Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-04-06 / 28. szám
LIX évfolyam 28. szám« Szerda ftynla, 1927. április 6. Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 1 P 9 f. Vidékre . . . 3 P 2« f. Hirdetési díj előre fizetendő. PÄUTUÜLI, TimunAíJn ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dóba; János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 8 fillér.. Felelős szerkesztő: DOBIT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. I f Prohászka Ottokár A magyar lelkeknek mélységes gyászuk van. A közelmúlt súlyos veszteségeihez és csapásaihoz hozzáedzett lelkünket is gyökeréig megrázta, megrendítette az a katasztrófa, amely az elmúlt szombaton megtörte korunk egyik legragyogóbb szellemének szárnyalását, megállította egy igazi Krisztusi szívnek verését és elvitte az élők közül nemcsak a mi kis hazánknak, de az egész mai emberiségnek egyik legnagyobb elméjét, legtüzesebb lelkű prófétáját, legodaadóbb szivü apostolát, országunk büszkeségét, Székesfehérvár püspökét, Prohászka Ottokárt. Ott esett el a harc mezején, a tudományok csarnokának tövében álló Istenháza szószékén, ahol közel négy évtizeden át vívta diadalmas harcát a hitetlenséggel és a lelkek közönyével szemben. Lelkigyakorlatot tartott a magyar értelmiség legjava részére és a legmegrázóbb, a leghatásosabb, a lelkek legmélyére szántó gyakarlati tanítással szolgált nekik. Összeroskadó testével az emberi múlandóságot tárta megdöbbent hallgatóinak szeme elé, a halál alattomos támadása ellen viaskodó leikével a törhetetlen kötelesség teljesítés elhalkuló, de meg nem alkuvó parancsszavát véste lelkűkbe. Felmérhetetlen a veszteség, amely halálával nemcsak a magyar katolicizmus, de az egész magyarság szellemi és erkölcsi hadrendjét érte, mert felmérhetetlen a nyereség is, amivel ötödfélévtizedes apostoli működése alatt nemzetének erkölcsi és szellemi kincsesházát gyarapította- Ezrek és százezrek lettek különbek az ő hatása alatt, mint a minőkké nélküle lettek volna és ha le vannak már rakva e nemzet lelkében azok az erkölcsi alapzatok, amelyekre jobb jövőnket építhetjük, úgy kétségtelenül ő rakta le azokat, ha nincsenek még, csak az ő szellemében, az ő útmutatása és tervei szerint lesznek lerakhatok. Egy szebb, egy jobb jövőt munkált ő mindnyájunk számára, amely talán nem virrad reánk máról holnapra, talán csak a jövő nemzedékekben fognak kikelni azok a magvak, amelyeket elvetett, de ha lehet még remény egy boldog magyar jövő aratására, az csak az ő vetése nyomán következhetik el. Egy szebb, egy jobb lelket igyekezett ő plántálni mindenkibe, aki csak egy percre is hatása alá került és aki írásait megértéssel olvassa vagy boldog volt, hogy szavát hallhatta, késő ivadékaiban is érezni fogja a nagy lelki hatás áldásos gyümölcseit. A Mindenható kegyelmének nagy, nagy ajándéka volt ó nemcsak az elmúlt négy évtized magyarsága, hanem sok következő nemzedék számára is. Kiváltságos, tökéletes ember volt, aminővé csak a Teremtő mindenhatósága tudja formálni az embert, müveit, fegyelmezett, mélyenjáró elme, aminóvé csak az Egyház tudja nevelni felkentjeit, szelíd, alázatos, irgalmas lélek, engedelmes, irgalmas lélek, aminővé csak az Evangelium tudja alakítani hűséges követőjét. Az igazak okossága ragyogott homlokán, Krisztus könyörületes szivét hordozta keblében, a próféták tüzes szavai ömlőitek ajkáról és az apostolok meggyőződésének szent tüze hevitette lelkét. Teste itthagyott bennünket, de ha mindig frázis volt is egy holttetemnél azt mondani, hogy lelke itt maradt közöttünk, úgy most nem az. Az ő lelke élni fog százezrek lelkében, habár talán csak porszemekre oszolva is; adja a Mindenható, hogy teljes tüzével és egész erejével lángoljon nemzetében. * A nagy püspök halála szombaton délután 1 óra 55 perckor következett be. Hiábavaló volt az orvosi tudomány minden megfeszített fáradozása, a nagy embert nem tudták kiragadni a halál karjából. Megdöbbent fájdalom vett erőt az embereken : müveit és egyszerű emberek, kormányférfiak és alárendeltek, hívők, közönyösek és hitetlenek egyaránt átérezték a csapást, amely halálával a magyarságot érte, Államférfiak keresték fel halottas ágyát, mintha még utoljára tanácsot kérni akarnának szellemétől, jámbor hívők, akik csodajelet várnak a szentnek tartott főpap testi poraitól. Megindult a vetélkedés az ország fővárosa