Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-07-16 / 57. szám
2 Békés 1927. julius 16 tele következtében felmerült terhekről a községek, illetőleg városok, költségvetésileg tartoznak gondoskodni. 6. A hatóságok tartoznak úgy intézkedni, hogy a tanyai lakosság szolgáltatott közmunka- váltságát, vagy annak legalább egy részét tanyai utakra használják fel és lehetőleg úgy intézkedni, hogy a természetben közmunkát a tanyai lakosok tanyájuk közelében dolgozzák le Dégenfeld József gróf, a tiszántúli református egyház főgondnoka, a főrendiház tagja kedden éjjel 11 órakor a debreceni belgyógyászati klinikán 78 éves korában elhalálozott Dégenfeld grófot öt nappal ezelőtt szál • litották saját kívánságára a debreceni belgyógyászati klinikára, miután kisebb szélhüdés érte, amelynek következtében elerőtlenedett. Lassú szenvedés után igy következett be kedden este halála, amelynek hire Debrecenben azonnal elterjedt és mindenkiben mély részvétet keltett. Dégenfeld József gróf 1847 ben született Kolozsvárott, ahonnan tanulmányai elvégzése után mint fogalmazó a földmivelésügyi minisztériumba került, majd szatmármegyei birtokán gazdálkodott. 1883 tói 1901-ig Haj • Párisban és környékén rendkívül heves vihar vonult el, amely számos városnegyedben tetemes károkat okozott. Sok házban viz tódult a pincékbe és az üzleti helyiségekbe, úgy hogy a tűzoltók szabadították ki a lakókat. Az utcákon helyenkint 70 centiméter magasságot ért el a viz. Az újabb utcák faburkolata néhol annyira megdagadt, hogy a forA rendelet ezekenkivül intézkedik a tanyai építkezések, tanyai tisztviselői kirendeltségek, tanyai tűzoltóság, tanyai külön temetőhelyek ügyé ■ ről, a tanyai gazdakörökről és tanyai részletes térképek készitéséről. Végül meghagyja a mi niszter, hogy a törvényhatóságok állandóan foglalkozzanak a tanyavilág kérdéseivel, a leghelye sebbnek tartaná, ha a törvényhatóságok tanyai bizottságokat alakítanának. dumegye és Debrecen főispáni tisztét töltötte be. 1906 tói kezdve pedig a tiszántúli református egyház főgondnoka lett és mint ilyen, hivatalból tagja volt a főrendiháznak. Bánffy Dezső báró halála óta ő volt a református egyház legidősebb főgondnoka. — Több Ízben járt Amerikábau. mint a magyar- országi egyetemes konvent kiküldöttje, hogy az ottani református egyházakat a magyar református egyház közösségébe tömörítse. Felesége Szilassy Mária volt, ő maga Tisza Kálmán gróffal állott közeli rokonságban amennyiben Tisza Kálmán gróf felesége Dégenfeld Ilona grófnő, az ő húga volt. Dégenfeld József gróf az egész ország ban köztiszteletnek örvendett és halála súlyos gyászt jelent az egész református egyházra. galom megakadt. Egyik másik házat a beom- iás veszélye fenyeget, itt ott épületrészek szakadtak le és zuhantak az utcára. Az áradás következtében a telefonforgalomban is zavar állott be. Vihar London felett. London és környéke fölött hatalmas vihar vonult el. Több villám csapott be. A város különböző részeiben a viz elárasztotta az utcákat a tereket és a pincéket A forgalom nagy zavarokat szenvedett. — Tootingban az áradat több automobilt tel fordított. Két ember villámcsapástól szenvedett sérülést. Áradás Nísnij-Novgorodbaa. A Csar-folyó kiáradása következtében Nisnij Novgorod tartományban nagy károk állottak elő, A házak százszámra omlanak össze Számos hidat elsodort az ár Rendkívül nagyszámú háziállat elpusztult. A táviró és telefonvezetékek tönkrementek. Viz alatt a tcinpeihofí repülőtér. Berlinből jelentik, hogy hétfőn délután a hatalmas felhőszakadás nagy áradást okozott a tempelhofi repülőtéren. A betonból készült felszállóhelyek 40 centiméteres viz alá kerültek, úgy hogy a repülőgépek tengelyig merültek a vízbe. Az utasok csak úgy tudnak kiszállni és beszállni, hogy a légi Hansa om nibuszai közvetlenül a repülőgépek utasfülkéi mellé állnak, az utasok deszkapadlók segélyével jutnak át az omnibuszokba. Hajózhatatlanná vált az Elba. Prágából jelentik, hogy az Érchegység cseh területre eső részén okozott óriási árvízkárokról a Prager Tagblatt a kővetkezőket jelenti: Scbönwaldban két ember elpusztult az árvízben és harminckét ház többé kevésbé megrongálódott. Négy állat is belefulladt az árba Az Elba völgyében okozott kár értékét húszmillió cseh koronára becsülik. Az Elba két helyen hajózhatatlanná vált. Az Eulau- patakon felső folyásától közvetlenül a Boden- bach melletti torkolatig minden hidat elvitt az ár. Pusztító földrengés JeruzsálembenPalesztinában vasárnap nagy földrengést észleltek A földrengés sokkal pusztitóbb volt, mint ahogy az első hírek jelentették Jeruzsálem városában és kerületében a bedőlt háDégenfeld József gróf meghalt Romboló viharok Európa minden részén. Párisban épületeket rongált meg a szélvihar. — Nisnij-Novgorodban százszámra omlanak össze a házak. — Húszmillió eseh korona kár az Érehegységben. Asszonylypusok, gondolatok. Irta: Matlarassy Páiné Miskey Erzsébet. A közelmúltban pár napig a világ érdeklő désének központjában állott egy szerencsétlen teremtés, akinek pőrére vetkőztetett lelkét a szenzációra éhes tömeg boncolgatta, tárgyalta. Embert ölt. Az urát, akihez szerelem fűzte s akinek ifjú életét vad féltékenysége emésztő tüze oltotta ki, puha asszonykezével, gyilkos golyó által. A tárgyalás alatt és később is megoszlott az emberek véleménye. Egy része felmentését óhajtotta, másik ré sze halált kívánt a fejére. Az első csoport úgy vélekedett, hogy véres tette [menthető felháborodásával a megsértett asszony büszkeségével, elkeseredésével, amelyet a végsőkig fokozott az a tudata, hogy férje legjobb barátnőjének hevesen udvarolt s ezért mel- iözte, sőt testi bántalmakkal is tetézte hűtlenségét. Ezzel szemben a második csoport azt vi tatta, hogy nem menthető semmivel, mert az ura — a tanúvallomások szerint — a maga módja szerint mégis csak szerette, nagyúri módban tar tóttá, holott mint körülrajongott, hires világfit a léha, szép nők egész raja vette körül, nap nap mellett próbálva elcsábítani, elválasztani exaltált és testileg is tönkrement feleségétől ... És ő mégis kitartott mellette . . . A vitatkozás folyt az egész világon, pro és contra A bírák pedig, mint a földi igazságszolgáltatás eszközei, az esküdtek verdiktje alapján fölmentő Ítéletet hoztak. Ki tudna azonban felelni arra, hogy az igaz, örökkévaló Biró, a jó és gonosz tettek, nemes és nemtelen cselekedete csalhatatlan meg- itélője, vájjon hogy bírálta el a szenvedély elvakult nő cselekedetét ? . . . Erre nem válaszolhat senki. És ki láthat bele a „felmentett“ szivébe ? Ki meri azt állítani, hogy az ítélet megnyugvást hozott számára ? . . . Hiszen, ha annyira szerette az urát, annyira féltette és azt akarta, hogy mindig csak vele, mellette legyen, akkor ez az „élet“ neki nagyobb büntetés a „halálnál “ Élni egy sivár Jövő előtt azzal az érzéssel, hogy akit legjobban szeretett, azt ő küldte az örök sötétségbe, a siri magányába . . . Élni azzal a tudattal, haladva a szomorú öregség felé, hogy tettét soha semmivel nem hozhatja jóra, lázas éjszakáin vissza álmodni a halál hörgését, akinek halálát ő okozza . . És neki nem szabad még a nyugvóhelyét sem felkeresni . . . Csak vezekelni lehet felaj - teni nem . . . Ezt a „felmentést“ ne irigyelje senki . . . Azonban e szomorú pörben egy más groteszk dolog is feltűnést keltett, amely előtt min den jóizlésü ember érthetetlenül és megütközve állott meg A híradások szerint ugyanis már a fogházban házassági ajánlatot kapott volna a szeren csétlen nő . . . Vájjon milyen lelki indokok vezéreltetik azokat a furcsa ízlésű férfiakat, akik mindenáron „hitvesgyilkost“ óhajtanak élettársul, akik kapva kapnak az alkalmon, hogy maguk mellé láncoljanak egy — legalább is — betegideg zetü nőt . . . Ne Ítélj, hogy ne Ítéltess! .. . Ne dobjon a világ „követ“ arra a nyomorult asszonyra, hiszen nem tudhatja senkisem, hogy az idegek milyen feszültsége, a megsértett asszonyi lélek milyen legmagasabbfoka, elkeseredettsége süttette el vele a pisztolyt ? Azt is meg lehetne érteni talán, hogy hosszú idő múltán, a megbánás, vezeklés és megtisztulás sok nehéz napja után — akadna egy férfi, aki magához emelné őt, — de az már mégis csak „beteges tünete“ a mai ízlésnek, hogy valósággal vetélkedve kinálják fel magukat, férjjelöltek a gyilkos asszonynak . . . Azoknak a férfiaknak a szemében talán értéktelen is a hűséges, dolgos, becsületes feleség ? . . . így kell, hogy legyen ! Lombroso ma újabb typusokat fedezne fel az emberek között . . . * Ugyancsak a múlt hetekben járta be a világsajtót egy rövidke hir, amely talán nem keltett olyan szenzációt, mint a fenti eset, de akik elolvasták és a bordáik között szív — nem érzéketlen husdarab — lüktet, azok meghatódva, lelkűkig megindulva, az elismerés zászlaját meghajtva gondoltak arra az asszonyra, egy orvos özvegyére, aki — a hir szerint — drága, ifjú forró vérének egy részét odaadta ismételten klinikai betegeknek átömlesztéssel. Páratlan áldozatkészsége és az orvosi tudomány csodája, Isten segítségével, minden esetben meg is mentette a már már elhaló beteg életét Fenkölt, szép arcú, termetű ifjú nő az „adakozó“ aranyos csöpp Fannykája az ölében ül, igy volt a képes lapokban lerajzolva. A mai női typusok egyik legkimagaslóbb, ideális alakja ő. Ezt elismerte mindenki, aki tudomást szerzett róla Ámde sehol sem olvastam, hogy házassági ajánlatokkal ostromolták volna e minta-asszonyt. Óh ! pedig lehet e jobb „ajánlólevél“ egy férfi számára annál, ha egy nő bebizonyítja cselekedettel, hogy a legnagyobb áldozatra képes felebarátaiért — kényszerűség nélkül Milyen tökéletes feleség és anya lehet egy ilyen csupa szív asszony. Úgy látszik azonban, hogy erre nem igen kiváncsiak azok a férfiak, akik a szenzációt haj- hásszák. Pedig ez eddig példátlan eset volt, tehát nagyobb „szenzáció*, mint egy férjgyilkosság. Az nem is olyan nagy „ritkaság“, mégis annak tulajdonítanak ezek a beteglalkü emberek nagyobb „értéket“. Különös ! . . .