Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-01-12 / 4. szám
1927. január 12. Békés 3 A Gyulát Munkásotthon Egyesilet 1927. január hó 13 án, csütörtökön este 8 órakor választmányi ülést tart, melyre a választmányi tagokat ezúton is meghívja a vezetőség. A Gyulai Általános Ipartestület kebelében működő GyTE. műkedvelő gárdája január 6-án a Komló helyiségében táncestélyt tartott, mely erkölcsi tekintetben jól sikerült. A táncvigalomnak nem volt ugyan zsúfolt közönsége, de a megjelentek annál kellemesebben szórakoztak. Ez az életrevaló és nagy ügybuzgósággal működő gárda szélesebbkörü pártolást érdemelt volna, mert már hónapok óta nagy aktivitást fejt ki a közművelődés terén a különböző fajtájú műkedvelői előadások sikeres rendezésével. Vagyoováltságbnza ára A mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága fejében fizetendő búza árát január hónapra a pénzügyminiszter 28 pengőben állapította meg. Pályázati hirdetmény. A gyulai m. kir. pénzügyigazgatóság Endréd községben felállítandó egy kizárólagos dohánykisárudára pályázatot hirdet ,A pályázati feltételek a szokásosak és részletesen megtudhatók a gyulai m. kir. pénzügyigazgatóságnál, ahol a szabályszerint felszerelt kérvények január 31-ig beadandók. A farsang legnagyobb bálját, melyet február 1-én rendez a Göndcca-kerti bálteremben a Gyulai Közművelődési Egyesület és GyAC. 200 főre emelkedett rendezőség intézi, mely a tegnapi napon, a helyszínen megtartott szemle után a szükebbkörü rendezőbizottság eddigi munkáját a legnagyobb megelégedéssel vette tudomásul. A termek és páholyok díszítése, a ruhatárak kellemes beosztása, a zenekarok elhelyezése és sok apró, de lényeges kérdés elintézése ntán a nagyszáma rendezőség elhatározta még, hogy kifelé is érvényt szerez a rendezőség ama intenciójának, hogy ez a bál legyen az ideiek között a legfényesebb, amit azonban korántsem a fényes és pazarlásba menő toiletekkel, hanem a legfényesebb, legcsillogóbb jókedvvel igyekszik a táncos gárda megszerezni és biztosítani a reggelig mulató báli közönségnek. Kalikó est. A folyó hó 22-én megtartandó Kalikó-est iránt nemcsak Gyulán, hanem a vidéken is óriási érdeklődés nyilvánul meg. A rendező bizottság állandóan permanenciában van s mindenre kiterjedő figyelme biztosítja a legkellemesebb és leghangulatosabb est sikerét. Külön, névreszóló meghívókat nem bocsátanak ki. A batisztkelmék mai naptól Gyepes Erzsébet kézimunka és divatáru üzletében kaphatók, ahol a hölgyek tájékoztatására már csütörtökön Kova- csics Dezsőné, főispánná Öméltóságának kalikóruhája a kirakatban látható. A férfiak a tervezett pettyes mellény helyett pettyes kokárdát viselnek a bálon Jegyek és kokárda a pénztárnál kaphatók. A belépőjegy 2 pengő, ruhatár 40 fillér, kokárda 80 fillér. A Kalikó estre, melyet a Szociális Misszió jótékonysági akciójára rendeznek, ezúttal is felhívjuk az érdeklődők szives figyelmét. Egyetemisták bálja- A gyulai egyetemi és főiskolai hallgatók jótékonycélu bálja január 8 án tartatott a békésvármegyei kaszinóban. Dacára annak, hogy az egyetemi hallgatók ősidők óta a világ legelső bálrendezői, legjobb táncosai, legvidámabb temperamentumosabb kifejezői a báli hangulatnak, ezúttal mégis megcsalatkoztak a teljes siker reményében. Csaknem 80 darab ifjú tömörült a hölgyek mulattatására s ezzel a gárdával szemben csak tizenkét bájos leány és két heréig menyecske vett részt a táncvigalomban. Az ifjúság nem foghatta fel, hogy hol maradtak a leányok? (Mi tudjuk, hogy a Kalikóbálra várakoznak ) Hogy az estély ennek dacára is pompásan sikerült — erkölcsileg, azt mondanunk sem kell De még is különösnek tartjuk, hogy ez már a negyedik bál volt Gyulán a farsang kezdete óta, melyben a táncos fiatalság leányhiányról panaszkodott. A Csizmadia Ipartársnlat bálja. A gyulai Csizmadia Ipartársulat január 23-án tartja szokásos farsangi bálját a Ludvig-féle vendéglő összes helyiségeiben és pedig a társulati betegsegélyző és részben a templomi zászló alapja javára. A táncvigalom meghívói szétküldés alatt vannak. Belépő dijak személyjegy 1 pengő 60 fillér, családjegy 4 pengő. A Gynlal Katolikus Kör bálja január 9 én tartatott a Göndöcs kerti pavilion összes termeiben. Annak dacára, hogy a bál rendezősége mindent elkövetett a siker érdekében, mégis meg kell állapitanunk, hogy ez anyagilag csak részben teljesedett be. Itt is feltűnően kevés, mintegy 30—40 táncosnő