Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-10-22 / 85. szám
4 Békés 1927. október 2. fii I Rt m m. Teaest A Szociális Misszió nagymagyar- városi szakosztálya vasárnap este 7 órai kezdettel a Nagymagyarvárosi Olvasókörben jótékonycélra teaestét rendez, amelyen sziveseti látja és szeretettel meghivja a missziós ügy minden barátját és pártfogóját. A katolikus Ifjúsági önképzőkör folyó hó 26-án, szerdán este 8 órakor működését megkezdi, miért is ezúton kéri fel tagjait az Önképzőkör vezetősége, hogy az összejövetelen megjelenni szíveskedjenek. Eljegyzés. Özv. Hadházy Audrásué szül. Berényi Mária és hoch-etschi Abendorff Richárd m. kir, huszárszázados jegyesek. Gyula, 1927. október hó. A József klr. herceg Szanatóriumi Egye sfilet, mint értesülünk a Gyulán létesített és közeljövőben rendeltetésének átadandó dispensaire javára december hó 7-én egy elevenujság keretében bemutatásra készülő, fényesnek és változatosnak Ígérkező nagyszabású műsoros estét készül rendezni, örvendünk ennek, mert városunk társadalmi életébe elevenséget hoz, másrészt pedig reméljük, hogy ezt az uj intézményün\et is gazdagítani fogja a szép sikerűnek Ígérkező est, amely iránt már is általános érdeklődés mutatkozik — ügy tudjuk, hogy még csak az előkészületi munkálatok és tervezgetések folynak s ha a műsor kialakul, akkor fog az egyes helyi szereplők felkérése és a nagy bizottság egybehivása megtörténni. á GyAC teaestélye A gyulai Atlétikai Club tagjainak és vendégeinek szórakoztatására első teaestélyét, melynek sikeréről 60 tagú bizottság gondoskodik, november 5-én (szombaton) tartja meg a Komló helyiségeiben. A teaestély kezdete este 8 órakor. Belépődíj teával együtt személyen- kint 1 pengő 60 fillér. Az estélyre külön meghívók kibocsájtva nem lesznek. Halálozás. Őszinte részvéttel értesülünk, hogy Hegyi Istvánné szül. Cs Demkó Terézia f hó 20-án éjjel 1 órakor, életének 72-ik, boldog házasságának 50-ik évében, hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után csendesen elhunyt. A tiszteletreméltó matróna elhunyta mély gyászba borította a Hegyi, Démusz, Vlagyo- vits és Róth családokat. Temetése ma délután 3 órakor ment végbe megható részvét mellett. Az engesztelő szentmise áldozat folyó hó 22-én reggel fél 9 órakor fog az anyatemplomban az egek Urárak bemutattatni. Béke poraira! Kiszabadult és újból lopott. Tímár Miklós endrődi napszámos életének javarészét az ország különböző börtöneiben töltötte el. Ez év augusztusában szabadult a pestvidéki törvényszék fogházából, de már augusztus hó végén ismét a börtönbe került. Timárt Ceglédbercelen fogták el, mert több helyről ruhaneraüeket és élelmet lopott. A megrögzött bűnöző a most megtartott tárgyaláson beismerte tettét és azt mondotta, hogy a lopásra nagy nyomora vitte rá, majd megköszönte a rászabott két és félévi fegyházbü itetést. Szivgárda felhívása. Felkéretnek a jelenlegi és volt szivgárdisták, valamint szüleik, hogy folyó hó 23-án (vasárnap) délután 4 órakor a gimnázium tornatermében megjelenni szíveskedjenek. A gárda ez alkalommal vesz búcsút megszervezőjétől és vezetőjétől. áz orosházi szoborleleplezés. Október 23-án leplezik le az orosházi hösök emlékére emelt szo- bormüvet. Anyakönyvi hírek. Születtek: Varga Ferenc, Gácsi Mályás, Sál Erzsébet, sarkadi Márky Zsófia Erzsébet Mária. — házasságot kötöttek: Schröder Ewoldt Miklós—Féhn Mária, Schnäbel János Pál —Vas Margit. Kontraszty Imre - Pikó Róza, Gebei Ferenc—Lauró Erzsébet, Szoboszlai György— Bodnár Zsuzsánna — Elhaltak: özv Kurilla Pálné szül. Barják Erzsébet 62, Vidó Ilona 2, Weinberger János 49, Sugár Lajos 6, Kelemen Péter 54, Gerebenics István 71, Szikes Márton 47, Kovács Istvánné sz. Gál Rozália 50, özv. Fábián Lajosné sz. Bállá Juliánná 84, özv. Hódos Tivadarné sz. Muntyán Perszida 90, Hegyi Istvánné sz. Demkó Terézia 71, Jevuczó Illés 79 éves korában. A Polgári Kör választmánya — amint a tagok előtt ez már ismeretes, — nagy áldozatok árán megvette a Dobay János cég közel 3000 kö tetes kölcsönkönyvtárál, s ezzel a vidéki társas, körök könyvtáraival szemben minden valószínűség szerint az első helyre kü/.dötte fel magát, most könyvállománya az 5000 kötetet megközelíti A Polgári Kör választmánya meghozta ezt az áldozatot abban a tudatban, hogy ez kötelessége volt. Minthogy igy a megnagyobbított könyvár iránt városunké n igen nagy érdeklődés nyilvánult meg, ezu on is tehát köztudomásra hozzuk, hogy az eképpen megnagyobbodott könyvtár november 4-től kezdve a Polgári Kör