Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-01-29 / 9. szám
4 Békés 1927. január 29. nálatlan és ha kihasználtatnék, az ecetipar tel jes romlását vonná maga után. Az ország megcsonkítása következtében tehát az ecetgyártásnál is beállott az a sajnálatos helyzet, hogy a meg levő gyárak termelésüket redukálni kénytelenek, hogy exisztenciájukat ezen a módon biztosíthassák. HÍREK. Főispánunk Badapestea Dr. Kovacsics De zső, vármegyénk szeretett főispánja kedves nejével együtt, mint meghívott vendég, résztvesz a miniszterelnök által szombaton este a budai miniszterelnöki palotában rendezendő fogadóestélyen. Emlékeztető. A Békésmegyei Takarékpéns tári Egyesület folyó hó 30-án, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja 1926 évi rendes közgyűlését, székházában. Dr. Karácsonyi János nagyváradi felszentelt püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a magyar történettudománynak ezidősze- rinti legnagyobb tudósa, városunk szülötte, rokonai látogatására Gyulára érkezett s 4 napi itthon tartózkodás után tegnap elutazott Mint értesülünk, a tudós szerző folytatja „A magyar nemzet története“ cimü megkezdett nagy munkáját s annak harmadik része, mely a magyarságnak a nyugati kereszténységre téréséről szól, már a közel jövőben megjelenik. A nagy gonddal és alapos kutatások után készült uj munka meg jelenését nagy érdeklődéssel várja a tudományos világ. Jóváhagyott alapszabály. A belügyninisz-' ter a Tótkomlós és Vidéke Sak-Kör alapsza bályait jóváhagyta. A derék tótkomlósiak most már zavartalanul sakkozhatnak a >32 gömbös« sakkfigurákkal A Katolikus Kör Ifjúsági önképzőköre rendes összejövetelét február 3 án, csütörtökön este 8 órakor tartja meg. Kéretnek a tagok hogy teljes számban jelenjenek meg. Halálozás. Folyó hó 24 én Budapesten elhunyt idősb. Garay Imre 84 éves korában. Az elhunytban Garay János ékszerész édesapját gyászolja. Jó reményben. A Közalkalmazottak Nem zeti Szövetsége a múlt hét végén kihallgatásra jelent meg a kormányelnöknél és átadta a köz- szolgálati alkalmazottak memorandumát, melyben illetményeiket a lehető legrövidebb idő alatt ren dezni kérik. Ugyanebben kérik a nyugdíjasok illetményeinek is a törvény értelmében való rendezését. A miniszterelnök kijelentette a küldöttségnek, hogy a memorandumot tanulmány tár gyává teszi s annak egyes pontjait a pénzügy- miniszterrel is le fogja tárgyalni. Sál József Ipartestületi elnök Központi kitüntetésének átadása 1927 év január hó 31 én (hétfőn) délután 5 órakor az ipartestület helyi ségében a kiküldött jelenlétében lesz. Ezen kitüntető aktushoz az Ipartestület tagjait meghívjuk és számos megjelenést kérünk. As Ipartestület. Házasság Dr. Tits József gyulai születésű, jelenleg ujkigyósi községi orvos e héten, kedden délután tartotta esküvőjét Vertán Emil gyula- várii községi főjegyző kedves leányával Jolánkával. Uj lap. A m kir miniszterelnök megengedte, hogy a Békésmegyei Gazdasági Egyesület Solyomi Lipót felelős szerkesztő kiadásában „Egyesületi Ertesitő* címen Békéscsabán havonta egyszer mezőgazdasági jellegű időszaki szaklapot jelentessen meg. Dehánylopás és csempészésért elítélve. A gyulai kir törvényszék Molnár Pál bánhegyesi és Bállá Sándor kaszaperi munkanélküli napszá mosókat 7, illetve 6 hánapi börtönre ítélte, mert Szabó József gyula eperjesi tanyáján levő do hánypajtát feltörték s onnan 17 kötél dohányt elloptak, melyet 640,000 körönéért elcsempésztek. Halálozás. Kocsis Rózsika, Kocsis Szilárd volt városi tisztviselő leánya január 26-án életé nek 23 ik évében rövid szenvedés után elhunyt Halálát édesatyja, három testvére és szerető rokonai gyászolják. Temetése január 27 én történt a kisrománvárosi temetőben. A hadiköicsőnkötvény tulajdonosok szerdán Budapesten népes gyűlést tartottak. Elkeseredett hangon tárgyalták, hogy a kormány még mindig csak tervezi a valorizációt, de eddig még nem valósította meg. Memorandumot szerkesztettek s azt eljuttatják a kormányhoz és sürgetik a való rizáció mielőbbi végrehajtását. Felülfizelések a Szociális Misszió Kalikó bálján A Szociális Misszió f. hó 22 én megtartott Kalikó bálján felülfizettek, illetve tisztelet jegyeiket megváltották : dr Kovacsics Dezső 50, dr. Jantsovits Emil 30, dr. Hoffmann Károly 20, Reck Géza, Ujházy László 16—16, dr. Tarján Béla, dr. Daimel Sándorné, Heilinger Károly 10—10, báró Apor Vilmos, Spóner Károly, Németi József igazgató Tóth Sándor őrnagy, Bálint Imre 8—8, özv. gróf Woracziczkyné 6, Kukla István, Reisner Arthur, Gyepes Erzsébet 5—5, Krupiczer Kálmánná. Diessi Károly, özv. Márky Jánosné 2—2 pengőt. A nagylelkű adományokért hálás köszönetét fejezi ki^va gyulai cSzoiális Misszió Társulat vezetősége. Meghívó. A Gyulai Munkásotthon Egyesület 1927. évi február hó 13 án, vasárnap délelőtt 10 órakor egyesületi helyiségében (Wiszt József vendéglőjében) tartja rendes évi közgyűlését, melyre a tagokat tisztelettel meghívja a vezetőség. Tárgysorozat: 1. Elnöki és titkári jelentés az 1926. évről. 2. Pénztári jelentés. 3. A felment vény megadása 4 Tisztujitás 5. Indítványok A közgyűlésen az alapszabályok értelmében csak oly indítványok fognak tárgyaltatni, amelyeket legalább a közgyűlést megelőzőleg 3 nappal előbb az elnökhöz benyújtottak. Nagy alapítvány a magyar íróknak. Baum garten Ferenc, budapesti dusdazdag irodalombarát, esztétikus és müpártoló váratlanul elhunyt. Tízmilliárdos vagyonát, mely között három budapesti palota is van, a magyar Írókra hagyta. A páratlan bőkezű mecénást csütörtökön dél után temették Budapesten A temetésen az irói világ nagy számban volt jelen. A főváros díszsírhelyet adományozott a derék férfiúnak Magyarok a szerb parlamentben. A szer bek uralma alá került Bácska és Bánátból 14 magyar képviselő is beválasztatott a belgrádi tartománygyülésbe, ahol a Pribicsevics név mel lett most már ilyenek is vannak : Váradi Imre dr, Nagy Ödön dr, Deák Leó dr., Bata Péter dr., Király Károly dr., Balassa Emil dr,, Palásthy Ödön dr. ügyvédek, Rácz István, Vass István, Szekszárdi Ferenc, Jámbor István kisgazdák. Bállá István kereskedő, stb. Ezek sem hitték volna, hogy egyszer még valaha szerb képviselők lesznek. Francia nyelv nyelvtan társalgás tanilását vállalja főiskolai diplomás fiatal ember, ki több évig Franciaországban működött. Mérsékelt dijaxás Cim : Komló szálló portásánál lehet. 61 1—3 Mész és cement iizlelünkhöz ügyes üilet- vezetüt. keresünk, lehetőleg1 kőműves Iparost. 23 4_4 Kéri Andor és Lajos. Bethlen merénylője Juszt Ivánt, aki Bethlen István miniszterelnököt Genfben megtámadta és durván megsértette, a genfi bíróság 24 napi börtönre, 500 frank pénzbüntetésre Ítélte és 10 évre kitiltotta Svájc területéről. Külföldiek tartózkodási engedélyének meg hosszabbítására a belügyminiszter felhatalmazta a vármegyei alispánokat, hogy az engedély eddigi érvényét két hónapnál hosszabb időre is kiterjeszthetik A kiskereskedelemben nem lett olcsóbb a énkor. A kereskedőknek méltán nagy bosszúságot okozott a cukorkartel távirata, melyben a cukoráraknak leszállítását jelentette. Mint utóbb kiderült, ez csak porhintés volt (de nem cukor porhin'.és) a cukorkartell részéről, ami nem hat el a kiskereskedelem zónájáig Mert a nagybani gyári árat ugyan 1 pengő és féllel mérsékelte 100 kilónkint, de viszont a tárasulyt (zsák, láda) a kiskereskedőnek cukorként kell megfizetni s ezenfelül a szállítási költséget és az elporlást is tekintetbe kell venni. A mérséklés tehát kiiónkint csak mésfél fillér töredékben nyilvánul. Ezért pedig kár volt ilyen nagy zajt ütni, mert a kiskereskedelem és igy a közönség semmi mérsékléshez nem jutott. KI lehet községi (városi) mérnök ? A belügyminiszter rendelete szerint, a községi, (városi) mérnöki állások betöltésénél, csak olyan pályázó jelölhető, aki a mérnöki kamarának tagja, vagy amennyiben az iilető községi (városi) mérnöknek magángyakorlatot folytatni nem szükséges és kamarai tag lenni nem kiván, az illető mérnök minden körülmények közt olyan legyen, aki a kamarai tagságra érett, tehát, mielőtt községi (városi) mérnökké megválasztatnék, legalább 3 évi előzetes, tényleges a kamarai szempontoknak is megfelelő mérnöki gyakorlatot igazol. Bokfcant tisztel vasúti kedvezménye A 100 százalékos hadi rokkant tisztek és tisztjelöltek, valamint 24 éven aluli ellátatlan családtagjaik arcképes vasúti igazolványra tarthatnak igényt. Bővebb felvilágosítás a járási főszolgabíróknál nyerhető. Halászok figyelmébe Az uj halászati törvény 1926 december 1 én lépett életbe. Legfontosabb rendelkezése hogy április 20 tói május 30 ig terjedő idő alatt külön engedély nélkül semmiféle halra halászni nem szabad. Aki a hal ivadékot is elpusztítja (pl maszlag, dinamit) az nem kihágásért, hanem bűntett miatt lesz feljelentve, elzárással és pénzbüntetéssel lesz büntetve Nyugtázás. A róm, kath. elemi iskolával kapcsolatos Szent József gyermekkonyhára újabban étkezett alábbi adományokat hálásan köszöni a tantestület. Nagymagyarvárosi Olvasókör 250 000 K, Kukla István (Rázel u) 100.000 K, Kocsis Lajos (fakereskedő) 6 mázsa vágott tűzifa, dr. Cs. Varga Antalné 6 kg. hús, Elek Lajosné 2 60 kg. kenyér, 7 kg. burgonya, Metz Erzsébet 2 30 kg liszt, Kempf Teréz 8 50 kg bab, 4 90 kg liszt, Kern Andrásné 4’20 kg. liszt, É. Schríf- fert József 5 kg.,liszt, Csőké Klári 2 20 kg. liszt, Gatyina Anna 6 kg. burgonya, 12 drb tojás, Hack Erzsébet 5 liter tej, Blanár Mártuska 2 kg. rizs, 3 kg. só, 3 kg. cukor, 5 kg. liszt, Bauer Böske 0 25 kg. tepertő, Baukó Klári 045 kg. zsir, hagyma, Tóth Piroska 6 kg. bab, Sál Ilonka 6 kg. bab, Schriffert Józsefné 1 kg. zsir, Ángyán Évi 075 kg. zsir, 17 kg. bab, Tóth Zsigmondné 1 75 kg. hurka, Móritz Annus 1 60 kg. hurka, Garay Jánosné 4 kg túró, 1 2 kg. tejföl, 6 üveg paradicsom, 15 kg. zsir, Kocsis Böske T60 kg. hurka, 6 60 kg. liszt, Fehér Böske P40 kg. bab. 3 tojás, 0'60 kg hagyma, 3 kg burgonya, 3'50 kg. káposzta, Armandola Elluka 4'50 kg. hagyma, 4'50 kg. zöldség, Kutny Gyuláné 2 kg. káposzta, 6 5 kg. burgonya, 150 kg. hurka, N N. 3 25 kg kolbász, 6 50 kg. liszt, L20 kg. mák, 12 drb tojás, 2 10 kg. zsir, Horváth Géza 3 kg, kolbász.