Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-04-16 / 31. szám
2 Békés 1927. április 16. Feltámadás. »Harmadnapra halottaiból feltámada. ..< Ezt hiszi és ünnepli ma a világon 350 millió keresztény. Nem hinné és nem ünnepelné, ha a maga idejében nem volt volna ez olyan nyilvánvaló tény, mint a történelemnek akármely más eseménye. Mommsen, a nagy német tudós, Róma történetének eleddig legalaposabb ismerője, hatalmas kötetekben irta meg a rómaiak történetét. Mikor odaért munkájában, ahol »tudományos« alapon számot kellett volna adni arról, mikép lépett Róma örökébe a kereszténység, letette a tollat. Nem tudott természetes magyarázatot adni arra a kérdésre, miként dőlt össze a hatalmas pogány Róma, miként léptek a Caesarok örökébe a pápák és a keresztény császárok. Nem is irta meg a nagy munkának ezt a részét, mert hitetlensége nem engedte meg természetfeletti okok feltevését. Valóban, a hatalmas pogány világ ösz- szedülése és romjain három-négy évszázad alatt a kereszténység impozáns világának felépülése a történelem legnagyobb és leg- letagadhatatlanabb csodája. Tizenkét egyszerű halásznak ez a világhóditása fegyver, földi hatalom nélkül természetes okokkal meg nem magyarázható. Ez a tizenkét apostol is szerte futott, amikor a Mestert elfogták. Halálra rémült, mikor az Ur a keresztfán kiszenvedett. Hiszen semmi sem teljesedett be abból, amit ók a Messiástól vártak. Izrael felszabadítása, Isten országának megalapítása és sok más egyéb reménységük mind meghiúsult, mikor a Mester a kereszten kiadá lelkét. Felülkerekedtek a Mester üldözői, akiknek még a cselédsége előtt is letagadandónak találta a A tanár előszobájában. Irta: Madarassy Pálné Miskey .1. Erzsiké. A hires specialista várószobájában álmos hangulat vett erőt a várakozókon. Az izgalmat, belső lázt is elnyomta a bágyasztó csend. A későbben jöttek idegesen nézegették órájukat, hiszen könnyen kiszámíthatták, hogy egy-két óra is el fog telni, mig bejuthatnak a „párnás ajtó“ mögé. Egy félreeső sarokban, mii-pálma között egy filigrán, érdekes arcú, harminc év körüli nő lapozgatott a német illusztrált lapok között. Mélységes, sötét nagy szemeiből lelki fájdalom tükröződött vissza, meg-megsimogatta homlokát, mintha borús gondolatokat, vagy kínzó főfájást akarna onnan elűzni . . . Nyilt az előszoba ajtaja és azon egy elegáns, magas, feketeruhás, hervadt, de kellemes arcú nő lépett be. E percben a sarokban ülő hölgy feltekintett és vonásait egy hirtelen jött öröm élénkítette fel, — majd odasietett az érkezőhöz és túláradó szívességgel üdvözölte azt. — Édes Máriám! Milyen véletienség! Nyolc év után itt hozott össze bennünket a sors . . ., — Oh ! drága kis Editkém ! nem is tudom kimondani, mennyire öi’ülök e nem remélt találkozásnak . . . Ezek után vitte is már a kisebb nő a másikat a csöndes mellékasztalka felé, ahol letelepedve és kényelmesen elhelyezkedve, csakhamar élénk társalgásba kezdtek. — Tudod-e Editkém, hogy utoljára házasságtok második évében találkoztam veletek. Hadd lássalak csak . . . Megerősödtél kissé . . . De mintha valami bánat borongana arcodon ? Hiszen neked boldog asszonynak kellene lenned, az is vagy, ugye ? . . . Emlékszem rá világosan, hogy mennyire becézett az urad, állandóan a kezedet fogta, mikor a vendéglőben legállhatatosabb tanítvány is a Mesterrel való ismeretségét. S ime csak rövid hét-hét múlik, el és ezek a megbúvó, reményeiktől fosztott, szánalmas alakok Jeruzsálem utcáin nyíltan és hangosan merik hirdetni a Feltámadottat! Minden lélektani ismeretünk és tudásunk azt mondja, azt kiáltja, hogy valami rendkívülinek kellett történnie ez alatt az idő alatt. Rendkivülibbnek, mint volt a poklosok meggyógyulása, a táborhegyi jelenség, Lázár feltámasztása. Nem lehet, hogy akik mindezek közvetlen szemlélete után mégis elhagyták a Mestert, amikor megjövendölt szenvedése kezdődött, néhány héttel később minden újabb biztató csoda nélkül ismét követői és halálig elszánt hirdetői legyenek A puszta visszaemlékezés a Mester cselekedeteire ehhez nem lett volna elég. Csalhatatlan, félremagyarázhatatlan, minden előbbinél hatalmasabb és nagyszerűbb csodának kellett történnie és ez nem volt, nem lehetett más, mint az Ur feltámadása. Csak az eleven Mester újabb meglátása, csak az ő fülükkel hallható szavai adhatták vissza a tanítványoknak a régi hitet és bizalmat, százszorta erősebb hitet, bizalmat és a Mester halálos útját követni kész erős lelket. A feltámadás lényegének hirdetésével szemben, bár előre tudták és mondták, hogy ez a »tévedés« rosszabb lesz az