tagjai számára a már ismert feltételek mellett nyitva áll. Minthogy pedig a Kör nemcsak a kölcsönkönyvtárbán talált könyveket vette meg, hanem megvette mindazokat, melyek a „kölcsönjegyzék“ szerint egyeseknél még kint vannak, tehát most már ezek a könyvek a Polgári Kör tulajdonát képezik, ezt az alkalmat felhasználva, ezúton is felkéri a választmány mindazokat, akiknél Dobay-féle kölcsönkönyvtáöi könyvek vannak, hogy azokat a Polgári Körben a heti könyvtári órákon vagyis kedden és pénteken délután 4-6-ig beszolgáltatni szíveskedjék. Rablótámadás egy leány ellen. Egyik este Szarvason este 7 óra után a Beliczey-uton — amely még ebben az időben elég forgalmas — vakmerő rablótámadást kísérelt meg egy elvete' mült ember Medvegy Erzsébet nevű fiatal leány ellen. A rabló — akiről mint később kiderült, Molnár György 25 éves szarvasi lakos — a megrémült leányt ütlegelte és a pénzét követelte. A szorongatott leány segélykiáltásaira figyelmessé lettek a közeli csendörlaktauyában levő csendőrök és lefülelték a menekülő rablót, letartóztatták és átkisérték a gyulai kir. ügyészség fogházába. „KIRÁLY“ MOZGÓSZINHÁZ Telefon 82. GYULA. Telefon 82. I 1927. évi október 22 én, szombaton délután Ví? e^te órakor FOX JOURYAL aktualitások a világ minden részébűi 1 felvonásban. Faliamét-filmek ! Fanainet-filmek ! A négyes fogai amerikai vigjáték 7 felvonásban. Főszereplők : FLORENCE VIDOR és TOM MOORE. Vörös és fekete történet a rulett rabjairól 8 felvonásban. Főszereplők: LOIS MORAN és BEN LYON. 1927. évi október bő 23-án, vasárnap d. u. 3/44, i/47 és este 1 ^9 órakor m acts’ ár híradó honi aktualitások I felvonásban. AZ ÖRDÖG CIMBORÁI Ur. Collin kalandjai 8 felvonásban. Főszereplő: OSSI OSWALDA. FÉLTÉKENYSÉG egy házasság története 6 felvonásban. Főszereplők: PUTTY LIA és WERNER KRAUSS. Felhívás a leventékhez és gondviselődhez. Felhívja a Levente Egyesület a belterületi 13—21 éves levente köteles ifjakat, hogy minden vasárnap délután 3/t2 órakor az állami elemi iskolábm a levente foglalkozásokon jelenjen mng, mert elmaradásuk esetén gondviselőjük 80 pengőig terjedhető pénzbírsággal lesznek sújtva, a leventéket pedig a rendőrség elövezeti. Közli a Levente Egyesület, hogy minden levente részére a foglalkozáson való megjelenésüket igazoló „Ellenőrző lap“ lett kiadva. A leventék gondviselői minden foglalkozás után saját érdekükben szerezzenek ezen ellenőrző lap megtekintése által meggyőződést arról, hogy a gondviselésükre bízott levente a foglalkozáson megjelent-e. Temetés előtt enni kért a tetszhalott Rosenberg Henrik 87 éves soproni magánzó súlyosan megbetegedett Később agyvérzés állt be, am i után teste teljesen megmerevedett és az élet minden szimptoraája eltűnt. Hozzátartozói az anyakönyvi hivatalban bejelentették a halálesetet, tudatták a rokonokat és a temetés idejét is meghatározták. Mikor a holttestet a koporsóba helyezés előtt megmosták, lassanként megelevenedett, majd felébredt és enni-inui kért. Állapota most kielégítő. — Mitől volt olyan szép a szomszéd ur tengeri termése ?-- Mert „ Azoform“-mal oltottam be a talajt. — Mi az az „Azoform“ ? — Az „Azoform“ egy hasznos talajbaktérium, vagy taiajgomba csirája, mely a nyers talajt felőrli, vegyileg felbontja és ez a felbontott talaj a növények táplálására alkalmasabb. Az én teuge- rim azért volt tehát mindig szebb és azért volt holdanként 4 q tengerivel több termésem, mert a talajt „Azoform“-mai oltottam. • — Használható az búzánál is ? — Hogyne, minden növényhez használható az „Azoform“ oltóanyag. — Hol lehet azt kapni ? — Gyulán egyedül Jnhász László tartja Kossuth Lajos-utca 4. sz alatt, ugyanott használati utasítás is kapható 826 2—2 Tőzsde. Zürichben a magyar pengőt 90’65-el jegyezték. Valuták 1 Angol font 27 98 100 Szokol 16 96 100 Dinár 10 04 100 Dollár 57100 100 Fr. frank 22 60 100 Lei 3 61 100 Lira 31 60 100 Márka 136 75 100 Schilling 80'85 100 Sv. frank 11045 Gabonaárak 77 kg tiszavidóki 78 kg. tiszavidóki 79 kg. tiszavidóki 80 kg. tiszavidóki Rozs — — — Árpa — — — Tengeri — — — Sörárpa — — — Repce — — — Zab - - - Korpa — — — Köles — — 30.25-30 40 30-65-3085 30 90-31-00 30 95—31 05 28 60-28 80 25 25-25 75 24-50-24-75 26 50-2850 4600—48 00 23-50—2400 17-00-17 50 2300-24 00 KOSZORÚK Mi ml szent re ízléses kivitelben élővirággal a legolcsóbb árbau csakis nálam kaphatók. Megrendeléseket a Virágcsarnokban és kertészeti telepemen Kertész-utea 40. szám alatt a mai naptól lehet eszközölni. — Szives pártfogást kér 794 4-7 Kegyes József.