Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-07-09 / 55. szám

1927. julius 9. Békés 3 Az erdélyi orkénkatasztrófa. Mint Aradról utólag értesülünk, a rettene tes vihar és jégverés nemcsak Arad várost, ha­nem az egész Aradhegyalját és a megye keleti részeit sújtotta, sőt Torontálmegyére is kiterjedt. Nagyszentmiklóson a szél ereje letépte a vasúti állomás tetőzetét és több száz méterre elsodorta. Világoson mindkét oláh templom tornyát ledön tötte a szélvihar és az egész környéket tönkre­verte a rettenetes jégeső. A vihar az aradi he Rótta lom Mai üdvözlése. Magyarország nagy barátjának és bátor- lelkű szószólójának üdvözlésére siet most az egész ország. Budapest főváros aranytollat, Tokai tokaji aszubort küld a derék angol lordnak. A Herczeg Ferenc elnöklete alatt álló Délvidéki Otthon több ezer üdvözlő ivet kül dött szét aláírás végett az országba. Ezek közül Gyulára is elérkezett már egynéhány s az aláírások megkezdődtek Egyik gyulai ivet Kórody Ferenc ny kir tanfelügyelőnek kővetkező verse vezeti be : Üdvözlet. Hozsanna lenéked — nemes lord - Rothemer ! — Tipr ott, csonk’ hasúnkban dm ma bárhova jer - Téged as Istennel együtt emlegetünk, Mert as igazság egy ... as Istennel. . . nekünk Telkeden kérésziül Isten szólt, értsétek : Mit eggyé alkottam, azt ssét ne tépjétek, Ha pedig tévedtél — vé.,es földi bíró — Reparáld a hibát, igazítsd amíg jó Nemes lord — igédnek igaz hirdetője — Fogadd szivünk szavát . . egy Nemzettől jő e ! ICóródy Ferenc. * A vers után következnek az aláírások. Az üdvözlő ivek körözve lesznek és a társas­körökben is ki lesznek téve aláírás végett. Három leány. Három fiatal leány akarta eldobni magá­tól a legdrágább kincset: az életet. Három szerencsétlen, az ólet mélységeit megjárt leány, a maguk, a környezetük vagy a leron­gyolt erkölcsű külső világ áldozatai, akiket az élet iszapos, hináros árjából maga az állam akart partra segíteni. Ötven javítóintézeti leány közül, akiket az igazságügyi minisztérium Rákospalotáról Gyulára helyezett át, egyik szolgálati helyén, egy előkelő úri családnál kísérelt meg öngyil­kosságot. A büntető novella 25 ik § a szerint ugyanis, ha a javítóintézeti leány egy évig jól viseli magát, két évre kísérleti elhelyezés alá kerülhet Ez a leány meghalt. A másik kettő pedig a javítóintézet lakója volt s most kór házi ápolás alatt áll A gyulai törvényszék udvara felé eső ré­szen, a teljesen elkülönített első emeleten rendezték be a leányjavitót. E sorok Írója — az ügyészség szives en gedólyével — megtekintette az intézetet. Látta, hogy ott minden tekintetben kifogástalan álla­pot van. A három felügyelőnő szeretettel a komoly fegyelem tudatától áthatva nagy lel­kiismeretességgel látja el roppant nehéz mun­káját. Meggyőződött, hogy az egész intézet, úgy a lakószobák, mint a folyosók ragyognak a tisztaságtól, levegősek s mindent megtesz az intézet vezetősége, hogy úgy lelki, szellem- fejlesztési, mint testnevelési tekintetben a fiatalkorúak helyesen kezeltessenek és vissza­térhessenek a helyes útra Mi volt hát az ok, hogy ez a három leány erőszakkal föllebbentetto a titkok fátyo lát ? A jó Isten tudja. Talán a fekete mult­gyekről részben tovább vonult a bihari hegységbe, és rettenetes pusztítást végzett a Püspök- és Félix-fürdők parkjában is. Tudósítónk közlése szerint a vihar Pécska—Kürtös irányából jött és Világos felé haladt. A legnagyobb kárt Pécska, Nagylak, Szemlak. Pereg, Iratos és