volt jelen, holott más években ez a szám két, háromszor ennyire rúgott A bál megtekintésére az előkelőségek közül sokan megjelentek és gyönyörködtek az ifjúság vidám szórakozásában. A bál erkölcsi tekintetben pompásan sikerült. Az anyagi eredmény annyi, hogy épen a költségek térülnek meg. Az Országos Munkásbiztasltó Pénztár előlegeinek Ügye. Országszerte a legutolsó napok folyamán kézbesítették ki az Országos Munkás- biztosító Pénztár baleseti előleg kirovó értesítéseit. A pénztárnak ezen előleg behajtási rendszerével szemben már a múltban is igen sok kifogás és panasz merült fel és hasonló esetekből kifolyólag a szegedi kereskedelmi és iparkamara már a múlt év elejen felirt a népjóléti miniszterhez. Ez alkalommal a miniszter azt a választ adta a kamarának, hogy pénzügyi okoknál fogva a Pénztár az előleg kirovás rendszeré tői nem tekinthet el, azonban gondoskodni kíván, hogy az összes kiméleti szempontok a legteljesebb mértékben érvényesüljenek. Ezért intézkedett a Pénztár igazgatósága az 1926 évre úgy, hogy az előlegek hat egyenlő részletben két- havonkint hajtassanak be. Az 1927 évi előleg kirovásnál azonban az történt, hogy a Pénztár igazgatósága mindössze két részletet állapított meg, melyek közül az egyik azonnal, a másik pedig május 1 én esedékes A beérkezett panaszok alapján a kamara általánosságban ismét felirt az előleg behajtási rendszer ellen a népjóléti miniszterhez, de legalább azt kérte, hogy amennyiben az előlegektől a pénztár >eltekinten i nem tud, a tavalyi kijelentéshez képest az előlegek hat részletben szedessenek be és mindazokban az esetekben, ahol üzemszünetelés, vagy létszám csökkentés a felek kímélését teszi indokolttá, a Pénztár a beérkező kérelmeket kedvezően intézze el. „KIRÁLY“ mozgószínház Telefon 82. GYULA. Telefon 82. 1927. évi január hó 12-án, szerdán délután i/47 és este i;29 órakor AYGOL HÍRADÓ aktualitások a világ minden részéből 1 felvonásban. „SICC“ KALAYDJAI rajzfilm 1 felvonásban Világattrakció! Világallrakeió! VAN ISTEN Cecil B. De Mille halhatatlan remekműve 10 felvonásban. Főszereplők: Joseqh Sehildkrant és Vera Reynolds. Dobay-utca 2. szám alatt 922 13—* egy négyszobás lakás teljes komforttal kiadá. nem termő gyümölcsfák termőre metszését, dendrinezósét Csató, oki. kertész Békéscsaba, Vandhát 2371. 15 1—2 Gyár-utca 32. szám alatt négyszobás lakás (konyha, éléskamra, pince) körülbelül 800 □-öl szőlőskerttel kiadó Cim a kiadóban. 17 1—2 Ügyes és jó megjelenésű fiatalembert felvesz a gőzfürdő. 19 l-l Értesítés. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget hogy jutányos áron sertés vágást vállalok. Hívásra házhoz megyek. Tisztelettel Juhász Kis Antal hentes. Rendelés : Szöllős-utca 24. Józsefváros. 992 13—15 Sarkadi-ut 86- sz. Üzlethelyiség kiadó kövesut mellett. 16 1—2 1858—1926. vht. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a gyulai kir járásbíróságnak 1926. évi 2271—2. számú végzése következtében dr. Kerekes Sándor ügyvéd által képviselt id. Balog Imre javára — méhkeréki lakosok ellen 23,010.900 korona s jár. erejéig 1926. évi október hó 22 ón foganatosított kielógitósi végrehajtás utján lefoglalt és 12,500,000 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: búza, zab, tengeri, sertések, 250 liter bor nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a gyulai kir. járásbíróság 1926. évi Pk. 7628—3. számú végzése folytán hátr. 10,000,000 korona tőkekövetelés, ennek 1926. évi augusztus hó 15. napjától járó 18% kamatai és eddig összesen 2,380.000 koronában biróilag már megállapított költségek erejéig Méhkeréken, adósok lakásán leendő megtartására 1927. évi január hó 15. napjának délutáni 2 érája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 évi LX t.-c- 107. és 108. § ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén bocsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielógitósi jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Gyula, 1926. évi december hó 20-án. Becsy Sándor, 13 1—1 kir. bírósági végrehajtó^ Eladó 1 és 2 éves gyökeres szőlőoltványok, sima és gyökeres amerikai vadvesszők, több .f?iban gyümölcsfák, akác és glediebia csemeték. Építéshez valö falazó kő. Árjegyzéket küld Molnár Mihály, Abaujszántó. 868 12—* Köhögés, rekedtség, tüdőhurut ellen használjon valódi Kárpáti fenyő mellcukorkát. Kapható 9°4 11—* Práger Frigyes Szent József gyógyszertárában (Józsefváros) Vállalom