elsőnél, nem tudtak más védekezést találni a főpapok, mint azt az állítást, hogy a tanítványok ellopták a holttestet, mig az őrök aludtak. Alvó tanukat állítottak, akiket a világ semmiféle törvényszéke el nem fogadna tanuknak. Az újabb »tévedés« pedig milliók számára vált örvendetes és dicsőséges igaz sággá, megjárta a maga csodálatos útját, átalakította az embert s a világot és milliókat vezet ma is a békesség és boldogság útjaira. A Golgota fájdalmas drámája egy-két nemzedéknyi rajongót szülhetett volna csupán, három évszázad hősi mártírjait, közel két évezred óta kitartóan, mindig megújuló erővel küzdő Egyházat csak a dicsőséges vasárnap hajnali feltámadás teremthetett. Május 1-Éi bérmálás lesz Gyulán. Szíveskedjen megtekinteni a bérmálásra beérkezett óriási választékomat sveici zsebórák és a legdivatosabb ékszerekből. Bérmálási idő alatt leszállított árak! 270 3-7 Tisztelettel Garay János ékszerész. .A PA.JLMA. kaucsuksarok olcsóbb lett! m 8-13 együtt voltunk és mikor nem halhattad, oda súgta nekem, hogy ő milyen boldog, meg elégedett, mert elérte, amire vágyott, hogy a férjed lehessen ... No! no! de elborult a tekinteted ! . . . Csak nem itt a baj ? . . . Ejnye- ejnye, ezt nem képzeltein volna . . . Talán összekoccantatok? Vagy meghalt az urad ? . . . Beszélj Édesem ! . . . — Nem halt meg, sőt — azt mondják, nagyon is vígan éli a világát, — nélkülem, tőlem távol ... De nem szeretek erről beszélni . . . Majd, ha egyszer felkereshetlek városodban a nyáron, ott mindent elfogok mondani. . . Akkorára már kissé le fog csillapodni a lelkem . . . Beszéljünk inkább Rólad. Olvastam évekkel ezelőtt az újságokban, hogy a Te jó Gézád meghalt. Nagyon mély részvétet éreztem irántad és sokszor elgondoltam, hogy mily borzasztó napjaid lehettek akkor . . . Elképzeltem a magános éjszakáid átsirt óráit, mikor a két kezed kitártad a csendes, elárvult lakásod dermedt levegőjébe, haza várva az elvesztett Kedvesedet, akivel oly sok szép időt éltetek együtt . . . És most azt mondom sokkal boldogabb vagy Te, mint én . . . Ne nézz rám olyan csodálkozva. Sok-sok keserű morfondirozás eredménye, amit mondok . . . hogy Te boldogabb vagy . . . Lásd Máriám, Neked van egy drága sirhantod, ahová, — mikor megtelik a lelked a vágyódás, emlékezés fájó érzésével, — ki- viszel egy-két szál illatos virágot a sírra, letérdepelsz az elköltözött Kedvesed mellé, megigazgatod fejfáját, mint egykoron feje alá igazítottad párnáját, elsuttogod a nevét, elrebegsz érette egy forró imát és bizonyára megenyhül fájdalmas szived . . . Eltemetted hűséges Bárodat, de csak a testét, a Lelke körülötted lebeg mindig, hogy tulvilági szeretetével vigasztaljon, bátorítson, melengessen . . . Én pedig eltemettem az illusioinat, a hitemet az esküben, amelyet nem is oly rég tett nékem . . . megrendült a hitem az emberekben s ez a legnagyobb baj .. . nem tudok I hinni, és nem akarok uj életet kezdeni. . . I aki hozzám szerető szívvel, tiszta szándékkal is közeledik, annak a szavában sem hiszek . .. — Nem akarlak Kicsim felzaklatni kiván- csiskodásommal, látom, mennyire fel vagy indulva, érzem úgyis, hogy itt egy nagy csalódásról, lelki megrázkódtatásról lehet szó! ... ügy vélem, a „seb“ friss még . . . Vigasztalni j sem tudlak, hiszen visszaemlékezem az én ; nehéz napjaimra, amikor terhemre volt még a résztvevő érdeklődés is . . . Csak kettőt mondok és ezt tartsd meg fejecskédben. Először is azt, hogy bármennyire súlyos is a csalódásod, — ne általánosíts és ne hidd, hogy mindenkiben csalódni fogsz ezentúl is . . . Csak jól ismerd ki majd az Illetőt, a lelkivilágát, egyéniségét és különösen a szivét és ne hagyd magad elámitani cifra, üres szerelmes szavak áradatától, hanem kíséreld meg felszínre hozni a lelki kincseit, szive nemes érceit s akkor bizonyára nem fog ilyen nagy csalódás érni . . . — De hiszen nem tudok és nem akarok uj életet kezdeni, említettem is már . . . — Ezen, — engedj meg, — csak mosolyogni tudok. Jó ! lehet, kogy beletelik néhány esztendő is, mig kihevered és elfelejted a méltatlan és megnem érdemelt sorsfordulatot, de eljön az idő, — ez második megjegyzésem, — amikor csak mint rossz álomra fogsz visz- szagondolni ezekre a napokra . . . Régi, ősi igazság: az idő mindent begyógyít ! Magamról veszek csak példát. Én, aki szinte félőrülten a fájdalomtól vergődtem át a végnélkülinek látszó heteket, hónapokat, ma, négy év elteltével .. . ugyan soha nem felejtő, de megkönnyebbülő lélekkel és Istenben hivő megnyugvással járom magános életem útját... Engem fájdalmas kábultságomból egy