Gyorok köz ségek szenvedték, melyek határát teljesen elverte a felhőszakadásszerü rettenetes jégzápor. juk jött el kisérteni. Talán a külső világ luci- feri hitványsága zúgta a fülükbe: az erkölcs szürke, a lemondás embertelen oktalanság( csak a bűnben van szin és szépség s az ifjú ság határtalan kiélvezésében csillog a gyö­nyör, az élet káprázatos beteljesedése ff* Mikor a lehajló estben kijöttem az ut­cára, két ruzsosajku, rövidszoknyás kis dé- mencsemele dískurált előttem Hollyvoodról, a Színházi Élet lábversenyóről, mozisztárokról és ah! Pestről, ahol a moziiskoláslányok fölé gyönyörű tavaszi fák hajolnak és aranyból van minden ág minden levele. (ks) H A B £ M. Újkígyós község nemesszivü íöldesurát Werokheim József grófot díszpolgárává válasz tóttá. A pazar kivitelű oklevél elkészítését Róth Árpád tanár vállalta. Ezen az iparművészeti mun­kán lesz megfestve legelőször történelmileg és heraldikaiig helyesen a Wet ckheim címer. Az átadás még e hóban megtörténik. A gyulai Járás Bethlen albuma. A gyulai járás minden községé díszpolgárává választotta a miniszter elnököt. Valamenyi község Róth Árpád tanárt bízta meg a díszoklevelek megtervezésével és elkészítésével. Az albumszerű müvészmunka e hét végén lesz készen s minden ilynemű munkát messze felül fog múlni. Róth tanár a községeket, mint a gyulai vár régi védelmezőit, történelmük- nekkmegfelelő motívumokkal jellemzi. A dedikációs oldal hátterét a gyulai vár halvány aquarellje díszíti. A finom kidolgozású bőrkötés és börkazetta Antalóczy kezét d'cséri; a világos kék börfedelen tenyérnyi nagyságú vert ezüst Bethlen címer pompázik, melyet Róth tanár rajza után a Garay cég állíttatott elő. Az album lapjai (9 darab) a hét végén kerülnek a Mayer müasztalos cég ki­rakatába. Házasság. Dr. Wertheim Iván gyulai fogorvos julius 5-én tartotta esküvőjét dr. Glück Margit fogorvosnővel Sátoraljaújhelyen. (Minden külön értesítés helyett.) Ösztöndíjat nyertek. A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara tanulmányi ösztöndíja ez évben két 400 pengős ösztöndíjat irt ki, olyan felső kereskedelmi iskolát, vagy felső ipariskolát vége­zett egyének támogatására, akik valamely kül­földi szakiskolában akarják tanulmányaikat foly­tatni, vagy valamely külföldi üzemben szándé­koznak szakismereteiket gyarapítani. A kamara ösztöndíj bizottsága a két ősztönd jat julius 1-én tartott üléséből kifolyólag Hackler Lajos felső ipariskolát végzett növendéknek és Schriffert Márton felső kereskedelmi iskolát végzett növen­déknek ítélte oda, akik közül az első a mittweidai technikum textil szakiskoláját kivánja látogatni, a másik pedig egy hamburgi, vagy amsterdami vállalatnál óhajt elhelyezkedni. Házasság. Ssanthoffer Sándor gyulai pol­gári fiúiskolái tanár szerdán délelőtt vezette ol­tárhoz bájos menyasszonyát Pavlovszky Anna gyulai józsefvárosi tanitónőt az anyatemplomban. Az esküvőn sokan megjelentek az nj pár barátai és tisztelői közül különösen a tanári kaiból s el­halmozták őket szerencsekivánataikkal, melyek sorába a magunkét is szives üdvözlettel csatoljuk. Pályázati hirdetmény. A gyulai m. kir. pénzügyigazgatóság Gyula városban I, kerület Báró Wenckheim Béla vagy Erdélyi Sándor-utca útvonalán felállítandó kizárólagos dohánykisáru- dára nézve pályázatot hirdet. A szabályszerűen felszerelt és 1 pengő 60 filléres okmánybélyeggel ellátott pályázati kérvények a gyulai m. kir. pénz- ögyigazgatósághoz julius hó 15-én