és az ős koronázó-város között: melyiknek népe tekintse a maga halottjának a nemzet .halottját, hol búcsúzhasson el dicső halottjától az egyház, az állam, a nép, az egész magyar nemzet. Végre is abban történt megegyezés, hogy kedden délelőtt Budapesten temetik és a déli vasúti pályaudvarra kisérik holttestét, szerdán délelőtt pedig a fehérvári székesegyházban lesz az újabb ünnepélyes beszentelés. Budapesten a pápai nuncius, Székesfehérvárott az egri érsek végzi a gyászszertartást. Temetésén lélekben ott lesz minden magyar, testileg is annyian, hogy Kossuth temetése óta nem volt még ilyen impozáns temetés. Jellemzi Prohászka egyéniségének varázsát, működése hatását, hogy a budapesti református teológiai főiskola is kitüzette halála hírére a gyászlobogót. * Mi, gyulaiak is lehettünk olyan szerencsések, hogy városunkban is hallhattuk a nagy főpap apostoli szavait. Legelőször 1924. augusztus 17-én, a városunkban tartott III. alföldi katolikus nagygyűlésen hallottuk szavát. A gimnázium udvarán tartott diszgyülésen mondott nagyhatású beszéde egész terjedelmében olvasható a nagygyűlés emlékkönyvében. A diszebéden is beszélt és a világiak apostolkodásáról szólva ragyog- tatta alázatos, krisztusi lelkületét. Egy évvel később Békéscsabáról rándult át hozzánk és akkor a plébánia fogadótermében a plébános üdvözlésére mondott szárnyaló beszédet az egyháztanács tagjai és számos meghívott előtt. * A magyar sajtónak minden számottevő orgánuma szebbnél-szebb cikkekben búcsúztatja a nagy halottat. Abban mind egyetértenek, hogy Prohászkával egy rendkívüli emberi nagyság dőlt ki az élők sorából; a keresztény sajtó apostoli lelkületét, a hazafias lapok önzetlen, mélységes hazaszeretetét, nemzetének tett nagy szolgálatait emelik ki. A Nemzeti Újság búcsúztató cikkét Páter Bangha irta és ez a cikk valóságos irodalmi remekmű, minden szavában méltó a nagy halott szellemi és erkölcsi nagyságához. Többek között ezeket írja: Szegényebbek lettünk, végtelenül szegényebbek, mint aminők még tegnap ilyenkor voltunk. Elment a nagy Igehirdető, aki minden problémára tudott biztató megoldást. Elment a Vigasztaló, aki egy életen át könnyeket szárított, amerre járt. Elment az Életrekeltő, akiktől százezrek kapták vissza a hitet az életben, a hitet önmaguk job bik valójában s a hitet az Istenben. Elment az evangéliumi Ember, aki Mesterének oly csodás mása volt, mint kevesen. Elment a halottámasztó, csodatevő, kenyérszaporitó Krisztus küldötte, a földönjáró, de mennyekben élő Apostol, akire csak reánézni, akinek egy szava csendülését hallani máris annyi volt, mint jobbá lenni, megnyugodni, megerősödni s ujult lendülettel indulni el a krisztusi élet magasságai felé. Elment — s az űrt melyet hagy, nem fogja pótolhatni tán száz évig, háromszáz évig senki sem. Pázmány Péter óta ekkora papunk, ekkora lelkipásztorunk nem volt s ki tudja, mikor lesz megint Zarándokoljatok a ravatalához mind, ti hívők és ti hitetlenek I Nézzétek még egyszer a márványarcot, amelyet a keresztény idealizmus alpesi magaslatain élő papi lelkűiét vésett ily fenköltté, nézzétek meg a hatalmas Denkerstirnét s a vele, jaj. másutt nem mindig párosuló jóságos, atyai s főpásztori arcvonásokat, nézzétek ezt a teremtője előtt alázatosan porbarokkanó hívőt, a megtévedtek utján a bojtorjánba hágó, aggódó jópásztort; nézzétek ezt a hősi papi ön- feláldozást, ezt a kivételes nagysággal párosult apostoli egyszerűséget, ezt a megtestesült keresztény idealizmust, amely sohasem hirdetett olyat, amit maga is nem gyakorolt; ezt a haláláig szolgálatkész Isten-szolgáját s halljátok, amint kihűlt ajka, néma példája, lezárult szeme prédikál nektek... < A Magyarság cikke ezeket Írja: Nemcsak a katolikus értelmiség vezére volt. Példája és hatása serkentőleg hatott valamennyi keresztény egyház papjaira is, mindazokra, akik közvetve vagy közvetlenül ennek a fejedelmi lángésznek napközelségébe érhettek És bár senkinek lelke nem volt annyira telítve szeretettel és alázatossággal, senkinek géniusza nem szelt át oly szédítő magasságot és mélységeket, senkinek szive nem dobogott fel annyira az Istenség képének visszatükröződésein a természet világában, senki sem járt annyit a misztikus elragadtatás kékmadári országában : azért sohasem maradt elvonatkozottan attól a talajtól, amelybe szorgosan ültette a hit palántáit, amelyet hazá
