Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-01-15 / 5. szám
2 Békés 1927. január 15. tanács, hogy a községek belföldi kölcsönt vegyenek fel, teljesen kizárt dolog. Először is nem kapni megfelelő összeget, másodszor pedig oly magas kamat mellett adnák, hogy ebbe egy község sem mehet bele, de nem is kapni ma belföldön hosszúlejáratú kölcsönt. Szép dolog nagyon ez a féltő gond a községekkel szemben, de akkor mutasso* rá a miniszter arra is, honnan teremtsék elő a községek a költségeket, mert az sem megoldás, hogy kérjük meg a minisztert, engedje meg az 50°/0-on felüli adókivetést, mert azt aztán igazán nem tudja senki sem megmondani, hogy ki fogja azt megfizetni, hiszen a pénzügyigazgató maga azt jelenti, hogy ilyen nehéz, olyan nehéz behajtani az adót, hogy nagy adóhátralékok vannak. Mit jelent ez ? Ez azt jelenti, hogy az adózó polgárok teherbíró képessége ki van merülve. Elnöklő alispán válaszolva a felszólalásra kijelenti, hogy nagyon jól tudja és érzi, miféle lehetetlen állapotok vannak ezen a téren. Most már elérkeztünk azon határhoz, amikor az adót jobban fokozni nem lehet. Ezekre az anomáliákra Esztergom vármegye körirata nagyon szépen mutat rá. Lehetetlen állapot az, hogy a minisztériumok egymással contactusban nincsenek. Egyik miniszter a n másiknak rendeletét kontrakarirozza. 0 ezen a helyzeten nem tud segíteni. Eunek más orvossága nincs, mint ezekre az anomáliákra folytonosan felhívni az illetékes körök figyelmét. A kérdés gyakorlati részét illetőleg bízik benne, hogy ha a községek nem tudnák az uj iskolák felépítésére adott határidőt betartani, azért a segélyt nem vonják meg tőlük. Ha pedig a községek a felsőbb hatóság rendelkezése alapján elhatározzák az 50°/o'on felüli kivetést, ő nem gördít akadályt ezen határozat végrehajtása elé. Dr. Berthóty Károly csatlakozott még Török .Gábor felszólalásához, mire a bizottság a miniszteri leiratot elnöklő alispán megnyugtató kijelentései után tudomásul vette. Ez volt lelkének, az a szelíd, nem lármás, magába tekintő borongás vol költészetének is alaphangulata. Siker, elismerés, tekintély egyre növekedtek a Gyulai fejére illesztett babérkoszorún, szaporodtak, éppen úgy, amint fogytak évei. Csendes, de nyugodt öregség várt rá, ahogy az illik a könyvek emberéhez. Tisztelői seregestől vették körül, hallgatták, magukba szívták nyugodt bölcsességét, s a vég úgy nyitott rá, amint valamikor régen kívánta : „Úgy haljak meg, mint nap, midőn leszállott És mosolyogva vissza-vissza néz, Megaranyoz még egyszer egy világot S a csillagos, kék éjszakába vész . Mlyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, kevés szóm van már hátra. Megnéztük, megmértük Gyulai Pált, s bizonyos, — ugye, .— hogy ő, lerázva magáról azt, ami benne földi volt, egy éltető eszmévé finomult. Bizonyos, hogy eszmei, elvi ember volt, aki azzal a szikrával, amit a Teremtő beléhelyezett, jól sáfárkodott. Nem rejtette véka alá a lelkében égő lángot, hanem juttatott abból mindnyájunknak. De még egy követelményünk lehet Gyulai Pállal szemben. Aki csak a saját korának nagy embere, aki csak saját korának tanítója, irányitója, bátoritója, még nem egészen nagy ember. A nemzet igazi nagyja csak az lehet, akihez minden későbbi korok utódai is fordulhatnak okulásért, vigasztalásért. Mi tisztelt hölgyeim és uraim, szerencsétMegemlitendőnek tartjuk még az alis páni jelentésnek azt a részét, amely bejelenti, hogy a kormány a választók újbóli összeírását rendelte el s ezt az óriási munkát május 31-ig be keil fejezni. Az 1927. évre az »Adrema« gépek segélyével 8 hónapi keserves munka után elkészült választói névjegyzék érvénye tehát junius 1-óvel megszűnik, vagyis azt lehet mondani, hogy az elkészített névjegyzékbe belefektetett sok-sok millió teljesen kárba veszett. Da igen nagy költséget jelent az uj névjegyzék egybeállítása is, amelynek teljesítésére 500 összeíró biztost kellett kinevezni s a névjegyzék végleges leírásához legalább 30 leírót kell felfogadni, hogy aztán ezekben a névjegyzékekben sok lesz a hiba az egészen természetes, mert ezt ellenőrizni és megakadályozni nem lehet. Egyébként fontosabb tárgya az ülésnek nem volt. A plenáris ülés már 12 órára véget ért, utána az adófelszólamlási és gazdasági albizottságok tartották meg üléseiket az alispán elnöklete alatt. Gyümöieiía csemete a remetei árvízkárosultaknak. Az 1925. évi karácsonyi árvíz tönkretette a remete düiőbeli parcellások gyümölcsfáit az által, hogy a fák koronáját is körülfogó viz teteje megfagyott és níikor a vizet az ár területéről leeresztették, a viz kifolyt a jég alól, a jég azután súlyánál fogva letöredezett, de a befagyott faágakat mind letörte. A szép gyümölcsöző fák többé helyre nem jöhettek, ki kellett azokat ásni, kidobni, vagy ezután kell velők ezt cselekedni. Azokat a gyümölcsfákat, melyek e területen ültetve voltak, alulírott hozattam 1906* és 1907 ben az állami faiskolákból, akkori kedvezményes áron 10—20 fillérjével. Néhány remetei lakos, köztük Felföldi György, egykori tanítványom, megemlékezett arról, hogy a remete dűlőben ültetett fákat az ón kérésemre adta az akkori földmivelósügyi minisztérium, eljött hát Felföldi a többiek nevében is hozzám október végén és kórt, hogy ismételjem len szenvedői a legnagyobb magyar tragédiának, mindent abból a szemszögből nézünk, hol kapunk elesettségünkben valami vigasztalásnak szánt'"szót, valami biztatást a cseppet sem biztató jelenben. És nekünk ma csak azokkal érdemes foglalkoznunk, akik a mi lelkünket, amelybe a magyarsors olyan fájdalmasan beleiílarkolt, lelkünket, amely a vigasztalásra úgy szomjuhozik, mint a szarvas a szép hives patak vizére, ki ‘tudja elégíteni. Mert minket edzeni, bátorítani, vigasztalni kell. Gyulai Pál ebben a tekintetben is a mienk. És én azt hiszem, nem válhatunk meg méltóbban egymástól a mi közös, magyar bánatunkban, s nem búcsúzhatunk Gyulai Páltól, a lelkes magyar Gyulaitól sem szebben, mintha egyik versének, a Horatius olvasása kor címűnek sorait idézzük föl, ahol vigasztalódá- sért az eszmei, az ideális világba küld, amikor igy szól : „Szenvedve, küzdve és lemondva élni . . . Nem legnagyobb rossz börtön és halál, Az igazságban ne szűnjünk remélni, Egy-egy nagy eszme még utat talál. A költészet, bár törve égi szárnya, Még fönnen száll, még folyvást tenni hiv, Ha ijeszt is a kétség néma árnya, Szenvedj, remélj, higyj, lelkesülj te szív . . .“ (Vége.) meg a csemete kérést. Megtettem. Azonban november elején az újságból olvastam, hogy a földmivelési minisztérium beszüntette már az állami faiskolákból a esemete osztást és igy nem volt reményem, hogy az ősszel vagy az 1927. évi tavasszal hozzájutnak a remetei kárvallottak uj gyümölcsfa csemetékhez. Mikor a képviselőválasztás napján a kíváncsiság a megyeház elé vezetett megtudni a választás esélyeit s láttam és velem együtt látta az a sok ember, akik ott összegyűltek dr. Lukács György számbeli többségét kezdettől fogva, egy napszámos ember fölkiáltott: „No, megválasztják a kegyelmes urat, megint nem látjuk Gyulán a jövő választásig!“ Felforrt bennem a méreg és az emberhez fordulva azt kérdeztem tőle: „Honnót tudja, hogy Lukácsot nem látta a gyulai nép a múlt választás óta, mert ha azt állítja, hogy a jövő választásig nem fogjuk látni, bizonyosan tudja, hogy a múlt választás óta csakugyan nem láttuk Gyulán ?* Az ón emberem a kezében levő egyik gyulai újságra mutatva azt mondta: „ott vau az újságban! hát igaz!“ Vitát nem kezdhettem vele, hát ott hagytam az emberemet. Tapasztaltam azonban azt, hogy az egyoldalú, hírlapban közölt, rágalomnak is beillő, valótlanság, milyen hitelre talál az olyan embernél, aki a valót nem ismeri. Milyen bűnt követ el az az újságíró, aki valótlanságokat közöl a lapban, akár személyi, akár politikai érdekből! Ez eset előtt már szólottám dr. Lukács Györgynek, hogy miután valódi csapás a remetei parcellásokra a már termő és jövedelem adó gyümölcsfáknak pusztulása és egy esztendő is nagy idő az újra ültetés epochájában : legyen szives szólani a földmivelési miniszter urnák, hogyha csak lehetséges, küldjön azoknak a szegény embereknek oltott gyümölcsfa csemetéket. Kérésem nem volt haszontalan, a kegyelmes ur csakugyan közbenjárt és közbenjárásának foganatja is van. Tegnap este kaptam tőle ezt a levelet: „Tekintetes Domonkos János ny. tanító urnák Gyula. A földmivelósügyi minisztériumban érdeklődtem az 1000 darab gyümölcsfa kiutalás iránti kérvénye után, s úgy értesültem, hogy a kiutalás február végén történik, melyre Ígéretet is kaptam. Egyébként a kérvény jelenleg a kertészeti ügyosztályban van, 91985—926. VIII.—2 sz. alatt. Budapest 1927. január 10 Tisztelettel Lukács György b. t. t. országgyűlési képviselő“. Kérem, kedves szerkesztő ur, a csemeték ezen történelmét és a kegyelmes ur ke- gyelmessógónek tanujelót, a levelét közölni, hogy lássák azok a szegónyemberek, kiknek nagy része bizonyosan nem szavazott rá a képviselőválasztáskor, hogy a város és kerület képviselője azokról is gondoskodik, akiknek ő nem tetszik, mert az újságból azt olvasták, hogy nem törődik a szegény nép érdekeivel. Domonkos János TEAVAJ Báró Csetei-f éle, mélyen leszállított árban állandóan kapható ti i-4 Kéri Andor és Lajosnál Táncos-tea Belépődíj nines. vasárnap (I6-án) este a „Polgári Kör“-ben. Rácz Karcsi muzsikál. Egy tea 80 fillér.