déli 12 óráig személyesen, vagy posta utján nyújtandók be. Meghalt egy liter bortol. Jászdózsán egy vidám társaság tért be az egyik kocsmába s ott elkezdett borozgatni. A társaság egyik tagja, Szik- szai Cs. József 45 éves pásztorember fogadásból egyhajtásra megivott egy liter bort. Szikszaiuak megártott a bor, az asztalra borult s elaludt. Mikor a társaság szétoszlott, Szikszait kivitték az udvarra s ott hagyták abban a reményben, hogy a szabad levegőn magához fog térni. Annál na­gyobb volt a meglepetés, amikor Szikszait az ud­varon halva találták. Megállapították, hogy agy- szélbüdés érte a bor gyors megivása folytán s ez okozta a halálát. Pályázat orvosi állásra- Békésvármegye orosházi járásában nyugdíjazás folytán megürese­dett és a törvényes illetményekkel javadalmazott járási tiszti orvosi állásra pályázat van hirdetve. Kérvények a vármegye főispánjához címezve ju­lius 25 ig dr. Daimel Sándor alispánhoz nyúj­tandók be. Eltörött alatta a létra. Erdélyi Károly sár- kadi lakosnak unokája Kincses Imre nevű ötéves kisfia játék közben egy lécből készült létrára má­szott, mely eltört alatta. A kis gyermek olyan szerencsétlenül esett le, hogy kezét lábát kitörte. Súlyos sérüléseivel a gyulai állami kórházba szál­lították s vették ápolás alá. A gyulai kötőgyárban történt lopást Ille­tőleg lapunk múlt számábau kőzöltekre vonat­kozólag annak közlésére kérettünk fel, hogy az említett gyári lopás már néhány nappal a fel­ügyelő bizottság vizsgálatát megelőzőleg derült ki 8 azt ennélfogva nem a felügyelő-bizottság fe­dezte fel. Továbbá a felügyelő bizottságnak köte­lessége, hogy a tucatokat összehasonlítsa a lel­tárral, nem pedig egy tagjának különös gondola­tából és kíváncsiságból elvégzett cselekedete. A Kereskedők és Kereskedelmi alkalma­zottak júliusi összejövetele folyó hó 9-éu, szom­baton a népkerti pavilion teraszán tartatik meg. A választmány t. tagjainak megjelenése is kívá­natos. Esküvő a levegőben. A berlini lapok írják, hogy az ottani Lufthau3 egyik igazgatója eskü­vőjét egy utasszállító repülőgépen tartotta meg menyasszonyával. Ez volt az első eset. Másnap reggel már újból egy hatalmas utasszállítót von­tattak ki, lombfüzérekkel és rózsákkal díszítve, A kabinban oltárt emeltek és rövid vártatva két jegyespár jelent meg egy pap és násznép kísére­tében, akik helyet foglaltak a hatalmas repülőgép kabinjában. Ezután a repülőgép felszállott s fél óráig keringett Berlin felett nagy magasságban, mig az esküvő tartott. A vőlegények egyike mér­nök, a másik kereskedő volt. Megszökött gyermek. Kiss József, pestszent­lőrinci születésű 12 éves, gyermekmenhelyi gyer­mek, a vésztői telepről megszökött. Személyleirás : szeme zöldes, orra pisze, baja sötétszöke, szája nagy, arca szeplős, testmagassága 130—150 cm. Szökésekor szürke ruhát viselt. Feltalálás esetén a vésztői telepre kisérendő. A huszonkettedik gyermek. Molnár János dévaványai kisgazda, református presbiter felesé­gének a napokban született meg huszonkettedik élőgyermeke. A boldog apa keresztapának a Kormányzót kérte fel, aki el is vállalta ezt a tisztséget. Orosz—román batárhare. Bukaresti jelen­tések szerint julius 2-ről 3 ra virradó éjszaka fel­fegyverzett bolseviki banda hatolt be román te­rületre. A román határőrök tüzeléssel fogadták a bolsevikeket, akik viszonozták a tüzet, majd visszavonultak. A harcban egy román határőr elesett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom