a következőket mondta ■ — Nincs semmi baja se a nagybátyám, nak, csak a gazemberek vitették a bolondok házába, hogy eltegyók az útból. A súlyos sértéseket magára vette dr. Domokos Lajos orvos és rágalmazás miatt feljelentette a szabadszáju, bölcselkedő gaz dát A tegnapi főtárgyaláson az elnök kérdé­sére azt adta elő, hogy a kijelentéseket csak­ugyan megtette, de azokat nem az orvosra hanem a rokonokra értette. A megrágalmazott orvos és néhány tanú kihallgatása után hozott Ítéletet a bíróság amely szerint rágalmazásban találta bűnösnek Pálfi Adám gazdát és 25 pengő pénzbünte­téssel sújtotta. Az ítéletben úgy a sértett, mint az elitéit megnyugodott s igy az jogerős. j Alkalmi vétel folytán spines püntos DIVATCIPÖ 15 pengő. Az összes divatáruk ki­vételes olcsón kaphatók NÁDOR-nál 969 i-i a postaépületben---------------------------------------------------------a HÍ REK. Lamplonos fsivonniás lesz a Kormányzó Ur tiszteletére A Gyulai Levente Egyesület a Kor­mányzó Ur Őfőméltósága névnapja alkalmából dec. 5-án, hétfőn este 7 órakor a leventék, cserkészek és középiskolai ifjúság bevonásával a Kormányzó Ur tiszteletére lampionos felvonulást rendez. A menet az állami elemi iskolából indul és halad a következő útvonalon: Kossuth Lajos, Városház, Petőfi, Br. Wenckheim B., Erdélyi S., Árpád, Megyeház, Kossuth Lajos utcákon át Kérik a lakosságot, hogy ezen az útvonalon a felvonulás tartamára az ablakokat világítsák ki. A felvonu­lásban résztvevőkhöz a megyeháza erkélyéről dr. Kovacsics Dezső főispán beszédet intéz. Házasság. Gyenes István dr. Pest-Pilis-Solt- Kiskunvármegye szolgabirája és vitéz ényi Dömö­tör Mária november hó 26-án délelőtt tartották esküvőjüket Gyulán. Násznagyok voltak: dr. Ko­vacsics Dezső főispán és dr. Vangyel Endre fő­szolgabíró. Az egyházi szertartást dr báró Apor Vilmos plébános végezte. Házasság. Néhai Farkas Lajos volt gyulai folyammérnökségi főmérnök és neje Kövér Marianne leánya: Zsuzsa november hó 26-án házasságot kötött Szolnokon Halasy Ferenc földbirtokossal. Szülői értekezlet. A polgári fiúiskola tanári kara december hó 4-én délután 3 órakor a Jókai Mór utcai épületben szülői értekezletet tart, amelyre a szülőket és érdeklődőket ezúton is meg­hívja az Igazgatóság. Halálozás. Szép reményekre jogosító, kedves és törekvő fiatal életet vágott derékban a kérlel­hetetlen halál. Ifj. Garay János november 29-én a halotti szentségek ájtatos felvétele után elhunyt. Temetése december 1-én volt a Szentháromság temető kápolnájából általános, megható részvét mellett. Az engesztelő szent mise-áldozat ugyan­aznap reggel 8 órakor volt az anyatemplomhan, Ifj. Garay íános halála mély gyászba borította szüleit, testvéreit, nagyszüleit és rokonságát s mindazokat, kik jövöjéhez reményeket fűztek. — Nyugodjék békében Csak egy pengőt! A Szociális Misszió a kö­vetkező adományokat kapta: Gyula város 52, Békésmegyei Takarékpénztár 24, Államépitészeti hivatal 20, Munkásbiztositó pénztár 16, Alispáni hivatal 15, Gyermekmenhely, Ármentesitő társulat, Vármegyei számvevőség 11—11, Ipartestület 10, Polgári leányiskola 7 50 pengőt, összesen 177 pen­gő 50 fillér. A nagylelkű adományokat hálás szív­vel köszöni a Misszió vezetősége. (A nyugtázást folytatjuk.) Halálozás. Pick Sámuelnek, az Alföldi Cukor­gyár rt igazgatójának neje elhunyt Sarkadon. Tegnap temették a széles körben tisztelt, jótékony- lelkű úrnőt nagy részvét mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom