Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-09-24 / 77. szám

1927. szeptember 24. Békés 3 Mussolini novemberben Magyarországba jön. Az olasz parlament őszi ülésszaka valószinü- leg okt közepén nyilik meg. A kamara és a sze. nátus összeülésének pontos dátumát szerdán állapítják meg. A kamara elnöke Casertano szerdán hosszabb audiencián jelent meg Musso­lininál, akivel azután részletesen meg fogja tár gyalni az uj ülésszak programmját is. Az őszi ülésszakon terjeszti a kormány jóváhagyás vé gett a parlament elé mindazokat a rendeleteket, amelyeket a nyári szünet tartama alatt bocsá tottak ki. Mussolini és Casertano tanácskozásai nak külpolitikai vonatkozásai is lesznek és Mus­DIINDLER FERENC a gyulai róm. kát. elemi iskolák igazgatója. A napokban érkezett le Gyulára az egy házmegyei főhatóság leirata, amely közli, hogy Dundler Ferenc belvárosi róm. kát elemi iskolai tanítót igazgatóvá kinevezte. Jól esik megáünunk az előléptetés mellett nemcsak azért, mert az egyházmegyei főható­ság bölcseségének és méltányosságának újabb bizonyítéka ez, hanem főként azért, mert ez a szép kitüntetés olyan férfiút ért, akinek Gyulán végzett oktató és nevelő munkássága széles körben becsülést és elismerést szerzett. Nemes élethivatását mindenkor szeretettel, lángoló lel kességgel és fáradhatlan buzgósággal töltötte be és mintaképe az ideális magyar tanítónak aki a vallásos és hazafias lelkületű ifjúságban érzi, tudja és vallja a nemzet értékes kincsét, a ma­gyar jövőnek gyönyörű biztosítékát. Egyike azoknak a keveseknek akik a szó legkomolyabb értelmében vet t munkát vallják élethivatásuknak Talpig munkás férfiú, aki nagy­szerű energiát fejt ki iskolában és azon kivül. Ritka ember. Az élete százfelé való elfoglaltság. Dundler Ferenc élete nyitott könyv: tele a tervek a szép és nemes elgondolások és cselek­vések betűivel. Ez a könyv csak arra a kérdésre nem ad választ: mikor pihen ez az ember!? Életpályájának ez a nevezetes, az elisme­rés és tisztelet virágaival behintett mesgyéje is­mét uj munkát jelent, uj nekilendülést, az ifjú­ságért, a szebb magyar jövőért. A kisebbségi iskolák volt diktátorának panamája. Az Avareseu kormány alatt Otetelesanu államtitkár volt a kisebbségi oktatás legtöbb felügyelője Állítólag őrajta múlt az is, hogy a már megszavazott és a minisztertanács által kiutalt 45 millió lei államsegélyt a felekezeti iskolák nem kapták meg Most kiderült, hogy a pénzügyminiszter a vizsgálat során rájött, hogy Otetelesanu 300 ezer leit kapott azon az emlékezetes utolsó éjjelen, amikor a költség vetési fölösleget az Avareseu kormány egy­másközt felosztotta. A pénzügyminisztérium most írásban szólította fel a volt államtitkárt, hogy ezt a 300 ezer leit, valamint december 31 ón jogtalanul fölvett képviselői napid.ját záros határidőn belül fizesse vissza mert kü lönben végrehajtást vezettet az állam magán- vagyonára. MIRE K. Személyi hír. Dr. Karácsonyi János nagy­váradi püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja sógora temetésére Gyulára érkezett. Lemondás. Gróf Almásy Alajos nagybirto­kos, a Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségéin k Békésvármegye területére kinevezett fömegbizottja ezen tisztségéről lemondását a központhoz beter­jesztette. A szövetség gyulai csoportjánál eddig is viselt elnöki tisztségét azonban továbbra is megtartotta. solini ezen a tanácskozáson beszéli meg Caser- tanoval annak a két látogatásnak részleteit, ame­lyeket novemberre tervez Magyarországba és Angliába és amelyekben az olasz parlament kép­viselői Casertano elnökkel az élükön vesznek részt. Mussolini álláspontja a „Popolo d’ítaiia“ szerint az, hogy a parlament tagjainak minél nagyobb számban kell résztvenniök az utazás­ban, hogy ezzel is demonstrálják azt az őszinte baráti jóviszonyt, amely Olaszországot Angliához és Magyarországhoz fűzi. Az izraeliták újévi ünnepe A hitközség elöljárósága közhírré teszi a hétfőn este kezdődő újévi istentiszteletek sorrendjének kezdetét. Ezek szerint hétfőn este 6 órakor, kedden reggel 6 óra­kor, hitszónoklat délelőtt fél 10 órakor, délután 4 órakor és este fi órakor, szerdán reggel 6 órakor és délután 4 órakor. Halálozás. A gyulai legősibb településű pol­gárcsaládok egyik nagyérdemű tagja, a régi vi­rágzó gyulai timáripar képviselője Kiss József szeptember 22-én munkás életének 60-dik évében váratlanul elhunyt. Halálát egy jelentéktelennek látszó kis kézi sérülés okozta, mely tetanusz mér­gezéssé fajult A derék polgár halálát három test­vére és széleskörű rokonság szerető szivböl gyá­szolja. Temetése szeptember 23-án történt nagy részvét mellett. Változások a róm kai elemi iskoláknál. Dundler Ferencet — amint lapunk más helyén megírtuk — az egyházmegyei főhatóság a gyulai róm. kát. elemi iskolák igazgatójává kinevezte. Folyó hó 18-án az iskolaszék Scherer Benedek nyugdíjaztatásával megüresedett tanitói állásra a józsefvárosi róm kath elemi iskolához Nagy Fe­renc eddigi belvárosi elemi iskolai tanítót válasz­totta meg. Nagy Ferenc helyére választás utján Takdcsy Béla került a belvárosi róm. kát. elemi iskolához, az ő helyére pedig Gross János válasz­tatott meg. Halálozás. Zoinay Béláné szül. Hajnal Anna hosszú betegeskedés után életének 59-ik évében szeptember 20-án elhunyt Hódmezővásárhelyen. Nyugodjék békében. 0RV08I Hilt Or. Eiirenreich Erzsé­bet fogorvos kií!fö!di útjáról hazaérkezett és újra rendel reggel 8-tól este ö-ig Pe­tőfi ii. 5. sz. Faulliaber-ház. cső 6-* Speciális gyermek, nól 6s férfi vlvóíanfo- lyam Gyulán. A gyulai Atlétikai Club vezetőségé­nek a vivósport általánosítása és fellendítése érde­kében áldozatot nem kiméivé sikerült megnyernie Heim György nyug. csendőr százados, oki. vivő- mestert, aki az ö speciális tanítási módszerével már a múlt év folyamán Békéscsabán nagyszerű eredményeket ért el. Különösen a kis gyermekek vivóoktatása, valamint a hölgyek vitőrvivása terén elért eredményei keltettek általános elismerést és feltűnést. A tanitás hetenként háromszor a reál- gimnázium tornatermében lesz. Világításról, fűtés­ről és vivószerekről a GyAC gondoskodik. A gyer­mekek (fiú és leány) és a hölgyek oktatási dija havi 8 pengő A férfi klub tagok a mérsékelt dí­jazást fizetik A vivószer használati dija 1 pengő. A tanfolyamra jelentkezni Dobay János és Kultúra könyvkereskedésében lehet. A tanfolyam kezdete október 1. A jelentkezés az egész tanfolyam tar­tamára kötelező. Ingyenes eszperantó tanfolyam nyilik meg folyó hó 29-én a polgári fiúiskolában Korvin-utca 5. szám alatt, melyen úgy férfiak mint nők részt vehetnek. A tanfolyamra a beiratások szeptember 20-tól minden este 7—8 óráig eszközölhetők. — A tanítás szeptember hó 29-én kezdődik, mely este 7—9-ig tart. NE DOBJA EL az üres cipőkrém dobozokat, mert INGYEN KAP 1 fele doboz eredeti angol reeept alapján készült „VESTA“ cipőkrémet 6 üres „Vesta“ dobozért ott, ahol azokat vásárolta. Kapható s 570 15-17 Bőr* és cipőkereskedésekben Dávid István bőrkereskedő Krausz Lajos bőrkereskedő Nádor Mór cipőkereskedő Fűszer- és csemegeüzletekben Fetz és Czógényi Féhn István Galbács Imre Jámbor István Kobn Adolf Kohn Jenő Kovács József Lusztig Adolf Menyhárt Gáspár Messinger Gáspár Özv. Morosán Györgynó Papp István Schwarcz Zsigmond Özv. Treba Györgynó Vlagyovits és Mihalik Vi6zt József Vitrael Sándor A gyulai adófelszélamlásl bizottság Is megkezdte működését Az adófelszólamlási bizott­ság tárgyalásait megkezdette. A bizottság elnöke gróf Wenckheim Dénes és alelnökéül az elhalt Ambrus Sándor helyébe gróf Pongrácz Jenőt vá­lasztották. A bizottság előadója dr. Lugossy Gyula. A bizottság munkája, tekintettel arra, hogy az 5000 pengőn aluli adózók adója rögzített, igen rövidnek Ígérkezik és valószínűnek látszik, hogy azt egy héten belül be is fejezik, miután csak a fenti értékhatáron felül esők adója kerül tárgyalás alá. A bizottság tagjai között Szecsey István, Sárossy Gyula, Sál József, Schneider Má­tyás, Steigervald Ádám, Szénási János, dr. Lovich Ödön. Sonkovics Endre és még többen foglalnak helyet. UJ cigaretta A Magyar Kir. Dohányjövedék „Bajadér“ elnevezéssel uj szivarka gyártmányt hoz forgalomba A „Bajadér“ szivarkákat arany- végű szopókákkal, világoskék, sárga és rózsaszínű papírokban álliiják elő és a dobozokat a bennük csomagolt szivarkák papirosainak színével meg­egyező zár,szalaggal fogják ellátni Egy darab 7 fillér lesz A különlegességi árudákban október hó 1-től kezdve hozzák forgalomba az uj szivarkát. Anyakönyvi hírek. Születtek: Méhész Jenő, Juhász Mária Erzsébet, Lenkucza Ilona, Takács Erzsébet, Murár Ilona, Farkas Mária, A ment Éva. Házasságot kötöttek: dr. Szűcs Ferenc—Licht Teréz, Rostás Mihály—Tarkó Erzsébet, Galambos Imre—Rácz Mária, Tollas János—Kertész Mária Elhaltak: Nagy Róza 2 hónapos, Pécsy Lajos 29 éves, Heilinger Mária 18 éves, Inokai András 57 éves, Kofjács Istvánné 43 éves, özv. Máyer Fri- gyesné 83 éves, Zvolenszki György 5 hónapos, Rajki Rozália 23 éves, Balázs András 58 éves korukban. Talált ékszer. A múlt év végén vagy a jelen év elején ismeretlen egyén értékesebb fülbevalóját elveszítette. A talált tárgy a rendőrségen van. A jogos tulajdonos jelentkezzék a gyulai államrendör- ség detektivesoportjának hivatalos helyiségében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom